Advent van: készülődj, ne várakozz!

 „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét… hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.” Lk 1,68.74-75

Kedves Testvérek, honnan lehet azt tudni, hogy ez a nap más, mint a tegnapi, hogy ünnep közeledik? Honnan tudjuk, hogy más időszakba léptünk? Nem haszontalan ezt az egyébként magától értetődő kérdést végig gondolnunk.

1. Advent, ahogy azt ma legtöbben értik, a várakozás időszaka – jóllehet a latin szó maga eljövetelt jelent. Tanulságos ez az öntudatlan félre fordítás, vagy inkább félre-értés: már nem az Urat várjuk, már nem felfelé, kifelé irányul a tekintetünk és a törekvéseink, hanem csak magunkra, befelé, lefelé a földre. Csoda, ha kiürül, ha elerőtlenedik, felszínessé válik ünneplésünk? Nyerjük vissza az eredeti távlatát az ünnepünknek! Készülődjünk az Úrral való találkozásra, ne csak várakozzunk, hogy valami majd ünnepé teszi a hétköznapjainkat, hogy valami majd változást hoz életünkben! Ezt az utóbbi életérzést nagyon kifejezően írja le Samuel Beckett, Godotra várva című abszurd drámájában. Ebben, mint egy tükörben látjuk önmagunkat: tele vagyunk szorongató kérdésekkel és mégis banális dolgokkal töltjük az időnket, teljesen lényegtelen problémák megoldásával, miközben egyre csak várunk valamit, vagy valakit, bizonytalanul bízva abban, hogy az a találkozás majd értelmet ad mindannak ami velünk történt és történik, hogy egyszerre megszűnnek fájdalmaink, begyógyulnak sebeink.

Persze nem véletlen, hogy miről, mi jut eszünkbe. Ma már ipari jelenség az advent, és mesterségesen manipulált a várakozásunk is: kereskedelmi hálózatok sulykoljak hónapokon át, hogy ünnep közeledik, amire nekünk vásárolnunk kell. Reklámok, zenék és ízek adják az életünk ritmusát, szűkítik be gondolatainkat a tárgyakra, a fogyasztásra, az ajándékozásra. Testvérek, ne adjuk meg magunkat ennek, ne érjük be ennyivel!

Azért még biztosan vannak jó páran, akik nem a bevásárlóközpontokból tudják, hogy valami változik, hogy a készülődés ideje van, hanem a naptárából. Az év végéhez, a karácsonyhoz különösen sok emlékünk kötődik, életkortól függetlenül. Rég elfeledett emlékek szakadnak fel, illatok, hangulatok, helyek, arcok idéződnek fel bennünk. Az idősebb generációnak a favásárlás és a bevásárlás gyötrelmei, sorban állás, karácsonyi „zarándoklat” bolttól boltig, abból az időből, amikor még kiírták a piacon, hogy „ma zsírszalonna érkezett”. A gyerekekben az ajándékvárás izgalma, vágyak, meglepetések, varázslat: „Hogy kerül egy egész fa a lakás közepére?” Az emlékeink a kincseink – de az advent mégis előre visz, nem visszafelé. Az Úr eljövetele nem a múltra irányítja figyelmünket, hanem az eljövendőre. A készülődés első renden nem az emlékeinkhez, nem a múlt fel- és megidézéshez kapcsolódik, hanem ahhoz az újhoz, amit Jézus hoz el, amit ő ad. Ez úgy jön el, hogy már most is jelen van. Most még megkérdőjelezhető, de akkor majd megkérdőjelezhetetlen lesz. Most még kikerülhető, felülírható, de akkor majd feltartóztathatatlan lesz. Ezért nem lehet az advent csak várakozás – készülődnünk kell!

Végső soron arra, hogy változik körülöttünk az idő, a világ, hogy nekünk magunknak is változnunk kell, készülődnünk, maga Isten hívja fel a figyelmünket – ő szólít meg minket igéjével. Zakariástól megtanulhatjuk ezt, mert ő így él. A törvény feltétlen tekintély a zsidóság számára – az történik amit az Úr kijelentett „szent prófétái által örök időktől fogva”(68-70). Milyen más ez a gondolkodásmód, mint ami körülvesz minket! Ez a távlat, az örökkévalóság, rég elkopott már, nekünk csak a „ma”, és még inkább az „azonnal” létezik. De a horizont nem magától szűkült be. Előbb a bizalom rendült meg Isten szavában, aztán minden tekintélyben. Furcsa módon ettől nem lettünk szabadok, csak remény nélküli álmodók, akik végül ritmusra menetelnek az adventi tömegben a fogyasztás oltárai felé. Várjuk Godot – bármit is jelentsen ez a név – várunk valamit, ami értelmet, célt, összefüggést, küldetést adna. Mennyire más Zakariás élete! Mennyit számít ha valakit Isten szava határoz meg! Mindez nem csak a kontraszt miatt érdekes, hanem azért is mert itt válik megragadhatóvá, hogy mit jelent az adventi készülődés.

2. Zakariás énekében az a különös, hogy bár saját gyermekét öleli magához, még sem róla, vagy apai szívének öröméről énekel, hanem Jézusról, Isten terveiről, arról a jövőről, amit Ő készít el! Zakariás túllát és túlmutat önmagán, jel. Jelzi, hogy Isten igéje nem csak igaz módon tárja fel a jövendőt, de képes azt meg is teremteni. Ha Isten szól, akkor a meddő is megfogan. Ha Isten szól, akkor az istentisztelet is új tartalommal telik meg. Ha Isten szól, akkor minden hazugság és hitetlenség elnémul- Zakariás ennek is a jele. Ha Isten szól, akkor a rokonság összefut, a magányból és a tömegből közösség születik, a szégyenből örömének fakad, az élet betelik, kiteljesedik, helyreáll és helyreállít, az otthonok megtelnek Isten dicséretével, tiszteletével. El tudod ezt képzelni saját családoddal kapcsolatban? A földön még elnyomás van, bűn és halál, de Zakariás már szabadságról és szabadításról, bűnbocsánatról és örökkévaló életről énekel. Ez történt akkor is, és ez történik azóta is, ha Isten megszólal, ha megérint minket. Erre készülj, ezt keresd, ennek adj teret magadban!

Van mit tanulnunk Zakariás történetéből. Mert a mai világban, ha változásra, ha valami újra gondolunk, akkor számunkra ez mindenek előtt technikai kérdés. Mi „megcsináljuk” önmagunkat, de az ünnepünket is. Az Igében nem ezt a mintát látjuk. Ott a “csinálás” a befogadás: Mária, Erzsébet, de még Zakariás is befogadja az életet. Az asszonyok a szívük alatt hordják az életet, Zakariás „terhessége”, „várandóssága” a némaság. Az életnek benne is növekednie kell. Zakariás így is – szavak nélkül is- tanít, ő most is pap, aki útmutatást ad a várakozó sokaságnak: amikor Isten szól és cselekszik, a halál és a hitetlenség elnémul, átadja helyét az életnek és a dicséretnek. Jézus által minden megfordul, azaz helyreáll: félelem helyett szeretet, szolgaság helyett szabad szolgálat, megfelelés helyett öröm tölt el minket! Isten jó, Isten szeret. Jézus kegyeleme meggyógyít, ő teszi teljessé az életet, ő megtart a halállal szemben. Hiszed-e ezt? Hiszed-e, hogy Jézus téged is, de gyülekezetünk közösségét is arra váltotta meg, „hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján”?

Adventben élünk. Nem a reklámokból, de még csak nem is a naptárból tudjuk ezt, hanem Isten igéjéből, ami figyelmeztet és meghív, átformál és újjáteremt. Az úrvacsora ezt hirdeti és ígéri. Zakariás ennek példája és jele. Éppúgy, mint konfirmandusaink élettörténete. Készülődj az ünnepre, a Jézussal való találkozásra. Hadd némuljon el benned minden hitetlenség, hogy megtelj reménnyel, izgalommal, értelemmel, céllal! Hadd gyógyítson meg a kegyelem, hadd tegye Isten maga teljessé az életedet!

Szentendre, 2018. december 2.

Harmathy András

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.