2003. február 2.
dr. P. Tóth Béla
Amiért érdemes küzdeni
Lekció: Máté 11:1-15
Textus: Máté 11:12
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, Köszönjük, hogy egy veszéllyel teli világban a te gyermekeid lehetünk. Tudjuk jól, hogy az ős ellenség, az életellenes erő, ama régi kígyó ma is nagyon erős, nagy a serege, csalárdság fegyvere. De azt is tudjuk, hogy nincs végső hatalma, immár csak időleges lehet az uralma. Mégis szükségünk van a te erőidre, sőt, te rád magadra van szükségünk, aki valóban vagy, aki mindig voltál és mindig leszel. Hozzád jövünk, életünk ura és alkotója, hogy általad tisztuljon a szívünk és megerősödjünk a jóra. Magunkban gyengék vagyunk, erőt vesz rajtunk az önzés, a hitetlenség és felelőtlenül elszórjuk életünk kincseit, az időt, a legjobb alkalmakat is. Segíts most minket ebben az órában, adj világos látást arról, mi a te akaratod velünk. Szólíts minket nevünkön, ahogy csak te tudsz szólni hozzánk, és add meg nekünk igédből azt, amit ezen a napon nekünk szántál. Ne engedd, hogy az ige magvaiból akármit is a földre hagyjunk esni. Adj nekünk most igazi áhítatot, figyelő szívet, és közöld velünk áldott Szentlelkedet.
Ámen.
Igehirdetés
Jézus és Keresztelő János rokonok voltak, akik már akkor örültek egymásnak, amikor mind a ketten még csak az anyaméhben voltak. Leírja ezt a történetet az evangélium Mária és Erzsébet találkozásában. De a későbbiekben is együtt voltak a “Jordánon túl”, ahogy az evangéliumban olvassuk, ami esetleg a kumráni esszénus közösségben töltött egyidejű időzésükre való utalás. Aztán külön úton jártak, de János felismerte Jézusban az Isten Bárányát, és azt mondta neki a Jordán partján: Te jössz hozzám? – nekem kellene általad megkeresztelkednem! És úgy beszélt az Eljövendőről, mint aki majd tűzzel és Szentlélekkel keresztel, és akinek ő a saruja szíját sem méltó megoldani.
János és Jézus személyében az újszövetség két legfontosabb arcélét látjuk: egyik az útkészítő, a másik a megígért Messiás. Összefonódó életük utolsó közös állomásához érkeztünk a mai történettel: János már Heródes börtönében van, onnan kérdez a maga tanítványai által, valóban te vagy-e az, akit várunk, vagy várjunk valaki másra? Jézus pedig válaszol: A vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek evangélium hirdettetik: és boldog, aki bennem meg nem botránkozik.
I.
Mielőtt a kettőjük kapcsolatával foglalkoznánk, ami nagyon is mély tanításokat hordoz, először gondolkodjunk el azon, hogy Keresztelő János börtönben van. Semmi másért nem került ő oda, mint azért, mert megmondta Heródesnek, hogy nem lenne szabad megöletett testvérének feleségével élnie. Heródes, de főleg a felesége ezt nem akarta hallani, mert az igazság néha nagyon is fájdalmas dolog, és János így börtönbe került.
Hány emberi életet látni ma is, amely úgy védekezik az igazsággal szemben, hogy behunyja a szemét, mondván, ha én nem látom, akkor az nincs is ott. Mint a gyerek, aki eltakarja a szemét, és azt hiszi, hogy akkor őt se látják. De ez még a szolidabb elhárítási módszer, ennél sokkal gyakoribb az ellentámadás. Börtönbe az igazságot kimondóval! Vagy ha nincs ehhez hatalmam, akkor nem ismerlek, nem állok veled többet szóba. És még van egy pár módszer, amivel el tudjuk takarítani az útból a kellemetlen igazságot. Heródes az igazság embere volt, és ezért eltették az útból. Vegyük észre, valahányszor ezen az úton járunk! Többet ér egy barát feddése, mint az ellenség hízelkedése, mondja a Példabeszédek könyve. Láttál-e olyan embert, aki a maga szemében bölcs? A bolond felől jobb reménységed legyen, mint felőle! – olvassuk ugyan abban a könyvben. Jaj annak, aki ellene áll az igazságnak! Emberek tudván tudják, hogy nincs igazuk, mégis, hiúságból vagy egyszerű éretlenségből nem képesek belátni ezt és kimondani: tévedtem, vagy azt hogy igen, én vétettem. Vagy legalább annyit: én is vétettem. Milyen egyszerű és tiszta lenne az élet, ha emberek úrrá tudnának lenni ezeken az infantilizmusokon, és tudnának belátni és beismerni dolgokat, amikben valóban elmarasztalhatók, ők is tudják! Heródes nem volt képes erre, és a bűnét később még Keresztelő János fővételével is tetézte. Itt azonban ő csak mellékszereplő.
Jánosról van szó, aki igaz ember, Isten embere. Vezetetten él, Istenre figyel, mégis börtönben van. Ami azt jelenti, hogy Isten gyermekeinek életében sem csak napfényes idők és családi boldogság járja. Bizony, van olyan, hogy nem szeretem évek. Van olyan, hogy megpróbáltatás, és van olyan is, hogy keserű pohár. Bármelyik hívő ember életében eljöhetnek a nehéz idők, mert a hívő ember sem kerülheti ki a kísértést, ami a Gonosz belülről, a saját lelkünk felől közelítő támadása, és nem kerülhetjük ki a megpróbáltatást sem, amikor a támadás kívülről, az élet olyan eseményei felől jön, amelyek nincsenek a hatalmunkban. Az ember élete folyamatos vizsgázás: az életünk eseményei, amik mind ránk vallanak, dokumentálják, hol is tartunk valójában. Heródes ott tartott, hogy el akarta takarítani az útból az igazságot, és lecsapatta János fejét a felesége és annak lánya kívánságára. Mind ezzel mint többszörös gyilkos vonult be az emberiség és az Örökkévaló történetébe. János pedig a börtön láncai között is azzal foglalkozik, hogy miként és kiben cselekszik Isten: Te vagy Az, vagy mást várjunk? – ez foglalkoztatja, nem a saját közelgő fővétele. De jó lenne idáig eljutnunk: a nehéz időkben is Isten országával törődni, nem a magam nagy bajával!
Orvosi kísérletek kimutatták, hogy amikor az ember arra koncentrál, hogy neki valamilye fáj, és semmi mással nem foglalkozik, akkor az aztán tényleg jobban fáj neki, hiszen az van számára a középpontban. Gyakorló szülők tudják, hogy ha a gyerek esetleg nagyon sír is, néha pillanatok alatt megnyugszik, ha sikerül a figyelmét elterelni arról, hogy elvesztette a kedvenc játékát vagy valamiben megütötte magát, és valami másra kezdhet el figyelni. Nem mindegy, hogy mi van a középpontban, a figyelmünk fókuszában, mert az be tudja tölteni az egész horizontunkat. Keresztelő Jánost a börtönben is az foglalkoztatta, hogy miként és kiben megy előre Isten királyi uralma, vagy ahogy a Máté evangéliuma rejtjelezi ezt, a mennyek országa.
Látni emberek életében, hogy amint valóban Isten gyermekei lesznek, elfeledkeznek arról, amitől mások olyan nagyon szenvednek, magánosságról, megélhetési gondokról, más emberek bánásmódjáról, a világ gonoszságáról – mert nem ez tölti már be a horizontjukat: hanem Isten szeretete. Megtalálták őt, és várják további cselekedeteit. Aki úgy szerette őket, hogy Fiát adta ennek a világnak, az tartogat még további csodákat is, például azt is, hogy mi is, valóban és egészen az ő gyermekei lehetünk, ennek minden következményével együtt. És ezt még egy olyan helyzetben is felfedezheti valaki, mint ami János számára a börtön volt. Bár csak ezt szolgálnák a nehéz helyzetek, amiket meg kell élnünk! A bajok idején különösen is fontos, hogy ő felé forduljunk, aki meg tud minket szabadítani, de ha nem tenné is, mi akkor is az övéi vagyunk és azok is maradunk.
II.
Jézus azt mondja Jánosról, hogy az asszonytól születettek közt nincsen nagyobb őnála, de a mennyek országában a legkisebb is nagyobb, mint ő. Ez azt jelenti, hogy János eljutott oda, ahová emberi erőből valaki is eljuthat, azonban a “mennyek országában”, vagyis Isten királyi uralma alatt az ember ennél sokkal tovább jut. Oda, ahová ahova emberi erőből soha el nem jutna: ahová Isten viszi őt!
Itt tehát ezt a titkot kell megtanulnunk: Isten uralma alatt sokkal messzebb és máshová jutunk, mint a legnagyobb tőlünk telhető erőfeszítéssel. Ez pedig éppen azért a titkok titka, mert mi mindent meg szoktunk tenni, hogy a magunk uralmát megmentsük és valahogy ne éljünk Isten uralma alatt. Oda tesszük a sérelmeinket: Uram, előbb ezekkel akarok egyenesbe jönni, aztán majd uralkodhatsz rajtam. Oda tesszük a teljesítményeinket: Uram, majd ha nyugdíjban leszek, jobban ráérek a te dolgaiddal foglalkozni. Sőt oda tesszük még a vallásosságunkat is: Uram, én igazán itt vagyok minden vasárnap a templomban, mit akarsz még éntőlem ennél többet?
És amíg ez így zajlik, addig valóban csak odáig jut az ember, amire neki magának ereje van. De amint az ember magát valóban Isten Szentlelkének főhatalmába helyezi, onnéttól kezdve elkezd az élete repülni. Hogyne, hiszen akik az Úrban bíznak, azok szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
A tudomány tehát, amire Jézus tanít minket nem más, mint hogy engedjük vitetni magunkat őtőle. Az ő szava halk és szelíd szó, nem fog velünk ordítozni, mint mi szoktunk egymással. De ezt a halk és szelíd szót meg lehet hallani, komolyan lehet venni, és újonnan lehet születni általa. Ezért igaz az, hogy a mennyek országában, vagyis Isten királyi uralma alatt a legkisebb is nagyobb annál, mint aki a maga erejéből, még Jézus nélkül, Istentől vett új élet nélkül jutott el oda, ahol van. Hagyjuk magunkat vitetni! Kérjük és várjuk tőle a vezetést, a megszólító igét, mint a kis Sámuel: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! – és ő valóban szólni fog. Táplál majd minket hozzánk illő eledellel. Csak adjuk fel gőgünket, ne féljünk igazi alázatra jutni őelőtte, fogadjuk el uralmát, és a többit majd ő elvégzi bennünk.
III.
Érdekes módon az ige záró akkordja látszólag ellentmond ennek, ugyanis arra bíztat minket, hogy mindent tegyünk meg a mennyek országáért, vagyis Isten országlásáért, hogy az ő uralma alatt élhessünk. Ezt pedig abból a talányos igéből olvashatjuk ki, ami így szól: Keresztelő János napjaitól kezdve mind mostanig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni.
Ennek a mondatnak az eleje utalás a mennyek országát erőszakkal felállítani akaró zelótákra, akik gyilkosságoktól sem riadtak vissza nagy hazafiságukban, és utalás az Isten uralmán erőszakot elkövető papi fejedelmekre, írástudókra és farizeusokra. Általuk valóban erőszakot szenvedett a mennyek országa. De a mondat második fele olyan nyelvtani szerkezet, amit igen nehéz pontosan lefordítani. Valójában azt jelenti, hogy a mennyek országába csak minden erőnket latba vetve, mintegy az életünkért küzdve lehet bejutni. Így kell fordítani azt, ami még a legújabb fordításban is úgy szerepel, hogy “az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni.” – minden erőnkkel küzdeni kell érte!
Itt tehát az fogalmazódik meg, hogy aki félvállról veszi, aki tessék-lássék áll hozzá, aki megpróbálja valami pótszerként alkalmazni, félmegoldásként él vele, az soha igazán Istenhez eljutni nem fog! Itt az ember életéről, örökkévaló sorsáról van szó! Mint a fuldokló, aki élni akar, úgy kell megragadni az Isten kinyújtott kezét! Csak aki minden erejét latba veti, aki mindenét odaadja, aki tényleg becsületesen küzd érte, annak van köze őhozzá. Jákóbnak már mindene megvolt, mégis így kiáltott: Nem bocsátalak el, amíg meg nem áldasz! És hajnalig birkózott az Isten angyalával. Meg is kapta az áldást valóban. Még az új neve is, amit kapott, Izráel, ezt jelenti: “Küzdöttél Istenért és nem adtad fel.”
Ennek a jegyében induljunk neki a most következő hétnek! Lehetnek bajok és lehetnek próbatételek – nézzünk azok közepette is a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra, amint János is őfelőle kérdezett a börtönből. Emlékezzünk, hogy a magunk erejéből meddig juthatunk, és hittel higgyük, hogy Isten uralma alatt szárnyalni kezd majd földi életünk. De amíg magunkat oda helyezzük, amíg a hitnek szép harcát megharcoljuk, addig mindent be kell vetnünk, teljes szívünket, teljes lelkünket, egész elménket és minden erőnket, mert Istent csak így lehet szeretni.
Ámen
Imádkozzunk!
Urunk, nálad nincs semmi, ami lehetetlen volna, segíts minket, hogy mindenünket neked adhassunk. Távol van tőlünk az önátadásnak ez a teljessége. Nagyon is magunkat szeretjük legjobban, és a te uralmad helyett a saját királyságunkat építgetjük. De íme, Urunk, szeretnénk a te országlásod alatt élni, adj ehhez hitet és bátorságot, igazi odaszánást és valódi döntést mindnyájunk szívében. Szükségünk van a te közelségedre, titkos erőidre, megújító kegyelmedre. Kérünk, ne vondd meg tőlünk az erős Lelket, a megvalósítás lelkét. Olyan keveset tudunk a te dolgaidból, és amit tudunk is, alig-alig valósítjuk meg, könyörülj rajtunk, és kezd újat mibennünk. Különösen is jöjj közel gyászoló testvéreinkhez, akik súlyos gyászukkal vannak most színed előtt. Te áldássá fordítottad az átkot, és a kereszt gyalázatából az üdvösség hajnala ragyogott elő e világ számára: add irgalmas, gyógyító szeretetedet ott, ahol most nagyon szükség van erre. Kérünk, hogy adj e világban békességet, és taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.
Ámen.
