2005. március 20.
dr. P. Tóth Béla
Amikor a király jön
Lekció: Márk 11,1-11
Textus: Márk 11,12-14
Imádkozzunk!
Urunk Istenünk, köszönjük, hogy elküldted Jézust, szereteted hírnökét ebbe a világba. Köszönjük, hogy ő olyan életet hozott nekünk, amely végleges, örök, teljes és hiánytalan. Megvalljuk, hogy gyakran csak vágyakozunk az ilyen életre, de nem élünk benne, sőt még az is valóság, hogy olykor már nem is vágyakozunk rá, csak üres szívvel beletörődünk abba, ami körülvesz bennünket és ami bennünk lakik. Légy áldott, hogy most ünnepelhetünk, Jézusunknak, mint királynak hódolhatunk. Fogadj el minket népedül, akik erre nem vagyunk méltók, és alakítsd át szívünket és gondolatainkat a te akaratod szerint. Segíts minket kimondani és meghallani a te igédet, a te igéd igazság. Szenteld meg áhítatunkat, adj nekünk hívó szót és tőled való, égi szót, ami lelki kenyerünkké lehet. Világmindenség királya, te adj nekünk megújulást és Krisztusban való új életet a Szentlélek ereje által.
Ámen
Igehirdetés
Virágvasárnap napja évről évre megállít bennünket a maga sajátos kettősségével. Egyfelől ünnepel a szívünk és mi is hozsannát mondunk a bevonuló királynak, mint az egykori zarándokok Jeruzsálemben, mert tudjuk, hogy Jézus király és magát annak vallja.
Sőt, azt is tudjuk, hogy ő az egyetlen igazi király, mert az Atya minden hatalmat neki adott és nem csak az Atya, de mi magunk is tudjuk, hogy valóban egyedül ő méltó arra, hogy előtte hódoljunk és neki szolgáljunk. Így hát ez a nap öröm nap, igazi ünnep, amikor hódolunk a királynak és dicsőítjük őt.
Ugyanakkor tudjuk, hogy ez a Jézust néhány nap múlva kicsúfolják és fájdalmas halált hal a kereszten, a legmegvetettebb és a legrettenetesebb halállal hal meg. Megkorbácsolják, megköpdösik és lemeztelenítve világ szégyenére fára szegezik. Ez a virágvasárnap másik arca, hiszen maga Jézus is tudja, hogy mi vár rá Jeruzsálemben. Királyi méltóság, az istenfiúság semmi máshoz nem fogható dicsősége az egyik oldalon, szenvedés és kínhalál a másik oldalon – és mind a kettő Jézus!
Azt hiszem, ő más egyebek közt azért is jött erre a világra, hogy előttünk végigmenjen az úton, és ezzel emlékeztessen minket a mi emberi életünk kétarcúságára is. Arra, hogy az istengyermeki élet dicsősége egyfelől, de a szenvedés és a halál is minden emberi élethez elválaszthatatlanul hozzá van kötve. Tudjuk, hogy a hitben Istenhez találó ember szívében csodálatos fény gyullad fel, maga Isten dicsősége világít bele a hitre jutó ember szívébe, és aki ezt átélte, az tudja, hogy ennek az öröme semmihez nem fogható. Amikor Istenre rátalálunk, onnéttól kezdve tudjuk, hogy miért volt érdemes megszületnünk. A gyülekezet és az anyaszentegyház azoknak a közössége, akik vagy megtalálták már őt, és ebben örvendeznek, vagy pedig őszintén vágyakoznak utána, mert látják mások életében, hogy milyen boldog dolog őbenne lenni, és ezért vannak itt.
De ezek az emberek is, hitben végigjárt évtizedek után is, sokszor testi szenvedések közt mennek el a földi életből, vagy ha éppenséggel úgy alakul a sorsuk, hogy csendben elaludhatnak, akkor is megszenvedik az emberlét szinte minden testi-lelki szenvedését. Mert minden emberi létezés két arcú: dicsőségre vagyunk teremtve, az fiak öröme vár bennünket Istennél, de földi utunkon nem kerülhetjük ki a testi szenvedést, a magányosságot, az elhagyatottságot, az erkölcsi döntések nehézségeit és a meghozott döntések megvalósításának nagyon is fáradtságos útját és nehéz gyötrelmeit sem.
Mi fogja egybe ezt a kettősséget, mi ad értelmet ennek a kétféleségnek? Egyes-egyedül Isten végtelen nagy szeretete, amely a világot is teremtette és amely a mi utunkat is személy szerint kinek-kinek elkészítette. Ahogy a megcsúfolt királyt, a virágvasárnapon hozsannával fogadott, nagypénteken pedig “feszítsd meg!”-gel halálra küldött Jézus az Atya a maga jobbjára ültette, úgy ő egybe tudja fogni a mi ennél sokkal jobban széteső, sokszor ezer darabra hulló életünket is. Ezt a nagy szeretetet hirdeti a virágvasárnap és ezt a nagy szeretetet vigyük ma el innen Isten házából mindnyájan magunkkal.
Egy olyan epizód szólít meg most bennünket a nagyheti történetből, amely mellett gyakran és szívesen elmegyünk, mert nem értjük. Jézus egy zöldellő fügefán gyümölcsöt keres, de nincs fügeérés ideje és ennek megfelelően nem találni rajta gyümölcsöt. Jézus mégis azt mondja, hogy ha így áll a helyzet, akkor soha örökké többé senki rólad gyümölcsöt ne egyen. Egy másik evangéliumban olvassuk folytatásként, hogy másnap a tanítványok megdöbbenve tapasztalták, a fügefa gyökeréig kiszáradt és ők nem győztek csodálkozni, hogy történhetett ez meg ilyen rövid idő alatt.
I.
Amit itt szinte filmszerűen látunk lelki szemeink előtt, jelképes történet. Arról szól, hogy aki egyszer a Jézus közelébe jut, annak nem biztos, hogy lesz egy másik lehetősége is vele találkozni. A nagyheti történet sok összefüggésben beszél erről. Eljátssza a találkozást a világ Megváltójával Annás, Kajafás, Pilátus és Heródes, ezek az emberek változatlan szívvel mennek tovább, pedig megvolt az esélyük a megtérésre. De ők nem akartak! Ott van Cirénei Simon, akire rárakják a roskadozó, vesztőhelyre menő Jézus keresztjét, pedig semmi köze Jézushoz, mégis vigye ő. Később azt olvassuk a Bibliában, hogy a fiai, Rufus és Alexander keresztyének lettek, nyilván azért, mert ő is azzá lett. Vagy ott van a római százados, a kivégző osztag parancsnoka: így kiált fel a Golgotán, hallva Jézus imáit és látva halálát: Bizony, ez az ember az Isten fiai volt!
Tehát voltak, akik nagyon távolról kerültek Jézus közelébe, de nem játszották el azt az egyetlen lehetőséget, hogy őt megismerjék és mint Isten Fiát dicsőítsék és követni kezdjék.
A terméketlen fügefa összefoglaló képe az eljátszott pillanatnak. Annak, hogy a Jézus közelsége, úgy lehet, talán csak egyetlen egyszer adatik meg egy élőlénynek, soha többet még egyszer. Szeretnék ezért minden testvéremet arra biztatni, hogy becsüljük meg a pillanatot, amikor ő közel jön hozzánk! Nehogy sírnia kelljen majd felettünk is, mint Jeruzsálem felett, vajha megismerted volna, csak ezekben a mostani időkben legalább, amik üdvösségedre valók volnának!
De van ennek a bibliai képnek, mondhatjuk így is, metaforának egy még nagyobb súlyú üzenete is, ha lehet. Tudjuk, hogy a bibliai képek leggyakrabban egy “olyan, mint…” összehasonlítás egyik oldala, egyik “része” formájában állnak előttünk, ezért nem magukban kell őket értelmeznünk, hanem mindig azzal együtt, amire mutatnak. Ebben az esetben: a terméketlen fügefa “olyan, mint…” – a terméketlen, hiábavaló, vagyis Istent meg nem ismerő emberi élet. A metafora azt jelenti, hogy az összehasonlításnak csak az egyik felét mondja ki a szöveg, mint itt, a mi esetünkben is.
De hát nincs fügeérés ideje, és ezt a szentíró külön még ki is hangsúlyozza! Hát nem furcsa, hogy Jézus mégis gyümölcsöt keres ezen a fán? Hogy értsük ezt a nagyon furcsa történetet? Sehogy másként, mint hogy Jézus olyan igényt jelent be, ami nagyobb és fontosabb ha kell, a természeti törvényeknél is. Mi éhesek vagyunk és olyankor enni kell, ez természetes, de Jézusról azt halljuk, hogy ő maga negyven napig böjtölt, és egyszer azt mondta a tanítványainak, hogy van olyan gonosz lelki erő, amit nem tudunk magunktól sehogy másként eltávolítani, csak könyörgés és böjtölés által! Mintha azt mondaná ezzel, hogy ember az, aki fölé tud emelkedni a természetnek, az éhség diktálta természetes étvágynak is! Mennyi vágy uralja a lelkünket – és vajon tudunk-e ezek közül csak egynek is fölé emelkedni? Mert itt nem kevesebbről van szó. Fogunk-e tudni nagyheti böjtként kevesebbet tévézni, talán kevesebb beszélni vagy éppenséggel kevesebbet enni, mint egyébkor szoktunk?
És mondhatjuk, hogy nincs itt az ideje, most ez is fontosabb, az is fontosabb. Én még nem vagyok abban a korosztályban, vagy már gyermeket szülök, gyermeket nevelek, sok a munkám, aztán ki kell fizetni a számlákat, meg kell szilárdítani a munkahelyemen a pozíciómat – milyen sok változatban tudjuk mondani, hogy nálunk most éppen nincs fügeérésnek ideje… És tényleg nincs, a természetnek is megvannak a maga törvényei, de a virágvasárnapi Jézusnak mégis az az igénye, hogy ha ő kéri azt tőlünk, akkor olyankor is legyen gyümölcs, amikor annak szerintünk, a mi törvényeink szerint egyáltalán nincs ideje.
Az alkalom elszalasztása és a körülményekre hivatkozás, a sok “külső tényező” – így foglalhatjuk össze, ami megmér most minket ezen a vasárnapon. El ne válasszanak ezek minket ő tőle!
II.
De ne gondoljuk, hogy a virágvasárnapnak csak ilyen üzenete van. Maga az a tény, hogy Jézus Jeruzsálembe ment, már önmaga is evangéliumot, jó hírt jelent. Tudjuk, hogy ő többször is járt a fővárosban, de most az áldozatát vitte oda. Nem fogadta el azt, amikor titokban, egy vidéki kisvárosban, Názáretben le akarták taszítani a szikláról – átment közöttük, azt olvassuk. Nem lehet, hogy a próféta a szent városon kívül vesszen el, ezt is ő mondta. Tehát azért ment Jeruzsálemben, hogy ott értünk áldozza magát, vagyis röviden és egyszerűen értünk ment oda.
Ami azt jelenti, hogy olyan fontosak vagyunk számára, hogy a szent városba ment értünk meghalni. És hogy ne lehessen eltitkolni ezt a dolgot, éppen az ünnepen. Úgy, hogy még a hitetlen és pártatlan római történetíró, Tacitus is megírja II. könyvének 42. fejezetében, hogy egy Krisztus nevű lázadót keresztre feszítettek Jeruzsálemben, aki a tanítványai szerint feltámadt, de még Rómában is, ahol minden babona azonnal követőkre talál, lettek neki tanítványai.
Tehát nem volt véletlen, hogy Jézus Jeruzsálembe ment és az sem volt véletlen, hogy a nagy ünnepen ment oda, éppen akkor, amikor talán kétszázezer zarándok is ott tartózkodott a világ minden tájáról – mert Jézus az egész világot szeretette és mindnyájunkért adta oda magát áldozatul.
Ezt a nagy szeretetet nem lehet elégszer elmondani és eléggé hangsúlyozni. Jézus utána megy az embereknek, amikor ők nem tudnak elmenni hozzá! Utána megy az elfoglalt embereknek, utána megy a bűnösöknek, utána megy a magányosoknak, és utána megy a meghasonlott, magukkal küzdő embereknek is. Az egész világnak utána megy – erről szól a virágvasárnap! És mindegy, hogy valaki fiatal vagy idős, erős vagy gyenge, sikeres vagy kudarcos ember, Jézus felkeresi őt. Talán a gyermeke vagy unokája konfirmációja által, talán egy váratlan esemény által, talán egy megértett bibliai kép által, de felkeres minket. Milyen jó, hogy ő közel jön hozzánk! Vegyük észre most ezt ebben a mai virágvasárnapban: ő maga közel jött hozzánk megint. Éljünk ezzel a közelséggel! Legyen belőle belátás, feleszmélés, legyen belőle megtisztuló szív, legyen belőle megbocsátani tudás, legyen belőle szeretet és legyen belőle türelem. Ő ezért ment akkor Jeruzsálembe és ezért jött ma közel mihozzánk is.
III.
Végül már csak egy üzenet: a virágvasárnapi Jézus nem csak igényt tart ránk, nem csak azt várja, hogy el ne szalasszuk a lehetőséget, amikor vele találkozhatunk, nem csak azt várja, hogy nőjünk fölé ha kell, a saját természetünknek is, hanem királyként mindezt meg is adhatja nekünk. A király a bőség embere. Ami nincs az egyszerű embernek, az megvan a királynak. Nem csak az anyagiak értelmében, ahogyan ezt ma kizárólag érteni szokás, hanem ő dúskál bölcsesség, értelem, hozzáértés, jószívűség és minden lelki kincs tekintetében. Nyugodtan mehetünk hozzá, nem fog üresen elküldeni minket. Amire igazán szükségünk van, azt bátran és hittel kérjük el tőle, és meg fogja nekünk adni. Mert ő valóban király, akitől telik a mi szegénységünket meggazdagítani. “Hűsége, mint az ég harmatja bőven ránk árad” – mondja szép énekünk.
Szívből kívánom, hogy mi is elmondhassuk:
” Dús kincséből az Úr, jó békességet adjon
Hogy szívünkben a kedv víg és derűs maradjon,
Ne hagyja híveit, bú bajban sohasem
A rossztól óvja meg, itt s túl ez életen!”
(167. ének 2.vers)
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk! Köszönjük teremtő szeretetedet, hogy olyan világot alkottál, amiben nekünk, embereknek is helyünk van. Légy áldott, hogy földi életünk alkalmas arra, hogy benne téged megismerjünk és mint jó Atyánkat szeressünk és dicsőítsünk. Köszönjük a Krisztusban nekünk készített új életet, a lehetőséget, hogy megtérjünk és magunkat neked szenteljük. Imádkozunk a fiatalokért, az életnek most induló lelkekért, hogy ők is hadd váljanak a te gyermekeiddé és szívük szerint Krisztus követőivé. Könyörgünk a jövendőért, legyen áldó szereteted velünk és fiainkkal, anyaszentegyházunkkal és nemzetünkkel. Szentlelked vezetését ne vondd meg tőlünk, védjél, erősíts és mutass nekünk utat. Imádkozunk a gyászoló családért, akik az elmúlt héten temették el szerettüket, tedd az ő emlékezésüket megszenteltté és te vigasztald őket. Növeljed a gyülekezetet napról napra az idvezülőkkel, a te dicsőségedre, nekünk pedig boldogságunkra és előmenetelünkre.
Ámen
Konfirmáció
