2001 január 28.
“Aki tehát vallást tesz rólam”
Lekció: Mt 10,24-33
Textus: Mt 10,32-33
“Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”
Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük, hogy segítségül hívhatjuk a te nagy nevedet ezen a mai napon is. Köszönjük, hogy itt a gyülekezet közösségében magasztalhatunk és dicsőíthetünk téged. Áldunk megtartó kegyelmedért és azért, hogy bízhatunk benned. Könyörgünk, taníts minket a te utadra, hogy azon járjunk. Adj szívünkbe hűséget irántad. Add, hogy rendíthetetlenül tudjunk ragaszkodni igédhez, bízni ígéreteidben, bízni benned. Segíts, hogy tudjunk figyelni most igédre és megértsük üzenetedet. Áldott légy, hogy te ma is úgy tudsz szólni hozzánk, mint akinek hatalmad van. Hisszük, hogy hatalmad szavával tartod fenn a mindenséget, és neked lehetséges a mi életünket is újjáteremteni. Köszönjük, hogy igédet kész vagy szívünkbe és szánkba adni, hogy mi is tudjunk másokat hozzád hívni, életre segíteni, vigasztalni és erősíteni. Készíts fel erre minket, hadd legyen ennek alkalma ez a mostani istentiszteletünk is. Add áldásodat együttlétünkre, formálj minket és használj arra, amire akarsz. Jézusért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket.
Ámen.
Igehirdetés
Mai igénk Jézus tanítványait missziói szolgálatra kiküldő beszédéből való. Rájuk bízza azt az örömhírt, amit Ő hozott nekünk erre a földre. Részesednek az Ő küldetésében. Felruházza őket mennyei erővel és felkészíti őket a várható nehézségekre is. Ebben is osztoznak Jézus sorsában. Bátorítja őket, álljanak helyt és tegyenek bátran vallást Róla. Ne féljenek semmi ellenséges erőtől, mert Isten védelme alatt állnak. Ő számon tartja őket. Mert Isten mellett tesznek vallást, amikor Jézusról vallanak. Háromszor is elhangzik a mai szent leckében: Ne féljetek!
Ez a bibliai fejezet szinte a csúcspontját éri el alapigénkben, amikor összefoglalja egy szóban azt amit a tanítványoknak tenniük kell. Ez a vallástétel. “Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” Azt is megmondja, hogy mit ígér a Róla vallást tévőknek: az ítéletkor kiáll majd azok mellett, akik hűségesek maradtak Hozzá. Ugyanakkor megtagadja azokat, akik megtagadták Őt. Mert Istent tagadja meg az, aki Jézust megtagadja.
Ezzel Jézus nagyon súlyos dolgot mond nekünk. Azt mondja, hogy a döntés örök sorsunk felől a mi kezünkben van azzal, hogy vállaljuk-e a közösséget Krisztussal ezen a földön, mert a végső ítéletben Krisztus csak az ember döntését pecsételi meg. Jézus senkire nem kényszeríti magát, a Hozzá való személyes viszonyunk dönt üdvösségünk vagy kárhozatunk felől. Nagyon fontos tehát, hogy hitvalló keresztyénekké legyünk; Jézusnak olyan tanítványaivá, akik nem szégyelljük a Róla való vallástételt ebben a világban. Erről a vallástételre való elkötelezettségünkről szólunk a mai igehirdetésben.
Mindnyájan tudjuk, hogy a hit életünk legszemélyesebb dolga és döntése. Benső világunk, szívünk ügye. ‘Szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk”, mondja Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében, de mindjárt így folytatja: “és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” Nem elég tehát csak a szívünkben őrizni, mintegy elrejtve hitünket mások elől, hanem azt meg is kell vallani, amikor Isten elkészíti annak alkalmát.
De miért akarja Isten és maga Jézus is, hogy megvalljuk hitünket? Miért bátorít Jézus arra, hogy tegyünk vallást Róla? Azért, mert ezáltal jut el az emberekhez a jó hír, az evangélium Isten mentő, üdvözítő szeretetéről. Miközben mi mondjuk másoknak az örömhírt arról, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért és feltámadott a mi megigazulásunkért, hogy kimentsen minket az örök halálból az életre, teremtő igévé teszi az egyszerű emberi szót és hitet támaszt azokban, akik hallják bizonyságtételünket, hogy ők is életre jussanak a lelki halál állapotából. Azért kell tehát hitvallókká lennünk, másoknak Jézusról beszélnünk, hogy akik hallják higgyenek és visszataláljanak Istenhez, mert Isten nélkül elvesztünk. Nem véletlen, hogy Jézusnak ez volt az utolsó parancsa: “Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet”, vagy Márk evangéliuma szerint:” “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.”
Nagyon sok belső és külső akadálya lehet annak, hogy a keresztyén emberek nem végzik úgy a Krisztusról való vallástételt, ahogy azt kellene és így olykor csaknem eljutnak a Krisztus megtagadásáig. Külső akadály a világ ellenséges beállítottsága Krisztussal szemben, amely a gúnytól a kirekesztésen át a nyílt üldözésig mehet. Gondoljunk az apostolokra, akiket megfenyegettek, hogy ne szóljanak többet Jézusról. De ők azt mondták: nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. Ismételt fenyegetés után is bátran vallást tettek: Istennek kell inkább engedelmeskedünk, mint az embereknek. Az egyháztörténelem lapjai telve vannak azoknak bizonyságtételével, akik a vértanúságig vállalták a vallástételt Krisztusról.
Persze el is lehet bukni és megtagadni az Urat. Erre örök példa Péter esete. Félelmetes intés a példája. Milyen keservesen kellett megsiratnia tettét. S hogy nem kellett osztoznia a hűtlen szolgák sorsában, az a kegyelem nagyságáról beszél. Jézus ugyanis adott még alkalmat neki, hogy tagadását jóvátegye, és bátor hitvallójává legyen az Úrnak. S mind e mögött ott van Jézusnak az ígérete: “de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.” Számunkra is biztatás ez. Nem vagyunk magunkban erősek ahhoz, hogy helyt álljunk a vallástételben. De Jézusra számíthatunk. S amíg tart a kegyelem ideje, addig lehetőséget és időt kapunk arra, hogy hűtlenségeinket jóvá tegyük. és vallást tegyünk Jézusról, nehogy úgy jöjjön el számunkra az ítélet napja, hogy a mi Szószólónk, Pártfogónk, ítélő Bíránkká legyen, aki megtagad bennünket az Atya előtt.
Vannak belső akadályaink is: egyfajta félszegség, hogy mit szólnak Jézusról való vallástételünkhöz mások. Esetleg kigúnyolnak, visszautasítanak. Aztán lehetünk bizonytalanok is magunkban, nem tudjuk, mit mondjunk. Úgy érezhetjük, nem ismerjük eléggé Jézust, nem tudunk mit mondani. De nem okoskodni kell, hanem egyszerűen bizonyságot tenni. És itt lehet egy kis különbséget tenni a vallástétel és a bizonyságtétel között. A vallástétel az, amikor elmondjuk, kicsoda Jézus, kicsoda Isten. Mit tett Isten értünk emberekért, ezért a világért. A bizonyságtétel pedig, amikor arról beszélünk, amiket Isten velünk tett, hogyan változtatta meg az életünket. Gondoljunk a meggyógyított vakon született emberre. Amikor azt mondták neki a vizsgáló bírái Jézusról, hogy ez az ember bűnös, ő így válaszolt: “Hogy bűnös-e azt nem tudom. Egyet tudok: vak voltam és most látok.” Nem sokat tudott ő még Jézusról ahhoz, hogy vallást tegyen róla, mégis a legszebb bizonyságtételt mondta, amikor arról szólt, amit vele Jézus cselekedett. Nekünk is ezt kell a legtöbb esetben elmondanunk: milyen volt az életünk Jézus nélkül és milyenné lett Vele.
Ehhez az szükséges, hogy bennünk legyen az a készség, amiről Péter apostol beszél első levelében: “legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet” (3,15). Ha Isten alkalmat készít a bizonyságtételre, vegyük észre és éljünk vele.
Ne felejtsük el azt sem, hogy a vallástétel nemcsak szavainkra, hanem egész magatartásunkra vonatkozik. Pál egyik levelében beszél azokról, akik “vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják.”. Legyen összhangban életünk a szavainkkal! Félelmetes az, amiről Jézus a Hegyi Beszédben szól:” “Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Jaj nekünk, ha csak szavakkal akarunk vallást tenni és az életünk nem hitelesíti szavainkat! Embertársainknak észre kell venniük rajtunk, hogy mi Jézushoz és az Ő népéhez tartozunk, sokszor anélkül is, hogy erről egy szót szólnánk is. De vannak olyan helyzetek, amikor a hallgatás – árulás, Jézus megtagadása lenne. Ezért amikor Isten vallástételre indít, akkor ne hátráljunk meg. Ne szégyelljük a Krisztus evangéliumát! Csak arra ügyeljünk, hogy szavaink hitelesek legyenek. Ott álljon életünk bizonyságtétele is mögötte.
Befejezésül hadd szóljak arról: nem lehet véletlen az, hogy Bibliaolvasó Kalauzunk szerint ez az Ige van soron ma, amikor ezen a héten megkezdődik az új ezredév első népszámlálása hazánkban. Ez abban különbözik az eddigi népszámlálásoktól, hogy 60 év után először kérdezik meg tőlünk, hogy melyik egyházhoz, vallásfelekezethez tartozunk. Tudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben mindent megtettek azért, hogy népünkben szétrombolják a hitet és közösségeinket. Félelemből, gyávaságból megalkuvásból, karriervágyból és még ki tudja milyen indokokból sokan megtagadták hitüket és egyházhoz való tartozásukat. Hála Istennek vége ennek a korszaknak és most újból lehetőség adatik a hitvallásra. Mert annak megvallása, hogy a keresztyénség melyik felekezetéhez, családjához tartozunk, Jézusról való vallástételünknek egyik sajátos módja, formája. Jézus és a benne hívők közössége ,az egyház elválaszthatatlanul összetartoznak. A válaszadás önkéntes, tehát nem kötelező, és titkos, vagyis utólag nem lehet megállapítani, hogy ki minek vallotta magát, mert név nélkül történik az összeírás.
Most is vannak olyanok, akiknek nem tetszik az, hogy a kérdőív rákérdez a vallásfelekezetre is. Azt mondják, hogy a vallás magánügy, minek azt megkérdezni a népszámláláskor, ez nem tartozik senkire. Nos, itt van a nagy hazugság, amivel nagy rombolást végeztek az emberek tudatában. A vallás, a hit ugyanis nem magánügy, hanem közügy. Magánügy, pontosabban személyes ügy addig, amíg úgy értjük, hogy ki-ki személyesen és kényszer nélkül gyakorolja, teszi vagy nem teszi. De ezen túlmenően közügy. Nagyon is az. Mert ha a vallás gyakorlása azt jelenti, hogy szeretjük Istent és szeretjük felebarátainkat, mégpedig személyválogatás nélkül, az bizony közügy, és társadalmilag hasznos tevékenység. Döntse el mindenki maga, hogy mennyire közügy és társadalmilag hasznos az, ha részeges emberek józanná válnak, aki lopott, az többé nem lop, sőt visszaviszi, amit eltulajdonított, ha olyan emberek formálódnak, nevelődnek, akik önzetlenül szeretik egymást, egy életen át szeretik házastársukat, gondosan nevelik gyermekeiket, egészséges életet élnek, s nem hajlandók csalni és becsapni senkit, s akkor is dolgoznak becsülettel, ha nem ellenőrzi őket senki és így tovább. Hasznos ez a társadalomnak? De mennyire, hogy hasznos. Kevesebb börtön s bűnüldöző szerv kell, tisztul a közélet, mert megszűnik a korrupció, nem lesz népünk világelső az öngyilkosságok s a válások magas számában, a drogfogyasztásban és így tovább. Minél többen vallják magukat Jézushoz és egyházához tartozóknak, annál nyilvánvalóbb az, hogy az evangéliumhirdetés, az egyházak tevékenysége a leghasznosabb társadalmi tevékenység, a legfontosabb közügy.
Éljünk hát a vallástétel felkínált lehetőségével a népszámlálás során, amikor megkérdeznek efelől bennünket. Nem azt kérdezik, meg vagyunk-e keresztelve, járunk-e templomba, fizetünk- e egyházfenntartást, csupán azt kérdik, milyen felekezethez tartozóknak valljuk magunkat. Nem lehet általános választ adni, hogy keresztyén, protestáns, hanem csak konkrét elnevezést: református, evangélikus, római katolikus és így tovább. Valahova tartoznunk kell. Ne szégyelljük ezt. Hálátlanság lenne részünkről, ha nem vállalnánk a közösséget azokkal, akikhez őseink, szüleink és nagyszüleink is tartoztak és áldozatot is hoztak érte.
A népszámlálás tehát lehetőséget ad arra, hogy önvizsgálatot tartsunk, számba vegyük magunkat, hogy hova is tartozunk. Aki megvallja hitét, annak növekszik öntudata és hitvallásával erősíti azt a tábort, amelyért őseink oly sok áldozatot hoztak. Nem mindegy, hogy hazánkban hány ember vallja magát egyházhoz tartozónak! Nemcsak a költségvetési támogatást befolyásolja a számadat, hanem növelheti a hitvalló emberek társadalmi súlyát is.
Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy Jézus hitvallásra elkötelezett tanítványai vagyunk. Egyházunk ősi hitvallása a Heidelbergi Káté 32. kérdése és felelete is megfogalmazza ezt. Miért hívnak téged keresztyénnek? A válaszban többek között ez is benne van, sőt ez az első: “Azért, mert hit által Krisztusnak tagja, és az Ő felkenetésének részese vagyok avégre, hogy nevéről én is vallást tegyek�
Ezért bátorodjunk és bátorítsunk másokat is őszinte hitvallásra! Mert Jézus maga bátorít minket: “Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”
Ámen.
Imádkozzunk !
Istenünk, hálát adunk neked igédért. Áldunk azokért, akiken keresztül eljutott hozzánk az evangélium. Dicsőítünk mindazért, amit elvégeztél vele az életünkben. Köszönjük, ha átélhettük azt a csodát is, hogy ránk bíztad igédet és adtál nékünk bizonyságtevő, hitvalló szót a mi szánknak megnyitásakor. Köszönjük, hogy hitet adsz szívünkbe és bátorítasz minket hitünk megvallására. Bocsásd meg, valahányszor hallgattunk, amikor rólad lehetett volna bizonyságot tennünk. Bocsásd meg, ha szégyelltünk téged és az evangéliumot. Könyörülj rajtunk, hogy ilyen ne forduljon elő többé. Köszönjük, hogy te nem szégyellsz minket testvéreidnek nevezni. Kérünk, hadd járja át életünket igéd, hogy szavainkkal és cselekedeteinkkel az élet beszédét tudjuk odatárni embertársaink elé. Segíts, hogy hiteles legyen bizonyságtételünk, hogy életünkkel meg ne tagadjuk azt, amit szánkkal vallunk. Könyörgünk Urunk, a mi népünkért. Szaporítsd a benned hivők számát. Add, hogy minél többen legyünk, akik Rólad vallást teszünk. Kérünk, hadd terjedjen az evangélium üzenete népünk körében és szerte a világon. “Drága Igédnek kész szállást, adj mindenütt szabad folyást.” Könyörgünk hogy családunk minden tagja is megismerjen és elismerjen téged. Te légy Ura otthonunknak, és munkahelyünknek is. Taníts minket úgy képviselni téged és az evangéliumot, hogy az ne riasszon el embereket és soha ne káromoltassék miattunk a te szent neved a hitetlenek között, hanem látván cselekedeteinket, dicsőítsenek téged. Könyörgünk a betegekért, köztük ma a leprás betegekért, a köztük és értük fáradozó gyógyító munkásokért. Áldott légy ,hogy imádságunkat jobban meghallgatod, mint ahogy azt hinni és elgondolni tudjuk. Szent Fiadért, Jézus Krisztusért. Kérünk.
Ámen
