Igehirdetés 2011. szeptember 4.
Aki szabaddá lett
Lekció: Zsolt. 85,5-14
Textus: Ján. 8,31-32
„Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”
Imádkozzunk!
Légy áldott Urunk, a nyár minden öröméért és ajándékaiért. A zöldellő fákért, a napfényért, a sok gyümölcsért és a pihenésért. Azt is köszönjük, hogy gondjaink és bajaink, sőt a próbatétel és a gyász idején is tapasztalhattuk jóságodat. Köszönjük az üzeneteket, a tőled való érintéseket, amiket életünk útján elhelyeztél. Köszönjük a mostani együttes dicsőítés alkalmát, a vasárnap örömét. Azt kérjük, hadd tapasztaljuk ebben az órában is újra szent közelségedet. Segíts meg minket őszintén vallást tenni előtted mindarról, amit nem jól cselekedtünk. Oldozz fel vétkeink alól, hiszen te mondtad a bűnbánónak: megbocsáttattak vétkeid, menj el, és többé ne vétkezzél. Ebben a hitben erősíts meg most újra mindnyájunkat. Adj nekünk tőled való belátást, valódi megértést és az igazságra való föleszmélést. Segíts Szentlelkeddel, hogy ne csak beszéljünk és halljunk most Fiadról, Jézusról, hanem éljünk is az ő mindeneket megújító, szabaddá tevő erejével. Ámen.
Igehirdetés
Elég gyakran kezdjük mondandónkat ilyen fordulattal: „Az az igazság, hogy….” – és aztán folytatjuk a mondatot azzal, amit részünkről igazságnak vélünk. A zsoltáros azonban szerényebb ennél, mert azt halljuk tőle, hogy az igazság a mennyből tekint le ránk (Zsolt. 85,12). Azt jelenti ez, hogy az igazság valójában mindig az ég tulajdona, mi emberek pedig legfeljebb csak kisajátítjuk annak egy darabkáját magunknak, aztán győztesen fel is mutatjuk, és azt állítjuk róla, hogy az volna „az igazság”, de a dolog nem így áll. Az igazság mindig sokkal nagyobb és összetettebb, úgy is mondhatjuk, magasabb dolog annál, mint hogy mi azt mintegy a zsebünkben hordhatnánk, ezért ha egyáltalán kimondjuk ezt a szót, tegyük mindig azzal az alázattal, hogy az igazság valójában a mennyből tekint le ránk, emberekre, mert oda tartozik. Ott van, ott lakik az igazság, mert maga Isten az igazság.
Csak ez lehet a kiindulásunk, ha például arra gondolunk, hogy a Szentírásban egy helyen egyenesen azt mondja a próféta, „mint megfertéztetett ruha, olyanok minden mi igazságaink” (És. 64,5) Tehát jól tesszük, ha óvatosabban használjuk ezt a szót, nem vagdalkozva vele, hanem mindig azzal az alázattal mondjuk ki, ahogyan erre a zsoltáros is tanít bennünket.
Mielőtt azonban valami tekervényes fejtegetésekbe csalna bennünket ez a nagy és súlyos szó, hogy igazság, jól tesszük, ha a két legfontosabb bibliai jelentését megkülönböztetjük. Az igazság egyik jelentése a valóság, éspedig a fedetlen, leplezetlen és igazi valóság, a tények valóban teljes körű világa, beleértve a láthatatlan, szellemi-erkölcsi tényeket is. A másik bibliai igazság-fogalom, ami ezt kiegészíti, az emberséges jogszerűség, a méltányosságot és humánumot, bátran mondjuk ki, szeretetet sem nélkülöző embertársi igazságosság. Az előbbit, a tényleges valóság kimondását ma a tudománytól várják az emberek, de jól tudjuk, hogy a tudomány a maga módszerei miatt kizárólag részlet-igazságokkal szolgálhat, sohasem a teljes igazsággal. Beszél a valóságról, sok mindent fel is tud tárni belőle, de a teljes valóságot nem tudja kimondani. Ezért reménytelen vállalkozás, hogy a világ és a teremtés titkát anyagelvű alapon, tehát egy ideológiai alapú hittételből kiindulva próbáljuk véglegesen és teljesen megfogalmazni. A másikat, a méltányos embertársi igazságosságot a jogtól várjuk, de tudjuk, hogy a jogi törvényeket is szakadatlanul alakítani kell, mert az élet annyi új esetet és lehetőséget produkál, hogy nincs az a tökéletesen részletes törvénykönyv, ami jogi úton egyszer s mindenkorra mindent szabályozni tudna az életben. A szervátültetésről vagy a génmanipulációról egy évszázada például még hallani sem lehetett, most pedig a jogalkotásnak már ezeket is szabályoznia kell valahogy. Amikor azonban megállapítjuk ezeket a tényeket, mindjárt tegyük hozzá, hogy sem a tudomány, sem a jog korlátai nem szabadítanak fel, nem mentesítenek bennünket attól, hogy mi magunk, mint emberek mégis csak őszintén törekedjünk mind a valóság teljesebb megismerésére, mind pedig arra, hogy életünk nélkülözhetetlen része legyen a méltányos, embertársi igazságosságra igyekvés, vagyis az igazág mindkét bibliai fogalmát komolyan vegyük.
A valósság megismerésének legfőbb akadálya bennünk van, és röviden úgy nevezhetjük, hogy öncsalás. Az, hogy illúziókban és hamis álmokban, esetleg éppen agyrémekben élünk, amire mindnyájunkban megvan a hajlam. Gondoljunk csak kedvenc félelmeinkre vagy éppen kedvenc vágyálmainkra. Ezekkel rendszerint eltagadjuk magunk elől a valóság egy részét, egy másik részét pedig annál jobban dédelgetjük. Pedig a teljes igazságot, a teljes valóságot el kellene ismernie az embernek. A másik, embertársi igazságosságnak pedig mindig az önös érdekeink állítanak akadályt: mivel magunkat szeretjük a legjobban, leginkább azért nem tudunk egymással méltányosan és igazságosan, sokszor pedig még jogszerűen sem bánni.
Ezért kell mindig újra felemelni tekintetünket az égre, mert az igazság valóban onnan, a mennyből tekint le ránk. Az ég szövetségeseivé kell válnunk ahhoz, hogy ne éljünk öncsalásban – sem illúziókban, sem agyrémekben – vagyis egyre több közünk legyen a valódi valósághoz. De ahhoz is az ég szövetségeseivé kell lennünk, hogy képesek legyünk egymás iránt igazságosan érezni és cselekedni, mert csak az önmaga bálványozásából megtért, onnan már kijött, valóban Istenhez fordult ember tud méltányosan igazságos lenni embertársaihoz. Valaki szépen mondta a múltkorában, hogy azok az emberek tudnak maguk körül szép és harmonikus környezetet, értékes és szép világot létrehozni, akiknek épek a belső erőforrásai, akik hozzá tudnak férni legjobb belső erőihez.
A mi erőink igazi forrásáról, Istenről tudjuk, hogy ő igaz és igazságos. Ha tehát mi vele tényleg szövetségben élünk, és már megkeresztelésünkkor éppen erre pecsételt is el bennünket a keresztvíz, akkor nekünk pontosan ő általa lehet a jelenleginél valóságtisztelőbbé, egymással pedig igazságosabbá lennünk. Az ég lakója, az örök Atya azonban, akit soha senki nem látott, úgy akarta, hogy őt mi az ember Jézusban ismerjük meg. Abban a Jézusban, aki ezt mondta magáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Aki tehát már érzi közülünk, hogy híjával van a valóságnak, illúziókban vagy éppen agyrémekben él, annak őhozzá tanácsos mennie, és Jézus majd kezébe adja az ilyen embernek a valóságot, és elsegít minket az egymás iránti méltányos igazságosságra is. Sokan megtapasztalták már ezt.
Mai igénk is erről szól: „Ha megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” Ennek a hatalmas ígéretnek csak egyik gyümölcse a jó lelkiismeret, vagyis az, hogy a Jézust megismerő ember nem szeret többé hamisságban élni, kerüli az igaztalanságot, kapzsiságot, s ezért nem terhelik a lelkét sötét árnyékok. Ez már persze önmagában is nagy jó, ha arra gondolunk, mennyi baj származik a rossz lelkiismeretű ember önigazolásaiból. Milyen végletes igazságosztásokkal találkozunk, milyen lesújtó ítéleteket hallunk nap mint nap. Politikusok különösen is szeretnek elöl járni ebben. És nagyon erkölcsösnek tűnő túlzások, amik mind abból fakadnak, hogy valakinek belül talán rossz a lelke, ezért kívül túlságosan is jónak és igaznak igyekszik magát feltüntetni, az igazság bajnokának. Ettől valóban egyedül a jó lelkiismeret tud minket megszabadítani.
Jézusnak azonban az a mondása, hogy az igazság szabadokká tesz minket, nem csak ezektől az – általában hiábavaló – önigazolásoktól szabadít meg, hanem egy ténylegesen magasabb életminőségre, egy minden tekintetben értékesebb és teljesebb életre is elvezet. Aki az igazságot, amit Jézus hozott ennek a világnak, valóban megismerte, azt tényleg a szívébe fogadta és az élete közepévé tette, annak elkezd megjelenni a mindennapjaiban az addiginál sokkal több megértés és több türelem, mert őt az igazság szabaddá tette az önközpontúságától, a türelmetlenségétől, tehát a saját maga bálványozásától. Ez pedig már egy magasabb élet, nem csak egyszerűen tiszta lelkiismeret, ami persze mindenképpen az alapfok és a kiindulás.
Az igazság azonban úgy is szabadokká tud tenni bennünket, hogy elfeledjük egymásnak a megbántásokat, gyógyul és egészségesebbé válik a lelkünk. Ez éppen olyan ritka dolog, mint egy szenvedélybetegségből való gyógyulás, hiszen bizonyos sebek és megbántások felemlegetése és számontartása egy idő után az önazonosságunk részévé válik, és azt hisszük, ha megválunk tőle, magunk szűnnénk meg – aminek pont az ellenkezője az igaz. Az ember éppen azért nem tud önmagává lenni, mert még nem tudott igazán elfeledkezni önmagáról. Ezt is Jézus mondja: Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti életét én érettem és az evangéliumért, az örök életre eleveníti meg azt.
Az igazságot Jézusban megtaláló ember lelke egyre egészségesebb, egyre mentesebb a dédelgetett sebektől, a régi megbántások számontartásától, amik, valljuk be, démoni erővel tudják fogva tartani az embert. De az evangéliumok egyik legdöntőbb üzenete, hogy Jézus erősebb a démonoknál, a bennünk lakó töredékes személyiség-hányadoknál, amik ő nélküle borzasztó erővel tudják elvenni szabadságunkat és tudnak fogságukban őrizni embereket akár halálukig.
Az igazságot megismerő, vagyis Jézus által szabaddá tett embernek pedig ezeken kívül még egyre több szolgálat is lesz az életében. Családi kötelezettségeit, de még a napi munkáját is elkezdi egyre inkább Istennek szánt szolgálatnak tekinteni, s ezért leli sokkal jobban örömét is ezekben, mint azelőtt. Megszabadul a kínos taposó malom gyötrelmétől, s egyre több jó jelét fedezi fel annak, hogy szép az élete, van értelme annak, amit csinál, és pontosan azért született, hogy ezeket a dolgokat földi életében itt megvalósítsa.
Legvégül pedig még egy hatalmas megszabadulás: az igazságot, vagyis Jézust megismerő ember megszabadul a haláltól. Nem azért, mintha nem kellene egyszer testiképpen neki is porrá lennie, hanem azért, mert önmagát már nem a testével, hanem örökkévaló énjével, a benne lakó isteni szikrával azonosítja. Én és az Atya egyek vagyunk, mondta Jézus, és pontosan erre hív minket is – hogy ezt felfogjuk, ebben önmagunkat véglegesen megtaláljuk, és ennek akkor is örvendezni tudjunk, ha testünk elmúlására még nem tudunk kizárólag örömmel gondolni. „Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény”, ahogy szép énekünk is mondja. De legbelül megjelent már a végleges, a nem múlandó élet: „… élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”, ahogy az apostoltól halljuk.
Innét kezdve pedig már minden csak megerősödés és kristályosodás dolga. Hogy az igen valóban legyen igen, a nem pedig nem. Hogy amit Isten előtt bűnnek felismertem, abban ne maradjak meg, még ha mézmocsárról lenne is szó. Egy magyar író, tovább gondolva Dante Poklát, regényében maga is beiktatott egy pokoljárást, ahol egyebek közt kárhozott lelkek fuldokolnak egy gödörben, ami tele van mézzel. Ez a mézmocsár óránként egyszer kiszárad, és ők teljesen szabaddá lesznek. De a gödör hamarosan újra megtelik, ők pedig azonnal visszamásznak bele, hiszen méz van benne…. És újra fuldoklani kezdenek, ami egy újabb órán át tart. Ezek azok az emberek, akiknek nem elég egyetlen csepp méz egy egész napra, amit jó Atyánk mindig megad mindenkinek, hanem ők nyakig óhajtanak mézben fuldokolni.
„Ha megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” Biztosan nem soroltunk ma fel minden lehetséges bilincset. Ki-ki maga tudja egyedül, őneki hol és miben lehetne szabadabbá lenni. Csak úgy ne járjunk, mint azok a szerencsétlen börtönlakók, akiknek lejárt már a büntetésük, de annyira megszokták a börtönéletet, hogy mihamarabb elkövetnek valamit, hogy újra visszamehessenek megszokott közegükbe és barátaik közé. Sokan félnek a szabadságtól, talán nem is hiszik már, hogy egyáltalán van olyasmi. Pedig Isten bennünket a maga képére és hasonlatosságára teremtett, ami azt jelenti, hogy azt akarja, őt képviseljük ezen a földön. Valósítsuk meg a gondoskodását, jelenítsük meg az ő hűségét és szeretetét. Így kell az a mondást érteni, hogy „igazság és béke csókolgatják egymást”: a béke ui. az üdv szava a Bibliában, teljes életet, üdvösséget is jelent. Ezért ennek a mondásnak jelentése az, hogy üdv ott van, ahol igazság is van, üdv és igazság ezért csókolgatják egymást.
Hát engedjük magunkat szabaddá tenni Jézus Krisztus, az igazág által. Rossz lelkiismerettől, régi sérelmektől, egoizmusunktól, de még a halál igézetétől is. Így leszünk azok, akiknek ő teremttet minket, Isten fiai, derűs, szabad lelkű, örökéletű emberek. Ámen.
Imádkozzunk!
Édesatyánk, köszönjük, hogy bízhatunk ígéretedben, valóban szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit te azoknak készítettél, akik téged szeretnek. Taníts meg minket jóra használni, amit tőled kapunk, életünket, egészségünket, erőinket. Áldunk téged, hogy Krisztusban te magad is a legjobbra használtad szabadságodat, az ember és a világ üdvére, és erre tanítasz bennünket is. Vigasztald gyászoló testvéreinket, gyógyítsad a betegeket. Áldd meg az elkezdődött új tanévet, óvodánkat, gimnáziumunkat, az ott szolgáló testvéreinket és a növendékeket egyaránt. Segíts minket, hogy Krisztusban szabadságot nyerjünk minden jóra, és megszabaduljunk minden méltatlan megkötözöttségünktől. Ámen.
