2000. június 25.
dr. P. Tóth Béla
Az élet titka
Lekció: János 2: 13- 25
Textus: János 1: 1- 5
“Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, te hozzáférhetetlen világosságban laksz, mi pedig földi teremtményként bejárjuk utunkat a születéstől a halálig. Arasznyi ez a földi élet és ismeretlen számunkra mindaz, ami előtte volt és ami majd utána lesz. Megindítja szívünket a gondolat, amikor igazán végiggondoljuk ezt, hogy emberek lehetünk, hogy földi vendégeskedésünket arra kaptuk, hogy megismerjünk téged, aki mindennél és mindenkinél jobb vagy, akitől származik minden, ami van, és aki szereteteddel beteljesíted a földi életet. Kérünk, fogadd el most alázatunkat, főhajtásunkat, és azt a fohászunkat, hogy közelebb kerülhessünk lényedhez és igazságodhoz. Adj nekünk most figyelő szívet, értelmet és belátást, hogy megismerjük akaratodat és élhessünk is aszerint, amihez add most meg nekünk erődet az ige és a Szentlélek által, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében kérünk.
Ámen.
Igehirdetés
A keresztyénség ellenzői elég gyakran hivatkoznak arra, hogy keresztyénnek lenni annyi, mint megnyomorítani az életet. Filmek, könyvek, filozófiák szólnak arról, hogy a keresztyének életellenesek, akik akkor boldogok, ha megkisebbítik a maguk vagy mások életét. János evangéliuma, a maga fenséges nyitányában, prológusában fényes cáfolatát adja ennek: az Ige, Krisztus, akiben egyáltalán megismerhetjük Istent, hiszen a láthatatlan, örök Lélek őbenne fordította felénk arcát, nem hogy életellenes, hanem ő maga az élet. Nem elvenni és megkisebbíteni akarja az életet, hanem igazi teljességében nekünk adja. Ő maga, Krisztus, az örök teremtő gondolat, a “logos”, az értelem, az “ige”, az igazi élet.
És ezért mai tételünk így hangzik: valóban van olyan élet, ami homályos, sötét és lehúzó. Ez a Krisztus nélküli, pusztán önmagában álló élni akarás, amiről jól tudjuk, hogy minél nagyobb, habzsolóbb, telhetetlenebb, annál inkább veszíti el a valódi életet. És van olyan élet is, ami világos, nemes, magasrendű, és ami másoknak is növekedésére szolgál – és ez a Krisztus szerinti élet.
Az előbbiről nem kell sokat beszélnünk, mert tudjuk, hogy milyen. Látjuk a mindennapokban, ha körülnézünk, és látjuk önmagunkban is, ha beletekintünk saját lelkünkbe, amikor Krisztus nélkül élünk. Önző, erőszakos, hamis, az eszközökben nem válogat, semmi mást nem akar, mint élni. És még többet élni, és még gátlástalanabbul élni, ahogy Dosztojevszkij fogalmazza: “a szégyentelen életéhség”. Többet és izgalmasabban, tehetősebben, és nem bánja az ember, hogy közben kit tapos le. Gyermekeinket a képernyő előtt reggeltől estig arra nevelik, hogy ragadja meg, vegye el kérlelhetetlenül, amit el tud venni, akár mások érdekei vagy élete árán is. Tessék megszámolni, egy hét alatt hány gyilkosság jelenik meg a szemünk előtt, ami mágikus erővel hat a tapasztalatlan, könnyen befolyásolható gyermeki lélekre. Ezt a fajta életet tehát ismerjük, és nem is érdemel több szót, jobb lenne inkább hallgatni róla. Ettől olyan a világ, amilyennek látjuk, és ettől szenvedünk annyit valamennyien. De nem csak ez a kavargó, ellenséges, ragadozó élet létezik, hanem az a másik fajta, amiről János evangéliuma beszél, ami világos és maga is világít: ez a Krisztusban való élet. Erről szól az evangélium bevezető néhány mondata, a prológus, és erről szól ez a mostani igehirdetés is.
Krisztus mint “Ige”, mint élet és világosság – ez van az evangélium tengelyében, ez a lényege, és semmi mást ne is vigyünk el magunkkal erről a vasárnap délelőttről, mint hogy ő az Ige, vagyis az élet és a világosság, az igazi élet.
Erről a Krisztusban való életről azt halljuk Jánosnál, hogy Istentől való. Nem emberi erőfeszítés, igyekezet, nem emberi teljesítmény, hanem olyasmi, ami felülről, Istentől érkezik, “adatik”, amit nekünk el kell fogadni. Nem kitermelni magunkból, nem teljesítménnyel, még csak nem is vallásos teljesítménnyel kiábrázolni, hanem elfogadni. Sehogy máshogy nem is lehet ehhez a fajta élethez hozzájutni, minthogy az ember megnyitja a szívét fölfelé.
Elméletileg sokan vallják istenes léleknek magukat. A magyarországi felmérések szerint a felnőtt lakosság 16 % -a az egyháza vagy felekezete tanítása szerint vallja magát hívőnek, további 52 % a “maga módján”, vagyis összesen 68 % valamilyen módon hívő. 23 % nem akar válaszolni a kérdésre, azt mondhatnánk, hogy dühbe gurul, ha ilyesmit kérdeznek tőle, és 9 %, aki felemelt fővel azt mondja, hogy ő ateista. Ezek a számadatok Magyarországon, tehát 68 % a felnőtt lakosságnak magát valamilyen módon hívőnek vallja. Ha viszont a felméréskor azt kérdezik az emberektől, hogy mennyien vannak, akik a tényleges, napi döntéseik meghozatalában szerepet adnak annak, hogy ők hívők, egyszóval hitük szerint, legbelsőbb meggyőződésüket, Isten-hitüket tekintetbe véve hoznának döntéseket, így már csak 8-10 % feleli azt, hogy a döntéseiben jelen van az istenhite.
Vagyis a 68 % hívőből 8-10 % az, aki nem csak tudja, hanem teszi is, amit hisz, vagy mindenesetre erőfeszítéseket tesz arra, hogy meg is valósítsa azt. Megdöbbentő ez a nagy távolság az elméleti keresztyénség és a megvalósított keresztyénség között. És ezt a különbséget mindnyájan a saját tapasztalatainkból, a saját életünkből is ismerjük: tegyük a kezünket a szívünkre, hogy az elmúlt héten valóban minden döntésünket hitben hoztuk-e, vagy sem!
Mitől van ez a nagy különbség? Attól, hogy ha tudja is az ember magáról, mert már eldöntötte, megtapasztalta, hogy ő hívő ember, attól még folyamatosan, újra és újra, nap mint nap, és napjában többször, és olykor percenként és percről percre, újra meg kell nyitni az embernek a szívét Isten számára! Mert az emberi szívnek az a természete, hogy bezárul. Az óemberünk, a paradicsom-kertből kiesett, Istentől eltávolodott ember, – ahogy élünk, ahogy vagyunk őnélküle – ennek az a természete, hogy bezárul Isten számára. Bezárja a sok munka, az aggódás, hogy mi lesz holnap. Bezárja az ambíció, hogy meg kell mutassam, én is vagyok valaki. Bezárja a többi ember hitványsága, az élet-harc és bezárják a szívünket a sötét és lehúzó erők, amik jelen vannak körülöttünk is meg bennünk is. És ha nem nyitjuk meg magunkat fölfelé, ha nem törekszünk Isten felé, olyankor marad fénytelen, homályos és ragadozó az élet, amilyennek ismerjük is, és amiről a filmek is szólnak.
Nem véletlen, hogy Jézus egy helyen ezt mondja: Keresztelő Jánosig az Isten országa hirdettetett, de mostantól fogva- és itt egy hiba van a legtöbb fordításban – “az erőszakosok törnek abba”. Valójában az eredeti bibliai szöveg arról szól, hogy “azok jutnak be, akik úgy harcolnak, mintha az életükért küzdenének”, hogy Isten királyi uralma alatt élhessenek. Mint a fuldokló, akik az életét akarja visszanyerni. Csak az jut be Isten királyi uralma alá, aki mindent föltesz erre.
És ennek egy apró, kicsi jele a törekvés, hogy próbáljuk megnyitni magunkat fölfelé, Isten iránt. Egy idős asszonyról, aki kilencvennégy évet élt, mondta el a családja, hogy huszonnégy éves korától kezdve, tehát ahogy igazán felnőtt lett, hetven esztendőn át minden nap reggel felkelés után, írt egy öt-hat mondatos levelet az Úristennek. Ebben a levélben vallomás, kérés, bűnbánat, reménység, napló, minden együtt volt, tulajdonképpen az egész élete. Mire elérte azt a magas kort, amikor elment ebből a földi életből, sok kötetet kitett ez a levelezés, egy belső beszélgetésnek az egyik, a földi fele. A másik, a láthatatlan fele, amit Isten mondott neki a szívében volt fölírva. Ez a valaki mindennap reggel összeszedte magát arra, hogy megnyissa a szívét Isten iránt. És áldott szép élete arról beszélt, hogy valóban ott volt a fény, a ragyogás az életén. Az a fény és ragyogás, amit csak Isten adhat az ember életének. Az igazi, Krisztusban való élet valóban felülről való. Amennyire megnyitjuk magunkat, annyira adhatja ő nekünk fényét és világosságát.
János tehát ilyen életről, ilyen ragyogó, világos életről beszél. Azt is hozzáteszi, hogy a krisztusi életben teremtő erő rejlik. Azért van ez így, mert az örök Atya az Ige, a Gondolat, az értelmet adó Krisztus által teremtett mindent, ami van, és nálanélkül semmi sem lett, ami van. Vagyis a teremtett világban minden őfelőle, őtőle jön. Ami azt jelenti, hogy akkor is van őhozzá köze, ha időközben mint teremtmény messzi szakadt volna tőle valamilyen okból. Néha az embernek az az érzése, hogy egy kertben repülő kicsi madárnak több köze van az Úrhoz, mint saját szívünknek, akik talán gyermekkorunk óta tanuljuk az imádságot, olvassuk a Bibliát, hallgatjuk az igét. Úgy el tud szakadni, úgy el tud távolodni az ember, de minden teremtmény mégis egy mély és belső kapcsolattal kapcsolódik Isten szeretetéhez, az örök Igéhez, Krisztushoz, mert ő alkotta az egész teremtett világot, és így a teremtő szeretet jogán köze van mindenhez, ami van. Ahogy a dolgok eredete nála van, úgy a beteljesedés is az övé, tőle származik, és ez a teremtő erő, nem hagyott el minket, hanem itt van, jelen van, most már mint fenntartó, megszentelő és beteljesítő erő.
A krisztusi életben ez a teremtő erő mint kisugárzás van jelen. Olvastuk itt a János evangéliuma elején, hogy Fülöp találkozik Nátánáellel, és ettől kezdve már nem csak Fülöp megy oda Jézushoz, hanem Nátánáel is. Megérzi a Jézus nagyszerűségét, de először Fülöp révén, egy embertársa révén érzi meg, akinek az életéből kisugárzik az a jóság, az a szeretet, ami átragadt rá attól, akit elkezdett követni. Nátánáel Fülöp révé jutott el Jézushoz. És tudjuk, hogy Péter és András, a testvérek is egymást vezették oda Jézushoz.
A Krisztusban megújult élet tehát olyan, hogy azt már felhasználhatja Isten, hogy mások is kedvet kapjanak a Jézus megismerésére. Ezért szoktam mindig szomorú lenni, amikor egy családtól azt hallom: nem tudtunk eljönni vasárnap délelőtt az Isten házába, mert vendégek jöttek. Hát hogy van ez? Nem tudjuk őket elhozni az ige hallására, a hetedik nap, a szent nap megszentelésére? Fontosabb az a sütemény, amit ilyenkor eszünk odahaza, mint az életnek kenyere, az életnek Igéje? Nem lehetne azt az egy órát- így még mindig marad százhatvanhét óra más célra egy héten – valóban az Isten igéjének, a lelki megtisztulás keresésének szenteli? Sugározzon hát ki a szívünkből, és ne mi maradjunk otthon, hanem hozzuk el magunkkal azokat a vendégeket: kapjanak kedvet ők ahhoz, hogy eljöjjenek! A Krisztusban megújult élet kisugárzik, és Isten felhasználja azt, mint ahogy Fülöp is oda tudta segíteni Nátánáelt az Úr közelébe.
Jánostól azt is megtudjuk, hogy ez a Krisztusban való élet az értelmet adó Igében részesül. Az Ige, vagyis az értelmes szeretet-gondolat az, amit Isten kezdettől fogva beleszerkesztett a világba, és az sejthetően, sőt lényegszerűen ott van a valóságban. Nem sötét és irracionális életet akart Isten, amikor a kezdetekben megalkotta a világot, hanem értelmes életet. Átlátható, világos életet, amiben minden a helyén van. És mivel ezt a fajta életet az Első Ember eljátszotta, és ezt nyugodtan mondhatjuk így is, hogy születésünk szerint Első Ember mivoltunkban mi is eljátsszuk valamennyien – ezért Krisztusban újra közel kellett hozza hozzánk azt az Úr. Ő valóban ezt az értelmes életet akarja nekünk adni.
Amikor emberek azt kérdezik, mi az élet értelme, akkor a hívő ember egyetlen szóval válaszol: Krisztus. Az élet értelme, “igéje” Krisztus, a teljes, hiánytalan szeretet az Örökkévaló és embertársaink iránt. Ő az élet értelme. Aki Krisztusban él, annak nem üres az élete. Nem eszi meg az unalom, nem kezd el orvostól orvosig járni, mivel minden test-érzete a végső ítélet rettegését hozza közel hozzá, hanem szépen elfoglalja magát azzal, hogy él embertársaiért. Nem saját maga körül pörög, megtalálja szolgálatát, megtalálja helyét a többiek javára, terhet hordoz, gondoskodik másokról.
Az odafigyelő, gondoskodó élet az sohasem értelmetlen. Sőt, mondok valamit testvérek: az egyetlen értelmes dolog! Szeretetben élni és szolgálni. Aki “elvesztegeti” éltét ilyen célra, az csodálkozva fogja tapasztalni, hogy megtalálta életét. Ez áll helyre Krisztusban. Az önmagára figyelő életből másokért élő emberré válunk, és így lesz értelmessé az élet. Így válik az élet tartalmassá, mert az Ige, vagyis Krisztus tartalmat ad életünknek. A sok nyüzsgés és értelmetlen magunk-mutogatása helyett egyszer csak elkezd az ember szolgálni.
Az ilyen élet nem is lehet más, mint világos élet. Így mondja János: “Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.” Valóban, hol találni annyi világosságot, ami a földi élethez szükséges? Bizony sötét tud lenni az élet Krisztus nélkül! Milyen sötétségben járunk és hogyan taszítunk másokat is sötétségbe, amikor hallgatunk indulatainkra, érdekeinkre, hallgatunk a szokásokra, figyelünk a többi ember példájára, de nem figyelünk az élő Igére, Krisztusra! Ilyenkor minden elsötétedik, homályossá és zűrzavarossá válik. Amíg emberek nem figyelnek az életnek Igéjére, szétzilálják egymás életét, odadobják gyermekeiket áldozatul szenvedélyeik oltárán, elidegenednek a legközvetlenebb kapcsolataikban, kiüresítik és rabszolgasággá teszik a munkát. És végül szomorúan azt mondják, mikor már mindenen túl vannak, hogy nem így kellett volna élni, kár volt. A Krisztusban való élet semmi olyat nem tartalmaz, amit utólag meg kellene bánni. Aki őbenne él, az nem kell azt mondja, hogy kár volt, mert az ilyen élet világos élet. “Benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága.”
Ezt az életet hirdesse énekünk, imádságunk, mert ez az élet Istentől, felülről való. Ebben az életben teremtő erő van, ami újat kezd. Ebben az életben értelem van, és ebben az életben világosság, mennyei tiszta fény van, amely révén a mi földi életünk is egyszerű, tiszta, világító életté válik. Így legyen!
Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, te jól elrendezted életünk lehetőségeit, gazdagon megajándékoztál minket, és mi azt kérjük, hogy taníts minket jól élni mindazzal, amit nekünk adtál. Segíts látni az utakat, és különböztetni közöttük, melyik az, ami hozzád vezet, és melyiken jutunk csak messzebb tőled és az igazi élettől is. Imádkozunk hozzád azokért, akik hálával és szeretettel, mégis szomorúan tekintenek végleg hazatért szerettük után. Adjál vigasztalást és lelki megnyugvást a gyászolóknak. Imádkozunk hozzád a jövő hét napjaiért, munkánkért, otthonainkért. Imádkozunk hozzád a Magyar Reformátusok Világtalálkozójáért. Imádkozunk hozzád éltető esőért, jövő évi kenyerünkért, minden munkálkodóért, és minden jó szándékú erőfeszítésért. Kérünk, jöjj közel hozzánk, és áldd meg életünket a tőled való élő Igével, útmutatással, és Szentlelked erejével.
Ámen
