2005. március 6.
dr. P. Tóth Béla
A Biblia fontossága
Lekció: II. Krónikák 34,14-28
Textus: V. Mózes 30,11-14
“Ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra és nincs távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt, inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!”
Imádkozzunk!
Felséges Istenünk, te mindent jól látsz, amit mi emberek egyáltalán nem veszünk észre, még azt is. Tudod örömeinket, ismered félelmeinket és előtted nincsen rejtve ennek a világnak egyetlen összefüggése sem. Mi pedig, emberek, tapogatózva keressük az igazságot, amit te kezébe adsz azoknak, akik azt tőled igazán kérik. Köszönjük a vasárnap örömét és megbékélését, a közösség hitét és az igét, amit olvashatunk és magyarázhatunk. Fogadd kedvesen alázatunkat, hadd legyen hódolásunk és imádságunk jó illatú áldozattá előtted. Taníts minket az élet útjaira, hogy el ne tévelyedjünk, vezess minket a keskeny úton, ami hozzád visz minket. legyen velünk igéd és Szentlelked áldása, és add meg nekünk, hogy meggazdagodva mehessünk el színed elől. Jézus nevében hallass meg minket.
Ámen
Igehirdetés
Március első vasárnapja minden évben egész magyar református egyházunkban Biblia-vasárnap. Ezen a vasárnapon szent könyvünk van figyelmünk központjában, az a könyv, amely minden létező könyv közül a világ legtöbb nyelvére van lefordítva, vagyis a legelterjedtebb könyv, és amelyet ma is a legnagyobb példányszámban adnak ki évente, vagyis nem csak a legelterjedtebb, de a legolvasottabb könyv is az egész világon. Méltó dolog, hogy évente egy vasárnapon magával a Szentírással, mint könyvvel foglakozzunk, és ugyan csak méltó dolog, hogy adományainkkal tőlünk telhetően támogassuk a Biblia magyar nyelvű kiadását.
I.
Amikor a Szentírásról gondolkodunk, kikerülhetetlenül ellentétpárokban kell fogalmaznunk. Mindjárt itt az első: a Biblia egyszerre elfelejtett és egyszerre újra felfedezett könyv.
Elfelejtett könyv, mert ma a legtöbb ember pillanatnyi örömöket keres és a Szentírás nem a pillanatok könyve, hanem az örök távlatok megfogalmazója. Így nem csoda, hogy sokan elfelejtik ezt a könyvet, nem foglalkoznak vele, ha van is a családban egy-egy példány, akkor is a polcon porosodik és csak akkor kerül elő, ha valami baj van. De a mindennapokból sokak számára szinte teljesen hiányzik, valóban elfeledett könyv, annak ellenére, hogy szinte minden, ami embervilágunkban egyáltalán igazi érték, az vagy magából ebből a könyvből származik, vagy összefüggésben van azzal, amit a Bibliából tanulhatunk.
Elfelejtett könyv volt a Biblia magának a választott népnek, Izraelnek életében is, amikor Jósiás király uralkodott a Kr. e. 620 évvel, és csak a templom renoválásakor találták meg egy befalazott fülkében. Gyermekkorom egyik kedves emléke az a színes kép, amelyet talán hat éves koromban láttam először – az öreg papokat mutatja, amint révült arccal tanulmányozzák a frissen újra felfedezett szent iratokat, arcukon áhítat és aggódás van. Bizony nem csak a mai emberek közt vannak, akik elfelejtik a Szentírást, hanem ezt a könyvet kezdettől fogva szívesen felejtik el az emberek, már 2600 évvel ezelőtt is ez volt a sorsa, amikor még csak Mózes öt könyve volt meg az egészből.
De időről-időre akadnak, akik újra felfedezik ezt a könyvet, és az én tapasztalataim szerint ma is sokan vannak, akik számára a Biblia immár nem elfeledett, hanem újra felfedezett könyv. Tudjuk, hogy egész generációk nőttek fel úgy, hogy nem olvasták, nem foglalkoztak vele. Kiokosították őket már az iskolában, meg évtizedeken át még külön is, a tanfolyamokon és a szemináriumokon, hogy “mi, a modern emberek tudományos alapon állunk” és a Szentírás ennek megfelelően értéktelen és avatag könyv. Ennek megfelelően intézték életük ügyeit egész nemzedékek, nevelték fel a gyermekeiket, és mit látunk? Hogy az így felnevelt, a Bibliától meg sem érintett fiatal generáció tagjai újra felfedezik maguknak a Szentírást, olvassák, gondolkoznak rajta, egymást közt vitatják, és legjobb barátaiknak ezt a könyvet adják ajándékba!
Ahogyan Jósiás király is felfedezte, és megszaggatta a ruháit és sírt, hogy nem úgy élt eddig, ahogyan ebben a könyvben az Istentől nekünk, embereknek adott helyes élet le van írva. Hozzáfogott, és kiirtotta a bálványokat az országából és a saját életéből, mert hiszen erről van szó, valahányszor a Biblia újra felfedezett könyv lesz: ledőlnek a bálványok és az Úr lesz újra az egyetlen Isten, senki és semmi más rajta kívül.
Vajon számunkra még elfeledett könyv a Biblia, amit nem használunk iránytűként, csak ott van dekorációnak valahol az életünkön – vagy pedig már újra felfedezett könyv, az életnek igéje, amely révén megismerhetjük Istent és az ő akaratát?
Elfeledett vagy újra felfedezett könyv, ez legyen ma az első kérdés, ami felől elgondolkodunk. Hol a helye a Szentírásnak mindennapjainkban? Hány igéje töltötte be a lelkünket az elmúlt héten? Tudnánk-e most hirtelen adni valami lelki kenyeret egy rászorulónak abból, amit mi megértettünk belőle csak a legutóbbi időkben, ha hozzánk fordulna egy elkeseredett, egy összezavarodott életű, egy gyászoló, egy kísértésben élő ember? Tehát: legyen nekünk is újra felfedezett könyv az ige, a Szentírás, éljünk vele szorgalmasan, hűségesen, és megtapasztaljuk, hogy megnyílik és megajándékoz bennünket felismerésekkel.
II.
A következő ellentmondás, amiben megfogalmazzuk ma ezt a könyvet így hangzik: a Biblia emberi könyv is, meg isteni könyv is egyszerre. Valaki nagyon pontosan úgy fogalmazott, hogy a Biblia osztozik Jézus Krisztus kettős természetében, aki valóságos Isten és valóságos ember egy személyben.
Igen, a Biblia emberi könyv, mert minden betűjét emberek írták le, másolták, fordították. Egy sereg olyan könyve van például a Szentírásnak, amit mi már a harmadik nyelven olvasunk, az eredetihez képest egy közbeiktatott második nyelvről került át a magyarra, amely ilyen módon valóban már a harmadik nyelv, amelyen megszólal az eredeti gondolat. Tudjuk, hogy a szentírók belevették a maguk korabeli műveltségét, történeti tájékozottságát, ismereteiket, világképüket, és ezek keretei közt fogalmazták meg azt, amit Istentől kijelentésként kaptak.
Aztán később másolgatták is ezeket az iratokat, belekerült egy-egy másolási hiba is például, szóismétlés vagy szó kihagyása, amit a fordítások próbálnak korrigálni és még sok-sok emberi vonása van ennek a könyvnek. Tudjuk, hogy minden fordítás mindjárt értelmezés is, hiszen azt a végtelenül tömör szöveget, ami a Biblia, nagyon nehéz, szinte lehetetlen szó szerint fordítani, valahogy magyarul kell elmondani az utalásokkal teli, pompás vallási szövegeket.
Ugyanakkor nem csak emberi könyv a Biblia, mert hiszen minden sorában azonnal érezzük az örök Isten szellemének, fenséges igazságának az érintéseit. Néha elég egyetlen sort elolvasni belőle, és napokon át fogva tartja a gondolkodásunkat. Úgy mondják ezt a bibliatudósok, hogy a Szentírást Isten Szentlelke ihlette, inspirálta. Amikor olvassuk, akkor nem csak egy több ezer éves könyv van a kezünkben, hanem maga az örök Ige, aki már kezdetben is Istennél volt, ő szól hozzánk belőle.
Vajon hogyan olvassuk ezt a könyvet? Csak emberi, kulturális dokumentumként, aminek történeti érdekessége van, vagy pedig bennünket megszólító, megújítani tudó isteni szó gyanánt, ami nélkül üres az emberi szív?
III.
Végül még egy ellentét-pár, amiben ezt a könyvet most megpróbáljuk megfogalmazni: a Biblia megítélő és megmentő könyv egyszerre.
Megítél minket, nem is tehet mást, mert hiszen legtöbbször nem élünk szerinte. Nem volt véletlen, hogy Jósiás király is elsírta magát és megszaggatta a ruháját, amikor felolvasták neki, mi is van a templomban újra megtalált szent iratokban. De eszünkbe juthat például Zakariás próféta is, akinek 5. fejezetében egy látomást lát a próféta. A látomásban egy repülő könyv jelenik meg, húsz könyök hosszú és tíz könyök széles, vagyis tíz méterszer öt méteres ez a repülő könyv, és azt mondja benne a látomás, hogy ez a könyv az az átok, amely szerint meg fog bűnhődni minden tolvaj és minden esküszegő. Bemegy ez a súlyos könyv a házukba, és elpusztítja azt gerendáival és köveivel együtt, ahol csak lopott holmi vagy ígérethez, eskühöz való hűtlenség találtatik, mert a könyv megítél.
Eszembe jut valaki, aki elég szabadosan élt, nem vette komolyan egyebek közt a házastársi hűséget, és ötven valahány évesen nagyon beteg lett. Rémületében kinyitotta a Szentírást találomra, és mindjárt ilyesmit olvasott: megver az Úr téged száraz betegséggel, sorvadással, csontjaid megavulnak…rémülten becsapta a könyvet, de aztán üzent hozzám, hogy segítsek megtalálni még egyszer a Bibliában, mert nem tudja, hogy jól érti-e. Rettegve kereste, mi is van ott, neki szól-e…mert a könyv megítél minket. Ha nem is csak az életünk utolsó mozzanataként, mint az ő esetében tényleg ez volt a helyzet, de a Biblia nem elaltatni szokott minket, hanem felébreszt, ráébreszt arra, hol is vagyunk.
Két kézzel adjunk hálát, ha ezt teszi, testvérek! Bárcsak ott lenne ez a könyv a maga üzenetével, amikor a kísértések között azt mérlegeljük, mikor járunk “jobban”, hogy ránk kiáltson, ember, eljátszhatsz valamit, amit senki és semmi vissza nem adhat neked többé!
Bárcsak felébresztene, amikor hiúságunkban és sértettségünkben vissza akarunk ütni, amikor értékeinket el akarjuk tékozolni, amikor a pillanat vissza nem térő voltáról elfelejtkezünk! Bizony, van olyan üzenete a Szentírásnak, amitől megkeseredik az ember gyomra, ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk (Jel. 10,8-10) – de hát melyik gyógyszer az, amelyik nem keserű? A legtöbb bizony nem édes! Meg ne utáljuk, mert örökkévaló menekvésünk rejlik benne, ha keserű is az a pirula. “Bármely fenyíték ugyan jelenleg nem kellemes, de utóbb az igazság üdvöt munkáló gyümölcsével fizet azoknak, akiket a fenyítés érint.” – olvassuk a Zsidókhoz írt levélben.
Milyen jó, hogy a Biblia igéi nem csak megítélő hanem megmentő igazságok is! Eszembe jut az a fiatalember, aki a háborúba indulva gondolkodott, magával vigye-e a Bibliáját, végül úgy döntött, hogy elviszi. Aztán az egyik csatában lövést kapott, éppen a szívére, és azért maradt életben, mert a Bibliája ott volt és felfogta a golyót.
Jelképes is lehet ez a nagyon konkrét történet: vannak az életünkben pillanatok, amikor semmi más nem menthet meg minket, mint az Isten igéje, mert mi magunkban, az ige nélkül nem vagyunk elég éberek, nem vagyunk elég erkölcsösek, nem vagyunk elég erősek és nincs elég szeretetünk.
És most érkezünk el ennek a csupa ellentmondás könyvnek a kulcsához. Elfelejtett és újra megtalált könyv, vajon melyik a számunkra? Emberi és isteni könyv egyszerre, vajon látjuk-e mind a két arcát, épülünk-e mindkét tulajdonságából? Hiszen a világ Megváltója sem látszat-ember volt, hanem asszonytól született, olyan ember, mint mi, és az Atya mégis a maga jobbjára ültethette, mert úgy járta végig ezt a földi életet. És a harmadik ellentét-pár: megítélő és megmentő könyv egyszerre. De jó, hogy így van! Hogy nem hagy minket benne hitványságainkban, hanem megtisztít, amikor megítél. És soha nem ítél minket kegyetlenül, hanem csakis igazságosan, hogy megtérhessünk és éljünk.
Hol van tehát a Biblia üzenete? Hallottuk! “Az a parancsolat, amit én ma parancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra és nincsen távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt, inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!”
Igen, testvérek, itt van a szánkban, itt van a szívünkben, “csak tegyük meg”! És akkor nem fog megkeseredni a gyomrunkban, hanem édes lesz, mint a méz. Nem lesz ott rettenetes, hatalmas, nyomasztó könyv formájában sem a fejünk felett, amint Zakariás látta, hanem világító fénybetűkkel fogja elénk rajzolni az Isten üdvözítő szeretetének üzenetét, hogy éljünk általa.
Egy gondolkodó írta ezeket a sorokat: “A lélek harctéri patikája. Melyik a legerősebb gyógyszer? A győzelem.” Igen, testvérek, minden igazi megvalósítás megerősíti az embert, gyógyszer számunkra a győzelem a lélek harcaiban.
Éljünk hát az igével, hogy elmondhassuk:
“Uram, a te igéd nekem, a sötétben szövétnekem.
Mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek.
Azért amit nem látok szemmel, Béveszem szavadra hitemmel.
(231:1)
Imádkozzunk!
Urunk, csodálkozva nézzük hatalmas munkádat, amivel a mindenséget fenntartod és óvod a széthullástól. Megköszönjük neked földi életünk csodáját és a Bibliát, ezt a csodálatos ajándékot, amit kezünkre bíztál, hogy ne csak éljünk a földi téreken, mi emberek, hanem üdvösségre és örök életre jussunk a te vezetésed szerint. Légy áldott, hogy megőrizted ezt a könyvet az évezredek során, mindig adtál embereket, akik vigyáztak rá, életüket hozzá szabták és Lelked vezetése szerint hűségesen magyarázták. Nyisd meg értelmét előttünk is újra és újra. Adj belőle lelki kenyeret az élet nagy zarándoklatában, taníts minket hadakozni lelki fegyvereiddel és vigasztalj minket minden nyomorúságunkban. Ne hagyj meg minket bűneinkben, hanem munkáld szívünkben a felébredést és a megtérést, ha arra van szükségünk. Kérünk, gyógyítsd a betegeket, és adj mindnyájunknak Krisztusban való új életet, örvendező, boldog napokat, amelyeken neked adjuk a tisztességet és a hálaadást, akit egyedül illetnek ezek. Vezess Jézusunk, véled indulunk!
Ámen
