Igehirdetés 2012. szeptember 23. Lovadi István
A hit továbbadása
Lekció: Lk 10,17-24
Textus: Mt 11,29
„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”
Imádkozzunk!
Köszönjük Úr Jézus, ha ezt az éneket is imádságként mondhattuk már. Köszönjük, hogy ha máris itt volt a figyelmünk és kinyitottuk a szívünket is előtted. Megvalljuk, néha nehezen megy ez, annyi minden történik velünk és körülöttünk most is. Olyan sok minden zakatol már a fejünkben, a szívünkben. Mindenekelőtt ezt kérjük tőled alázatosan: segíts elcsendesedni. Adj nekünk külsőleg is csendet, és a szívünk mélyén is. Hadd álljon le most minden rohanás, hadd némuljon el minden zaj. Szeretnénk csak rád figyelni, hiszen oly nagy kiváltság az, amikor egy ilyen futással töltött hét után megnyugvást készítesz nekünk. Olyan ritkán ülünk csendes szívvel az igédhez. Tedd ajándékká most ezt az órát. Egyedül te tudsz rólunk mindent, egyedül te tudod, mire van igazában szükségünk. Kérünk, áldj meg mindnyájunkat. Adj nekünk tőled való tiszta gondolatokat, helyes döntéseket, sokszorozd meg fizikai erőnket. Ajándékozz meg minket olyan igével, ami a te szádból származik, amivel hitet tudsz támasztani szívünkben. Te látod, hogy mennyire hadakozik bennünk a hit és hitetlenség. Segítsd győzelemre a benned való hitet. Így álluk itt most, várva a te üzenetedet. Kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
Igehirdetés
Néhány hete, mikor még az iskolakezdésre vártunk, egy baráti beszélgetésben hangzott el valaki szájából, akit a tanév kezdete nem befolyásol ugyan, hogy ő úgy érzi, ez a hónap, a szeptember az év igazi kezdete. Az érvei is eléggé meggyőzőek voltak, mert nem csak a tanév indult el, de most érezhető az évszakváltás, jellemző az életünk sokféle területére a nyári szünet és ilyenkor újra teljes gőzerővel való munkába állás. A mai hittanos tanévnyitó istentiszteletünk is legyen a lelki felkészülés alkalma.
Minden kezdetnél jó azonban valami célt kitűzni magunk elé. Akár tűztünk már ki magunk elé valamiféle tervet, vagy sem, ma együtt is megfogalmazhatunk magunknak egy célt, ami Krisztust követő gyülekezetünkben lehet: „A hit továbbadása”.
Ennek a szükségességét egy kutatás igazolja, amit Németországban végeztek közvetlenül a két rész egyesítése után. Megkérdeztek 3000 gyereket, akik fele hívő és másik fele nem hívő családban nevelkedett és az derült ki, hogy 6 évesen akár tanult, akár nem tanult Istenről egy kis ember, de lényegében ugyan úgy képzeli el Őt. Ez azt jelenti, hogy teremtésünkből kifolyólag megvan bennünk Isten számára a hely, csak egyesek lelkében ez üresen marad, vagy más dolgokkal lesz betöltve. Aki később sem kapja meg ezt az ismeretet, abban a 6 évesek szintjén meg is ragad Isten képe. A Bibliát olvasó és igét hallgató ember azonban bármilyen korban fejlődhet, hogy igaz Isten ismeretre jusson.
Ma ehhez egy izgalmas igeszakasz nyújt alapot, amelyben Jézushoz visszaérkeznek a neki való szolgálatból a tanítványok, akik boldog lelkesedéssel számolnak be a sikerükről. Mi is mindannyian vágyunk arra a boldog sikerekkel teljes állapot megélésére, amely nem mulandó. Ennek a Jézusi útnak a követéséhez három dologról kell ma együtt gondolkodnunk: a szelídségről, az alázatosságról és Jézus igájáról.
1. A Hegyi beszédben azt mondja Jézus: „Boldogok a szelídek”. Olyan kedves gondolat ez, amit jó hallani, talán még csöndben elmélázni is rajta. A szelídség azonban nem velünk született tulajdonság, sőt nem is könnyen szerezhető. Gondoljunk csak arra, hogyan illan el minden szelídség egy sorban állás közben, amikor valaki megpróbál elénk tolakodni.
Erről beszél Káin és Ábel története már a Szentírás elején elárulva, hogy van gyenge pontja az embernek, mégpedig: az irigység, az indulat, az erővel való visszaélés. Ezen a héten vettük ezt a történetet a hittan órákon, és amikor arra kértem a gyerekeket, hogy tegyék fel az egyik kezüket, ha verekedtek már a testvérükkel, majd a másik kezüket, ha verekedtek már barátjukkal. Ekkor jószerével csak azok egyik keze nem volt a levegőben, akinek nincs testvére, de egy unokatestvérre gondolva nagyrészt ők is magasba emelték a lent levő kezüket is. Ebből a nem reprezentatív felmérésből és Jézus most elhangzott szavaiból és a hozzá kapcsolódó ígéretből, miszerint „boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet” úgy tűnhet, aligha lehet a modern embernek ma 2012-ben része. Ennek a tézisnek azonban maga Jézus vette az elejét, amikor az Atyához így fohászkodott: „elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.” Ugyanis Megváltónk mindannyiunknak kijelenti magát úgy, hogy még a gyerekek is megismerhetik és megérthetik őt, ahogyan mi is, ha nyitott szívvel fordulunk felé felesleges felnőttes akadékoskodást mellőzve.
Ezért példaként gondolkodjunk a Biblia három ismert, fontos szereplőjére, akikről végeredményben egyértelműen kijelenthető, hogy megtanulták, mi az a szelídség.
Mózesről azt mondja a Szentírás, hogy a legszelídebb ember volt a földön. (4Móz 12,3) Arról az emberről hallhatjuk ezt, aki egy, a népe tagját ütlegelő munkafelügyelőt hirtelen felindulásból agyon üt, és akárcsak Káin, gyorsan elrejti. De ez a Mózes az, aki aztán elindul a Sinai hegyhez, hogy az égő csipkebokornál Istennel találkozzon, aki a kor legnagyobb uralkodójával, a fáraóval hadakozik, és őrá bízza az Úr a nép kivezetését Egyiptomból. Aztán a negyven év vándorlás a pusztában formálja a személyiségét, akkor már megtanul a népéért órákig is imádkozni.
Péter, aki majdnem visszautasítja Jézust a Genezáret taván: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat”, az az indulatos ember, aki Jézus elfogásakor a maga kezébe akarja venni az irányítást, kardot rántva és hadakozva. Ő ezután kémkedni megy, de a lelepleződéskor vadul tagad, és ezen az éjszakán változik meg az ő élete azzá az életté, akinek a szavaira 3000 ember tér meg az első Pünkösdkor.
Pál apostol sem volt túl szelíd, hiszen már egész fiatalon ott asszisztál István vértanú megkövezésekor és ezt a gyilkos indulatot hordozva indul a damaszkuszi úton, míg földre esve, megvakulva kell az életének megfordulnia, hogy a világ legnagyobb misszionáriusává válhasson ezáltal.
Mind hármójuk életében, indulataiban a mi életünkkel való hasonlóságot kell felismernünk, hiszen Isten életet újra formáló ereje képes volt megváltoztatni életüket.
2. Csak Jézustól lehet meg tanulni alázatosnak lenni
A Biblia korában és világában ez nagyon megvetett tulajdonság volt. Nem is használták soha pozitív vagy dicsérendő jelzőként. Az alázatról úgy gondolták, az a szolgáknak való, a rabszolgák dolga és tulajdonsága, és ez a szolgáknak a kötelessége, hogy az ő uruk előtt meghajoljanak, és alázatosan végrehajtsák mindazt, amit parancsol.
Úgy érzem, hogy ezt is csak Jézustól tanulhatjuk meg. Azt mondja az ige: az alázatot sem tudjuk senkitől meg tanulni és gyakorolni, csak Jézustól, és Jézussal együtt gyakorolni. Ugyanis a Szentírás szerint Ő szolgává lett. Ő nem szégyell szolgának lenni. Úr lehetett volna, hiszen uraknak Ura és királyoknak Királya, mégis azt mondja Isten igéje: szolgai formát vett fel. Nem tekintette zsákmánynak, hogy ő Istennel egyenlő, hanem engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfa általi haláláig.
Mit jelent az alázat? Ennek az igének a fényében azt jelenti, hogy nem gyakorlom azokat a jogokat, azokat a dolgokat, amelyeket gyakorolhatnék. Nem hangsúlyozom azokat a képességeket, amelyeknek a birtokában vagyok, hanem a cél érdekében ezekről, ezek érvényesítéséről és gyakorlásáról lemondok. És ezt megint Jézus életében látjuk legtisztábban és legvilágosabban. Jézus Krisztus elmondja, hogy gyakorolhatná hatalmát, Isteni erejét. Azt mondja: tizenkét sereg angyalnál többet kérhetne, hogy a keresztről megszabadítsa, hogy bosszút álljon azokon, akik őt a keresztre feszítették. Leszállhatna a keresztről, mert mindenre van hatalma, ereje. És mit mond Jézus? Mégsem gyakorolja, nem kéri a tizenkét sereg angyalt, de azt kéri, hogy Atyám, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt. És tud imádkozni azokért, akik őt üldözik, akik őt gyalázzák, és akik neki szenvedést okoznak. Ez a jézusi alázat, ez a jézusi csendesség és szelídség. Nem gyakorolta azt, amit gyakorolhatott volna.
Ez az a pont, ahol össze kell mérnünk magunk a Jézusi mércével, magunktól kérdezve: hogy van ez a mi életünkben? A vizsgálat, ha objektívek vagyunk, valószínűleg hiányt mutat. Mert nagy erőre van szükség az alázathoz, de van kitől kérnünk segítséget.
S ahogyan a 72 tanítványnak nekünk is feladatunk a bizonyságtétel, a megtapasztalt hit továbbadása. De Pál apostol a bálványáldozati hús fogyasztásával kapcsolatban arra int, hogy ne éljünk vissza az erőnkkel. „De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést ne váltson ki az erőtlenek között.”(1Kor 8,9)
Így kell elmondanunk, vagy az életünkkel kell ezt példaként mutatnunk minden körülöttünk levő embernek.
Ezt kell továbbadnunk a gyerekeknek, fiataloknak, hitben erőtleneknek és végső soron az egész világnak, hogy ez azt jelenti: ha valaki erősebb a másiknál, élhetne a testi erejével, fölényével, legyűrhetné a kisebbet, a szerencsétlent. Dicsekedhetne a tudásával, vagy azzal, amit megszerezett, amit a jogos tulajdonának vél. Dicsekedhetne a vagyoni helyzetével, esetleg a társai körében betöltött nagyságával. Az alázat azt jelenti: mégsem teszem. Mert Jézus a sikereken felbuzdult tanítványainak akkor ott azt mondta és ma itt nekünk is pontosan erre hívja fel a figyelmünket: „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.”
Miért? Mert az örök élet, amit Isten ad a Jézus Krisztust követőknek, arra indít, hogy szívből őt szolgáljuk. Aki ezt megérti és dönt a Mindenható mellet, annak az életét Ő helyrebillenti az örökös jogérvényesítési kényszerből.
Így történhet meg aztán, hogy az örök harc helyén a családokban békesség kezd el uralkodni. Ez által lesznek az otthonok olyan hellyé, ahová jó hazamenni, ahonnan senki nem menekül máshová. A különbség csupán annyi, hogy itt úgy lesz, ahogy Isten akarja. Hiszen ezután szívből mondhatjuk a Miatyánk e részét: „legyen meg a te akaratod”.
3. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Jézus mondja, vegyétek magatokra az én igámat.
Lehet, hogy furcsa ez hallani. Ma már ezt a kifejezést nem nagyon ismerhetjük a mezőgazdasággal foglalkozó vidéki életből, de a szleng világa még visszacsempészi a szóhasználatunkba olykor.
De nem kell megijednünk! Jézus igája nem olyan teher, mint amit oly sokszor elvárnak tőlünk. Nem egy a gazdasági élethez hasonló megszorítás, ami a meg sem tapasztalt bőség után hoz megvonást, hanem egy furcsa közösségbe hívás.
Mert itt valóban az igáról, vagy más néven a járomról van szó, amit nyakába kellett akasztani az igavonó állatnak. Valami hasonló láthatatlan keret van a mi nyakunkban is. Mi sem bizonyítja jobban a létezését, hogy amikor megnövekednek a terheink azt nyak és hátfájás kíséri.
Jézus azonban nem plusz terhet akar a nyakunkba helyezni, hogy hordozzuk az övét is, hanem fordítva! A benne hívő terheit segít ő viselni. De önmagát nem erőlteti sohasem ránk, sem másokra.
Ha elfogadjuk célként, hogy mi is részt veszünk a hit továbbadásában, akkor figyeljünk a Megváltóra. Mert csak Jézus Krisztustól tanulhatunk, aki szelíd volt, alázatos. Aki önmagát adta a mi bűneinkért, azért, hogy megváltoztassa a mi természetünket, ami ősatyáinktól örökölt hiábavaló természetünket, azt az erőszakos, vad, saját igazát hangoztató, saját jogaiban élő embereket, akik mi is tudunk olykor lenni, akik uralkodni akarunk a másik emberen is, a barátaikon is, még a szeretteinken is. Ehelyett ő szeretetteljes új életet ajánl mindnyájunknak. A szelíd és alázatos lélek kedves Isten előtt és az emberi életünket is értékessé teszi. Ez által fogunk méltóvá válni ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhívattunk, és ahhoz az elhívóhoz, aki elhívott bennünket szent hívással. Aki hajlandó arra, hogy odaálljon mellénk, aki hajlandó volt arra, hogy vállalja értünk a Golgota keresztjét is, hogy boldogok lehessünk alázatosan, szelíden, Jézusi módon.
Ő maga cselekedje igéje és Lelke által ezt a mi szívünkben. Ámen.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, a hitetlenségünket. Szabadíts meg minket az indulataink hatalma alól. Szeretnénk azt komolyan venni, amit te mondasz önmagadról, s amit az Atya mondott rólad. Engedd, hogy egyre jobban megismerjünk téged és így higgyünk benned.
Köszönjük, hogy minket is hívogatsz kifelé a világias gondolkozásunkból, szokásainkból, időbeosztásunkból, vádaskodásainkból, békétlenségeinkből, időtékozlásunkból, költekezésünkből. Segíts Lelked támogatásával, a szelídségről, az alázatosságról és Jézus igájáról tovább gondolkodni és minden más helyett ezt választani.
Kérünk, Urunk, teremts rendet az életünkben. A világi rendetlenségből hadd tudjunk megtérni igazán hozzád, és te legyél Úr az életünk minden területén. A gondolatainkat, az elhatározásainkat, a cselekedeteinket is te irányítsd. Segíts, hogy tudjunk szüntelenül reád nézni, a dicsőséges, győzelmes Úrra, aki öröktől fogva mindörökké Isten vagy. Kérünk, adj nekünk győzelmet az emberi vágyaink tőled elhívó ereje felett. Nagy a csábítás, és kicsi a mi erőnk. Segíts veled győzelmet aratni. Légy velünk Urunk mindig: úgy a gyermekekkel, mint a fiataljainkkal, a családjainkkal és az időseinkkel. Kérünk, adj erőt a ránk bízott feladataink elvégzéséhez. Áldj meg minket olyan csenddel a héten, amikor eléd állhatunk, és te rámutathatsz az életünkben a változtatni valókra és a te igazságodra. Ámen.
