Adventi várakozás

Lekció: Máté 24, 45-51

Textus: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.” Máté 24, 46

Kedves adventi várakozásban élő gyülekezet! Jól tudjuk azt, hogy advent idején Jézus visszajövetelére várunk. Hiszen ígérete szerint visszajön egykor és ítéletet fog gyakorolni az egész világ felett. Erről viszont nem szívesen beszélünk. Félve gondolunk az Úr eljövetelére, a világvégére. Ez pedig nemcsak azért van így, mert különböző szekták tagjai gyakran felkeresnek minket a szórólapjaikkal, melyeken hirdetik, hogy itt a világvége. Ezen emberek viszont azonnal felkínálják a szabadulás és megmenekülés lehetőségét, mindössze annyit kell tennünk, hogy hozzájuk csatlakozunk. Az ilyen és hasonló megkeresések miatt, azt gondoljuk, hogy az utolsó napokra való felkészülés a szektások feladata, nem pedig a mienk. Különösen advent idején tudatosítanunk kell önmagunkban, hogy ez nem igaz. Nekünk is feladatunk a készülés.

A másik ok amiért félénken beszélünk az Úr eljöveteléről az, hogy sokkal jobban szeretjük a karácsonyt várni. A drága kisded Jézust, a törékeny gyermeket, a testet öltött szeretetet, akinek érkezését angyalok serege adta hírül a pásztoroknak, csillag mutatta az utat a bölcseknek. Mi sokkal szívesebben várjuk tehát a gyermek Jézust, mint az igazságtevő Jézust.

A mai igében Jézus azt mondja, hogy ennyi NEM ELÉG. Nem elég az ha évente egyszer egy rövid időre beleringatjuk magunkat valami romantikus karácsonyi hangulatba, ezért a felolvasott példázatban Jézus felelősségteljes életre késztet minket. A példázatbeli szereplők azonosítása egyszerű. A gazda, aki elhagyja otthonát és megbízást ad a szolgáknak maga Jézus Krisztus, a szolgák pedig mi vagyunk. Kétféle szolgát említ Jézus a példázatban: az egyik a hű és bölcs szolga, aki becsületesen végzi a rábízott feladatot, a másik pedig a gonosz szolga, akik gazdája távollétében verni kezdi a szolgatársait és részegesekkel cimborál.

Mi melyik típushoz tartozónak érezzük magunk? A bölcs szolga nem számító, nem kezd el magában okoskodni, hogy ha ma biztos nem megy haza a gazdája ezért kivesz egy szabadnapot vagy néhány órára kénye-kedve szerint fog cselekedni. Neki nem az a célja, hogy képmutató módon szolgáljon, nem azzal tölti az ideje nagy részét, hogy megpróbálja kiszámítani a gazda érkezését, hogy majd előtte néhány órával, esetleg nappal nekifog a munkájának és behozza a lemaradását. A mai bölcs szolga sem elegendő, ha csupán arra áll készen, hogy tisztességtelen magatartásának jeleit eltüntesse az első riadóra, hanem úgy kell cselekednie, mintha a gazda állandóan jelen volna, vagyis meggyőződésből, szeretetből és nem önző érdekből. A hűséget nem a váratlan visszatéréstől való félelem táplálja: az ilyen megfontolás ugyanis nem a hűség vagy a bölcsesség jele, hanem csupán az emberi okosságé vagy számításé. A gonosz szolga viszont pontosan így gondolkodik: „halogatja még az én uram a hazajövetelét.” Napjainkban elég gyakran lehet találkozni ezzel a magatartástípussal. Sokan mondják: engem nem érdekel semmilyen keresztyén hiedelem, sem erkölcsiség. A mai kor hűtlen szolgái ugyanúgy gondolkodnak, mint Jézus példázatában. A keresztyénség eddig is hirdette a megtérés szükségességét és hogy közel az ítélet ideje, de mégsem történt semmi. Ha pedig a tegnap semmi hasonlót nem tapasztaltak és ma sem, akkor valószínűleg holnap sem fognak. Így nyugtatgatja lelkét a mai hűtlen szolga. Így pedig hajlamosok azt gondolni, hogy a saját maguk urai lehetnek.

Az advent végül is nemcsak a várakozás, de egyben a készülődés ideje is. Az egész világ készül valamire. Nagyjából egy hónappal karácsony előtt az egész világ megmozdul és várakozásban él. A nagy üzletek vezetői nagyobb bevételre számítanak, a szegények és nyomorultak kicsivel több emberi melegségre, megértésre várnak, az egész évben keményen dolgozó munkás egy kis kikapcsolódásra, nyugalomra vágyik, a gyermekek újabb ajándékokat várnak és ezt folytatni lehetne. Ennyiből is megállapítható, hogy szinte mindenki készül valamire, illetve vár valamire. Nagyon fontos kérdés azonban, hogy mi mire készülünk fel ez idő alatt? Beállunk a többiek közé, sodródunk az árral? Hagyjuk, hogy a tömeg határozza meg gondolatainkat és vágyainkat? Mindeközben elhitetjük magunkkal, hogy ez nem más, mint szocializáció. Ez pedig nagyon is pozitív dolog, mert nem élhetünk egymás mellett, mint valami idegenek. Az emberekkel való kapcsolatteremtés valóban jó dolog, viszont az már nem az, ha engedjük, hogy a tömeg határozzak meg hitéletünk. Tegye hát fel mindenki önmagának a kérdést: a tömeg egyik bábúja vagyok vagy várom a gazdát?

„Boldog az a szolga…” hallhattuk az igében. Első hallásra úgy tűnik, mintha Jézus összetévesztette volna a gazdát a szolgával. Ugyan mi oka lenne a szolgának az örömre? Főleg ebben az esetben, amikor az igében dülosz-ról, azaz rabszolgáról vagy cselédről van szó. Nem inkább a gazdának lett volna oka az örömre, hogy minden munkát úgy végzett a megbízott szolga, mintha ő otthon lett volna? Jézus minden bizonnyal jól tudta, hogy mit mond és ez érvényes a mai napon is. Jól tudja Isten, hogy miért kell nekünk ma erre az igére figyelnünk.

A mai kor embere már-már reménytelenül keresi a boldogságot, végül pedig arra eszmél, hogy egy életen át délibábot űzött. Nem is csoda, hiszen sokan rosszul állnak hozzá. A média minden eszközével azt sugallja, hogy a luxusautó, luxusház, hatalom teszi az embert boldoggá. Az ember csakis úgy lehet boldog, ha vágyai beteljesülnek, ehhez pedig pénzre van szüksége. Ezzel szemben Isten igéje egészen mást mond: „boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál”. Eszerint, akkor lehet boldog az ember, ha felelősség teljesen és becsületesen végzi azt a munkát, amit Isten rábízott.

Kérdezhetjük: vajon mi milyen munkát kaptunk? Úgy gondolom, hogy mindnyájan különböző feladatokat kaptunk és ehhez természetesen megfelelő képességeket is. Ugyanakkor nekünk keresztyéneknek vannak közös megbízásaink is: tanítványokká tenni másokat, hirdetni az igét, bizonyságot tenni, meglátogatni a betegeket és árvákat. Ne pazaroljuk hát el azokat a képességeket és azt az időt, amit Istentől kaptunk. Mert egyszer biztosan megjelenik az gazda és most rajtunk áll, hogy ez a találkozás örömteli lesz vagy borzalmas. Elrettentő az, ahogyan rendelkezik a gazda a gonosz szolga sorsáról: „ketté vágatja őt”.

Íme ma még nem jött el a mi gazdánk, ma még van esély és lehetőség a megtérésre. Tekintsünk vissza a közelmúltba és ellenőrizzük, hogy a feladatainkat úgy végeztük, hogy bármikor megérkezhetett volna Jézus. Aki azt mondja, hogy igen az igazán boldog lehet, ahogyan az ige is írja, ha viszont valaki úgy látja, hogy a hűtlen szolgához hasonlóan élt, az adjon helyet az életében a jézusi evangéliumnak, hiszen ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt. Ámen!

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.