Igehirdetés, 2013. szeptember 29.
A Sátán rostájában
Lekció: Lk. 22,31-38.
Textus: Lk. 22,31-32.
„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha megtérsz, erősítsd atyádfiait.”
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által! Áldott légy teremtő és megtartó kegyelmedért, azért hogy ma együtt dicsőíthetünk Téged ebben a templomban. Köszönjük Urunk egyházadat, néped hitét, hogy napról napra erősítesz minket Szentlelked által. Kérünk, hadd legyen a mi mai igehallgatásunk, rád figyelésünk áldott alkalma annak, hogy közelebb kerüljünk hozzád, hogy jobban értsük akaratod, hogy tisztábban akarjunk szolgálni téged. Légy itt velünk Urunk, áldd meg az ige hallgatóit és annak hirdetőjét, hogy te légy a középpontban, hogy te légy az, aki ma itt tanítani és vigasztalni fogsz bennünket. Fiad Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
Igehirdetés
Mai történetünk eseményeit, Jézusnak azok a – tanítványaihoz intézett – szavai előzik meg, hogy: „rátok hagyom a királyságot”. Azt mondja egy olyan nép 12 fiának, amelyik mindig is várta azt a Messiás Királyt, aki elhozza majd Izrael számára a boldogság és béke korszakát, hogy: „egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és királyi székekbe ülve ítéljétek Izrael tizenkét törzsét”. Micsoda jövőképet festett fel előttük. Azt is mondhatnánk: micsoda beteljesült álom ez. Azoknak a tanítványoknak, akik az imént még azon vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közöttük, Mesterük azt mondja, hogy királyi székek várják őket.
Ezt az előzményt felidézve talán könnyebben el tudjuk tehát képzelni, hogy miért is történt meg az, hogy amikor ezek után arra figyelmezteti Jézus Pétert, hogy a Sátán kikérte tőle a tanítványokat, hogy megrostálja őket, mint a búzát, akkor ő olyan nagy magabiztossággal azt válaszolja neki, hogy: „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is”. Ebből a válaszból ítélve ugyanis látható, hogy Péter ugyan nagyon is értette, hogy az, amikor kikér valakit a Sátán, hogy megrostálja, nem egy egyszerű kísértést jelent, hiszen elmondja, hogy számol azzal, hogy börtön, vagy halál is várhat rájuk. Amivel azonban egyáltalán nem volt tisztában az az, hogy ő hogyan is fog majd viselkedni, hogyan is fog majd helytállni ennek a rostálásnak az idején.
Azok után ugyanis, hogy az ember elhiszi, elképzeli milyen is lesz az majd, amikor Jézus ígéretének megfelelően együtt uralkodunk majd vele az ő országában, nagyon könnyen válhatunk túlzottan magabiztossá. Könnyen azt gondolhatjuk, hogy: mi, akikkel ennek a világnak az Ura számol, hogy ne lennénk erősek és kitartóak a kísértések idején.
Péternek azért is tudnia kellett, hogy Jézus nagyon komoly dologra figyelmezteti, hiszen a kor nyelvhasználatában, a kétszeres néven szólítás mindig azt jelentette, hogy az a valaki, aki a másikat így szólította meg, annak ő valami nagyon fontosat és lényegeset kíván elmondani, úgy is mondhatnánk a lelkére kívánt beszélni. Így szólította meg Jézus Mária testvérét is: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. És így szólította meg Jézus Sault is, amikor az gyűlölködéstől és öldökléstől lihegve tartott Damaszkusz felé: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Péternek tehát mindenképp tudnia kellett, hogy egy komoly figyelmeztetéssel áll szemben, s mégis elkövette azt a hibát – talán rossz önismerete miatt –, hogy azt gondolta, hogy erre a figyelmeztetésre neki nem feltétlenül fontos odafigyelnie, hiszen ő szilárdan áll a hitben, ő Jézusért meghalni is képes lenne, őt az ördög nem tudja tőrbe csalni. Úgy gondolta, tervezhet a Sátán bármit, ő egészen biztos lábakon áll Mestere, Jézus mellett.
Ha azonban magunkra irányítjuk most egy kicsit a tekintetünket, el kell hogy gondolkodjunk azon, hogy vajon mi mennyire vesszük észre a veszélyekre figyelmeztető jeleket, mennyire hallgatjuk meg a veszélyekre figyelmeztető szavakat, mennyire vesszük ezeket komolyan, vagyis azt hogy ezek ránk is vonatkoznak? Az emberlét ugyanis állandó fenyegetettségben telik. Törékeny emberi életünket különböző veszélyek fenyegetik, néha egy-egy betegség, egy-egy baleset és sorolhatnánk hosszan a listát. Ezt azok is tudják, akik nem hívő emberek, sőt talán még inkább, hiszen nekik még bízniuk sincs kiben ilyen megpróbáltatások idején. Veszélyekkel teli földi életünk során azonban mégis azt kell, hogy mondjuk, hogy Péterhez hasonlóan mi is sok figyelmeztetéssel szemben gondoljuk azt, hogy ez ránk nem vonatkozik, mi erősek vagyunk, nekünk semmi nem árt. Pedig a komolyan vett figyelmeztetések a legtöbbször életeket mentenek. A nagyobb tavak fürdőrészeinél, vagy tengerpartokon viharjelzésekkel figyelmeztetik például a fürdőzőket, vitorlázókat, csónakázókat, hogy jöjjenek ki, ha közeleg a vihar, jöjjenek ki a partra, nehogy áldozatul essenek. S milyen sokszor jár tragédiával, amikor valaki azt gondolja, hogy ő majd ügyesebb, erősebb, vagy fürgébb lesz a tó, vagy tenger felkorbácsolódott hullámainál.
Jézus tehát nyomatékot is adva szavainak figyelmezteti Pétert, hogy eljött a veszedelmes óra, a sötétség órája, a Sátán meg fogja rostálni őket. És valóban nagyon komoly dologról van szó, maga az ördög az ugyanis, aki Pétert és a többi tanítványt tőrbe csalni igyekszik. Azokat a tanítványokat, akikről az imént, vagyis az utolsó vacsoránál azt mondta Jézus, hogy rátok hagyom a királyságot. Nincs az a tisztség, nincs a hitben járásnak az a szintje tehát, amelyik a Sátánt eltántorítaná attól a szándékától, hogy megpróbálja elérni, hogy megfogyatkozzék a hitünk. A Sátán szándéka az, hogy ha már valaki hívővé lett, ha már valaki elkötelezte életét Jézus Krisztus mellett, valami módon legalább célba ne érjen. Azt akarja, hogy menet közben bukjunk el, legyünk hűtlenekké. Amiért pedig a legtöbbször könnyű dolga van velünk, az ugyanaz, mint Péternél volt, vagyis hogy mi sem ismerjük kellően önmagunkat, s így nem vesszük komolyan a figyelmeztetést és ezért pedig azt sem tudjuk, hogy mit kell tenni egy ilyen helyzetben.
Péter nem ismerte kellően önmagát. Fogadkozik, amikor Jézus figyelmezteti: még hogy én megtagadlak Uram, még hogy én megbotránkozom benned? Soha. Pedig milyen veszélyes szó ez a: soha. Mert hát ki tudja, mit hoz a holnap, milyenek lesznek a körülmények. Ma lehet, hogy úgy gondolja valaki, hogy: én bizony egy elkötelezett életű tanítvány vagyok, szilárdan állok, lehetetlen, hogy elbukjak, lehetetlen, hogy hűtlenné váljak. De aztán jön a próba, mondjuk egy betegség, egy meg nem hallgatott imádság, egy csalódás, és könnyen elbukhat az addig szilárdan álló is.
Jézus Péternek szóló figyelmeztetése ma nekünk is szól, minden hívő ember életében eljön ugyanis a sötétség órája. Senki sem marad ki belőle, a magabiztosak sem. Azok sem, akik azt gondolják magukról, hogy: Uram ha mindenki meg is tagad téged, én nem, ha mindenki el is hagyja a gyülekezetet, én biztosan nem. Igen, mindnyájunknak vigyáznunk kell, mert a világ fejedelme sokkal jobban ismer bennünket, mint mi magunkat, jól ismeri gyenge pontjainkat, tudja pontosan, hogy hol és hogyan támadjon.
Ha már azonban a kísértőről magáról beszélünk, tudnunk kell azt is, hogy manapság, ha valahol a Sátánról, mint valóságról beszélünk, többen meg fognak bennünket mosolyogni a hátunk mögött, a legtöbben ugyanis pusztán ó- és középkori gondolatnak tartják csupán, hogy az ördög támadja az életünket. A legtöbben azt gondolják, hogy felvilágosult emberként, nem hihetnek ilyen mesékben, úgy gondolják, hogy ezt csak az egyház találta ki, hogy az embereket félelemben tartsa. Az Úr Jézus azonban többször és nagyon világosan rámutat arra a szellemi hatalmasságra, amely a legnagyobb veszedelmet jelenti számunkra. Azt mondja róla a János evangéliuma, 8. fejezetének 44. versében, hogy: Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Ez a valaki tehát az, aki megpróbál minket elbuktatni, tönkretenni, beletenni minket a rostába.
DE mi is történik akkor, amikor az ördög rostájába kerül az életünk? Először is értenünk kell a képet: Régen ugyanis, miután a különböző módokon elért préselés hatására kinyerték a gabonaszemeket a héjából, szeles időben lapátokkal – persze fa lapátokról beszélünk – föl-föl dobálták a levegőbe ezt az alapvetően gabonaszemekből és gabonahéjból álló keveréket, és ekkor a gabonaszemek, amelyek nehezebbek voltak a héjaknál, visszaestek a kupacra, a héjakat pedig tovább fújta onnan a szél. Ezek után azonban még mindig szükség volt a rostáló asszonyok munkájára, ugyanis még ezután is maradtak a gabonaszemek között akár héj darabok, akár föld, fű vagy egyéb oda nem illő, vagy akár mérgező és így az abból készülő kenyeret megmérgező anyagok, amelyeket egy olyan rostán kellett átrázogatni, amelyikben csak a szépen megérett, egészséges gabonaszemek maradtak fenn, minden egyéb pedig áthullott a rosta apró lyukain.
Nem tudom, hogy közülünk ki volt már, és ha igen, akkor mikor volt a Sátán rostájában, vagyis mikor volt olyan nehéz élethelyzetben, aminek a hatására már az is kétséges volt, hogy vajon hívő marad-e, hogy követi-e tovább Jézus Krisztust. Azt azonban tudom, hogy a Sátán legnagyobb és legfélelmetesebb rostája, amikor az ember csalódik Istenben. Péter életében is következett pedig.
Néhány óra múlva a Gecsemáné kertjében Jézust letartóztatták, és őt, aki parancsolt a tengernek, a démonoknak, parancsolt a halálnak, betegségnek, most megkötözték, ütlegelték, kigúnyolták. Valószínűleg olyan gondolatok kavarogtak Péterben ekkor, hogy: ez vajon ugyanaz a Jézus, akiről azt mondtam korábban, hogy: te vagy az Isten Fia. Hiszen benne mennyei erők működtek, ez a Jézus viszont olyan tehetetlennek látszik, olyan kiszolgáltatottnak. Hol van Jézus az erőd, a hatalmad?
Micsoda szörnyű mélység, milyen sötét óra lett ez valóban. Péter, aki nem sokkal ez előtt azt mondta, hogy akár meg is hal Jézusért, kétségbeesve megtagadta, hogy ismeri Őt. Micsoda rostája tehát az ördögnek, amikor olyan dolog elé állít bennünket, aminek a hatására hitünkben gyengülünk meg.
Mit akart tehát a gonosz Pétertől elvenni? A hitét. Nem az egészségét, nem a pénztárcáját, a hitét akarta elrabolni. Ezek ugyanis mind álcák csupán, ahogyan Jób esetében is történt, akinek elvette a vagyonát, a gyermekei életét, egészségét. Amit ugyanis Jóbnál is mindennél jobban akart a gonosz, az a hite volt. Azt remélte ugyanis, hogy ha majd Jób csalódik Istenben, akkor majd meggyengül, megfogyatkozik a hite is. Nem véletlen írja az apostol, majd a Péteri 1. levélben, hogy a ti hitetek értékesebb a tűzben megpróbált aranynál. A hitnek ilyen drága értéke van. Ha hiszünk Jézusban, mint a mi életünk Urában, akkor valami olyannak vagyunk a birtokában, ami értékesebb a megtisztított aranynál. Nem véletlen, hogy pont ezt akarja elrabolni a Sátán. Az ő legvégső célja ugyanis mindig az, hogy tagadjuk meg Jézust, ha épp nem látjuk erejét.
Olyan ez, mint amikor a szél a ház tetejéről egy cserepet lefúj és a másodikat már ezután sokkal könnyebben le tudja fújni, aztán jön a harmadik, a negyedik és így tovább, és nincs ami megvédje a házat.
Milyen jó híre azonban mai Igénknek, hogy nem szunnyad és nem alszik Izrael őrizője. A Megváltó ebben az esetben is éber, vagyis nemcsak a Sátán, de ő is figyeli Pétert. Akkor is figyelte és ügyelt rá, amikor a tengeren járt és süllyedni kezdett. Kinyújtotta a kezét felé és megfogta azt és azt mondta: Kicsiny hitű, miért kételkedtél?
Hatalmas üzenete tehát mai igénknek, Jézus Krisztus nem csak azért jött erre a világra, hogy megkeresse a bűnösöket, hanem azért is, hogy megtartsa őket. Jézus ugyanis nem csak figyelmeztette Pétert a veszélyre, hanem mint igaz főpapunk imádkozott is érte. Ő tudta, hogy Péter nem ismeri jól magát, és így azt is, hogy nem fogja komolyan venni a figyelmeztetést, ezért könyörgött érte az Atyához, aki pedig nem engedte, hogy teljesen elfogyjon a hite.
Kedves Testvéreim, ha tehát valaki közülünk úgy érzi, hogy a hite fogyatkozik, vagy ha valaki esetleg már arra a pontra is eljutott életében, hogy hűtlenné vált, vagy esetleg meg is tagadta már Jézust, nem feltétlen szavakkal, hanem cselekedetekkel, akkor jusson eszébe, hogy Jézus imádkozik érte is. Ő a mi Közbenjárónk, aki szemmel tart bennünket, aki ismeri a mi harcainkat, gyengeségeinket és hogyha mi hűtlenek vagyunk is, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja. Az ő imádsága megtart minket a nehéz időkben.
Végezetül azonban mai Igénk legutolsó sorairól se feledkezzünk meg: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait. Az a Péter, aki már megélte azt, hogy elbukott, sokkal inkább tudja erősíteni azokat, akiknek arra szükségük van. A Sátán rostájából ugyanis nem Péter hite potyogott ki, hanem a magabiztossága és a gőgje. Péter ugyanis a későbbiek folyamán, élete vége felé, amikor Rómában van és a leveleit írja a kis-ázsiai gyülekezeteknek, Bitíniába, Galáciába, ahol a keresztyéneket lenézik, üldözik, igazán tudja már őket vigasztalni és bátorítani. Olvassuk csak el otthon Péter első levelét! Milyen fontos és életbevágó üzenetet adott tehát nekünk ezen a vasárnapon a mi Urunk!
Így most azokat, akik még nem érezték sohasem a Sátán rostájának a fenyegetését, arra kérünk ma, vegyék komolyan Jézus figyelmeztetését, mert ez minden hívő életében eljön, legyünk rá felkészülve, ugyanis az ördög azt szeretné, hogy megfogyatkozzék a hitünk. Azokat viszont, akik már többször jártak az ördög rostájában és többször is megtapasztalták már az Úr kegyelmét, arra kérünk, erősítsék azokat, akik még nem olyan erősek.
Legfőképpen kérjük pedig azokat, akik talán épp most vannak benne ebben a szörnyű rostában, hogy ne feledjék, véssék jól ma a szívükbe, hogy Jézus, a mi Főpapunk imádkozik értük. Nincsenek egyedül ebben a harcban, Jézus mellettük áll az ő imádságával, hogy el ne fogyatkozzék hitük. Tehát igen, veszélyeztetett az életünk, de Jézus szemmel tart bennünket, közbenjár értünk. Mégpedig azért, hogy megtérve mi is bátorítsunk, vigasztaljunk és erősítsünk másokat. Ámen.
„Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban.”. Ámen”
