A bölcsesség utánunk kiált

Igehirdetés 2015. január 4.

A bölcsesség utánunk kiált

Lekció: Péld 8,1-5 10-13 és 22-31

Textus: Péld 8,35-36

„Aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól. De aki vétkezik ellenem, az magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.”

Imádkozzunk!

Örök Isten, akinek esztendők nincsenek létedben, megköszönjük neked az újév első vasárnapját. A mi földi, emberi életünkben fontosak a határnapok, hogy mindig tudjuk, hol is vagyunk, de szeretnénk ma fölemelkedni az idő ritmusából hozzád, egészen a Határtalanig. Áldunk téged, hogy éppen erre adod nekünk a vasárnapokat, kiszakadni abból, ami eltölti a köznapokat – az öröm és a bánat, a siker és a kudarc, az értelem és az őrületek világából. Jó nekünk igazán csöndben lennünk előtted, adj hát az áhítat pillanataiban ehhez méltó megértést és belátást, hogy égi bölcsességed valóban eljusson egészen a szívünkig. Te magad tanítasz igédben arra, hogy vigyázzunk a szívünkre, hiszen abból indul ki minden élet – segíts ebben az igyekezetünkben most mindnyájunkat. Ámen.

Igehirdetés

Esztendő első vasárnapján szeretettel köszönjük a testvéreket, azokat külön is, akik újév reggelén nem tudtak ugyan felkelni, de most már itt vannak. Mindnyájunknak ismét boldog újévet kívánunk, így utólag is – és az ilyenkor szokásos jókívánságokat egészítse ki most az, ami mai igénkből hangzik felénk, hogy adjon az ég minekünk bölcsességet az előttünk álló esztendő napjaihoz. Igen, a bölcsesség az egyik legfontosabb ajándék, úgy annyira, hogy a régi görögök egyenesen azt tartották, akit az istenek meg akarnak büntetni, annak elveszik az eszét.

A Példabeszédek könyve pedig, amit Bibliaolvasó Kalauzunk szerint már karácsonytól olvasunk, elejétől végéig a bölcsességről szól. A bölcsesség a bibliai gondolkodás szerint nem filozófia és nem megdönthetetlen igazságok rendszere, hanem egészen gyakorlatias, köznapi hozzáértés. Hozzáérteni az élethez magához, vagyis úgy élni, ahogyan azt érdemes és valóban boldogító – ez a bibliai bölcsesség. Feltalálni magunkat nehéz helyzetekben, rálelni a leghelyesebb irányra, amerre tartsunk, áthidalni a megoldhatatlannak tűnő problémákat – és mindezt derűsen, örömmel, teljességesen megélve – hát ebből áll a bibliai bölcsesség.

Maga a Példabeszédek könyve harmincegy fejezeten át taglalja erről a mondanivalóját, és ennek az elolvasása alól senkit nem akarnánk felmenteni. Ma is csak egyetlen fejezettel, annak is csupán néhány versével foglalkozunk – de éppen az egyik leginkább fontos, központi szakasszal itt a 8. fejezetben. Ez a rész elég nevezetes, mert arról szól, hogy a bölcsesség ott van a városkapuknál, az utak mentén, dombtetőkön, és fennhangon kiált – az ilyen módon megszemélyesített bölcsesség pedig, amely egészen olyan, mintha egy élő ember lenne, mintegy előkészítője a testtélétel gondolatának, vagyis annak, hogy az örök igazság nem akar az egek egeiben megmaradni, hanem eljön hozzánk, emberekhez.

Igen, keres minket a bölcsesség és meg akar találni, bennünk és általunk is meg akar testesülni, boldog emberi életté akar lenni. Ezt a jó hírt még fényesebbé teszi az a gondolat, hogy ez a kiáltó bölcsesség valóban ott van a keresztutaknál, vagyis nagyon közeli, és mindenkinek hozzáférhető. Van a keresztyén és általában a bibliai gondolkodásnak egy tétele, ami így hangzik, Isten mindenütt jelenvalósága. Ez a tétel egy meglehetősen általános és némileg filozofikus igazság, egészen addig, amíg meg nem halljuk benne az evangéliumot, a jó hírt. Azt ti. hogy ha Isten valóban mindenhol jelen van a nagy világegyetemben, és nincsen annak egyetlen sarka sem, ahol ő ne lenne ott, akkor a boldog és igazi élet is mindenhol és mindenkor összesen egyetlen lépésre van tőlünk. Valaki egészen odáig ment, és valószínűleg igaza is van, hogy az emberhez közelebb van a maga igazi énje, Jézus, mint ő maga saját magához. Egyetlen lépésre a boldogságtól! – igen, pontosan ezt hirdette Megváltónk: Térjetek meg, változtassátok meg életetekben azt, amit meg kell benne változtatni, mert egészen közel van hozzátok Isten királyi uralma! (Lk 21,31) Le ne maradjatok róla, hiszen hozzáférhető és itt van, egy lépésre! Egészen közeli! Nincs elrejtve, nincs elzárva senki elől. A tömeg szava a titok, mondja Dosztojevszkij (A Karamazovok) – és a tömegember azzal szeret foglalkozni, a napnál nyilvánvalóbb dolgot, Krisztust pedig elutasítja magától.

Hát ezért jó figyelnünk most erre az igei üzenetre, hogy a bölcsesség ott van a városkapuknál, kiáll a dombtetőre és onnan kiált, kijelenti magát, semmi fontosat és az üdvösségünkhöz szükségeset el nem kendőz előlünk, sőt szinte kérlel minket, hogy halljuk már meg a szavát, mert amit ő mond, az többet ér az ezüstnél, a színaranynál és az igazgyöngynél is. (8,10-11) Szólongat bennünket, amikor a konyhában vagy a műhelyben ténykedünk, szólongat minket, amikor autót vezetünk, és kiált utánunk, amikor azt hisszük, egyedül vagyunk az érzéseinkkel. Hogy meg tudnak valakit gyötörni a saját érzései! Egészen addig, amíg végre újra hinni nem tudja, hogy Isten tényleg mindenütt jelen van! És az ő bölcsessége valóban jön utánunk, sőt, kiabál utánunk a keresztutaknál – hát miért nem hallod már a hangomat? Én szólongatlak téged!

Ennek a bölcsességnek pedig van egy egészen fontos mondandója, ami így hangzik: ne legyél a saját ellenséged! Akinek nem kell az égi bölcsesség, amely ott volt, mikor Isten megszilárdította az eget, és kimérte a látóhatárt a mélység fölött, amikor határt szabott a tengernek (8,28 kk) – az magának árt. Akik engem gyűlölnek, azok mind a halált szeretik – mondja a bölcsesség. Ez azt jelenti, hogy az ember mindig egy sereg ostobaságot követ el, amikor elutasítja az égi hangot, az igét; vagy nem utasítja ugyan el szándékosan magától, de semmibe veszi, nem ismeri, nem foglalkozik vele – nem veszi komolyan.

Ha még szorosabbra fogjuk ennek az igei gondolatnak a tartalmát, akkor egyenesen úgy fogalmazhatunk, hogy a bűn mai neve, sportnyelven szólva – az „öngól”. Ártunk magunknak, és nem bírjuk abbahagyni – öngól. Élhetnénk szépen, derűsen és igazán, ehelyett élünk fenntartásokkal, gyanakvással és fogcsikorgatásokkal – öngól. Még sebet is saját magunk szoktunk okozni legtöbbet a kezünkön, nézzük csak meg a behegedt forradásokat és emlékezzünk. Jó lenne 2015-öt sokkal kevesebb öngóllal tarkítani – ilyen egyszerű a fordítása annak a bibliai mondatnak, hogy aki vétkezik ellenem, az magának árt. Hát ne ártsunk magunknak – és itt mindenki nyugodtan behelyettesítheti, pontosan mit is jelent ez neki, személyesen, a maga egyéni útján. Nem ártani – a hipokratészi orvosi alapelvek egyik legfontosabbika. Legyünk a magunk jó orvosai a most előttünk álló esztendőben, aki nem árt, elsősorban és mindenekelőtt saját magának. Vegyük észre idejében a szavakat, amik ártani fognak, ha kimondjuk. Vegyük a szívünkre, hogy mi lesz az, ami ártani fog, ha nem tesszük meg, hanem ellustuljuk a dolgot. Vegyük észre a lelkünkben a felgyűlt takarítani valót, mert ha sokáig ott marad, egy idő után már ártani fog.

Végül egy egészen szokatlan, de nagyon gyönyörűséges igazság szólít bennünket. Úgy hallunk a bölcsességről, mint aki nem csak, hogy ott volt az Örökkévalónál, amikor ő megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai, amikor kimérte a föld alapjait, hanem mint „kedvence és gyönyörűsége” volt ott, színe előtt játszadozva minden nap! (8,30) Ez aztán tényleg váratlan, mert egészen feloldja a mi nyársat nyelt komolyságunkat, a keresztyének sokszor rosszkedvű, komor és merev gondolkodását – íme, egy játszadozó kisgyermeket látunk Isten előtt, a világ Teremtője előtt, itt, az Ószövetség kellős közepén, és ez a bölcsesség! Ilyen a bölcsesség, testvérek! Oldott és játékos, tud örülni és tud mosolyogni, mint a gyerek, aki jót játszik az asztal alatt, miközben a szülei éppen a gondjaikat sorolják az asztalnál ülve és vagy éppen egymással huzakodnak – hogy emberi síkon is lássuk ezt a képet.

Derű és mosolygás nélkül nincsen bölcsesség – ilyen egyszerű az, ami ebben megszólal. Másképpen fogalmazva, ahol már tudnak barátságosak és jók lenni az emberek, legalább magukhoz – aztán pedig még egymáshoz is, éspedig akkor is, amikor a másik nem feltétlenül azt szolgálta meg – ott már van valami a bölcsességből. Bizonyára erre vonatkozik mai igénknek ez a nagyszerű mondata: „Aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.” Hányan élik az életet úgy, hogy maguk sem tartják azt az életet igazinak – mert valami lényegi hiányzik. Talán éppen a bölcsesség, amely ezek szerint bizony tud olyan lenni, mint egy játszadozó gyerek – könnyed és derűs, egyszerű és tiszta. Így értjük meg a költő szép mondatát: „Isten rajtad: végtelen könny. Isten benned: végtelen mosoly.” (Weöres S.) Az élet derűje pedig a kegyelem jelenlétének talán legszebb jele bennünk: „Aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.” Amikor a várostól teljesen lelakott, gondozatlan állapotban átvett óvodánk nagy felújításra szorult, akkor úgy írták ki az országos pályázatot úniós támogatásra, hogy egyetlen szűk hónap állt rendelkezésre a 250 oldalas pályázat megírására, és annak is a karácsonyi ünnepek voltak a közepén. Komoran tépelődtünk, belefogjunk-e, úgyis eleve reménytelen a dolog ilyen rövid idő alatt – és akkor valaki mosolyogva azt mondta, ha nem pályázunk, akkor nem is nyerhetünk! Ez olyan nyilvánvaló evidencia volt, amit mindnyájan tudtunk, és éppen azért volt olyan fontos, hogy ez a derűs mondat elhangzott. Nekiugrottunk a pályázat megírásának a karácsonyi ünnepek közepén és nyertünk. Hát ezért van szükség derűs és oldott pillanatokra az életben.

Isten mindenütt való, és az ő bölcsessége is kiált utánunk a kapuknál és a keresztutaknál. Hallja meg a szavát minél több keresztyén! Ennek első jele lesz, hogy nem ártunk már legalább mi magunknak, nem rongáljuk a saját életünket. Sőt, még az is eljön, ha a Mindenütt Jelenvaló végre a mi szívünkben is ott lehet, hogy olyan derűsek és gondtalanok leszünk, mint a játszadozó gyermek, a szülője kincse és kedvence….! Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, te pontosan tudod, nekünk mikor mire is van igazán szükségünk – részeltess minket abban a tőled való bölcsességben, hogy ezt hittel higgyük és egészen rád bízhassuk magunkat. Ismeretlen az esztendő minden napja, minden órája, aminek első vasárnapját üljük, segíts minket meghallani az utánunk kiáltó bölcsesség szavát. Óvj meg minket attól, hogy magunknak ártsunk, és segíts letenni mindazt, ami csak erre volna jó. Add meg a derű oldott perceit, a benned bízó lélek örömét és bizonyosságát, hogy minden pontosan úgy jó, ahogy te azt számunkra elrendezted és adod. Áldd meg gyülekezetünket lelki épüléssel, intézményeinket a szolgálattévők hűségével, és mindnyájunkat tőled való bölcsességgel. Ámen.

 

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.