Igehirdetés 2012. március 18. Lovadi István
A keresztyén ember identitástudata
Lekció: 2Móz 19, 1-10
Textus: 1Pt 2,9-10
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.”
Imádkozzunk!
Dicsőítünk, Urunk, hogy az énekben mondott imádság szava is eléd kerül és te meghallgatod azt. Áldunk, hogy hit által fiaddá fogadsz mindenkit, aki bízik benned, aki hozzád fordul, aki bizalmát, hitét nem vonja meg tőled.
Köszönjük neked szerető Urunk, hogy a te igédet ma is, a most is előtted álló gyülekezetnek készítetted és hisszük, hogy szent lelked újra és újra velünk van és áldással készít fel a veled való találkozásra. Hálával telt a szívünk, hogy semmi és senki el nem választhat minket a te szeretetedtől, amelyet naponként megtapasztalunk a szeretett fiadban Jézus Krisztusban. Áldunk és dicsőítünk ezért.
Kérünk téged arra, mindenható Istenünk, mennyei Édesatyánk, hadd tudjunk most rád figyelni. Annyi minden zakatol bennünk: a hiányaink, a kérdéseink, a kéréseink, a vágyaink. Te azt is tudod, hogy fizikai, vagy lelki értelemben oly sokszor rohanva érkezünk hozzád, még akár ennyi szabadidő után is. Kérünk ezért, hogy itt igazi megnyugvást, békességet találhassunk, az igéddel, üzeneteddel találkozva. Tudjuk Atyánk, hogy ettől a világtól, magunktól nem tudunk elszakadni, sőt gyakran még elvonatkoztatni sem, ezért egyedül a te Lelked által történhet meg az a csoda, hogy közel kerülünk hozzád, megértjük szavadat, s megváltozik az életünk. Ámen.
Igehirdetés
Ahogyan március 15-e a nemzeti identitástudatunk erősítésére szolgál azáltal, hogy feltűzzük a nemzeti színű kokárdánkat a mellünkre, úgy böjti időszakunk a Krisztus népéhez való tartozás tudatának erősítését kell szolgálja. A mai igénkben arra keressük együtt a választ, hogy mit is jelentett ez régen és ma számunkra itt, 2012-ben.
A felolvasott történet előzménye az, hogyan szabadította ki az Úr az Ő népét az egyiptomi rabszolgaságból, hogyan vitte át őket erős kézzel és kinyújtott karral a Vörös-tengeren, milyen nagy szeretettel gondoskodott róluk a puszta sokféle nehézsége ellenére is.
Azoknak, akik akkor ott voltak együtt a Sínai-hegy lábánál azonban még mindig nem volt identitástudatuk. Az emberek nem tudták, hogy kik ők tulajdonképpen. Több évszázados elnyomás alatt megnyomorodott lelkileg, szellemileg is ez a nép. Ezek az emberek elfelejtették az élő Istent, elfelejtették a gyökereiket is, és nem volt elég világos és határozott előttük az a cél sem, ami felé Isten türelmesen vezetgette őket.
Márpedig ezekre a kérdésekre: ki vagyok, honnan jövök, hova tartok, kihez tartozom, mi a feladatom, egyáltalán miért vagyok a világon, mindenkinek határozott és világos választ kell tudni adni, mert másképp sok tekintetben bizonytalanná válik az életében. Isten szövetséget kötött az Ő népével akkor, ott a hegy lábánál és később kiterjesztette ezt a szövetséget valamennyi nép közül azokra, akik Jézus Krisztust Úrnak és Szabadítónak vallják.
Mózes leírja az akkori szövetségkötés menetét, amiből kiderül, az ókori szerződésekre jellemzően történt ez. Minden szerződés azzal kezdődött, hogy tisztázták az előzményeket, azután megfogalmazták a feltételeket, majd a szerződés vagy szövetség tartalmát, és végül sok esetben írásba foglalták ennek az egésznek a dokumentumát. Előzmények, feltételek, tartalom. Itt is ezt olvastuk.
Mit tudunk meg az előzményekről?
“Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a népnek: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. ” Nagyon izgalmas a jelentése ennek az állatvilágból vett képnek: hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon. Van egy sas fajta, amelyik akkor, amikor repülni tanítja a kicsinyeit, és észreveszi, hogy fáradnak, alájuk repül, és a majdnem két méteres fesztávú szárnyaira leszállhatnak a fiókák. Mert így hordozta és hordozza ma is a népét sasszárnyakon.
Ismerjük a történet előzményeit, a tíz csapást, a Vörös tenger kettéválasztását, amelyeken keresztül a közelmúltban Isten már bizonyított, a nép tudhatja, hogy ki köt most vele szövetséget.
Mi a szövetség feltétele?
Ezt így olvastuk: “Ha engedelmesen hallgattok szavamra, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül.”
Az életkörülményekben nyilván nagy a különbség, de lelki értelemben talán elhanyagolható, hogy a szabadság az által lesz valóság, hogy egy népet a rabszolgaságból vezet ki Isten, vagy a megszállótól szabadít meg. Mindkét esetben a szabadság az, amit tanulni kell.
Igazán fontos, hogy Isten egyetlen feltételt szab, és az is a számunkra egyszerűnek tűnő dolog: ha engedelmesen hallgattok szavamra. Magyarázatként hozzá tehetjük, hogy csak az Úr szavára kell figyelni és nem szabad semmilyen új rabságot keresni.
Tehát Isten új irányvonalat mutat és ad minden megszabadítottnak. Az újjáteremtés munkáját is az Ő igéjével, az Ő beszédével végzi.
Akik az életüknek az irányítását már Istenre bízták, azok egyöntetűen arról számolhatnak be, hogy valami módon egyszer csak megszólított, valahonnan, valamiből, valaminek a rabságából megszabadított és új életre hívott az Úr. Mert Isten mindent az Ő szavaival végez el, azaz nem néma, nem hallgat, hanem szól hozzánk! A szavait pedig Szentírás lapjain olvashatjuk, vagy a hirdetett igében hallgathatjuk, de legalább ennyire hangsúlyos, hogy lehet igehirdetés egy másik ember élete is. Ezek azok az utak, amely által a Mindenható újjá teremt és vezet bennünket
Ezért életkérdés a Mózes által vezetett népének, hogy fontos-e neki Isten igéje, és – ahogy itt olvastuk – engedelmesen hallgat-e az Ő szavára. Életkérdés nekünk is, hogy hallgatjuk-e, és hogyan hallgatjuk Isten hirdetett igéjét. Olvassuk-e, és hogyan olvassuk az írott igét. Csak alkalmanként, ötletszerűen, néha-néha felcsapva, vagy pedig az életünk valóban fontos része, hogy minden pillanatban megszólíthatók vagyunk a Teremtőnk számára. Ismerjük már az Ő szavát, nem tévesztjük össze emberi bölcselkedéssel, és az Ő szavára engedelmesen hallgatunk. Sajnos az egyház történelme arról számol be, hogy az ember folyamatosan tévutakat jár be, hajlamos eltéveszteni a helyes irányt. Mert mindenkinek tudnia kell, hogy nem emberek, hanem Jézus Krisztus szavára kell engedelmeskednünk.
A feltétel tehát csakis az Úr szavára figyelés. És mi a tartalma ennek a szövetségnek?
Így mondta ezt Isten: “Akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül. Papok királysága és szent nép lesztek.” Mint jelentett ez akkor és mit jelent ma?
Az előbbi kifejezés – a papok királysága, vagy királyi papság – azt jelenti, hogy amilyen szerepe Izrael népében a papoknak volt, olyan szerepet szánt Isten Izrael népének a népek sokaságában Jézus Krisztus eljöveteléig. A Teremtő az Ő szövetséges népének papi feladatot ad. Mi volt a papok feladata? Elsősorban a közvetítés. Képviselték az Urat a nép előtt, és képviselték a nép nyomorúságait, bajait, örömeit Isten előtt. E kapcsán megtanították a népet arra, hogy kicsoda az ő Uruk. Mit kíván, és hogyan kell az Ő kedve szerint élni.
Mi lesz tehát a nép feladata ezentúl? Megtanítani a pogányokat arra, hogy kicsoda az egyetlen, valóban élő, igazi Isten. És mi a feladata a keresztyén embernek ma? Ugyanaz! Tanítani minden embert, hogy Jézus az Úr és csak az Ő nevére szabad térdet hajtani. Erre úgy lehet tanítani másokat, ha az életünk is erről beszél. Ha megváltozott az életük, az önmagáért fog beszélni, majd erről a Szentlélek gondoskodik, de adott esetben szóból ért az ember, el kell tudnunk mondani hitelesen, egyszerűen, világosan, artikuláltan, ki a Teremtő, ki a Megváltó, akiben hiszünk, és miért hiszünk benne.
Papok királysága ezt jelenti, hogy ez lesz a feladata Isten népének. Ugyanakkor a közbenjárás is, mert a pogányok nem valódi istenekhez imádkoztak, úgy ma a mi népünk nagyja sem ismeri igazából az Urat, ezért kell nekünk odavinnünk mások terheit az élő Isten elé, és imádkozni értük. Azokért is, akiket nehezen szívlelünk, azokért is, akikhez nehéz türelmesnek lenni és még azokért is, akik velünk ellenségesek.
Ebben az önistenítő, minden igazi értéket gyalázó, felbolydult világban a keresztyén embernek tehát az a feladata, hogy dicsőítse Alkotóját. Mutassa meg ennek a világnak a Vele való közösség áldásait a maga életében, és tudjon róla érthetően beszélni is, továbbá mutassa az utat a Megváltóhoz.
A Bibliában gyakran előjön ez a gondolat, az Ószövetség egyik legszebb mondatát hadd olvassam, ami erről szól. Az Ézsaiás könyve 49,6-ban ezt mondja az Úr: “Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izrael visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.”
Fontos, hogy szolgáljon a nép, de ez kevés, hanem az egész világ világosságává teszi Isten az övéit, hogy az Ő szabadítása, amit az Ő népe már átélt, abban az esetben Egyiptomból, a mi esetünkben a bűn rabságából, eljusson a föld határáig, és mindenki megismerhesse azt.
Ezt jelenti az, hogy papok királysága.
És mit jelent az, hogy szent nép? A szent jelző a Bibliában mindig arra utal, hogy Isten számára elkülönített. Szent edények azok voltak, amiket csak istentiszteleti célokra volt szabad használni. Szent nép az, amelyet csak az Úr használhat arra, amire Ő akarja. Tehát Ő ad neki küldetést, Ő teszi képessé a küldetésének a teljesítésére. Ez azonban nem jelent nekünk kiváltságot, rangot, vagy bármiféle elkülönülésre okot. Ez egy értékrendet jelent, amelyben az „Én” az „Ego” fontossága helyett, mások fontossága és az értük végzett szeretet teljes szolgálat válik értékessé.
Mert a megváltásnak nem az egyén üdvössége a célja, hanem az, hogy Isten számára használható eszközökké váljunk. Hogy Ő arra használhasson minden újjászületett embert, amire Ő akar, az Ő dicsőségére, és mások üdvösségére. Olyan ez, mint a csapatépítő tréningekről ismerhető játék, amikor a résztvevőket egymás után szorosan körbe állítják, majd egy adott jelre mindenki leül a mögötte álló térdére. Nem az a fontos, hogy én sikeresen leültem-e, hanem , hogy kész vagyok-e az előttem, nekem háttal álló felebarátomnak biztonságot nyújtani.
Ha megszabadított Isten, akkor hirdetnünk kell a szabadítás lehetőségét azoknak, akik láthatatlan bilincsekben megkötözve szenvednek körülöttünk.
Isten azt akarta akkor az Ő népével, hogy ne csak Mózes tudjon beszélni Ővele. Ne csak Mózes értse meg, hogy mi az Úr akarata, menjen és cselekedje, – közben a nép meg majdnem agyonveri, keresztbe tesznek neki, meg nem értik az egészet. Mindenki közvetlen kapcsolatba kerülhet a Mindenhatóval.
Nem közvetve akar üzenni. Persze mindannyiunkhoz először közvetítőn keresztül szól, de aztán személyes életre szóló kapcsolatot ajánl a Fia által, hogy aztán mi lehessünk az Ő szeretetét közvetítők.
Érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy bár a mi szeretetünknek szinte mindig van oka és ha valamit, vagy valakit nem tudunk szeretni, azt meg is tudjuk indokolni, de a teremtőről az emberek irányában csak a színtiszta, esszenciális SZERETET mondható el. Ezért olvassuk a Jn 3,16-ban “Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta…”
Mert Isten kiválasztó szeretete mögött nem a mi kiválóságunk van. Egyáltalán a szeretetének az oka nem bennünk van, hanem Őbenne. Ha pedig az okát keressük ennek a hatalmas szeretetnek csakis abban találhatjuk, hogy nagyon nagy szükségünk van rá.
Az örömüzenet pedig az, hogy mindenki lehet részese a „királyi papságnak, szent nemzetnek”, mert nem a személyes érdemeinken múlik, hanem Jézus Krisztus megváltó szeretetén, amelyre rövidesen húsvét ünnepén fogunk emlékezni. Mert ott fenn a kereszten mikor kiegyenlítette helyettünk a számlát, amit életünk hibáival, bűneivel, engedetlenségeivel felhalmoztunk, akkor egyben meghívót is adott, hogy azok lehessenek az ő népe, akik hittel fordulnak hozzá.
Így lehet az embernek mennyei identitástudata. Ez által tudhatjuk, hogy Isten gyermeke vagyunk. Így mondhatjuk el, bizonyságtételként: mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, köszönjük neked, hogy Jézus Krisztus által minden időben, most is alkalmas hozzád fohászkodni! Köszönjük a szeretetet, a türelmet, azt, hogy vársz ránk ma is, kérünk légy te a holnapunk! Urunk, te pontosan látod azt, hogy mi van a szívünkben, milyenek a szándékaink, mire készülünk, mit tervezünk, és te tudod az örökké időhiányban szenvedő életünkbe a te áldott rendedet adni. A hála szava rebegjen feléd azért, hogy még ma is tart a kegyelmi idő, hogy még mindig vársz a te nyájadra és nem a bűneinkre, hanem a fiad érdemére tekintesz.
Atyánk azt is tudod, hogy az olykor oly sebesen folyó idő milyen lassan vánszorog a beteg ágyon fekvőknek, a bajban levőknek, azoknak akiknek még nincs mennyei identitás tudata de aki hozzád fohászkodik, annak van vigasztalás. Hallgasd meg a gyülekezet szavát, amely hozzád szól és téged keres. Vezesd ide, az igédhez az eltévedt nyájadat, a nyiladozó életű fiatalokat, az áldásodra vágyó családokat, a közösségre vágyó magányosokat, a vigasztalásra áhítozó gyászolókat.
Nagyságod híre keljen szárnyra a téged megismert, megváltozott életű, bizonyságtevők szájáról, hogy tudja meg a világ: van Isten, ki meghallgat, van Isten, ki válaszol fenn a menyben. Atyánk végezetül erőt és legfőképp szeretet kérünk tőled a mindennapjaink elhordozásához! Ámen.
