Igehirdetés 2013. június 9.
A fáradt ember és a hit
Lekció: Zsolt 3,1-9
Textus: Ézs 40, 27-31
„Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így Izrael: El van takarva sorsom az Úr elől, nem is kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod-e, és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad meg, végére mehetetlen bölcsessége. Erőt ad a megfáradtnak és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.”
Imádkozzunk!
Mennyei jó Atyánk, köszönjük neked, hogy bajok közt is megtartottál minket, és egészen neked szentelhetjük ezt a vasárnapot. Tudjuk, hogy ha valóban meghalljuk hangodat és felfogjuk szavadat, akkor nem marad megoldatlan kérdés vagy nyomasztó rendezetlenség és semmi olyan, amivel ne tudnánk megküzdeni. Köszönjük, hogy teljes bizalommal jöhetünk hozzád, aki minden élet örök forrása vagy. Végéremehetetlen tudásod és bölcsességed, amivel megalkottad, ami létezik, és ezért semmi sem fontosabb most annál, mint hogy tényleg ráhangolódjunk a te igéd halk és szelíd szavára. Segíts abban, hogy komolyan vegyük, és ne csak hallgatói, hanem cselekvői is lehessünk, hiszen éppen azért adod, hogy megerősödjünk hitünkben és életünk legyen általa. Add most nekünk vigasztaló, erőt adó Szentlelkedet, örök Atyánk, és ajándékozz meg Isten-fiúságunk mélyebb megértésével. Jézusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
Igehirdetés
Napok óta folyik az árvíz elleni hatalmas küzdelem, több mint hétszáz kilométeren át rakják a homokzsákokat. Volt olyan hely, ahol éjjel fáklyákat kellett gyújtani, hogy egész éjszaka, a sötét idején is erősíthessék az átázó gátakat. Mindenki segít ilyenkor, vagy kétkezi munkával, vagy adománnyal, vagy pedig hűséges és odaadó imádsággal – ki hogyan tud. A hírekben hallhattuk, hogy a Duna melyik részén mikor tetőzik a folyó, és addig, sőt még azután is napokon át ki kell tartani a gátaknak és a munkálkodó embereknek. Láthattunk a hírekben nem csak férfiakat, hanem asszonyokat is, és az egyik elmondta közülük, hogy bizony fáradtak, mert este tízig dolgoztak a gyárban, a munkahelyén, aztán következett az egész éjszakai munka a gáton, és másnap folytatódik minden ugyanígy.
Igen, a fáradtság – nagyon nagy téma, és nem csak így, árvíz idején. Valami olyasmi, ami háromezer éves Bibliánkat is sokat foglalkoztatja, néha képekkel, történésekkel tanítva bennünket, hogy okuljunk ebben a dologban, máskor pedig egy-egy pompás igei biztatással. Az előbb hallott, Ézsaiástól való igék például a számkivetésben élő, és nagyon elfásult zsidó népet ébresztgettek a babiloni vizeknél olyan igehirdetéssel, aminek a lényege az volt, hogy elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
Mielőtt ennek a nagyszerű üzenetnek megpróbálnánk a mélyére hatolni, jó világosan látni azt, hogy többféle fáradtság is van, és mindegyikre más-más gyógyszer jár. Az első a testi fáradtság, amit semmi más nem gyógyít, csak a pihenés. Mondják olyan emberek, akik megjárták a háborút, hogy a katonák menet közben is elaludtak és a zárt menetoszlopból kidőltek a földre, ha annyira fáradtak voltak, mert a szervezet egyszerűen kikapcsol, ha túl van terhelve. Volt itt a városunkban egyszer egy nagyon szomorú baleset, amikor fiatalok vidéken voltak, ahol szerepeltek és fenn maradtak jóval éjfél utánig. Aztán autóba ültek és több száz kilométer vezetés után a város határában a volánnál ülő elaludt és hárman meghaltak egy frontális ütközésben. Mert a testi fáradtság komoly dolog, nem lehet az emberi szervezetet a végsőkig és még azután is kizsarolni, hanem pihenni kell. Autóbusz-vezetőknek ma már szigorú szabályok írják elő, amit ellenőriznek is, hogy mennyi az engedélyezett vezetés számukra egyvégtében, ami után kötelező megadott időig pihenni. Mert a testi fáradtság gyógyszere a pihenés.
De van lelki fáradtság is, ami már egy egészen más világ. Néha úgy fogalmazzák a dolgot, hogy elegem van, vagy nagyon elegem van valamiből. Lehet ez monoton munka, vagy a teherbírásunk határán járó más lelki megterhelés, például túl sok felelősség, túl sok ránk bízott ember, vagy éppenséggel csak egyetlen ember, aki nincs is ránk bízva, csak nem tudjuk kikerülni, viszont az idegeinkre megy – szóval sokféle okból fáradhat el valaki lelkileg. Gyógyszere lehet az ilyesminek a változtatás, kizökkenni abból, amiben vagyunk. Más tevékenységben elmerülni, talán más helyre utazni, de változtatni legalább egy időre. Akit a munkája állandóan hosszú távú felelősséggel terhel, az rendszerint olyasmit választ, ahol csak a pillanat van, például a sportot – síelést, vitorlázást vagy más egyebet. Aki meg a mindennapjaiban nyüzsgő és gyors életet él, ahol percenként kell sok döntést hoznia, annak az erdő csendje vagy egy szép táj jelent valami jót. Aki helyesen választja meg a kikapcsolódását, az rendszerint csillogó szemmel és helyreállt lelki békével tér haza a megszokott tennivalóihoz.
De van egy harmadik fáradtság is, nem csak testi és nem csak lelki. Ezt a fáradtságot élet-fáradtságnak, vagy még inkább hitbéli fáradtságnak lehetne nevezni. Itt már nem a testünkkel és nem is csupán a lelki érzelmeinkkel van baj, hanem a hitünk szenved hajótörést, ami kifelé szinte sosem látványos dolog. A mai világban mindenesetre észre sem szokták venni a legtöbben sem magukban, sem pedig másokban, mert egyszerűen nem tartják fontosnak. Pedig ebben a fáradtságban szoktuk feladni életünk nagyobb távlatú, belső elkötelezettségeit, önmagunkkal kötött megállapodásainkat – a hivatásunk komolyan vételét, a valódi szolgálatot, a hűséges helytállást az imádságban, vagy azt, hogy az igéhez szabjuk az életünket és a gondolkodásunkat. Ennek a „fáradtságnak” eredményeként azonban, ami végeredményben a hitünk előbb takaréklángra csavarását, utóbb pedig a feladását jelenti, minden más fontos dolog alól húzzuk ki a fundamentumot. Mert ahol hit nincs, ott előbb-utóbb baj lesz a reménységgel és a szeretettel is, ezek nélkül pedig lehet ugyan élni, csak éppen nem érdemes.
Hát ezért nagy téma a fáradtság, mint emberi állapot, és messze nem csak a közeledő szabadságolások és esetleg jutó nyaralások miatt érdemes foglalkoznunk vele. Hanem azért, mert mélyen igaz, hogy elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. Bizony, lehet valaki általában kitűnő formában, lehet életkora szerint nagyszerű korosztályban, de akkor sincs védve a hitbeli kiégéstől. És ha szomorúan halljuk a folytatást, hogy a legkülönbek is megtántorodhatnak életük egy-egy pontján, ők sem automatikusan védettek vagy kivételezettek – akkor merítsünk most méltányosságot a megtántorodók iránt ebből az igéből. Lehet, hogy bizonyos emberek különbek nálunk – ezt általában illik elismerni – és ha valamiben megtántorodnak, akkor nem az a dolgunk, hogy héjaként azonnal lecsapjunk, és kárörvendve azt mondjuk, nahát, tőle aztán nem ezt vártuk volna. Hanem járjunk az apostol tanítása szerint, mikor ezt mondja: Aki azért azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essen. (1 Kor 10,12) Mennyi gyűlölködés van a közéletben, hataloméhes emberek szinte egyébből sem élnek, mint mások vélt vagy valós eleséseiből, és a dolog háttérben összesen az van, hogy szeretnének a helyükre ülni. Ennyit az ifjakról, akik maguk is elfáradnak, és ennyit a legkülönbekről, akik az ige szerint nincsenek biztosítva az ellen, hogy maguk is megtántorodjanak – de mégis csak hitványság abból magunknak tőkét kovácsolni.
Lássuk azonban mindezt a pozitív oldalról, hiszen az ige mindig ezt akarja bennünk építeni. Akik az Úrban bíznak, azt halljuk, azoknak az ereje megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. A kulcsszó az, hogy bízni az Úrban. A bizalmat mi mai nyelvünkben afféle szívbéli érzelemnek szoktuk tekinteni, de a Biblia nyelve a ránehezedni és ráépíteni szavakkal mutatja meg ennek a dolognak a tartalmát. Akik bíznak egymásban, azok ráépítik az életüket egymásra. Ez például olyan nagy kincs az emberi kapcsolatok terén, amit nagyon meg kell becsülnünk, és amire nagyon vigyáznunk kell. Sajnálatos módon a mai magyar társadalmunk a világon az egyik legalacsonyabb az un. bizalmi index, vagyis veszedelmesen gyanakvóak vagyunk egymással és szinte semmi bizalom nincs az emberek közt, amit felelőtlen emberek még folyamatosan tovább is rongálnak.
Ugyanígy áll a dolog a hitünkkel, ami alapjában véve nem más, mint Istenben való bizalom. Ha valaki tényleg bízik őbenne, az elkezdi az életét őrá építeni. Komolyan veszi azt, amit ő mond, és amit ő már évszázadok óta sokszor és sokféleképpen elmondott hajdan az atyáknak a próféták által, azután pedig elmondott a világnak Fia által. (Zsid 1,1-2) Ez egy nagyon nagy kincs, a helyes alapállásnak egy olyan tudása, amit éppen úgy nem szabad semmibe venni vagy eljátszani, mint azt a bizalmat, ami életünk fontos személyeihez kapcsol, vagy amit ők vetnek mibelénk. Istenben bízni mindenekelőtt azt jelenti, hogy nem felejtkezünk el őróla. Nem élünk úgy, hogy a szájunkkal azt mondjuk, van Isten, az életünk pedig másról beszél. Ha benne bízunk, akkor nem aggódunk úgy, mintha ő nem lenne gondviselő jó Atyánk és egyedüli reményünk. Az Úrban bízni annyit jelent, hogy hitben mindent, de mindent őrá építek, ami csak fontos az életemben. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy mire is épül az ember élete. Ha valamikor, akkor most, az árvízi időkben világosan látszik, hogy milyen fontos, van-e szilárd alapja valaminek. Ahol a gátakat úgy építették, hogy odahordtak földet és egyszerűen elegyengették, legyen szép gát formája, ott azok mind átáznak és egy idő után meg is csúsznak. Ahol azonban jókora köveket hordtak először a helyszínre, és csak azokra került a föld, ott nem csúszkálnak a gátak. A mi szikla alapzatunk Isten kijelentése. Az, amit ő elmondott ennek a világnak, és szinte úgy kell bedugjuk a fülünket, ha nem akarjuk meghallani, miről is szól ez a kijelentés – mert még az utcákon is kiált, a magaslatokra is odaáll és a kapuknál is meghallható, hiszen az embereknek szól, őket keresi. (Péld 8,1-3) Aki az Úrban bízik, azt veszi komolyan, amit ő igéjében mond nekünk, ahhoz szabja a hitét és útjait s nem máshoz.
Végül van itt még egy hatalmas ígéret. Akik őbenne bíznak, azoknak ereje megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk. Alig van nép, amely ne tisztelné a sasokat, és egészen nagy nemzetek is szívesen ábrázolják nemzeti címerükben, mert ezek a hatalmas madarak méltóságosan köröznek a magasban, mintha egy másik világ hírnökei lennének. A magasan szárnyalás olyasmi, amire minden lélek vágyik – fölülemelkedni emberi küszködéseken, perpatvarokon, de a vágyakon és olykor a kívánságokon is. Hölderlin a Hüperion sorsdalá-ban így állítja szembe a küszködő embert a fényesen úszó isteni szellemekkel:
Fenn suhogtok fellegek puha
szőnyegein, isteni szellemek!
Fényittas szellők
simogatnak benneteket,
mint a művésznő ujjai
szent húrokat.
Sorstalanul, mint szendergő
csecsemő, éltek, óh istenek;
egyszerű bimbóban
rejtőzve szűzen
nyit örökké
szellemetek.
Csönd, tisztult ragyogás övez,
ahová csak néz szemetek.
De ránk idelenn
nem vár nyugalom sohasem.
Vaktában, csak egy
órától a másikig
úgy sodródnak az átok-
verte halandók,
mint hullámok
szirtről szirtre zuhanva,
míg elnyeli őket a vak szakadék. (Képes G. fordítása)
De ne feledkezzünk az ősi mítoszról sem, hogy a sas-madár főnix formájában a Napba repül, s a tűzön át megifjodva tér vissza onnan – mert ez a dolog másik oldala. A kép magyar református egyházunk címerében is ott van, a tűzlángon át megifjodó sas, amely a Szentlélek és az örök élet szimbóluma. Mert aki igazán magasan tud szárnyalni, az nem az ember, hanem maga a Szentlélek, és mi valóban egyedül vele és általa tudunk kiemelkedni életünk és sorsunk kényszereiből, emberi tulajdonságainkból és a körülmények hatalmából. Akik az Úrban bíznak, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk – ez azt jelenti, hogy ahol egy emberszív valóban helyt ad a Szentléleknek, ott emelkedni kezd az élet, ott megújul az ifjúság. Ott nem lesznek sem zsémbesek, sem rettegőek az emberek idős korukra sem, hanem szárnyra kelnek, a hit szárnyaira, ami az örökkévaló világába emelik őket, noha testileg itt vannak közöttünk és velünk együtt élik mindennapi földi életüket.
Nézzünk szembe fáradtságainkkal, ne tagadjuk el őket. A testnek pihenés, a léleknek a változás ad felüdülést, éljünk ezek áldásaival erőink szerint. De ne feledjük, hogy Istenünk az, aki erőt ad a megfáradónak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Azoknak tudja ezt adni, akik benne bíznak, vagyis valóban őrá építik életüket. Igen, elfáradnak az ifjak is és meglankadnak, s bizony megtántorodhatnak a legkülönbek is – el ne bízza hát magát senki közülünk. Vigye oda fáradtságát Istenhez, és megnyugvást fog nála találni. Sőt ennél is többet: magasan szárnyalást, főnixként újuló életet, amely a Lélek által szentelődik, és nem csak e földi s küszködő immár, hanem örök és Istenhez tartozó. Így legyen. Ámen.
Imádkozzunk!
– Mennyei jó Atyánk, köszönjük, hogy teljes bizalommal vihetjük eléd fáradtságainkat, bármilyenek is legyenek azok. Kérjük gyógyító szeretetedet a megterheltekre, az erejük felett teljesítőkre, és a lélekben már lankadókra. Leginkább mégis könyörülj az árvízben most szükséget látókon és azokon, akik minden igyekezetükkel a bajok elhárításán vannak. Adj erőt és bölcsességet azoknak, akik szervezik és vezetik a mentési munkákat. Imádkozunk két gyászoló családért, ahol friss most a búcsú fájdalma, küldd el vigasztaló Szentlelkedet, hogy eljöhessenek a megnyugvás és a lelki megbékélés idői. Imádkozunk hozzád az érettségi előtt állókért, hogy helytállhassanak életüknek ebben az első, komoly próbájában. Vezess mindnyájunkat igéd csöndes, halk szavával és ne engedd, hogy eltévelyedjünk, hanem a keskeny úton mindvégig megmaradjunk. Ámen.
.
