Igehirdetés 2011. április 24.
Az élet győz
Lekció: Márk 16,1-13
Textus: Jel. 21,7
„Aki győz, örökségül nyer mindent, annak Istene leszek, az pedig fiam lesz nekem.”
Imádkozzunk!
Feltámadott Jézus, hozzád száll az imádság és a dicsőítő ének, aki legyőzted a bűnt, a szenvedést és a halált. Húsvét reggelén leborulunk előtted, és mint fénylő győztest ünnepelünk, mert te megküzdtél a halál erőivel és győztél. Vállaltad a kereszt gyalázatát, felvetted minden bűn büntetését, és egészen a végső szeretetig hűséges maradtál. Láttuk nagypénteki véres és szenvedő arcodat, és ott láttuk magunkat is a körülötted zajongó tömegben – milyen az ember nélküled és ellenedben. De íme, látunk téged ezen az ünnepi reggelen, immár mint ragyogó fénybe öltözött Megváltónkat is, aki túljutottál síron és minden szenvedésen. Fogadj el minket népeddé, hadd legyünk a megtisztultak gyülekezete. Imádkozunk hozzád a betegekért, a gyászolókért, az elhagyottakért, a munkájukat elvesztettekért, minden szükséget látó és vigasztalásra szoruló embertársunkért. Hajolj le most embergyermekeidhez és töltsd ki ránk kegyelmedet, hogy mindnyájan megtapasztaljuk ebben a húsvétban feltámadásod erejét a tőled nyert új életben. Ámen.
Igehirdetés
A húsvét lényege egyetlen mondatban megfogalmazva így hangzik: az élet győz. Tavasszal erről szól minden, amikor a hosszú tél után megint szépen süt a nap és jó idő van, erről szól a kék ég, a virágzó fák és az ezer kilométerről hazataláló fecskék is. Itt volt a dermesztő, zúzmarás tél, sok minden elpusztult a hidegben, az élet mégis erősebbnek bizonyult és most újra virulni kezd minden. Az élet győz!
Húsvétkor azonban a legszebb tavasznál is többről van szó, mert ez az ünnep számunkra nem csak úgy általában az élet, hanem az Istenben való élet győzelmét jelenti. Jézusban, a „fénylő győztesben” mi ezt látjuk, az Istenhez talált emberélet győzelmét, ezért olyan kedves számunkra ez az ünnep.
Kétezer esztendő eltelt azóta, hogy valaki egy Jeruzsálem melletti olajfás kertben a földre borulva imádkozott, halálos rettegések közepette. Az arcáról vércseppek hullottak, és noha az őrködésre kért tanítványai elaludtak, azok az imádságos percek mégis megváltoztatták a világ történelmét. Jézus akkor győzött, amikor volt hite értünk, emberekért fölvenni a halált. Az élet azon az estén emelkedett a legnagyobb magaslatra, mert ember ilyesmire soha képes még nem volt – az élet itt valóban túllépett önmagán. Az önmagát akaró, az önmagáért való élet mindig vesztes élet, még ha el is éri céljait. Maga Jézus ezt így minősíti: „Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat.” – vagyis a merő életnek más távlata nincs, mint a vágyak leszakított gyümölcse, a kitűzött cél zsákmányként való, dühödt elérése. Nincsen benne távlat és nincsen benne reménység. A Jézus győzelmében azonban olyan ezredévek nyíltak fel, ahol békesség és szeretet terem mindenhol, ahol őt valóban követik.
Merítsünk hát ebből hitet. Mert a Jézus győzelme a hit győzelme volt, olyan belső, szívbéli győzelem, amiből kifelé egyáltalán semmi sem látszott. Ami látszott, az annyi volt, hogy valakit kinevetnek, megcsúfolnak és keresztre feszítenek. A világ nem tudott mit kezdeni az ő győzelmével, Pilátus legyintve kérdezte, ugyan, micsoda az igazság! A vallásos zsidók pedig azt kiáltozták, hogy szálljon le a keresztről, és hiszünk neki. A Jézus győzelme belül volt, a szívében, az a győzelem a hit győzelme volt a hitetlenség felett. Mégis csak érdemes, mondta, ha senki az ég alatt meg nem érdemli, akkor is érdemes meghozni értük ezt az áldozatot, mert lesznek olyanok, akik megértik, és ők is megváltoztatják majd az életüket. Lesznek olyanok, akik legyőzik majd magukat, pedig ők is csak emberek, és mégis, fölé fognak emelkedni legelemibb érdekeiknek.
Jézus tehát nem akkor győzött, amikor Nagy Konstantin császár államvallássá tette a keresztyénséget a Római Birodalomban, hanem azon az estén, aminek a nagypéntek volt a másnapja. Minden, ami csak értékes ezen a világon így született, belül, az ember szívében, hitben meghozott döntéssel. Egy magyar gondolkodó így fogalmazza meg ezt a gondolatot: a mű nem akkor győz, amikor sok-sok példányban kiadják, vagy hangversenyteremben, színpadon eljátsszák és díjakat söpör be, hanem amikor megszületik. Az igazi győzelem belül van, az igazi győzelem ugyanis a hit győzelme. Magát a művet, ami született, akár el is tüzelhetik a kályhában laponként, már nem tudnak ártani neki, mert a mű győzött, amikor létrejött. Így volt ez a Jézus győzelmével is. Emberek elmentek érte éjszaka botokkal és kardokkal, mint egy rablóért, aztán letépték a ruháját, megkorbácsolták és kigúnyolva fára szögezték, de ő már győzött, amikor mindezt hitben az Atya kezéből, mint meghozandó, tiszta áldozatot a szívében, imádságban elfogadta. Tanítványaival az utolsó estén a végső szeretetről beszélgetett, de ők akkor még nem értették a szavait.
Mi már érthetjük azt az ő győzelmét, amit a végső szeretet jegyében hozott, mert értünk hozta, és nekünk is adta. Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást – ennyi volt a magyarázat. Ő ezt hagyta nekünk, és erősítse most ez a hitünket abban, hogy mi is lehetünk győztesek szívünk harcainál. Van köztünk, akinek nem megy a megbocsátás, mert nehéz számára, hogy túltegye magát egy elszenvedett sérelmen. Győzhet benne. Van, akinek túlságosan terhelő a jövő, félelmetes mindaz, amiről azt gondolja, el kell majd szenvedje. Győzhet rajta. Van olyan, aki nehéz természetének egy-egy vonásával küzd talán évtizedek óta – Krisztusban ő is győzhet, akár önmaga felett is.
Hogyan történik mindez? A mögöttünk lévő évezredek arról szólnak, hogy emberek meglátták Jézust és komolyan vették, amit megpillantottak. Így változott meg Saulus élete és lett belőle Pál apostol, de így szakadt vége az évtizedes vergődésnek az aranyifjú Ágoston életében, és lett belőle máig ható, szent gondolkodó. De hány és hány névtelen, meggyógyult életről tudunk rajtuk kívül is, akik Jézust nézték, és véle győztek. Mert a mi Megváltónk éppen olyan, asszonytól született ember volt, mint bármelyikünk – és neki is fájt, amikor kedves barátja, Lázár meghalt, neki is rosszul esett, amikor a szavait rosszra magyarázták, elfordítva az értelmét, és még azt is halljuk róla, hogy a Galileai tengeren átkelő hajóban elaludt a fáradtság miatt. Amikor őrá nézünk, az embert láthatjuk, aki példát adott nekünk.
És a példa nagyon fontos dolog. Amikor hosszú piros lámpa állítja meg a gyalogosokat a zebránál, és valaki elunva a várakozást, elindul, hogy átkeljen, azonnal támadnak követői. Gyermeket nevelő szülők tudják, hogy felnövekvő gyermekeik sokszor a legrosszabb formáját mutató szülőt utánozzák, aki kétségbeesetten hallja vissza tőlük a később leginkább megbánt hangsúlyát és a legszerencsétlenebb mondatait. Mert a példának óriási ereje van. De Istennek hála a jó példának is hatalmas az ereje. Nobel-díjas tudósaink visszatekintve életükre vallanak arról, hogy nem az egyetemen hallgatott professzoraikra emlékeznek, akik magasröptű előadásokat tartottak számukra, hanem a középiskolai tanáraikra, akiknek óráról-órára kellett készülnie és helytállnia a kamaszok között. Őket mint embereket ismerték, és jegyezték meg életre szólóan a helytállásuk példáját.
Beteg valaki közöttünk? Nézzen a Jézus szenvedéseire, és eltörpülnek majd a saját fájdalmai. Magányos valaki? Nézze a kertben imádkozó Jézust, még a legszeretettebb tanítványai is magára hagyják. Rettent valakit az elmúlás? Ez alighanem mindenkire vonatkozik. De nézzen hát akkor mindenki arra, aki legyőzte a halált, ha közel jön hozzá az elmúlás. És azt a Jézust, aki azt kellett mondja, elvégeztetett – húsvétkor már fényes dicsőségében fogja látni, mint aki halott volt, és íme, él. Mert ő azért jött, hogy mi őt lássuk, őt mindig nézzük – sőt, az ő arcán át emberi szemeinkkel az örök Atya vonásait is megpillantsuk.
Végül pedig talán a legfontosabb a Jézus győzelméről. Ő azért győzött, mert benne az élet volt, és ez az élet igazi és valódi, romlástól mentes élet volt. Jézusban nem az eszme és nem az elvont igazság és nem az erkölcsi magasság volt a döntő, hanem az, hogy benne élet volt, Istentől való, igazi és valódi élet. Ez az élet győzte le a halált, ez az élet győzte le a bűnt és a szenvedést. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert mi emberek hajlunk arra, hogy őbenne valami elvont igazságot tiszteljünk, és ezzel el is távolítjuk őt magunktól valami elérhetetlen magasságba. Pedig ő azt akarja, hogy mi éljünk. Én élek, és ti is élni fogtok, mondta tanítványinak. Egy másik alkalommal pedig azt mondta, hogy én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek. Amikor ő tőlünk azt kéri, hogy menjünk be a szoros kapun és járjunk a keskeny úton, akkor nem kevesebb életet akar, hanem többet. A világ sokszor azért mond nemet a mi keresztyénségünkre, mert ezt nem látja, ezt hiányolja az életünkön, pedig Jézus eredetileg ezt akarta. Ő nem elvenni akar a mi életünkből, hanem hozzátenni.
Igaz, ez olyasmi, mint amit a magyar közmondás nagyon velősen így fogalmaz, hogy a kevesebb több. A mennyiségileg szaporított örömök csak csömörhöz vezetnek, a minőségében értékes pillanatok azonban mindig emlékezetesek maradnak. Fájdalommal tapasztalni, hogy milyen sokan püfölik és zúgatják a zongorát bombasztikusan a hangversenytermekben, míg a csöndes, egyszerű és tiszta játék ritkaság számba megy. Elszomorító azt látni, hogy mai napság miként jelennek meg még a piacokon is a felfújt, hatalmas méretű gyümölcsök, amiknek csábító a színe és a mérete, az ízükben azonban meg sem közelítik a régieket. Csak egyetlen példát említsünk, a dunabogdányi és nagymarosi málna aromája páratlan, helyette azonban mégis a háromszor akkora és ugyanakkor ízetlen külföldi málnával van teli nyaranta a piac. De nem az a kérdés, hogy mi minek látszik, hanem az, hogy a valóságban milyen.
A keresztyén hit önkorlátozásnak látszik, mert nem az örömök mennyiségi szaporítását ajánlgatja – de a tiszta öröm sokszorosan értékesebb a mennyiségében soknak tűnő, pusztán csak felhabzsolni való örömhöz képest.
Jézus győzött, mert ismerte az örömnek ezt a titkát. Ő az életet akarta, de nem önmagában, evilági értelemben, hanem életet Isten színe előtt. Ezért beszélte meg minden döntését előbb az Atyával, és csak aztán valósította meg azokat. Amikor ő győzött, akkor benne ez a fajta élet győzött, és minket is ez a fajta élet szólongat ezen a húsvét reggelén. Ő nem azt akarja, hogy nekünk pusztán az életből, hanem azt, hogy ebből a fajta életből legyen több. Húsvétkor is ez a fajta élet győzött, és nekünk ilyen ígéreteink vannak: Aki győz, annak nem árt a második halál (Jel. 2,11). Aki győz, annak hatalmat adok a népek felett (Jel. 2,26). Aki győz, annak nem törlöm ki a nevét az élet könyvéből, hanem vallást teszek róla az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt (Jel. 3,5). Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában és soha többet onnan nem kerül ki, mert ráírom az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek nevét (Jel. 3,12). De eszünkbe juthat az is, hogy „Mindaz, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (I. Ján. 5,4)
Isten kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát örök szövetség vére által (Zsid. 13,20), ez a mi húsvétunk öröme. Merítsünk hát a Jézus győzelméből mi is hitet, amint azt hallottuk is ma. Ő a szív elrejtett emberében győzött, mégpedig akkor, amikor ennek az ő világraszóló győzelmének semmi külső jele még nem volt. Merítsünk az életünk harcaihoz tőle példát is, hiszen neki ugyan olyan nehéz volt győzni, mint bármelyikünknek – de ő hűséges maradt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. És merítsünk tőle mindenek felett életet, mert amikor ő győzött, akkor a benne lévő mennyei élet győzött a merő élet fölött.
Így lett benne valósággá az a drága ígéret, hogy „Aki győz, örökségül nyer mindent, annak Istene leszek, az pedig fiam lesz nekem.” Így legyen. Ámen.
Úrvacsoraosztás
