Az a neved, hogy élsz…

2004. június 20.
dr. P. Tóth Béla

Az a neved, hogy élsz…

Lekció: Jelenések 3,1-6
Textus: Jelenések 3,5

“Aki győz, az fehér ruhákba öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.”

Igehirdetés

A Jelenések könyve az egyik legtitokzatosabb könyv a Bibliában, hiszen teli van jelképes beszéddel, amik többsége a jövőben bekövetkező eseményekre vonatkozik. Kétezer esztendő alatt sokszor használták már ezt a könyvet a végidőkben bekövetkező dolgok menetrendjeként, pedig a Jelenések könyve sem nem álmoskönyv, sem pedig jóskönyv, hanem vigasztaló igehirdetés üldözések közepette élő emberek számára. Semmiképpen nem helyes tehát úgy olvasni, mintha a benne szereplő eseményeknek majd szépen sorban egymás után kellene bekövetkezniük a történelem során, mert ez a könyv nem ezt akarja a kezünkbe adni, hanem Isten cselekvésének valóságos és mindig esedékes mivoltára emlékeztet.

Mint vigasztaló irat, arra mutat rá, hogy az ő cselekvése akkor is bekövetkezhet, amikor az emberek már nem számítanak arra. Ő ki tud nyitni vasajtókat és le tud pattantani bilincseket, ha akar, ezt megtapasztalták az első keresztyének éppen elégszer. Ő fel tudja nyitni a halál vasajtaját is, erről szólt Krisztus feltámadása. Ő el tud tölteni mennyei lélekkel félő, rettegő embereket, erről szólt a pünkösd. Mert ő nem csak egy név és nem csak egy fogalom, hanem hatalmas szeretet és örök erő, aki egészen valóságosan, személyesen és cselekvő módon jelen van a világban. Abban a hét levélben, amelyek a Jelenések könyve első hányadában találhatók, és amelyek közt a ma felolvasott szárdiszi levelet is találjuk, ilyen jelképes beszédeket hallunk erről: elmegyek, odaállok ajtód elé és bekopogtatok rajta, adok neked az elrejtett mannából, kapsz tőlem egy fehér kövecskét, rajta új írott névvel, amit senki nem ismer, csak az, aki kapja – és még sok hasonlót.

Érdekes módon azonban az Úrnak nem csak helyeslő és támogató cselekedeteiről hallunk, hanem olyanokról is, amelyek figyelmeztetést tartalmaznak. Kiköplek a számból, ha langymeleg vagy, sem hideg, sem hév. Vagy: elmegyek hozzád, és kimozdítom helyéről gyertyatartódat, ha meg nem térsz. Vagy: úgy foglak felkeresni, olyan váratlanul, mint az éjjeli tolvaj, hogyha nem leszel éber. Ezeket a figyelmeztetéseket éppen olyan komolyan kell venni a könyv olvasóinak, mint a vigasztaló üzeneteket, mert ezeket ugyanaz az Isten mondja. Lássuk először az intéseket a szárdiszi gyülekezetnek írt levélből, amik mind megtérésre hívó üzenetek, utána pedig figyeljünk a levélben található vigasztaló isteni szóra.

I.

Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Félelmetesen súlyos mondat, mint minden olyan, ami a dolgok mögé néz és a látszatokat leleplezi. Az a neved, hogy élsz, mert fel tudod sorolni vallásos őseidet, akikre büszke vagy. Az a neved, hogy élsz – mert talán minden vasárnap templomban vagy, és az utcából, ahol laksz, talán nem is sokan vannak ilyenek. Az a neved, hogy élsz, mert szolgálatot is végzel, ami sokaktól távol van. Az a neved, hogy élsz, mint gyülekezet, mert sokan járnak templomba és nevezetes renoválások és bővítések történhetnek. Az a neved, hogy élsz, mert stadionra való népet tudsz megmozgatni, mint felekezet. És még sok más módon érdemelheti ki egy ember vagy egy közösség azt a nevet, hogy él. Meggazdagodással, kitüntetésekkel, sikerekkel, jó hírrel, sok fajta módon. Igen gyakran azzal, hogy a világ megjavításával foglalkozik, éspedig ahelyett, hogy belülről ő maga jó és valóban boldog lenne. Rendezkedik a világban: legyen minden úgy, ahogy szerinte jó, és akkor megjavul a világ majd. Az a neved, hogy élsz…

Pedig halott vagy. Olyan ez a mondat, mint egy ostorcsapás, vagy amikor kalapáccsal hatalmasat ráütnek az üllőre. Szinte cseng tőle az ember füle. Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Vannak szép keretek, vannak tetszetős statisztikák, fel tudsz mutatni sok mindent, amit szereztél, gyűjtöttél, nevet szereztél magadnak, talán tisztséget is, de belül valójában halott vagy. Nem tudod erősíteni a többi haló félben lévő embert, nem sugárzanak belőled élet-erők másokra, te is csak a saját ügyeddel foglalkozol, a magad pecsenyéit sütögeted, nem vagy éltető ember a lelkileg haldoklók számára. Éltetni csak élő ember tud, akit Isten Szentlelke újjászült és naponta vezérelhet. Térj meg, hogy belőled is élet-erők származhassanak ki megint, ahogy az régen is volt.

Mert nem találtam a cselekedeteidet teljeseknek Isten előtt, és ebből kell megtérned. Itt most egy pillanatra jó megállnunk és azt a különböztetést megtenni, hogy más az emberek előtti teljes cselekedet és más az Isten előtt teljes cselekedet. Emberek előtt teljes cselekedet az, ami jól van eladva. Tudjuk jól, hogy ügyes tálalással cégéres bűnökből közéleti erényeket lehet csinálni, tudjuk jól, hogy a legsilányabb ember is, ha eleget szerepelt a képernyőn, népszerűségnek fog örvendeni bizonyos rétegeknél, és azt is tudjuk, hogy minden emberfia törekszik arra, hogy embertársaival elhitesse, ő alapjaiban nagyszerű ember. Vannak ügyesebbek és vannak ügyetlenebbek, és olyanok is vannak, akikről csak évek vagy évtizedek múltán derül ki, hogy kik is voltak valójában, amikor már eltűntek a történelem színpadáról.

Az Isten előtt teljes cselekedetet az Úr ítéli ilyennek, nem pedig az emberek. A bibliai próféták egyike sem nyert népszerűségi listavezetést, sőt legtöbbjüket megkövezték, felnégyelték vagy karóba húzták, Mózest el akarták kergetni, Pált többször megkövezték, magát a világ Megváltóját keresztre feszítették, de a cselekedeteik Isten előtt teljesek voltak. Ha azon gondolkodunk, mit is jelent valójában a teljesség a cselekedetekben, akkor maga a szó igazít el bennünket. Teljesség, görög szóval pléróma valami olyasmi, amit Isten adhat, mert teljessége egyedül neki van, minden más a világon töredékes. Teljes cselekedet ezért az, ami Istentől való cselekedet. Amilyen mértékben őtőle van valami, amit teszünk, az annyiban hordozza az ő teljességét, a plérómát. Amikor a saját nevünkben, a saját fejünk után teszünk valamit, az csak rólunk szól, ránk vall, minket dicsőít vagy minket gyaláz, de amikor Istentől van valami bennünk, akkor az Istenről szól, őt jeleníti meg az emberek között és így kell értenünk azt, ha valami az Isten dicsőségét szolgálja ebben a világban.

Amikor tehát a Jelenések könyve arról beszél, hogy az Úr nem találta teljesnek a szárdisziak cselekedeteit, akkor arról van szó, hogy mindent csak maguktól tettek, nem beszélték meg Istennel, nem figyeltek útmutatásaira, mentek a maguk feje után. Lehet, hogy a tetteik hatékonyak és sikeresek voltak, lehet, hogy az emberek számára is jól eladhatóak voltak, sokan esetleg tapsoltak is nekik, de Isten előtt megvizsgálva azokat a cselekedeteket, hiányzott belőlük az, ami Istentől való. Ezért nem volt a cselekedeteikben pléróma, nem volt benne isteni Lélek, isteni jelenlét, tehát a teljesség: csak emberi cselekedetek voltak, semmi más.

Az a figyelmeztetés, ami ebből fakad, szintén ébresztget bennünket. Ha mindez így marad, akkor elmegyek hozzád, mint az éjjeli tolvaj, mondja az Úr. Az ember élete mindenképpen kiszámíthatatlan, ám ez a figyelmeztetés olyasmi, aminek szinte felmérhetetlen a hordereje. Amikor Isten úgy jön el valakihez, mint az éjjeli tolvaj! Eljön hozzá, és ő készületlen, alszik – pedig Isten keresi őt. Akarna vele beszélni, de nem lehet, mert ő nem képes erre. Elfoglalja a munkája, a családja, az egészségi panaszai, a világ eseményei, millió dolog, talán csak egyszerű fáradtság és fásultság, ki tudja mi. Isten jönne hozzá, ő pedig nincs ébren. Az éberség hiánya az egyik legdöntőbb ok a közúti balesetekben éppen úgy, mint az emberek közti koccanásokban vagy éppen tragikus ütközésekben. És az éberség hiánya választ el minket legtöbbször Istentől is, mert átalusszuk a megszólítás pillanatait. Ebből tényleg csak az következhet, hogy eljön hozzánk, mint az éjjeli tolvaj, váratlanul és kiszámíthatatlanul, és mi ott vagyunk készületlenül.

Íme, ezek hát azok a dolgok, amik ébresztő szóval közelítenek hozzánk: az a neved, hogy élsz, pedig belül halott vagy, nem tudod erősíteni a többieket, akik haló félben vannak lelki értelemben, és a cselekedeteidből hiányzik az isteni jelenlét nyoma, az ő teljessége.

II.

Milyen jó, hogy ezen kívül hatalmas vigasztalások is megszólalnak ebben a pár sorban! Mindenek előtt az, hogy megemlékezhetsz arról, hogyan vetted és hallottad az evangéliumot, megtarthatod azt és megtérhetsz. Nincs az emberi életnek olyan mélysége, olyan elkeseredettsége, olyan kudarcos vagy kiszolgáltatott állapota, ahol ne lehetne emlékezni Isten igéire, a nekünk mondott ígéreteire és ne lehetne megtérni. Az elmúlt héten vettünk búcsút egy asszonytestvérünktől, aki hatvan éves korában emlékezett vissza arra, amit neki az élő Isten mondott és ígért már gyermekkorában és ifjú éveiben, és ez az emlékezés neki megtérésére és üdvére lett, és úgy ment el közülünk, mint aki szép példát hagyott maga után mindnyájunk számára. Emlékezzél róla, hogyan vetted és hogyan hallottad! Talán a konfirmációi igéd, talán a héten olvasott bíztatás, mindegy: csak tartsd meg és térj meg!

Aztán azt is megszólal itt a szárdiszi levélben, hogy van egy kevés neved, vagyis vannak néhányan, akik nem fertőztették meg ruhájukat. Ennek is elmegy a híre: a szárdiszi gyülekezetben vannak rendetlenül élő, kicsapongó emberek, de néhányan nem fertőztették meg a ruhájukat. Ezek fehérben fognak velem járni, mert méltók arra. Az ő jutalmuk a fehér ruha, vagyis a makulátlan tiszta élet, nem is kell más jutalmat kapjanak. A ruha ugyanis az erkölcsi színvonal jelképe a Bibliában: fehérben járni annyi, mint bűn nélkül, tiszta kezekkel és tiszta szívvel élni. Ez maga a jutalom, ehhez nem kell semmit hozzátenni. Egy egyszerű megfordulással bárkié lehet, ami nélkül azonban senki nem látja meg az Urat, mert magunktól mindnyájan elfelé megyünk őtőle.

Erről még így is beszél: Aki győz, az fehér ruhákba öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből. Ha van az ember számára rémisztő gondolat, az bizonyára az, hogy elmúlik az életünk és egészen semmivé leszünk. Ezt nem tudjuk elfogadni, még megérteni sem, és nem csoda, hogy rettegünk a gondolattól. Joggal, mert nem erre születtünk. Az ember arra született, arra van teremtve, hogy Istent megismerje és vele örök boldogságban éljen itt a földön és egykor odaát. Michelangelo Sixtus kápolnájának Utolsó ítélet-én van egy ember, aki rémült szemekkel néz lefelé, és jól láthatóan retteg attól, ami bekövetkezik majd rá. Ez a rettegés maga a kárhozat, a boldogtalanság, az üdv hiánya.

Aki győz, az fehér ruhákba öltözik és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből. Milyen fontos, hogy az ember rajta van egy listán vagy nincsen. Az elmúlt héten Horvátországban jártunk, magyar lakta vidékeken, nem sokan maradtak a délszláv háború meg az azelőtti háborúk után. Elmesélték, hogy milyen félelemmel várták, amikor jöttek a behívók, menjenek a tűzvonalba meghalni. Aki rajta volt a listán, hogy mentessége van, az megmenekült. Nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből – ez azt jelenti, hogy az ilyen ember megmarad. Milyen jó arra gondolni, ha hazatért szerettünk után úgy tekinthetünk, mint Isten gyermekére! Az elmúlt héten búcsúztunk egy férfi testvérünktől is. Itt volt közöttünk ő is a templomban, amikor csak tehette, hallgatta Isten igéjét, élt vele és szolgált tehetségével, mérnöki munkájával a gimnáziumunk megépítésében. Őrá is mindenkor szeretettel fogunk emlékezni.

A vigasztalás Isten igéjében kettős, nekünk halandó embereknek: Aki győz, nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből. Vagyis lehet győznünk, nem feltétlenül erősebbek a lehúzó, destruktív erők, nem vagyunk vereségre ítéltetve. Bárcsak sokan hittel fogadnák ezt az evangéliumot: van győzelem, van új élet minden ember számára! Ez a vigasztalás egyik fele. A másik pedig ez: Annak neve fel van írva az élet könyvében. Ha vétett volna is, mint ahogyan mindnyájan vétünk, akkor sem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, ha megvolt benne az igyekezet a jóra. Az ilyen ember van, véglegesen és visszavonhatatlanul létezik. Akkor is, ha a teste porrá omlik és akkor is, ha eltemetjük, ő Isten szeretetében örökké van, nevét nem törölték ki az élet könyvéből.

Járhatunk és élhetünk ebben a hitben mindnyájan: érdemes így élni és érdemes így készülni a napra, amikor testileg magunk is elenyészünk majd. Addig pedig legyen imádságunk:

” Nyílj fel, édes szív rózsája, jó illatú violája, Hogy lehessen maradása, Szívemnek s benned lakása, Jézus engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem!
Engem bűnöst kérlek ne hagyj, Halál rabját, kínra ne adj! Sőt, ha eljő majd halálom, Szent jobbodra engedj állnom! Jézus engedj hozzád térnem, veled halnom, veled élnem!”

Imádkozzunk!

Mennyei jó Atyánk, köszönjük igéd szavát, akkor is, amikor megmér az bennünket és akkor is, amikor vigasztal és erősít. Bizony, szükségünk van a te erőidre, mert énünk önmagába zárul és magunkat szeretjük a legjobban. Bocsásd meg sok önzésünket, kifelé fordított indulatainkat, amikor egymás ellen hadakoztunk, holott élhettünk volna szeretetben is. Köszönjük a megváltás csodáját, hogy te Krisztusban minden szeretetedet ránk pazaroltad. Taníts minket valóban az ő tanítványainak lennünk, hogy így bennünk legyen fény először és csak azután igyekezzünk a világot takarítani magunk körül. Köszönjük azokat, akiket szerethetünk és azokat, akik szeretnek bennünket, de kérve kérünk, hogy vezess minket ennél többre, hogy azokat is szeretni tudjuk, akiktől nem kapunk jót, sőt ellenséges indulatokat inkább. Segíts minket feladatainkban, adj egymás közt megértést és szelídséget, hogy a bennünk lévő fény fontosabb legyen annál, amit a világban akarunk létre hozni magunk körül.
Vigasztald gyászoló testvéreinket, mert te magad vagy a feltámadás és az élet. Adj előmenetelt a munkánkban, békességet családjainkban és épülést az anyaszentegyházban. Krisztusért kérünk, hallgass meg minket.

Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.