A felüdülés idői

2005. február 27.
dr. P. Tóth Béla

A felüdülés idői

Lekció: Zsoltárok 85,1-14
Textus: Apcs. 3,18-19

“Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröltessenek bűneitek, hogy eljöjjenek az Úr színétől a felüdülés idői és elküldje Jézust, akit Messiásul adott nektek.”

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük az új vasárnapot, amelyen megpihenhet a lelkünk. Te adtál erőt a munkához, te vigasztaltál a keserűség idején, és hozzád fordulhattunk kételyeinkkel is. Köszönjük, hogy mindig újra tapasztalhatjuk, aki tehozzád jön, semmiképpen ki nem veted. Meghajtjuk fejünket végtelen türelmed és szereteted előtt, amivel hordozod életünket és azt kérjük, most se hagyj minket magunkra. Ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket. Vágyunk az igére, a mennyből való kenyérre, amit Krisztusban adsz ennek a világnak. Szeretnénk megtisztulni, hogy igazán azok lehessünk, akiknek te gondoltál el minket. Kérünk, nyisd meg a szívünket és küldd el hozzánk Szentlelkedet, hogy mennyei értelmünk és világosságunk legyen általa. Foglalj minket egybe, egy testté, és te légy a mi fejünk, mi pedig hadd legyünk neked tagjaid. Krisztusért kérünk, hallgass meg minket imánkban!

Ámen

Igehirdetés

A hetedik napot arra kaptuk, hogy megpihenjünk és lélekben felfrissüljünk, de néha megesik, hogy hétfőn nehezebb valakinek hozzákezdenie az új héthez, mint ahogy az előzőt abbahagyta. Hol lehet a hiba? Isten ajándékozó szeretetében biztosan nincsen tévedés. Ő még az emberi szívet is úgy teremtette, hogy annak minden másodpercben nagyjából egy heted másodpercre nyugalma van, és csakis így, ezzel az egy heted másodpercnyi pihenővel tud aztán tovább dolgozni a szív évtizedeken át. Róla magáról, az Örökkévalóról is azt halljuk, hogy megpihent a hetedik napon, megáldotta a nyugodalom napját és megszentelte azt. Vagyis a nyugodalom napja, az idő egy heted részének ünneppé változtatása az ő ajándékozó szeretetéből arra volna jó, hogy legyen egy áldott és megszentelt napunk, egy Isten-közeli napunk – miért nincsen ez így oly sokszor?

I.

Induljunk ki abból, amit Péter igehirdetésében hallottunk az előbb: “Bánjátok meg és térjetek meg, hogy így eljöjjenek a felüdülés idői az Úr színétől.” A bűnbánatra és megtérésre való felhívás azért szükséges, mert itt egy olyan állapot megteremtéséről van szó, ami nem magától értetődő, amibe nem születünk bele, és ami egyáltalán nem is illeszthető egykönnyen össze a tévékultúrás korszellemünkkel. Itt valamit el kell határozni, itt valamiből ki kell jönni, itt valami mást kell megteremteni, mint ami egy átlagos vasárnapon történni szokott a legtöbb családban. Ha ez a tényleges kizökkenés nem történik meg, akkor nem csodálkozhat az ember, hogy megy minden a szokásos kerékvágásban. “Bánjátok meg és térjetek meg” – ma ez azt jelenti, hogy a lelki antennáinkat Isten felé kell fordítanunk.

A csillagászok ma már tíz milliárd fényévre is el tudnak pillantani, hogy megvizsgáljanak egy-egy hatalmas távolságra lévő sugárzó csillagot vagy galaxist, de ahhoz, hogy érdemben méréseket tudjanak végezni, napokig sőt hetekig is egyetlen pontra kell irányítani a távcsövüket. Ha csak egy kicsit is elmozdul, már mást vesz fel, mást fényképez le, és oda van a megfigyelés. A csillagászat egyik állandóan megoldandó problémája ez, hogy tartsák az irányt arra felé, ahonnan meg akarnak tudni valamit az égboltról. Azt hiszem, nekünk embereknek is munkát jelent, hogy tényleg Istenre figyeljünk, ha egyszer elkezdtünk beszélgetni vele. A mi figyelmünket is elvonja a világ sok eseménye, a család gondja, öröme, aztán a közélet és még sok minden – szóval komoly erőfeszítést jelent, csak a hetedik napon is legalább, egy kicsit is huzamosabb ideig próbálni beszélgetni az Örökkévalóval. Pedig erre kaptuk ezt a napot, nem másra.

Olyan szépen mondja ezt Péter: hogy így – ti. ha megbántuk, amit meg kellett és elhagytuk, amit ehhez érdemes elhagyni – “így” eljöhetnek a felüdülés idői az Úr színétől. A Biblia ezen a helyen szó szerint azt mondja, hogy az Úr arcától. Azért fontos ez, mert akivel személyes kapcsolatunk van, annak látjuk az arcát újra és újra, akinek meg nem látjuk az arcát, attól lassanként eltávolodunk, még ha szeretjük és megbecsüljük is az illetőt. A hetedik nap megszentelésének lényege, tartalma pedig éppen ez: látni az Úr arcát.

Mindjárt eszünkbe juthatnak bibliai mondatok, amik ezzel kapcsolatosak, például az, hogy Jézus egy helyen ezt mondja tanítványainak: “Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsi gyermekek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” Baráti körben beszélgettünk erről a minap, és arra jutottunk, hogy ez a gyönyörű jézusi mondat a kisgyermekek Isten-közeliségét fejezi ki. Nem véletlen, hogy azt is mondja Jézus, hogy ha olyanok nem leszünk, mint a kisgyermekek, akkor nem látjuk meg a mennyek országát. Meg tudjuk-e teremteni magunkban a gyermeki lelket legalább a vasárnap valamelyik részében? Mert erre való a nyugodalom napja.

De az is eszünkbe juthat, hogy “boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.” Ezt néha még a gyermeki lelkületnél is nehezebb megteremteni az embernek magában, mert annyira hozzánő az énünkhöz a sok hiúság, a sérelmek, a becsvágyak, hogy tiszta szívről legfeljebb ha álmodozni tudunk. Pedig akiknek szíve tiszta, azok meglátják őt!

Néha az is megesik, hogy nem is kívánkozunk az ő színe elé igazából. Elvagyunk az “Isten háta mögött”, ilyen vagy olyan lelkületünkkel, és azt mondjuk magunknak, jó ez nekünk így is, ahogy van. Mint a városszéli trehányság világában sokan, akik azt mondják, ez itt úgysem a központ, itt elmegy minden. Nyugodtan lehet sufnit sufnihoz ragasztani, ízlés és igyekezet, meg gondosság nélkül, nyugodtan lehet hagyni az utcákat utcatábla nélkül, a házakat házszám és persze csöngő nélkül, hadd ordítsanak a kutyák, itt minden elmegy. Ilyen szempontból még Szentendre is sok részben a városszéli trehányság világa. Lelkiekben is sokszor uralkodik ez a “minden elmegy” mentalitás – amikor az ember már nem is vágyik látni az Úr arcát, nem is akarja ünneplőbe öltöztetni a lelkét, mert jó ez úgy, ahogy van…

Némelyek arra hivatkoznak, hogy Isten alszik, ha van egyáltalán. Pedig ők alszanak, az ilyen emberek, azért beszélnek ilyen badarságokat. Isten egyáltalán nem alszik, hanem végtelenül finom üzeneteket és érintéseket küld nekünk szinte szakadatlanul a legmagasabb régiókból. De ezeket nem erőlteti ránk, mert ez nem volna méltó őhozzá. Olyan az egész, mint a szél fuvallata: ha nem kell valakinek, egyszerűen elszáll a feje felett. Ha nincs bekapcsolva az antennája, nem hallja meg. Mint a Titanic szomszédságában is, néhány tíz kilométerre ott volt egy másik hajó, amely megmenthette volna azt az 1700 embert – ha be lett volna kapcsolva éppen a rádiója antennája, de nem volt.

Sok múlik azon, testvérek, hogy a nyugodalom napján miféle adásokat veszünk a lelkünk antennáival! Hát ne maradjunk az “Isten háta mögött”, ne higgyük el, hogy ő alszik vagy messzire elment, mert ő nagyon is közel van. Aki figyelmesen olvassa, akár csak a zsoltárokat is a nyugodalom napján, ilyeneket fog találni benne:Isten közel van a megtört szívűekhez. Micsoda vigasztalás azoknak, akik küzdenek, talán magányosan, talán már-már reménytelenül! – Isten közel van a megtört szívűekhez. Aztán azt is olvashatjuk a zsoltárokban, éppen a 145. számúban, hogy ő közel van azokhoz, akik őt igazán hívják. A hangsúly azon van, hogy igazán.

Mert amit félszívvel teszünk, legyen az szolgálat vagy imádság, az nem kap áldást felülről. Meg kell tanulni újra kiáltani az Úrhoz, igazán hívni őt, és meg fogjuk tapasztalni, hogy mihelyt ilyen lesz az imádságunk, meghallgatja. De azt is olvassuk a zsoltárokban, hogy legfőképpen közel van azokhoz, akik benne bíznak. Mert aki igazán őrá bízza magát, azt még a halálon át is megőrzi, mint Jézust, akit a jobbjára ültetett.

Hát legyen tartalmassá, Isten-közelivé a nyugodalom-napunk, mert lehet az. Olyan nappá, amelyen látjuk az ő arcát, amelyen elérhetnek minket akár a legmagasabb körökből érkező érintések is, és nem szállnak el a fejünk fölött, mint a Titanic segélykérő üzenetei.

II.

Mi az tehát, amire így számíthatunk, mi jön el hozzánk az Úr színétől, az ő arcától? Felüdülésnek nevezi a bibliafordítónk, és valóban telitalálatos szó. A görög eredetiben egészen pontosan azt olvassuk, hogy kicserélődik az ember lelke, más lélek lesz benne.

Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy az ember a maga fáradt, néha fásult és gyakran sebzett lelke helyébe kap egy másikat, amelyik új és tiszta. Ezt kapjuk, ha valóban odaállunk az ő színe elé, ha valóban keressük az ő arcát, és ha ott aztán, mint ahogy illik is ő előtte állva, megelégszünk a gyermekek lelkületével s nem akarunk nagyon okosak és nagyon igazak lenni többé, meg hozzáértők, meg ki, micsoda…Tettetés és önáltatás nélkül, vagyis tiszta szívvel megállva ő előtte egyszer csak örömünket kezdjük lelni abban, hogy befelé figyeljünk, csöndben legyünk, a nem látható és mégis az életünk számára igazán fontos dolgokkal foglalkozzunk.

Úgy hiszem, olyan ajándékokat fogunk kapni az effajta csöndben, mint például a türelem. A legtöbb ember abbahagyja az imádságot, amikor néhány napja könyörög már és még mindig nem kapja meg azt, amire szüksége lenne. Emlékezzünk Augustinus édesanyjára, Monicára, aki tizenkét esztendőn át könyörgött a fiáért, amíg az végre valóban megtért. Hol vagyunk mi, nem hogy a tizenkét éves, de legtöbbször a tizenkét napos vagy tizenkét hetes imádságtól is�pedig ez is hozzátartozik ahhoz, hogy Isten közel van azokhoz, akik őt igazán hívják.

Ahogyan a költő mondja:
“Istenhez a szív egyszerűen benyit / Ész és szellem soká vár, míg beengedik.” (Angelus Silesius)

Hát nyisson be a szív Istenhez egyszerűen, és csodálkozva fogja tapasztalni, hogy más lélekkel jön ki tőle. Nem lesz már olyan fontos például számára mindenből a legjobbat megszerezni, a legdrágábbat, a legújabbat, a legmagasabb kategóriásat. Sok embert ennek a lelke tart fogva. Van más lelkület is, nem csak ilyen!

Aztán nem lesz az ember olyan gyanakvó, hogy mindig azt figyeli, ki használja vajon ki őt. Elkezdi látni az emberek jobbik oldalát, nem csak a hibáikat. Csak azért, mert egyszerűen benyitott Istenhez és aztán úgy jött ki tőle, hogy már más lélek van benne. De lehet, hogy csalódott és kiábrándult lélek van valakiben, vagy éppen a rettegés lelke, mi lesz ővele: az ilyenek is megnyugodva fognak Istentől kijönni.

“Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
“Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem?”
“Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!”

Kell-e még sorolnunk a hatalmasabbnál hatalmasabb ígéreteinket? Egyes emberi lelkeket a “rend” tart megszállva: ha szerdán este más történik, mint aminek akkor történnie kell, akkor összedől a világ. Ha nyaraláskor kiderül, hogy a strand hét percre van és nem öt percre, amint a prospektus írta, akkor az egész nyaralás odavan, mert “rendnek kellene lennie” a világban…
Milyen nagy dolog, amikor valaki képes feladni a saját elképzeléseiből, abból, amilyennek szerinte a világnak lennie kellene, és képes új lélekkel hagyni, hogy megtörténjenek vele olyasmik is, amik nem illeszkednek bele pontosan az ő terveibe és elképzeléseibe.

Megint más embernek a hódítás a fontos, hogy őt csodálják vagy legalább elismerjék. Ezt lesi mindig a mások gesztusaiban, mennyi bennük az elismerés, a csodálat, vagy legalább egy kis barátságos megbecsülés…Az ilyen lelkület is megújulhat, lehet belőle önálló, a maga feladatában bizonyos ember csöndes elégedettsége, amint benyitott egyszer az ő Istenéhez, akinek nem kell már annyira a mások helyeslése és elismerése. Ahogy Arany János mondja: “Én a dicséretet nem más ember szájában, hanem önérzetem tisztaságában szoktam keresni.”

De nem soroljuk tovább. A felüdülésre, az “új lélekre” mindnyájunknak szükségünk van, és nincs olyan ó-ember, mert ezt a Biblia így nevezi, amely meg ne újulhatna akár melyik nyugodalom napján az Úrnak. Ez a hetedik nap lényege, ezért szól hozzánk róla így a törvény: Megemlékezzél a nyugodalom napjáról, hogy megszenteljed azt.

Foglalja össze számunkra a költő, Verlaine, mit is jelent ez:

“Uram, szerelmed megsebesített, / s még mindig remeg élő seben ajka /
Uram, szerelmed megsebesített.

Uram, megrázott szent irtózatod, / s még bennem jár villámod mennydörögve,
Uram, megrázott szent irtózatod.

Uram, tudom, hogy minden más silány, / és dicsőséged belém költözött már,
Uram, tudom, hogy minden más silány.�

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te azért jöttél, hogy megkeresd és megtartsd, ami elveszett. Hisszük, hogy nem hiábavaló golgotai áldozatod, hogy mindnyájunknak elkészítetted a megtérést és az új életet. Szeretnénk, ha bennünk is más lélek lehetne, mint amilyen eddig volt. Ments meg minket a komolytalanságtól, a hevenyészett, semmilyen életformától, amiben sem rend, sem tartás nincsen. Adj nekünk szent komolyságot azokban az elhatározásainkban, amelyeken olyan sok múlik életünk minőségét illetően. És kérünk, adj nekünk szent oldottságot mind azokban a dolgokban, amikben bátran rád hagyhatjuk magunkat és eltérhetünk az önmagunk féltésétől és bálványozásától. Kérünk a most következő hét napjaiért. Adj erőt a munkálkodóknak, és adj vigasztalást a gyászolóknak, köztük azoknak a testvéreinknek, akik az elmúlt héten váltak meg szerettüktől. Te azoknak, akik téged szeretnek, örök életet adsz, vigasztalj és erősíts minket életünk minden napján ezzel a bizonyossággal. Segíts minket megtérésre, hogy eljöjjenek a felüdülés idői az Úr színétől.

Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.