Igehirdetés 2007. április 8. Húsvét I. nap
Akiknek Jézus feltámadott
Lekció: Márk 16,1-18
Textus: Efézus 5,14
„Serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus!”
Imádkozzunk!
Feltámadott Jézusunk, hozzád száll szívünk-lelkünk éneke ebben az új tavaszban, ahol téged dicsér a napfény és a friss tavaszi levegő, a madarak hangja és a zöldülő rügyek sokasága. Légy áldott az életért és a teremtett világ megújulásáért. Leborulunk előtted, Urunk Jézus, aki meghaltál a bűnösökért és akit az Atya nem hagyott a halálban, hanem kihozott az életre és olyan nevet adott neked, amely minden név fölött való. Megvalljuk, hogy méltatlanok vagyunk arra, hogy mi te hozzád menjünk, pedig tudjuk, hogy a te végtelen jóságodból van földi életünk, és te vagy az, aki által az Atya a világot is teremtette. Azt kérjük tőled, segíts most minket megérteni életet és halált, múlandóságot és öröklétet. Mélységes titkok ezek számunkra, kicsoda érti őket? Csak az, akinek te kegyelmesen kijelented. Tégy erre minket méltóvá! Gyógyítsad lelkünk betegségeit, testünk nyavalyáit, vigasztald a gyászolókat közöttünk és adj mindnyájunknak megújult életet, amint a teremtett világ is megújul most körülöttünk az éledő tavasszal. Könyörülj rajtunk, hogy felserkenjünk az álomból, magunk is feltámadjunk a halálból, és felragyogjon számunkra a Krisztus. Ámen.
Igehirdetés
Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy szívesen ajánlgatom mindenkinek, hogy olvasson végig legalább egy evangéliumot a Bibliából lehetőleg rövid idő, egy-két nap leforgása alatt, különösen ünnepekre készülődve. Magam is ezt szoktam mindig tenni, éspedig nagy lelki haszonnal. Megtelik ilyenkor az „evangélium” szó a maga igazi, eredeti tartalmával: úgy érzi az ember magát végigolvasva egy evangéliumot, mint amikor jól átfújja a szél egy szép napfényes tengerparton. Az olvasott szöveg ilyenkor valóban újra jó hír lesz, éspedig olyan jó hír, ami képes kinyitni és kitágítani a mai ember besavanyodott és odakozmált lelkét is, odaállítva őt megint az élet legtágabb, örökkévaló horizontjaira. Olyan érzés ez, mint amikor valaki nagy betegségből gyógyulva visszakapja az életét, kilép a betegszobából és azt mondja, lám, mégis csak élek!
Nagyon szeretném, ha sokan lennének közöttünk, akik meghallják a húsvéti örömhírt: „Serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus!”
Márk evangéliuma, amit az idén húsvétra készülve végig olvastam, három asszonyt mutat fel előttünk, ők találtak rá először az üres sírra és ők vették először az angyali hírt: Nincsen itt, mert feltámadott! Irigyeljük őket ezért és szeretnénk egy kicsit a helyükbe lenni, hiszen olyan közel voltak minden fontos pillanathoz.
A legtöbbet Mária Magdalénáról tudjuk közülük: belőle hét ördög ment ki a Jézus szavára. A másik két asszonnyal együtt ő is Galileából való volt, akik mind együtt jöttek Jézussal, egy zarándokcsapatban, követték őt és szolgáltak neki. Még annyit tudunk róluk, hogy mind a hárman ott voltak a kereszt alatt, távolról nézték, ami történt. Azt mondhatjuk tehát, hogy lélekben nagyon közel voltak Jézushoz, szerették és hallgatták őt, és a követőivé is lettek. De hát ki ez a három asszony? Különleges emberek? Többek és jobbak, mint mi? Rendkívüli képességekkel rendelkeznek? Miért ők a feltámadás jó hírének első részesei?
Cseppet sem különleges emberek, nincsenek rendkívüli képességeik. Nem mások, mint mi, csak éppen pár lépéssel előttünk járnak a lelki úton. És ezen az úton ők a szemünk láttára szépen előre lépnek egyet, amikor ennek jön el az ideje. Nem akadnak el, nem stagnálnak, nem feneklik meg az életük, nem futnak zátonyra, hanem lépnek előre egyet. Ezt kívánom minden szeretett testvéremnek, mi is lépjünk ma mind, bátran, legalább egyetlen lépést előre a lelki úton! Miközben a szent asszonyokra figyelünk, eszünkbe juthat, magunk hol is állunk, és javunkra lehet, amit az evangélium megírt róluk.
Először is azt, hogy ezek az asszonyok napfelkelte idején már a sírnál voltak! Nem otthon sajnálgatták magukat, mi lesz velünk, minden elromlott, hiszen meghalt a Mester – hanem mentek, és tették a dolgukat, éspedig frissen és serényen. Tették, amit tenni tudtak, és ez ott és akkor balzsamozó fűszerszámok sírhoz viteléből állott. Csodáljuk ezeknek az asszonyoknak a lelki erejét. Pedig borzalmas lehetett az előző napi élmény a szívükben, látni Jézust a kereszten vergődni! És ők mégsem adják át magukat a tehetetlenségnek, nem zárják magukra az ajtót, nem telnek meg bénító világfájdalommal, hanem a nap első sugara már a kötelesség útjain találja őket.
Akik ilyen komolyan veszik életük feladatait, amikben járnak, azok megérdemlik, hogy a feltámadás részesei lehessenek. Mennyi legyintéssel, hanyagsággal találkozik az ember a mindennapokban! Emberek, komoly, felnőtt emberek igyekszenek letudni a munkájukat, beszűkítik a feladatukat, vállukat vonogatják, amikor vége a hivatali időnek és nem törik a fejüket azon, mivel járulhatnának hozzá mások életéhez, a gyülekezet, az ország felemelkedéséhez.
A szent asszonyok hajnali útja ébresztőt fúj minden elkényelmesedett keresztyénnek. Erőfeszítések nélkül, önmagunk megregulázása nélkül nem megy! Tudni kell erőt venni kényelmünkön, megszokott semmittevésünkön, és most a lelki semmit tevésről van szó. Arról, hogy esetleg ott vagyunk lelkiekben, ahol tíz, vagy húsz éve voltunk, semmit nem léptünk előre, maradt minden a régiben, pedig időközben felnőttek a gyerekek, már megvannak az unokák is, talán készülni kellene a hazatérésre is, és mi még mindig ugyanabban a félálomban járjuk az életünk útját, mint kamasz korunkban, elvarázsolva, magunkat látva a világ közepének, arra várva, hogy minket szeressenek és elismerjenek.
Jó megmosni ezért az arcunkat a húsvét reggel harmatában, abban, amiben az asszonyok is járhattak, ott a kertben, ahová a Jézus testét tette arimátiai József és Nikodémus nagypéntek este!
De nem csak a törekvés és igyekezet emberit láthatjuk ebben a három asszonyban. Azon tanakodnak, hallottuk, kicsoda hengeríti el nekik a követ a sírról. Ez nekik nyilván lehetetlen lett volna magukban. És ők nem szépítenek ezen semmit. Azok, amik, gyenge asszonyok. Milyen nehéz olykor elismerni életünk és lehetőségeink határait! Legszívesebben mindenki híres tudós vagy nevezetes művész lenne. Egy római polgár állítólag csak azért gyújtotta fel a várost kétezer éve, hogy neve valahogy bekerüljön a történelembe.
Pedig önmagunk elfogadása nagyon nagy jó tétemény lehet. Tisztába jönni lehetőségeinkkel és lehetetlenségeinkkel, ez a legtöbb, amire eljuthatunk. Aki túlbecsüli magát, az minduntalan mások életébe kaszál, olyasmibe ártja magát, ami nem rá tartozik. Aki alábecsüli önmagát, az tétlenségre kárhoztatja életét olyankor is, amikor pedig meglennének a lehetőségei. Ezért fontos a valósághoz való helyes viszony. Úgy venni a dolgokat, ahogy vannak, tehetetlenkedés és hősködések nélkül.
Hogyan jöhet tisztába önmagával az ember? A három asszony tanítvány volt, Jézus követője, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek elkezdték már a saját életüket a Jézus szemén át látni. És ez nagyon fontos dolog! Kitágult a lelkük, látva a gyógyulásokat Jézus körül. Ott volt köztük Mária Magdaléna is, akiről tudjuk, hogy borzalmas ember volt, amíg Jézus meg nem változtatta az életét. Kodolányi János nagyszerűen leírja ezt az „Én vagyok” című regényében. De történt valami, egy ember találkozott Jézussal. Már nem csak a hívő szüleivel, nem csak a gyülekezettel, vagy az egyházzal találkozott, hanem az élő Jézussal, és új ember született benne. Így volt ez bizonyára a „másik Mária”, vagyis a Jakab anyja és Salomé esetében is. És ezek az emberek élik az életet reálisan, ahogyan azt élni kell, túlzások és rajongás nélkül, józanul és őszintén. Magunkhoz őszintének lenni a legnehezebb. De ők ebben is előttünk járnak. Tanuljunk tőlük! Még akkor is, ha az események fölülírják az ő realizmusukat és kiderül, hogy igenis van, aki elhengeríti nekik a követ.
Az önmagunkhoz való őszinteség a húsvét egyik legszebb ajándéka lehet. A Jézus követőinél ez felülről adatik, mint hitbeli többlet. Kérjük el a Feltámadott úrtól, és megadja nekünk is!
Végül még egy valami: ezek az asszonyok angyalt látnak és angyalokkal beszélgetnek! Itt kapcsolódik össze a húsvéti történetben a föld és az ég. Ez a két világ a bűn miatt radikálisan kettészakadt, jól tudjuk, de a megszentelődés útján járó embernek ismét összekapcsolódik. Jézus számára is megnyílt az ég, és Isten Lelke úgy ereszkedett föntről alá, ahogyan a galamb teszi. Imádságaiban ő úgy beszélgetett Istennel, mint a legjobb földi atyával beszélget gyermeke, a Tábor hegyén pedig azt mondta róla az égi hang: Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! Jézus lényében újra egybekapcsolódott a bűn miatt szétszakadt, meghasonlott ég és föld.
A bűnbe elmerült ember mindig bezárul az ég iránt, aki pedig Isten útján jár, annak megadatik, hogy angyalokkal beszélgethet! Ezt látjuk a húsvét titkában is: néhány egyszerű asszony, akik sem nem híresek, sem nem tehetségesek különösebben, nincsenek eget verő képességeik vagy rendkívüli tudásuk, de a szívük nyitva van az ég felé, és ezért Isten adhat nekik angyalokat, küldötteket, akik mindent elmondanak nekik, amit csak tudniuk kell. A Biblia könyveiben többször találkozunk „magyarázó angyallal”, aki nélkül még a próféta, a szent látnok sem tudná, miről is van szó igazán, mit is lát tulajdonképpen. De Isten elküldi a maga küldötteit, el az élet legnagyobb mélységeibe, ha kell, még a sírverembe is, hogy tőlük tudjuk meg ott, mi emberek, mi is a helyzet igazán. Csak legyen, akinek a szíve nyitva van, csak legyen, aki látja az Isten angyalait és legyen, aki beszélget velük!
De húsvét óta nem csak az ég angyalaival, hanem magával az Egyszülött Fiúval is találkozhat az ember, sőt beszélgethet vele, mert ő feltámadott és él. Ennek örömében részesüljünk mindnyájan ezen az ünnepen!
Kikhez jön el a Feltámadott? Egyszerű asszonyokhoz, akik olyan emberek, mint mi. Annyit tudunk róluk, hogy Jézus követői voltak, és járták a tanítványság útját.
De tudjuk róluk azt is, hogy nem tétlenkedtek, nem sajnálgatták magukat és hajnalok hajnalán már talpon voltak, hogy tegyék, ami tehető – tették is, ami tőlük telt, az egyetlen lépést, amit a tanítvány akkor tehetett – és a feltámadás első hírnökeivé lehettek! Tegyük meg mi is azt az egyetlen lépést, amit ma kell megtennünk. Talán egy békülésre nyújtott kéz, talán egy segítő gesztus, talán egy lelkiismeretesebben elvégzett munkafázis – ki tudja, melyikünknek mit készített el a Feltámadott Jézus.
És ne csak a serény törekvés emberei, hanem az őszinte, reális önismerete emberei is legyünk, mert lehetünk. Ki hengeríti el nekünk a követ? Mi nem tudjuk. Jó ezt elismerni. Nagyobb erőkről van szó, amikkel meg kell küzdenünk, mint amilyen erők nekünk rendelkezésünkre állnak. Nem baj. De valaki a követ elhengerítette helyettünk, és ebben áll a húsvét lényege. Aki ezt tudja, aki ezt megtapasztalta, annak már az angyalok látására is van szeme és az angyalok szavát is meg fogja hallani! Így legyen!
Ámen.
Úrvacsoraosztás
