2000. szeptember 10.
dr. P. Tóth Béla
A házasság értelme
Lekció: Sámuel I.: 1-8
Textus: Sámuel I.: 8.
“Akkor ezt mondta neki férje, Elkána: “Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?””
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk! Te sokszor és sokféleképpen szóltál hajdan az atyáknak a próféták által. Köszönjük, hogy a mi parányi földi életünkben is annyiszor megnyilatkozott már akaratod. Köszönjük a tőled való érintéseket, amikben megtapasztalhattuk közelségedet, és köszönjük, hogy egészen világosan szóltál hozzánk a testté lett igében, Krisztusban, az életnek igéjében. Szeretnénk most lélekben valamennyien kicsiny gyerekek lenni, tanítsál minket, Urunk! Szeretnénk csöndben lenni, hogy meghalljuk, amit te mondasz: élő igédet, a halk és szelíd szót, amivel szívünket keresed. Kérünk, vedd el méltatlanságainkat, töröld el vétkeinket, segíts minket új kezdéshez. Te mondtad, hogy aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Segíts minket, hogy ne csak tudjunk erről, de meg is tapasztalhassuk: formáld újjá életünket! Hiszen az új ember szíve saját kezed műve. Legyen áldásod az ige hirdetésén és hallgatásán, ezt kérjük tőled, alázatos szívvel, gyermeki bizalommal. Megváltó Jézusunk nevében kérünk, hallgass meg minket!
Ámen.
Igehirdetés
Sámuel könyve az Ószövetség egyik legrégebbi történeti dokumentuma, amiben fontos történeti események tanúi lehetünk. Ezek a történelmi események egybefonódnak Isten üdvözítő akaratának, az üdvtörténetnek végbemeneteléről szóló híradásokkal, azzal, hogyan emelkedik, nemesedik, hogyan tisztul kríziseken, megpróbáltatásokon át is a választott nép élete. Háborúk, uralkodók, próféták között, mindjárt a nevezetese történeti dokumentum legelején, mintegy a bevezetés formájában egy család mindennapjainak lehetünk tanúi.
Azt üzeni ezzel a szentíró, hogy a történelem ura, bár felette áll a legnagyobb hatalmú királynak, a legkiszámíthatatlanabb, a legfelfoghatatlanabb történelmi eseménynek, mégis csak egyes emberek által, egy családapa és egy családanya által, az ő engedelmességük és szeretetük által szól bele a nagy eseményekbe.
Nem csak hadseregek, hadvezérek, királyok által intézi a világ történelmét, hanem egyszerű emberek által is: mindnyájan fontosak vagyunk. Minden egyes ember élete alkalmas arra, hogy általa bejöjjön a világba a bűn, vagy bejöjjön általa a kegyelem. Sok ember mondja: nem vagyok fontos, úgyis mindegy, mit teszek – mások döntik el, mi lesz például ebből az országból, ahol élünk.
Nem így van testvérek! A lehúzó, a hamis, áltató erők akarják ezt elhitetni velünk. Minden egyes ember fontos, mindnyájunké az ország, ahol élünk. A Bibliában egy helyen ezt olvassuk: az az Isten akarata, hogy minden ember idvezüljön, és az igazság ismeretére eljusson – neki minden egyes ember annyira fontos, hogy nem kevesebbet, mint az üdvösséget, vagyis saját lelkének szabadságát, szeretetét, örömét, halhatatlanságát akarja közölni az emberrel! Akkor senki nem mondhatja közülünk, hogy mindegy, én mit teszek, vagy mit nem teszek. Igenis, az egyes ember által jön be a világba is, és ide a mi társadalmunkba is a munkaszeretet, a törvénytisztelet, a törvénymegtartás, az áldozatosság, vagy éppenséggel a hamisság, a gátlástalanság, a szerzési vágy, a felelőtlenség. Vegyük komolyan, hogy egyenlőképpen fontosak vagyunk. Rajtunk át jön be a világba Isten Szentlelkének ereje éppúgy, mint az életellenes, lehúzó erők, a káosz, a zavarodottság, sőt halált hozó erők.
Történetünk akkor játszódik, amikor még nem Jeruzsálemben van a szentély, hanem régebbi helyén, Silóban, és a történetírók szokásos tájolása szerint, a szentíró megjelöli nem csak a helyet, ahol az események játszódnak, hanem az akkor élő legnevezetesebb személy nevét is. ez Izraelben a főpap volt, Éli, aki akkor már két fia, Hofni és Fineás által gyakorolta a főpapi szolgálatot, mert a maga elaggott. Vészterhes idők és nevek ezek, mert Éli főpap tehetetlen aggastyán, fiai pedig gonosz papok. A későbbiekben olvassuk róluk, hogy úgy végezték a papi szolgálatot, hogy az emberek megutálták az Úrnak való áldozatot. Amikor áldozatot mutatott be valaki Izrael fiai közül, eljött a pap szolgája, és beleszúrta az edénybe háromágú villáját, s ami ráakadt az áldozati húsból, azt mind elvette a pap számára. Ezenkívül azonban ott is gyakorlattá tették, hogy nem fogadtak el az emberektől főtt húst, csak nyerset, mert azt kereskedelmi célra és felhalmozás céljára is használhatták – meggazdagodhattak belőle. A szent szolgálatot, mely méltó arra, hogy fönntartassék, hogy a mindennapi betevő falatja meglegyen azoknak, akik a szent helyen szolgálnak – ezt meggazdagodás eszközévé tették. Ezt mondja a történet e gonosz pap papfiakról: “Nem ismerték az Urat.” És azt is mondja róluk, ami még súlyosabb, hogy a “Béliál fiai voltak”, vagyis a gonosz erőket szolgálták az élő Isten helyett, ilyen életükkel.
Testvérek, ha a nép vezetői tisztátalan módon élnek, a kezük nem tiszta, a saját zsebükre dolgoznak, akkor elvadul a nép is, megutálják az Úrnak való áldozatot, meg az egymás iránti tiszteletet is. Ilyenkor lesznek az emberek irgalmatlanná, hamissá és gátlástalanná. Felelőssége van mindenkinek, aki “fennforgó személy”. Csak egy családfőnek is, vagy aki egy munkahelyen elöljáró, vagy a korban a többiek előtt jár. Felelősség elöljárónak lenni, mert elvadulnak a többiek is, – és ilyen idők voltak akkortájt, azokban a vészterhes időkben, amikor Hofni és Fineás voltak az Úr papjai, akik valójában a Béliál fiai voltak. Veszélyes és bizonytalan volt az élet egész Izraelben. És ezekben az időkben, és ezekben az időkben egy család belső életébe tekintve mégis azt látjuk, hogy egy értelmes, jó lélek, Elkána, a családfő szeretetével egybetartja az egymást egyébként nem kedvelő, egymással nagyon is feszültségben élő családtagjait. Kint a társadalomban nehéz idők, bent a családban pedig védettség és fészekmeleg. Milyyen fontos kép!
Visszaidézem gyermekkoromat – olyan időket éltünk akkoriban, amikor embereket megszégyenítettek, lakóhelyükről elűztek, elvették a tulajdonukat, embereket megvertek, hosszú időre börtönbe zártak, és sokan féltek, mert megesett, hogy valakit éjszaka elvittek és soha nem tért haza. A család a mai napig nem tudja, hogy élnek-e vagy halnak, hol vannak eltemetve. Ilyen időket éltünk – de mi gyermekek öten, akiket egy szép, nagy család hordozott, ebből a légkörből semmit nem éreztünk. Mert a szüleink szerettek mind az ötünket, úgy vigyáztak ránk, játszottak velünk, vittek kirándulni, esténként ránk szánták az időt és beszélgettek velünk, és így a család igazi védőburkot jelentett, ahol értékeke mentődnek át. A könyvek szeretete, a művészetek iránti tisztelet, az emberi tartás megbecsülése, és mind a többi. Bevallom, hogy életem legfontosabb értékei máig azok, amiket szüleimtől kaptam, és máig azokból élek. És ezért tiszta szívvel mondom minden testvéremnek, hogy védjük és óvjuk a családot! Mert ez az utolsó sziget, ahol a történelem hullámai megtörhetnek, és ahol megtorpanhatnak a romboló erők. Így volt ez a gonosz papok idejében is, és így van a történelem minden idejében: a család olyan érték, amit védeni, óvni kell, hogy az is védhessen és óvhasson bennünket.
A korabeli, csaknem történelem előtti időkben, amikor történetünk játszódik, még több felesége is lehetett egy férfinek. Akkoriban a feleség elsősorban munkaerőnek számított. Olyan jegyajándékot kellett általában adni a menyasszony után, amelyen az apa egy szolgát vásárolhatott magának, hogy pótolja az elveszett munkaerőt, ha férjhez ment a lánya. De a két asszony, Anna és Peninná vetélkedéséből világosan kirajzolódik, hogy abszurdum két asszonynak osztozni egy férjen. A legkisebb indok is elegendő a békétlenségre, nemhogy ilyen egyensúlytalanság, hogy az egyiknek van, a másiknak nincs gyermeke. Miért van ez így? Azért, mert Isten egy férfit egy nőnek, és egy asszony egy embernek szánt. Így vagyunk megalkotva, így van berendezve a lelkünk. Csak teljes, totális kapcsolatban, maradéktalan eggyé-válásban, egymás iránti hiánytalan és teljes, megosztás nélküli szeretetben tud boldogan élni két ember egymással.
Csak a szeretetre képtelen ember hiszi, hogy egy másikkal, harmadikkal boldogabb lesz. És telhetetlenül habzsolják is az emberek az életet, kipróbálnak mindent, hogy aztán végül megállapítsák: nincs a földön boldogság. Ott valóban nincs, ahol nincs olyan szeretet, amely teljesen akarja önmagát adni, és amely nem éri be kevesebbel, mint hogy a másik is mindent megadjon. Csak a fogyasztói társadalom – amelyben vásárolunk, és amikor elhasználtunk valamit, eldobjuk, – sugallja azt, hogy ne kösd le magad, ha meguntad eldobhatod, mint egy kicsavart citromot – semmi bajod sem származik belőle, mindenki így teszi. Ebben élünk, testvérek!
Ez a bibliai történet arról beszél, hogy Elkána minden egyensúlyozó művészete és sok szeretete is kevés az élete bonyolult helyzetének feloldásához, mert egy férfi egy asszonnyal, és egy asszony egy férfivel együtt alkot olyan feleséget, amit Isten nekünk szánt. Ebben a tekintetben a “több” mindig kevesebb, mert a legtöbb az egy. A kettő már kevesebb, a három még kevesebb: Isten teremtési rendje ez. Amikor az ember gazdasági megfontolásokból, vagy más okból, akár telhetetlenségből, vagy összeférhetetlenségből, vagy más emberi gyarlóságokból túllép ezen, mennyi háborúságot, mennyi sebet okoz magának is és otthonának is!
Van azonban egy szép és mélyen emberi mozzanat is ebben a bonyolult nagycsaládban. Noha akkoriban a gyermekek is elsősorban munkaerőként jöttek számításba és így az az asszony számított valakinek, akinek gyermekei voltak, mégis azt halljuk, hogy Elkána azt a feleségét szerette jobban, akinek nem voltak gyermekei. Különös, elgondolkozhatunk felette. Valakit nem a teljesítményéért szeretnek, hanem a lényéért. Teljesítményközpontú világban élünk, amikor jó néha föltenni a kérdést: A lényért, vagy csak azért szeretem a másik embert, amit kapok tőle, amit teljesít számomra?
Itt egy embert, ebben a történetben, nem azért szeretnek, mert hasznos, hanem egyszerűen önmagáért – ahogyan az Örökkévaló sem azért szeret bennünket, mert mi adunk neki valamit. Jó lenne ebben gyakorolni magunkat! Vegyük észre, mennyivel könnyebb szeretni azokat, akik használnak nekünk, akik hoznak valamit a konyhára, – talán jó szót, barátságot, egyetértést, közös célokat, – és mennyivel nehezebb azokat, akiktől nem kapunk ilyesmit.
Pedig az emberi személy önmagában érték, és az odatartozás is, amire vigyázni kell, mert Isten adta megtartó erő rejlik benne. Nem szabad elvadítani magunktól az embereket! Valljuk meg, hogy legtöbbet azok ellen vétünk, azoknak okozunk sebeket, fájdalmakat, csalódást, akik a legközelebb vannak hozzánk. Sikeresen vadítjuk el magunktól azokat, akiket a legjobban kellene szeretnünk. És a sikertelen, a szomorú, a zsákutcás lelkeket, akik távolabb állnak, akiket ha akarunk, szeretünk, ha nem akarunk, nem szeretünk, ők, akik “nem érdemesek a szeretetre”, ők érdemelnének még több szeretetet. Megváltó Urunk, Jézus is ő értük jött, nem az egészségesekért, és nem a sikeresekért, hanem a veszendőben lévőkért. Elkána úgy vigasztalja Annát, amikor az sír és nem akar enni – tudniillik az áldozati húsból, – az ünnepi örömből nem akar részesedni mikor a családfő évente egyszer az áldozatot bemutatja: Avagy nem többet érek-e neked tíz fiúnál? Amiből azt is megérthetjük, hogy a házasság értelme maga a házasság. Bármilyen fontos és nagy dolog is a gyermekáldás, a házasság értelme önmagában van. Amikor anyagiak, akár a közös siker, a vállalkozás, akár a gyermek válik a házasság értelmévé, akkor elveszti az Isten-adta, eredeti súlypontját, mert a házasság értelme maga a házasság, a szeretetkapcsolat. Az összes többi csak járulékos többlet ehhez képest. Ha ez hiányzik, a szeretetteljes odafordulás, akkor a házasság nagy veszélyben van, s ezt kell helyreállítani: Avagy nem többet érek-e neked tíz fiúnál?
Hogy a házasság értelme maga a házasság, ez azt jelenti, hogy az embernek ki kell lépnie ahhoz önmagából, hogy értelmes életet éljen. A házasságban ugyanis az egymásért élő emberpár azzal, hogy elfeledkezik önzéséről, hogy szeretetben túllép saját magán, már nem élt hiába, már emberhez méltón élt. Éppen így, az élet értelme is maga az élet – mármint az az élet, amelyikről az Újszövetség beszél: a Krisztusban való élet. Az az élet, amely túllép önmagán és képes a szeretetre. Szeretni Istent, és szeretni a másik embert. Az ilyen élet akkor sem értelmetlen, ha nincsenek nagy teljesítményei, mert a szeretet értelmet ad neki. És akkor sem értelmetlen az ilyen élet, ha gyermektelen, ha házasság nélküli, ha magányos vagy özvegy, mert szeretetben él, van benne Isten-szeretet, és van benne ember-szeretet. És ez az élet értelme.
Így érkezünk el oda, hogy lehet értelmet adó szeretetben élni – beteljesedés nélkül is. Vágyak és álmok megvalósulása nélkül is. Elkána szeretete nem csorbult, hogy Anna nem tud gyermeket szülni neki. És Anna szeretete sem csorbult, hogy talán évtizedeken át sikertelen asszonynak csúfolta feleségtársa, Peninná.
Testvérek, nem minden álmunk és nem minden elvárásunk, nem minden ideálunk teljesül. Attól még nem kell vétenünk a szeretet parancsa ellen. Magunknak tesszük üressé az életünket azzal! Beteljesedés nélkül is lehetséges a szeretet. Ha valaki nem illik is bele álmaink ideális emberéről való képébe, akkor is szerethető. Ha emberi ügyek nem is teljesen hibátlanok, tökéletesek, de hordoznak jó és Isten szerint való mozzanatokat, akkor megbecsülhetjük őket. Csak az ítélkező ember az, aki mindentől és mindenkitől tökéletességet vár – többnyire saját magát kivéve, – akinek szelleme lecsap az első kifogásolható mozzanatra, és nem ismeri el a sok jót.
Valaki azt írta egy levélben, amikor próbált elnézést kérni egy embertársától egy nyilvánvaló vétkéért, hogy “ha megbocsátod, és még egyszer mégis elvéteném ezt a dolgot, kérlek, gondoljál olyankor egyéb jó tulajdonságomra!” Igen, szerethetők az emberek még tökéletlenségükben is. lehetséges a szeretet ideák és álmok, a vágyálmok abszolút megvalósulása, teljes beteljesedése nélkül is. Jézus sem a tökéleteseket szerette, és legyünk követői abban, hogy újra tanuljuk azt a fajta szeretetre való igyekezetet. Elkána távoli előképe ennek a fajta krisztusi szeretetnek. Valami nagyon Keveset, messziről, tükör által, homályosan fölmutat belőle, amikor gyermektelen, síró asszonyát így vigasztalja: “Avagy nem többet érek-e neked tíz fiúnál?”
Jézus pedig az egész bűnös világot, benne mindannyiunk bűnét, tökéletlenségét magára véve szeretett mindnyájunkat, és adta értünk önmagát a kereszten. Legyen most újra ő a mérték, a középpont! Szégyenkezzünk meg ítéletes, abszolút tökélyt váró, kérlelhetetlen mivoltunkért. És tanuljuk meg ebből a régi történetből, hogy óvni kell a családot, hogy nehéz időkben óvhasson minket és gyermekeinket. Tanuljuk meg azt is, hogy Isten egy férfit egy asszonynak szánt, és viszont: így vagyunk megteremtve. Teljes szeretettel tartozunk egymásnak, és nem csak a teljesítményért szerethető egy ember, hanem magáért lényéért is. nem csak az érték, ha ad valamit. Ha beteg, rosszkedvű, boldogtalan, hordozni való, akkor az ad értéket életünknek, hogy szerethetjük. A házasságnak sem csak az az értelme, hogy “haszna van”, hanem maga az összetartozás. És álmaink beteljesedése nélkül is lehet szeretetben élni. Adja mag a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy képesek legyünk tőle tanulni ezt napról napra, mert ő nem csak példát, hanem erőt is ad nekünk ehhez. Így legyen!
Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük, hogy gazdagon megáldottál minket. Miénk ez a földi élet minden lehetőségével és minden próbatételével is együtt. Köszönjük neked azokat, akiket szerethetünk, és akik által te is szeretsz bennünket. Segíts minket önvizsgálatra, hogy ne csak elvárni és követelni tudjuk a szeretetet, hanem adni is. szégyenkezve hajtjuk le a fejünket a kereszt előtt, mert te ott valóban szeretted, és ma is szereted a bűnös világot, benne minket is. kérünk, vigasztald a gyászolókat, erősítsd a küzdőket, a gyógyítsad a betegeket testi, lelki betegségeikből egyaránt. Adj a most következő héten örömet és békességet szívünkbe, hogy méltó módon lehessünk Isten gyermekei, Krisztus követői. Mutasd meg feladatainkat, vezéreld lépteinket, és adj egymás iránt és te irántad igazi és teljes szeretetet.
Ámen
