Ami az igazság útjában áll

2002. július 21.
dr. P. Tóth Béla

Ami az igazság útjában áll

Lekció: Ap.csel. 24:17-27
Textus: I. Péter 4:1-2, Ézs. 63:1

“Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, ti is vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testben szenved, az elszakad a bűntől, hogy többé ne emberi vágyak, hanem Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét.”
“Ki jön ott Edómból, bíbor ruhában Bocrából, pompás öltözetben erőteljes léptekkel? – Én, aki igazságot beszélek, és van erőm a szabadításhoz!”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, szent várakozással közeledünk hozzád, hogy átformáljál bennünket, hogy megjelenjen rajtunk kegyelmed munkája. Tudjuk, hogy erőtlenek vagyunk nélküled, legszebb elhatározásaink is szárnyaszegettek, jó igyekezeteink is célt tévesztenek nélküled. Segíts minket valódi lelki megújuláshoz a tőled való, mennyei Lélek erejével. Adj nekünk erőt, állíts minket talpra, hogy imádságaink egészen hozzád juthassanak, aki jól tudod, hogy porból lettünk és ismét porrá leszünk. Tegyél csodát közöttünk, vigasztalj és gyógyíts mindnyájunkat, beszélj a szívünkre, adj nekünk tőled való, élő ígét, és megváltó Krisztusunk követésében megerősödést!
Ámen

Igehirdetés

Ha körülnéz az ember az életben, azt látja, hogy az igazság, bár jelen van és szinte mindenki tud róla, mégsem arat mindig és mindenhol maradéktalan győzelmet. Nagyon is megesik, hogy a hamisság erői felülkerekednek, és ha nem is véglegesen, de ideig-óráig sikeresen el tudják nyomni az igazságot. Tudjuk jól, hogy a végső számadáskor, amikor mindnyájan megjelenünk majd a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számot adjunk arról, amit e testben cselekedtünk, már semmi nem tudja elnyomni az igazság szavát és magát az igazságot, aki a feltámadott és élő Krisztus. De addig, amíg eljön ez a végső óra, míg itt küzdünk a földi életben, gyakorta megesik, hogy emberi ügyekben, akár a saját döntéseinkben, akár a világ dolgaiban időlegesen nem az igazság, hanem valami más arat győzelmet.
Így volt ez Félix helytartó esetében is, akiről az előbb hallottunk, aki az elébe hozott, megbilincselt Pál ügyében kellett volna ítéletet hozzon. Ez volt a dolga, ezért hozták elébe ezt az embert, ő azonban két évre elnapolta a döntést, végül pedig leváltották, máshová került, és többé nem foglalkozhatott a dologgal, amiben tehát nem szolgáltatott igazságot. Nem segítette az igazság ügyét, hanem hátráltatta. Pedig segíthette volna, foglalkozása körében rá kirótt feladata következtében.
Ha mi magunk nem is vagyunk olyan helyzetben, hogy peres ügyekben, büntetőjogi ügyekben döntéseket hozzunk, hiszen legtöbben nem ezzel foglalkozunk, de azért a mi életünkben is számtalanszor van olyan helyzet, amikor az igazság előmenetelét segítjük, vagy éppenséggel hátráltatjuk, akadályozzuk. Talán elnapoljuk, vagy segítünk abban, hogy mások elnapolhassák. Félix a sok intézni valója közül egyetlen ügy volt a sok közül a Pál ügye, és bizonyos, hogy nem gondolta, hogy ez az ügy a sok közül, éppen ez az egyetlen, amelyikben nem szolgáltatott igazságot, melyben igazságtalan maradt mindvégig, fog majd bekerülni a Bibliába, és még kétezer év múlva is a templomokban olvassák majd, hogy egy Félix nevű ember hogyan cselekedett ott Elő-Ázsiában, a Római Birodalom egy világ végi kis provinciájában. Amely egyáltalán nem volt szem előtt, nem volt fontos, és ő úgy gondolta, hogy soha senki őt ebben a dologban fölül nem bírálhatja majd a világon.
Testvérek, legyen ez most mindnyájunknak figyelmeztetés, hogy nagyon is messzire kihathat az igazságtalanság, amit cselekszünk. Nagy hordereje lehet akkor is, ha nem is gondoljuk, életünk egy-egy igazságtalanságának. Amikor nem az igazság, hanem a hamisság oldalán állunk, amikor sötét, lehúzó erőknek engedünk, amelyek azt mondják: elnapolhatod ezt a dolgot, nem fontos, hogy most a végére járj ennek a dolognak. Biztos azt mondaná most Félix, ha tudnánk vele beszélni, hogy “nem is gondoltam volna”. És bizony így áll a dolog, testvérek, hogy legtöbbször “nem is gondoljuk”, mekkora hatósugara van életünk egy-egy cselekedetének. Miben is állt Félix helytartó hitványsága, miben is állt ő ellen az igazságnak – ez diagnosztikus értékű lehet mindnyájunk számára, ha odamérjük magunkat az ígének ehhez a mértékéhez. Aztán figyeljünk arra is, hogy Isten ígéje milyen módon gyógyítja ezeket a hitványságainkat.
Azt halljuk a helytartóról, hogy megrémült, amikor az igazságról, az önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről hallott. Hallott ő a Krisztus ügyéről, fennforgó dolog volt ez már akkoriban, de amikor egész konkrétságában szembesült azzal, mit is jelent meghalni az óembernek, letenni a szennyes ruhát magunkról, ami elpiszkolódott és az énünkké vált immár, akkor azt mondta: Most menj el! Majd hivatlak legközelebb. Nem arról van tehát szó, hogy Félix megrendült volna a gondolattól, hogy egyszer majd neki is számot kell majd adni az igazság ítélőszéke előtt minden cselekedetéről. Ha ez történt volna, Félixen megrendülés vett volna erőt, akkor ez nagyon is jó lett volna, hiszen ez maga a megtérés. Amikor az ember megrendül az igazság színe előtt, és rádöbben, hol is áll ő valójában. Mint a tékozló fiú, aki azt mondta, hogy “én itt éhen halok meg, míg otthon a béresek is bövölködnek a kenyérben” – ez a pillanat, amikor ezt ki tudta mondani, maga volt a megtérés. Tudom mit cselekszem: hazatérek. Ez volt a gondolat másik fele. Félix nem rendül meg! Egyszerűen sokallja, amiről Pál beszél, és azt gondolja, hogy neki mindezt magának kell megvalósítania. A megrémülése körülbelül arra vonatkozik, hogy “nem fog ez nekem menni”. Magasabb ez a mérce annál, amire képes vagyok. És igaza van, valóban magasabb a mérce annál, mint amire mi magunk képesek vagyunk. Megijedt a tiszttartó, de nem attól, hogy igaztalanul élt, hogy a hamisságot szolgálja, hogy nem jár el az igazság győzelme ügyében – ez a megmenekülése lett volna és egészen máskánt került volna bele a Szentírásba -, hanem egyszerűen attól rettent meg, hogy valami tényleg történjen őbenne. Most menj el, majd ismét hivatlak! És elnapolta a dolgot. Tényleg hivatta is később, de nem azért, hogy saját megtéréséről beszéljen vele, hanem, hogy lássa, tud-e valami hasznot húzni ennek a prédikáló fogolynak az ügyéből anyagilag. Elszalasztotta élete egyetlen igazán fontos pillanatát. Ha egyetlen szóban akarjuk összefoglalni, miért is, ezt mondhatjuk: kicsinyhitűségből. Nem volt elég nagy szíve, hogy ő is csak egyszer él, és ezért komoly dolog az élet minden pillanata, ami talán soha vissza nem tér még egyszer. Testvérek, ha mi azt gondoljuk, hogy jövő vasárnap majd megint eljövünk, jól tesszük. De váratlan életfordulatok hányszor és hányszor vetettek már életeket távol a lehetőségtől, és nem volt többé jövő vasárnap majd újra valamikor, legközelebb! A pillanatot nem szabad elszalasztani.
Aztán romlik a helyzet. Aki nem tér meg és a pillanatot elszalasztja, nem adja át szívét Isten királyi uralma alá, az az ember majd arra kénytelen rádöbbenni, hogy uralkodnak rajta alantasabb erők. Ha neki nem kell az Isten királyi uralma, “Isten országa” – ahogy az evangéliumban olvassuk, -nem akarja, hogy az örökkévaló szeretet uralkodják szívében, akkor majd fognak alantas indulatok, alantas istenségek uralkodni az egy, örök, igaz Isten helyett. És így volt ez Félixnél is, nem kellett neki az igazságról való beszéd, a testté lett igazság, a feltámadott Krisztus, hát erőt vett rajta az anyagiasság, mint a leggyakoribb bálványisten: a Mammon. Mint annyi tisztviselő a világtörténelemben azóta is, ő is kihasználta, vagy legalább megpróbálta kihasználni helyzetét. Engedett a vágynak, gyakrabban hivatta magához Pált remélve, hogy pénzt kap tőle…
Úgy hiszem, hogy a pénz itt összefoglalóan jelképezi az emberi vágyakat. Mind azt, amiről azt gondoljuk, hogy megszerezhetjük az életben. Micsoda hamis istenség! Hogy elhitet bennünket, mintha valami fontos dolgot is meg lehetne pénzért venni! A vágyakat, amelyek lehetnek sokfélék: testiek, lelkiek, gondolatiak, mind összefoglalóan jelképezi itt a pénz. A vágyak, amik ha eluralkodnak, akkor aztán még messzebb szakadunk az igazságtól. Amikor az ember fölteszi életét egyetlen vágyra, az igazságtól rendszerint eltávolodik. Aki meg akarja nyerni az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti az ő életét énérettem és az evangéliumért, az örök életre eleveníti meg azt – mondja Megváltónk. A kicsinyhitűség után ez tehát a másik ok, ami az igazságtól elszakíthat, hogy átadjuk magunkat vágyaink uralmának. Ez aztán lehet hatalom, pénz, lehet bosszú, lehet bármilyen egyéni, titkos, emberi vágy, de biztos, hogy az igazságtól csak messzebb visz bennünket, ha átadtuk a szívünket úgy mindenestől uralmának.
Végül még egy erő, ami odaállhat közénk és az igazság közé: a tetszeni akarás. Félix fogságban hagyta Pált, mert tetszeni akart a zsidóknak. Ő abban az országban, ahol éppen munkája volt, idegen volt római származása révén, de a felesége Druzilla, zsidó asszony volt. Azután a Római Birodalom lényege a “béke” volt: a ligázottak éljenek csak csöndben, hallgassanak, fizessék az adót, egyébként ne legyenek feszültségek és ne legyenek zendülések. Ez volt a “pax Romana”, a birodalom békéje, ami nagyon is fontos volt az államigazgatás szempontjában. Ha egy tiszttartó a pax Romanát nem tartotta szem előtt, hogy csak legyen nyugalom és békesség, akkor hamar röpült állásából: úgyhogy Félix tetszeni akart a zsidóknak, kedvébe akart járni az általa leigázott népnek, legfőképpen az elöljáróiknak, ezért hát két év múlva is vizsgálati fogságban felejtette Pált. Úgy hiszem, hogy van a beilleszkedésnek, az elvegyülésnek egy olyan mértéke, ami már bűn lehet. Túlságosan alkalmazkodni, túlságosan terepszínűvé válni például egy idegen elnyomás idején, az lehet ugyan gyengeség, de ha honfitársaink elárulásáról van már szó, akkor bizony bűn is. Félix a másik oldalon állt, nem az elnyomottaknak a térfelén, ebben a helyzetben amit tett mégis éppen olyan karrierizmus volt; magára vette a nép jótevője szerepét, amiben a hamislelkűségnek mindig is nagy igyekezete volt: ha már hamis vagyok, legalább látszódjak jótevőnek. Így hát Pál maradt a fogságban, “ott felejtődött”, és Félixből soha nem lett megtért ember, mint egy másik római katonából, Kornéliusz századosból. Aki épp úgy katona volt, éppúgy római volt, éppúgy idegen volt Izraelben, de megtért és azt mondta a kereszt alatt: Bizony, ez az ember Isten fia volt!
Íme, testvérek, a kishitűség, a vágyak uralma, és a tetszeni-akarás, három emberi tulajdonság, ami elválaszt az igazságtól. Mi hát a gyógyszer? – kérdezi az ember akaratlanul. A kishitűség gyógyszere a belátás, hogy nem a mi erőinkre épül az üdvösség. Nem a mi hősi teljesítményünkre van szükség, talán egyszerűen csak hallgatni kell némelykor, egyszerűen nem kell elvállalni dolgokat, amiket ránk akarnak erőltetni, már hősök is vagyunk. De nem erről van szó, nem ezt kéri tőlünk, csak egy csöndes belső elszánást, hogy az első helyet odaadjuk az Úrnak, behívjuk őt az életünkbe, ami a megtérés. Egyszerűen engedjük őt munkálkodni magunk helyett: nem én Uram, hanem te! Ennek a csöndes belső döntésnek kell megszületni, s ahol ezt valaki kimondja a szívében, ott már vége is a kicsinyhitűségnek, elkezdődik az új, a Krisztusban való élet. Ne halogassuk hát ezt a döntést, ahogyan Félix halogatta két esztendőn át, mert egyszer csak minket is áthelyeznek valahová, talán éppen egy másik, láthatatlan világba. A döntés ideje mindig ma van.
A vágyak uralmának az vethet véget, ha nem felejtkezünk el Isten hatalmáról. Nagyon erősek az emberi vágyak, néha úgy érezzük, hogy hatalmasabbak nálunk, és valóban vannak emberen túli erők, amiket veszedelmes dolog beengedni. Többé ne emberi vágyak, hanem Isten akarata szerint éljetek – olvastuk az előbb Péter levelében. Igen, erről van szó: ne feledjük, hogy Istenünknek is van akarata, és az hatalmas dolog, ő mit akar velünk. Milyen nagy úr lehet ő, ha megengedte, hogy akár ellene is föllázadhassunk: ilyet valóban csak egy nagyon nagy úr engedhet meg magának! Tehát, amikor vágyaink elhatalmasodnak, ne feledjük, egy valami még ezeknél is hatalmasabb: az élő Isten szeretete. Hívjuk segítségül őt a nyomorúság idején, ő megszabadít, és mi dicsőítjük őt.
Végül a tetszeni-akarás. Ne gondoljuk, hogy ez ránk nem vonatkozik, mert nem vagyunk tizenévesek, akik szívesen nézegetik magukat a tükörben. Mindnyájan szeretnénk valahová tartozni, és ott igyekszünk elvegyülni, a többiek kedvébe járni – ami nem bűn önmagában, de ha Krisztustól is elválaszt, akkor már halálos. Félix ezen az úton járt, és eljátszotta a megtérés pillanatát. Ha új állomáshelyén lett volna egy másik Pál apostol, egy másik fogoly, aki Krisztusról beszélt volna neki, talán megtért volna, de ilyen kettőzés nagyon valószínűtlen a földi életben. “Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!” Azt olvastuk Ézsaiásnál, hogy “Ki jön ott Edómból, bíbor ruhában Bocrából, pompás öltözetben erőteljes léptekkel? Én, aki igazságot beszélek, és van erőm a szabadításhoz!” Ha mi nem beszélünk mindig igazságot, ha nekünk nincs erőnk a szabadításhoz, ő igazságot beszél, neki van ereje a szabadításhoz. Ézsaiás által tehát ilyen ígéretünk van, az igazságot beszélő Úr meg tud minket szabadítani. Meg tud szabadítani a kishitűségünktől, ha kell a vágyaink uralmától, ha kell a nagy tetszeni-akarástól. Így tett ő Pállal is, s bárcsak így tehetett volna Félixszel is! Nem örökkévaló szeretetén múlott, hogy csak egyiküket tudta megszabadítani!
Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk a látleletet. Valóban mennyi zúzódás, mennyi kék, mennyi seb van rajtunk, de te meggyógyíthatsz és meg is teszed, mert te vagy a bűnösök barátja, a betegek gyógyítója, a halottak feltámasztója. Könyörülj rajtunk, hogy ki ne maradjuk eljöttödből! Légy irgalmas a magánosokhoz, a reményvesztettekhez, a keserű életekhez, azokhoz, akik nem találják kérdésükre a feleletet. Imádkozunk egy férfi testvérünkért, aki betegségében, félelmében hozzád kiált. Imádkozunk közösségünkért, adjál nekünk épülést! Add hogy javára lehessünk igazságod győzelmének a világban, és mindenek előtt magunk lehessünk igazságod megváltottjaivá. Légy velünk a most következő hét napjaiban, tedd maradandóvá bennünk, amit Szentlelked által mondasz minekünk. Add, hogy örömmel és szeretettel végezhessük munkánkat. Adjál pihenést azoknak, akik kikapcsolódnak egész éves munkájukból, adjál mindnyájuknak tőled, felülről való békességet a benned való új élet által!
Ámen