Igehirdetés 2007. április 1.
Az én országom nem e világból való
Lekció: János 12,12-15
Textus: János 18,36
„Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.”
Imádkozzunk!
Örök Isten, akinek létedben nincsenek esztendők és nem múlnak az évek, aki mindig voltál és mindig leszel, hozzád fordul most szívünk áhítata. Látjuk, amit szeretettel tettél értünk Krisztusban. Látjuk Jézusunk virágvasárnapi bevonulását, a szelíd és alázatos királyt, aki mindeneket szabadító. Látjuk szenvedését és halálát, de látjuk a nyitott sírt is és várakozunk a Feltámadott megjelenésére. Légy áldott, Urunk, hogy nem hiába várunk, mert te győztél életen és győztél a halálon. Segíts most minket, hogy újra meghalljuk szavadat, és megtanuljunk a te szeretetedhez méltó módon élni. Segítsd az újakat, az ifjakat, akik ma konfirmálnak gyülekezetünkben, hogy lélekben felnőjenek igédhez, amit olvashatnak, hallgathatnak és ami életük vezércsillaga lehet. Segítsd a felnőtteket, hogy el ne térjenek a te utadtól sem szavaikkal, sem szívük érzéseivel. Segítsd a gyülekezetet, hogy szaporodjon az üdvözülőkkel, olyan emberekkel, akik általmentek a halálból az életre. Prédikáltasd szent igédet, felséges Isten, ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket! Ámen.
Igehirdetés
Kettős ünnepe van ma gyülekezetünknek. Virágvasárnapot ünneplünk, a Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepét, amely ünnep megszólít bennünket és azt kérdezi tőlünk: milyen is a te királyod? Ki vezet, ki táplál, kinek a kegyelmében bízol? A virágvasárnap az uralom kérdését veti fel, azt a kérdést, ki az úr a házadnál, ki az úr a szívedben, ki a te királyod.
De ünnep ez a mai nap azért is, mert ma van a konfirmáció gyülekezetünkben, az ifjak útra indítása. Lassan kinőnek szárnyaink alól az egykori gyermekek és mi szeretnénk útravalót adni nekik, mielőtt végképp felnőtté válnak. Ez pedig azt kérdezi tőlünk, felnőttektől is, hogy vajon milyen a mi útravalónk, mit viszünk magunkkal életünk útjaira. Milyenek a mi erőink, milyen tartalékaink vannak, mivel gazdálkodhatunk, miből meríthetünk. Van-e útravalónk egyáltalán?
Jézus szava felel ezekre a kérdésekre, éspedig úgy, hogy megbíztat minket. Azt mondja nekünk, hogy ő a király, éspedig az egyetlen igazi a király. Ő olyan nagy király, aki megengedheti magának, hogy nem lóháton vonul be, mint a győztes hadvezérek szoktak, hanem szamárháton, a szelídség és alázat jelképén a szent városba. És pontosan ez az útravaló az, ami nélkül minden ember kivétel nélkül eltéved az élete útjain. Mert lehet élni ugyan mindenfajta királyságon kívül, lehet élni lelki uralom és lelki középpont nélkül, pusztán magunknak és magunkért, mintegy a saját királyságunkban, de a valódi király és a valódi középpont nélküli életek előbb-utóbb szétesnek, éppen azért, mert középpont nélküliek. Sok-sok ezer vagy millió ember él ilyen életet szerte a világban és az erkölcsi lezüllés, és az élet szétesése, ami ezzel jár, mutatja, hogy az ember semmiképpen sem lehet önmaga királya.
Ám sokan vannak olyanok is, akik találnak iránypontot magukon túl, éspedig a munkájukban, vagy egy fontos ügyben, talán egy másik emberben, a közéletben, vagy valami másban. Hasznos és jó emberi dolgok ezek, de ha valóban csak ennyi az életünk, még mindig nagy veszélyben vagyunk, hiszen mindezekben a dolgokban lehet csalódni, lehet őket elveszteni vagy velük meghasonlani, és akkor megrendül az élet. Jézus szerint a homokra épített házzal nincsen baj, egészen addig, amíg el nem jönnek a szelek, az esők és az áradások, akkor viszont összeomlás fenyeget mindent, ami nem kősziklára épült.
Ez a Kőszikla nem található meg a világban. Ez a Kőszikla maga az élő Isten, aki több, mint a világ, ezért – jobb kifejezés híján – azt kell mondanunk róla, hogy ő túl van a világon. És ezért mondja Jézus is, akinek Isten adta a királyságot, hogy az ő országa, az ő királysága nem e világból való.
Az erről való tudás az útravaló, amit érdemes magával vinni kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt. Igen, van egy ország, amely nem innen való, van egy Király, aki nem úgy uralkodik, mint a föld királyai szoktak.
Erről a királyságról elmondhatjuk, hogy benne másként folyik az uralkodás, másként folyik az alattvalókról a gondoskodás és másként gyakorolják a kegyelmet. Mind a három funkció fontos, hiszen a királyságokban ezek a legfőbb feladatok, amit az uralkodó gyakorol.
Az uralom és a vezetés dolga a föld királyai számára hatalomtechnikai dolgok. A cél a hatalom megtartása és biztosítása. Vigyázban állnak a biztonsági emberek, folyik az ismeretek szakadatlan gyűjtése és meg kell fizetni lehetőleg sok embert, de ha nem sokat, akkor a befolyásosakat, elsősorban a sajtót, és a cél az, hogy sokaknak érdeke legyen, hogy ez vagy az az ember, vagy ez vagy az a csoport uralmon maradjon.
A Jézus uralma és királysága nem ilyen. Ő semmit sem akar megtartani, a saját Istenhez tartozásán kívül, főleg a hatalmat nem, amiből soha nem is kért, csak megy előttünk és azt mondja nekünk: jer, és kövess engem! A föld királyai kitalálnak dolgokat a népük boldogítására, de a kis újukkal sem illetik azokat a dolgokat – Jézus pedig előttünk megy, viszi a vállán a világ bűneit, szenved értünk és azt mondja nekünk, aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel ő is a maga keresztjét. És azt is mondja, hogy e világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot. És azt is, hogy aki engem követ, az nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.
Ugye, ez más fajta vezetés és más fajta uralom, hiszen itt valaki valóban előttünk megy a szenvedésben, megmutatja nekünk, miként győzhetünk felette és hogyan emelhetjük fel azt, és nem olyan utakra küld minket, amelyen ő maga soha nem járt. Jézus úgy király, hogy előttünk megy, maga is szenved és olyan példát ad, amivel felemel minket, hogy mi is felemelhessük a magunk szenvedéseit egy másik szintre és mi is példává lehessünk másoknak a megtisztult életünkkel.
Aztán a királyok dolga, tudjuk, a gondoskodás is. Legyen az embereknek kenyere, munkája, megélhetése és boldogulása. És ebben a gondoskodásban nagyon sokszor fogollyá, szinte rabszolgává lesznek emberek, mert a család jóléte csak úgy biztosítható, ha a családfő sosincs otthon, mindig dolgozik. Vagy az asszony karrierben való előmenetel csak úgy biztosítható, ha meg sem születnek a gyerekek vagy nagyon későn születnek meg és kevesen vannak.
Jézus másként gondoskodik népéről. Önmagát adja nekünk, jelen van közöttünk minden napon, a világ végezetéig, és azt mondja, az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Az ő gondoskodása, az ő minket táplálása nem szolgává, hanem szabadokká tesz minket. Az ő gondoskodásában mindig ige és gondolat van, ami más fényben mutatja meg nekünk a saját életünket, mint addig láttuk. Az én beszédeim, amit szólok néktek Lélek és élet, mondja, és minden keresztyén megtapasztalta már, hogy egyetlen megértett szó is elég a Bibliából ahhoz, hogy valaki egészen más irányba forduljon, mint ahová addig ment. Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok, mondja tanítványainak, és meg is tartja ezt az ígéretét, amikor elküldi hozzájuk a Szentlelket.
Ez a király nem tesz minket rabszolgákká, nem tesz minket kiszolgáltatott adósság-fizetőkké, nem úgy ad nekünk, hogy valójában elvesz tőlünk, nem rontja el a derűnket, a jó kedvünket, hanem a saját mennyei lényét közli velünk, hogy gazdaggá legyünk belső, emberi mivoltunkban. Úgy annyira gazdaggá a lelkünkben, hogy be tudjuk érni kevesebbel is az anyagiakra nézve, és elégedettek legyünk azzal, amink van – erre azonban a világ sosem tanít meg minket! Milyen más a Jézus gondoskodása, milyen más kenyeret ad ő nekünk! Mind az, aki az igére már rátalált, ismeri ezt a gazdagságot. Megérteni, felfogni, belátni, s ha kell, megvilágosodni, ezeket adja ő nekünk, éspedig oly módon, hogy nem kevesebbet, mint önmagát adja nekünk. Éljünk ezzel a gondoskodásával!
Végül az utolsó funkció, amivel ma foglalkozunk, s amit a király tesz, az a kegyelem gyakorlása. Bűnösök az uralkodóhoz fellebbeznek, amikor már semmi reményük, mert minden szinten kiszabták rájuk a súlyos ítéletet. Akkor még marad egy utolsó reménysugár, hátha az uralkodó kegyelmet ad. És az uralkodó, talán tanácsosai javaslataira mérlegel, van-e olyan körülmény, ami felhozható az illető javára. Megvizsgálja a kérdést, fontolgatja az enyhítő körülményeket, és ha talál ilyet, kegyelmet ad.
A Jézus királyságában ez is másként van. Ő minden egyes igazán hozzá forduló bűnösnek kegyelmet ad, kivétel nélkül! Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem, olvashatjuk Jézus szavai közül itt, a templomunk utcai hirdetőtábláján is. Ez a nagy kegyelem olyan botránkoztató, hogy a világ nem érti és szereti még gúnyolni is. Persze, aki visszaél vele, annak nem adja, de aki egész szívével kéri, attól nem tagadja meg, emlékezzünk a jobb latorra.
Annyi ember él rossz lelkiismerettel, bűnök terheivel, sötét foltokkal a lelkén – ő pedig azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa azokat, mondja az ige! Nincs más feltétel, csak annyi, hogy elismerjük és elhagyjuk vétkeinket. Ha elismertük és elhagytuk őket, akkor ő megbocsátja azokat. És szeretném minden terhelt szívű testvéremnek most még egyszer és még világosabban, és ha lehet, még megbotránkoztatóbban elmondani, hogy igen, van bocsánat! Nem kell magunkkal vigyük a bűneinket, mert meg lehet szabadulni tőlük! Nekünk ilyen királyunk van, aki így adja a kegyelmet, ennyire felségesen és ennyire szabadon! Éljünk ezzel a kegyelemmel.
Íme, az útravaló, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt: van egy másik király és van egy másik királyság, nem csak az, amelyiket ismerünk. A Jézusé mindig eljövendő, mindig közeledik hozzánk.
Benne más az uralom módja, mint a világ országaiban, mert ő semmit ránk nem erőltet, hanem előttünk megy és hív bennünket maga után. Semmi olyanban nem akar részeltetni, amin ő maga át nem ment, amit ki nem próbált és le nem győzött! Ilyen az ő vezetése. Az ő terhe könnyű, és az ő igája gyönyörűséges!
Aztán más a gondoskodása is, mint a világé, hiszen ő nem tesz minket cserébe rabszolgákká is, hanem éppenséggel felszabadít és kienged a fogságainkból. Megadja az értelmet adó gondolatot, az igét, az új fényt, hogy másként lássuk életünk dolgait, mint addig. Éljünk hát az ige végtelen gazdag tárházából!
És a kegyelem dolgában is másként tesz, mint a világ, mert ő mindenkinek kegyelmet ad, aki azt tőle csak kéri. Ő ilyen gazdag és ilyen nagyon nagy úr! Benne ne maradjunk hát vétkeinkben, mert van kiút és van megszégyenítően nagy kegyelem: a Jézusé ilyen.
Ez a király jön hozzánk ezen a mostani virágvasárnapon. Igaz és szabadító, szelíd és szamárháton ülő. Örülj hát nagyon, Sionnak leánya, örvendezz Jeruzsálem lány, ímé, jön néked a te szabadítód! Az ő országa nem e világból való. De mégis ránk tartozik, sőt, ez a mi igazi helyünk és otthonunk.
Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy nem csak e földi világ országainak lehetünk polgárai, hanem a te mennyei országlásodnak is, már itt a földi életünkben is. Köszönjük, hogy beléphettünk megtérésünkkel a Jézus uralmának országába és megtapasztalhattuk, hogy az a királyság valóban nem e világból való. Köszönjük Jézusunk, hogy te elfogadtál minket, amint vagyunk, sok bűn alatt, országod népének és azt kérjük, hogy nyisd fel szemeinket újra és újra meglátni, milyen más a te uralmad felettünk, milyen másként adod nekünk királyi gondoskodásodat, milyen végtelen a te uralkodói irgalmad és kegyelmed felettünk. Légy áldott, hogy előttünk mentél minden úton, ahová csak követésedre hívsz, hogy önmagadat adod számunkra és örök igéddel táplálsz minket, és hogy nem a körülmények szerint méred meg gyarló életünket, hanem végtelen és örök irgalmad szerint. Hódolunk előtted, mint egyetlen igazi királyunk előtt és neked mondunk virágvasárnapi hozsannát, fogadd kedvesen alázatunkat. Vezess, táplálj és légy hozzánk kegyelmes, feltámadott és élő Krisztusunk!
Ámen.
