A háláról – másképp

2000. október 1.
dr. P. Tóth Béla

A háláról – másképp

Lekció: 1Sámuel 2:1-10
Textus: 1Sámuel 2:4-8

“A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt öveznek fel. A jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheztek folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. Az Úr megöl, és megelevenít, sírba visz és felhoz onnét. Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az Úréi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget.”

Imádkozzunk!

Istenünk, Emberi eroink végesek, életünk ideje határolt – születtünk és meghalunk mindnyájan, akik csak asszonytól lettünk. Még gondolatunk ereje sem elegendo ahhoz, pedig a gondolat legcsodálatosabb ajándékod, hogy felfogjuk lényedet, megértsük szélességét, hosszúságát, mélységét és magasságát jóvoltodnak. Megköszönjük, hogy mégis közeledhetünk hozzád, éhezhetjük és szomjúhozhatjuk az igazságot. Azt ígérted, aki keres, az talál, aki kér, az kap, és a zörgetonek ajtó nyittatik, engedd, hogy megtapasztalhassuk közelségedet, átélhessük életújító szeretetedet, befogadhassuk igédet és Szentlelkedet. Hallgass meg minket, megváltó Jézusunkért kérünk
Ámen.

Igehirdetés

Mai igeszakaszunk Anna hálaéneke. Egy asszony sok-sok keserves év és sok sírva mondott imádság után meghallgatásra talált Istennél: fiúgyermeket kapott imádságára, és azt fogadalma szerint egészen Istennek szentelte. Ezután, hogy teljesítette fogadalmát, mondta ezt a csodálatos hálaimát, éneket, amit immár kétezer-ötszáz esztendeje megőrzött az emberi emlékezet. Szokták ezt az éneket “ószövetségi Magnificatnak” is nevezni, mert tartalmában sok hasonlóságot mutat Mária énekével, amit Lukács evangéliumában olvasunk, s ami az Üdvözítő születésének hírülvételére adott válasz. Mária éneke úgy kezdődik, “Magasztalja az én lelkem az Urat”, és ez a szó, hogy “magasztalja” így hangzik a latinban: magnificat.
Amikor ilyen örömtől áthatott éneket hallunk, eszünkbe juthat, hogy mi is mennyi mindent kaptunk már Istentől. Jó, ha nem csak elkönyveljük és használjuk ezeket az ajándékokat, hanem ki is fejezzük értük a hálánkat. Minden ajándék akkor lesz ugyanis egészen és teljesen a miénk, ha elhangzik utána az Istennek mondott “köszönöm”. Bíztatás minden megajándékozott embernek ez az imádság: fejezzük ki a hálánkat. De azoknak is bíztatás, akiknek éppen most nincs semmi hálátadni valójuk, talán éppen életük mélypontján vannak, bajban vannak, küzdenek, vagy kilátástalannak érzik életük dolgait. Anna példája azt mutatja, hogy a nagy mélységben mondott imádság meghallgattatásra találhat, eljöhet a szabadulás, ha valaki egész szívvel és odaadással kéri Istentől, ahogy Anna is tette.
Ennek az asszonynak életében nagy volt a keserűség, állhatatosan mondott imádásága igazi meghallgattatásra nem abban talált, hogy teljesült, amit kért, fiúgyermeket kapott: ez csak az egyik része volt Ennél fontosabb dolog is történt az, hogy átalakult Anna élete. Egy darabig azt hitte, akkor lesz boldog, ha kérése szerint gyermeke születik, de később eljutott oda, hogy akkor lesz boldog, hogy ha ezt a gyermeket odaadhatja Istennek. Kincsét, életkéjét, ami mindent jelentett számára, ez akkor lesz igazán az övé, ha odaadja Istennek.
Akkor hangzik hálaimája, amikor erre tett fogadalmát beteljesítette. És ebből megérthetjük, milyennek tapasztalta meg ő az Örökkévalót, a kimondhatatlan nevűt, akinek lényében mindig marad valami, amit nem tudunk, amit nem ismerünk, csak azt tudhatjuk, amit ő megmutat nekünk magából. Azt is megtudhatjuk, mit vallott a helyes emberi alapállásnak Anna, és azt is megérthetjük, mit gondolt a jövőről. Ezek a témák életünk alapkérdései: vegyük őket most sorra.
Istenről olyan szót hallunk Anna szájából, – amit Mózes imádságában is megtalálunk. Ő Isten embere is, akinek a Tízparancsolatot kezébe adhatta az Úr – így nevezte, ahogy Anna: Kőszikla. Aki látott már igazi kősziklát, olyat, aminek lábai eltűnnek a föld színe alatt, s azt sem tudjuk pontosan, milyen mélységbe is nyúlik az a sziklaszirt, az tudja, ilyenkor az ember valami borzongó megrendüléssel veszi tudomásul, hogy olyasmivel áll szemben, ami nagyobb, erősebb és hatalmasabb, mint ő maga.
Tizenvalahány évvel ezelőtt Helsinkiben jártam, Finnország fővárosában, ahol van egy sziklába mélyített templom, falai körös-körül az őskőzet természetes anyagából valók. Nincs külön fal építve, a templom csarnoka a föld színe alá van mélyítve, úgy fedték be. Megdöbbentő érzés belépni ebbe a templomba. Nagy erőt és hatalmat érezni azokban a sziklákban. “Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen! Nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” Ezt olvastuk az előbb Anna hálaénekében.
Azt jelenti ez, hogy ő megbízható, mint egy szikla, sőt még a sziklánál is megbízhatóbb. Ha ő mond valamit, arra lehet építeni. Ígéretei nem olyanok, mint az emberek ígéretei, amiket vagy megtartanak, vagy nem tartanak meg az emberek. Isten mind valóra váltja, amit mondott nekünk.
A világban minden mozog, változik, minden alakul: az egyetlen szilárd pont ő maga, nincs más bizonyosság a valóságban. Néha emberekről gondoljuk, hogy ilyenek, aztán ők is megváltoznak, csalódunk bennük. Néha saját állhatatosságunkról, a magunk elhatározásának szilárdságáról gondoljuk, hogy az már csak biztos. Hiszen én határoztam el, magamat már csak ismerem. És utólag erről is kiderül, hogy nem végleges és nem kőszikla. Néha magáról a világról, ami körülvesz bennünket gondoljuk azt, hogy az azért csak olyan, mint amilyen. De a történelem fordulói megtanították nekünk, hogy maga a világ is fordul időnként. És a természeti törvényeket a mai napig sem tudják összeegyeztetni, akik ezzel foglalkoznak, hogy minden tekintetben egységes, összefüggő, végleges rendszert találjanak. Ha erről nézem ilyen, ha arról egy kicsit már más. És idő múltával újabb szempontok merülnek fel, mindenről kiderül, hogy elmozdul, átalakul, még a hegyek is változtatják magasságukat. Ha elég sokáig néznénk a föld felszínét nagyobb magasságból, és volna harminc-negyvenmillió évünk erre, akkor olyannak tűnne a föld felszíne a hegyekkel, mint egy hullámzó tenger. Elsüllyedések, kiemelkedések év-tízmilliók során mindenütt.
Amikor Anna énekében azt olvassuk, hogy “nincsen olyan kőszikla, mint ő”, akkor azt halljuk, hogy őbenne nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Életünk biztos alapja. Ha ráépítünk, nem fog megrendülni, jön velünk még a halál végső nagy földindulásán, a mulandóságon át is. Mert amit Isten adott, őbelőle való, az végleges és megbízható.
Anna éneke ezután a “teológiai” rész után, hogy tudniillik milyennek is látja ő Istent, levonja a következtetéseket, és azt fejezi ki, hogy akkor mit gondol a helyes emberi alapállásról. Azt mondja, “ne beszéljetek olyan sokat, büszkén és gőgösen, ne hagyja el a szátokat kérkedő szó”. Mert ha Isten a kőszikla, ha ő a bizonyosság, az egyetlen igazi tájékozódási pont, akkor az ember leghelyesebben letesz a kérkedésről, önmaga istenítéséről, mert ebben aztán igazán mesterek vagyunk mindnyájan. Talán nem mindig szavainkkal, de sokszor cselekedeteinkkel és még többször érzéseinkkel saját magunkat tartjuk a legfontosabbnak, a világ közepének, az egyetlen fontos, és igazán lényeges dolognak. A mi nagy és hiú, érzékeny énünket.
Hányszor elemlegetjük például teljesítményeinket, a helytállásainkat, mintha azok minket dicsérnének, pedig kaptuk hozzájuk az erőt. Néha kiszalad a szánkon magabiztos jóslás, mikor mit fogunk megtenni, aztán mégsem úgy lesz. A héten hallottam egy sportoló szájából, a riporter heccelésére, aki minduntalan e körül forgott, hogy “nem vagy esélyes, senki sem gondolta, hogy a döntőbe jutsz, a másik az esélyes”. Addig heccelte tapintatlanul, míg végül a fiatal, tapasztalatlan sportoló, akinek ez volt élete első nagy világversenye, odavágta: Nem érdekel, ki az esélyes, úgyis én fogok nyerni. És másnap nem ő nyert.
Mert az embernek kár szájaskodnia. “Azt mondjátok, holnap ide vagy oda utazunk, és nyereséggel hozzuk haza az áruinkat, holott ezt kellene mondjátok: Ha az Úr akarándja és élünk, ezt és ezt fogjuk cselekedni.” – olvassuk Jakab levelében. A szükséges alázat hiánya elrontja a legjobb dolgokat is. Amikor az ember magabiztos lesz, elkezd ítélni eleveneket és holtakat, és nyilatkozik mindenről és mindent mindenkinél jobban tud, alázatosan hallgatni már elfelejtett, az maga az elbukás.
“Ne beszéljetek olyan sokat büszkén és gőgösen, ne hagyja el a szátokat kérkedő szó!” – ez a helyes emberi alapállás. A csöndes alázat, ha valóban Isten a mi kősziklánk. A hívő gőg, ha lehet, még ellenszenvesebb, mint amit a világában lehet tapasztalni. Mert a hívő ember elvileg tud Istenről, és ha mégsem vonja le a következtetést, hogy alázatos legyen, akkor mit kell megtapasztalnunk? Azt hogy Isten a kevélyeknek elleneáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.
Még egy fontos kérdésre ad választ Anna hálaéneke. Nem csak azt tudjuk meg, milyennek látja az Örökkévalót, és hogy milyennek látja a helyes emberi alapállást, hanem arról is van mondandója, milyennek látja a jövőt. A hősök íja összetörik, de az elesettek – és itt az eredeti szövegben azt olvassuk, hogy az elgáncsoltak – erőt kapnak. A jóllakottak elszegődnek bérmunkásnak (hogy legyen kenyerük), akik pedig éheztek, folyton ünnepelni fognak. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. Az Úr megöl, és megelevenít, sírba visz és felhoz onnét. Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki.
Mi csendül ki ebből? Mindenekelőtt az, hogy Isten a gyengék oldalán áll, ők számíthatnak igazságára a leginkább. Még ha nem is tudjuk, hogyan és mikor, de Isten valamilyen módon igazságot szolgáltat. Nem tudok hinni olyan Istenben, akik némelyeket arra teremtett, hogy eltapossa, némelyeket meg arra, hogy felemelje őket. Hiszem és vallom, hogy Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Ez az igazi eleve elrendelés; hogy ő őröktől fogva akarja az üdvöt. És amikor valaki eljutott oda, visszatekintve ezt mondhatja: “igent mondhattam, még ez is tőle volt, ez is az ő ajándéka”. Így kell értenünk az eleve elrendelést, ami a kívülálló, hitben el nem indult ember számára megfoghatatlan és elmagyarázhatatlan. Ezért magyarázzák olyan hamisan és rosszul a történelemkönyvekben, mert egy hitigazságot csak az érthet, aki benne él. Aki nem élte át, annak semmit nem mond, abszurdum, önellentmondás. Az ő titka, hogyan és mikor tesz igazságot, ebbe nekünk sem betekintésünk, sem befolyásunk nincsen, de az biztos, hogy a végső szó az igazságos Istené.
Tudta ezt a mi Urunk, aki szidalmaztatván vissza nem szidalmazott, hanem hagyta “az igazán ítélőre”. Ezért nyugodtan ráhagyhatjuk, nála jó helyen van az igazság. Nem emberi erőfeszítés dolga csupán a világban lévő igazságosság! Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk is, mint ahogy meg is kell tennünk, soha nem szabad elhinnünk, hogy minden rajtunk múlik. Ez az önistenítő ember tévedése. Mindig marad olyasmi, ami Isten dolga, és ez jól van így. És megérthetjük, hogy Isten valóban szabad Úr, aki gazdaggá tud tenni, ha akar, és szegénnyé tud tenni, ha akar. Aki sírba juttathat, és aki a sírból ki is tud hozni, ha akar. Fölemeli a porban ülőt, megalázza a hatalmast, mert neki van hatalma erre.
Ezért sose higgyük, hogy a világ állapota végleges. Az ember néha kétségbe esik, amikor körülnéz a világban. Amikor arra gondol, hogy milyenek az állapotok, és nem tud változtatni rajta. Ahogy múlnak az évek és évtizedek, ahogy az embernek “benő a feje lágya”, egyre több az élettapasztalata, egyre inkább van mindenki abban a veszélyben, hogy kétségbe esik, kiábrándul, hogy egyre feketébben, egyre sötétebben látja a világot. Testvérek az egyetlen “ellenmérge” az élet megkeseredésének az, hogy hittel higgyük, hogy ami embereknél lehetetlen, az lehetséges az Istennél. A meddő hetet szül, és gyászol, akinek sok fia volt – mert a jövendő nem a miénk. A jövendő azé, aki szabadon alkotta a teret és az időt. A jövendő Istené.
Bele ne keseredjünk a mába, el ne kápráztasson az, ami kedvező, mert minden megváltozhat. Biztosnak hitt pozíciók megrendülhetnek, kilátástalannak hitt helyzetek teljesen átalakulhatnak, mert az Úr tesz szegénnyé, és az Úr tesz gazdaggá. Van-e hitünk szívünk szerint igent mondani erre: igen, jól van, hogy így van! Mert ha hisszük, hogy ő az egyetlen igazi kőszikla, ha hisszük, hogy a mi dolgunk a gyermeki alázat – minden önhittség és magabiztosság mellőzésével – akkor azt is hihetjük, hogy a jövendő az Úré, aki a gyengék, a kicsinyek, az elgáncsoltak ügyét sem felejti el.
És akkor már nem leszünk messzi attól, hogy azon az úton járjunk, azokat a gondolatokat gondoljuk, azokat a szavakat mondjuk ki, amelyek nem a mieink, amiket ő ad nekünk. Azért vallhatjuk Jézust megváltónknak, mert ő egyetlenként minden asszonytól született között egészen engedte, hogy gondolatai azok legyenek, amik az Úréi. Szavai és cselekedetei se az övéi legyenek, hanem az Atyáé, aki küldte őt. Ő bíztat most bennünket Anna énekén át is; legyenek a mi cselekedeteink, a mi gondolataink, a mi szavaink is a mennyei Atyától valók, és akkor mi is dicsőíthetjük majd az Urat hálaadó énekkel, ahogy Anna tette, ahogy Mária tette, és ahogy olyan sokan tették már, akik megtapasztalták az ő minden értelmet felülmúló szeretetét és szabadítását.
Ámen.

Imádkozzunk !

Istenünk, sok mindent nem köszöntünk meg még neked, amit tőled kaptunk, taníts meg minket az igazi hálára. Kérünk, hadd teljen meg a szívünk dicséretmondással, hadd szóljon rólad az imádságunk és énekünk, hadd legyen élő és igazi a magasztalás az anyaszentegyházban mindazok ajkán, akiket megszabadítottál a mélységben lévő fenevadtól, és új élettel ajándékoztál meg Krisztusban. Segíts minket, hadd hirdessük szabadító szeretetedet mindenkinek, akinek szüksége van arra, hogy ismereted a föld szélső határáig eljuthasson. Kérünk, adj türelmet türelmetlenségünkben, békességet háborgó szívünknek, vigaszt elkeseredettségünkben, erőt és segítséget a küzdelemben, és igazi lelki örömet a veled való közösségben. Áldd meg a most következő hét napjait, vezéreljél, erősítsél, tápláljál bennünket ígéddel és Szentlelkeddel.
Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.