2006. február 12.
dr. P. Tóth Béla
Az igazak fénylenek, mint a nap
Lekció: Máté 13,24-30, 36-43
Textus: Máté 13,43
“Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuk országában. Akinek van füle a hallásra, az hallja.”
Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük neked az elmélyedés és az áhítat perceit, a szent nap örömét. Légy áldott az imádság házáért, ahol téged kereshetünk és ahol a tőled vett szeretet közösséget teremthet emberek között. Üres a szívünk a te igéd nélkül és legjobb gondolataink is hiábavalóságok akkor, ha nem a te Szentlelked ihleti azokat. Adj nekünk most tőled való értelmet, hogy megismerjünk téged és a te akaratodat velünk. Hirdettesd igédet és bízd ránk igazságodat, ajándékozz meg minket tőled való bölcsességgel és szívbéli, lelki növekedéssel. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket imánkban.
Ámen.
Igehirdetés
Bizonyos lélektani iskolák szívesen foglalkoznak azzal, hogy az embernek mi az első emléke, amit gyermekkorából fel tud idézni. Azt mondják, hogy mindnyájunkra jellemző az a kép, amit ilyen kérdésre válaszolva megnevezünk, mint első emléket, éspedig nem azért, mert valóban az a legelső kép, amit valaha megpillantottunk, hanem azért, mert az egész lényünkre, egész személyiségünkre jellemző, hogy a sok-sok képből, ami emlék formájában valaha lenyomatot hagyott bennünk, éppen mit hív elő az emlékezetünk, mert az a mi saját emlékezetünk, és ilyen módon inkább magáról a személyiségünkről és annak jelen állapotáról szól az ún. “első emlékünk”, mintsem arról, hogy időrendben ténylegesen mi is volt az első kép, amit valaha láttunk.
Ha ez valóban így is van, magyar nyelvünk szerint a gyermek azért valahol mégis “meglátja a napot”, vagyis normális körülmények közt első élményeink közt nagyon is fontos helyen van az a pillanat, amikor kisgyermekként először felnézünk az égre és ott megpillantjuk a sugárzó, fényes napot, ami ránk nevet és melegével megsimogatja az arcunkat.
Valóban boldog ember, akinek nem valami kudarc vagy büntetés, hanem egy ilyesfajta kép az első emlék kora gyermekkorából, hiszen a sugárzó, fényes napnál aligha lehet valami szebbet találni ezen a világon. Nem csoda, hogy a régi vallásokban istenként tisztelték, vagyis, és talán ezt pontosabb, ha így fogalmazzuk, azt gondolták, hogy az örök, teremtő szeretet is olyasmi lehet, mint az életadó, sugárzó nap.
Ezért fontos a Bibliánknak az a mondata, hogy Jézus szerint az elhalt lelkek közül mind azok, akik igazak voltak, nem a sötétségbe és a fekete megsemmisülésbe távoznak közülünk, hanem olyanok lesznek, mint a fénylő nap az ő Atyjuk országában. “Akkor az igazak fénylenek majd, mint a fénylő nap, az ő Atyjuk országában.” – mondja az ige az utolsó ítéletben megmaradó lelkekről. Ott látjuk a jézusi képben még azokat is, akik nem maradnak meg az Atya országa számára, a gonoszokat és azokat, akik másokat botránkoztató módon éltek, az ő részük a sírás és a fogcsikorgatás.
Azért sírnak és azért csikorgatják a fogukat, mert az ítélet tüze elvesz tőlük mindent, amit a maguk részéről életükben fontosnak gondoltak, de ami nem áll meg az igaz Bíró előtt, nem örökkévaló érték. Michelangelo képe a Sixtus kápolnában megrázó látomása ennek az erkölcsi világrendnek, egyetlen hatalmas festménybe foglalva mindazt, amit erről a Biblia alapján tudhatunk.
Tehát az ítélet után a gonoszok sírnak és a fogukat csikorgatják, az igazak pedig fénylenek, mint a nap – de hát kicsoda igaz egyáltalán? Létezik igaz ember? Nem úgy áll a dolog, ahogyan éppen a Biblia mondja több helyen is, hogy nincsen csak egy igaz is? Hogy még a nagyszerű emberek is megbotlanak, hogy a legjobbaknak is vannak elviselhetetlen tulajdonságaik, hogy a szenteknek is maguk felé hajlik a keze és valóban, nincsen csak egy igaz is?
Ez bizony nagyon is így van, és tényleg akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha elismerjük, hogy bizony mindnyájunknak nagyon is vannak megromlottságai, még a saját magunk által választott értékeihez képest is – még akkor is, ha mostanában divat az értékmentes államról és az értékmentes iskolázásról és az értékmentes erkölcsiségről és sok hasonló ostobaságról értekezni akár országos vagy világtanácskozásokon is, mintha nem éppen a választott értékek miatt lenne olyan egy ország költségvetése, mint amilyen, mintha nem a választott értékek miatt tanítanának egyáltalán bizonyos tantárgyakat és nem tanítanak másokat, mintha nem éppen a választott értékeink miatt lennének olyanok az erkölcseink, mint amilyenek.
Tehát igenis vannak értékeink, választott értékeink, amik áthatják az életet és ezek nagyon is jelen vannak mindenütt, akkor is, ha esetleg eltagadjuk őket, és a szomorú igazság az, hogy leggyakrabban még ezeknek a saját magunk választotta értékeknek sem felelünk meg, mert nem valósítjuk meg, csak hangoztatjuk azokat. Szomorú diagnózis ez, és bizonyos, hogy szívesebben hallanánk valami mást, de tényleg úgy áll a dolog, hogy nincsen csak egy igaz is, egyetemben elhajlottak, ki-ki a maga útjára tért.
Milyen jó ezért, hogy a Biblia nem csak azt mondja ki, hogy mindnyájan vétettünk, legfeljebb talán más és más módon, de azt is kimondja, hogy vannak azért megigazult bűnösök is. Hallunk ebben a könyvben egy jerikói Ráhábról, aki parázna életet élt, de felismerte Isten népét és elrejtette a kémeket, és megmenekült, amikor mindenki odaveszett a városban.
Hallunk egy Dávid királyról is, aki nagy és súlyos bűnökbe merült, de meghallotta a prófétai ítéletet, megtért és elfordult addigi útjától. És hallunk szétszaladt tanítványokról és esküdöző Péterről, hogy nem ismerte és sosem látta Jézust, és ezek az emberek mégis megtérnek és a maguk kavics-mivoltában is az anyaszentegyház kősziklái, fundamentumai lesznek.
Mert a golgotai kereszt után már nem csak bűnösök és megromlott emberek lehetnek, hanem megtért bűnösök és megigazult emberek is. És ez olyan nagy evangélium, hogy minden vasárnap újra elmondjuk, hogy igenis van megtérés és van újonnan megszületés is, és az Isten nem akarja, hogy a bűnös meghaljon, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen.
És a Biblia alapján azt is nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezek a megforduló, ezek a megtérő lelkek még értékesebbek is az üdvösség szempontjából, mint azok, akik soha nem vétettek volna, vagy azt gondolják magukról, hogy soha nem vétettek. Mert a megtérők, az újrakezdők megjárták a bűn mélységét annak minden szenvedésével, minden szégyenével együtt és jól tudják, honnan emelte ki őket a kegyelem – és így sokkal megértőbbek és türelmesebbek tudnak lenni azokkal, akik még most is benne vannak a bűn rontásában. Igen, ők az értékesebbek, ahogyan a háziasszony is kisepri az elgurult egy drachmáért az egész házát és ahogyan a pásztor is utána megy az elcsatangolt századik báránynak, odahagyva a kilencvenkilencet. Mert nagyobb öröm van a mennyben egyetlen megtérőn, mint kilencvenkilenc igazon, mondja Jézus.
A konkolyt gyomlálni akaró emberek is az ún. igazak közül lehettek az első gyülekezetekben, bizonyára nekik szólt az ige, hogy hagyják csak a konkoly kitépkedését a búza közül az angyalokra az utolsó ítéletkor. Türelemre inti őket az ige, mert ők nem járták talán meg a bűn mélységét és ezért nem tudják, milyen nehéz kijönni abból. Vagy ha mégis megjárták a mélységet, elfelejtkeztek a kegyelemről, mint az adós szolga is, akinek tízezer tálentum arany adósságot engedett el a király, és a maga száz dénárjáért fojtogatta adós szolgatársát.
Különös ez a jézusi példázat, valóságos kis önálló világegyetem, olyan gazdag. Leírja nekünk a valóságot úgy, ahogy van: a jó magot az Ember Fia veti, de van ebben a világban, ahol ma is hangzik az igehirdetés, egy másik erő is, amelyik éjszaka konkolyt vet a búza közé. Olyan hihetetlenül hangzik ez, pedig igaz: vannak ebben a világban tudatosan rongálni akaró erők is. Nem azt akarják, hogy legyen búza és legyen szép aratás, hanem azt akarják, hogy legyen bosszúság, legyen éhezés és legyen betegség. Tudunk emberekről, akik vírusokat gyártanak a számítógépükön, hogy azokkal tönkretegyék sok százezer ember munkáját és értékeit. Olvasunk gyilkosokról, akiknek évente egyszer-kétszer el kell mennie “vadászni” és ilyenkor emberéleteket oltanak ki, amiket aztán esetleg évtizedek múlva tudnak kinyomozni a hatóságok.
Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy ebben a világban, ahol élünk, jelen vannak nem csak Isten Szentlelkének erői, hanem jelen vannak az életellenes erők is, amelyek annak örülnek, ha meghasonlást szíthatnak, ha hazugságaikkal félrevezethetnek másokat és leginkább annak örülnek, ha életet olthatnak ki. A pénz uralma például, aminek némelyek még nagyobb teret óhajtanak adni a szabadságra hivatkozva, mint ami eddig jutott volna a pénznek, már ott tart, hogy minden lelkiismeret furdalás nélkül utcára lehet tenni a munkahelyéről egy húsz éves nőt, amint kiderül róla, hogy gyermeket vár. De utcára lehet tenni egy családfőt is, ugyan csak minden további nélkül, találjon magának munkát ötvenvalahány évesen, ha tud. És ezek személyes ismerőseim, ezek nem általános példák. Újabban hallani már olyan munkaadóról is, aki megköveteli, hogy női beosztottja a szeme láttára vegye be a tablettát – mert nem fogom utánad három évig fizetni a járandóságot a hatóságnak, amiből otthon maradhatnál majd a gyermeked mellett. Ezek a dolgok már a pénz mai gátlástalan hatalmának a közvetlenül életellenes jelei. És van még más is, sajnos elég bőven.
Jézus példázatában azonban nem úgy általában a világról, annak állapotáról van szó, hanem Isten országáról, vagyis arról, hogy az ő népe körében is együtt vannak a különböző “fiak”: az Isten országa fiai és a gonosznak fiai. Mert nem csak az Ember Fia veti a magot, hanem a Gonosz is, és az utóbbi lehetőleg éjszaka dolgozik. Úgy, hogy ne lehessen észrevenni. Ha van veszedelme a mai információs világunknak, az abban áll, hogy magas szintre lehet fejleszteni a hamisságot és hozzá nagyon hatékonyan is lehet azt terjeszteni. Észre sem veszi az ember, aki tényeket és híradókat néz; eszébe sem jut, hogy ezek nagyon is kiválogatott tények és nagyon is kiválogatott hírek, sokszor még a sorrend sem véletlen, ahogyan elhangzanak, de a válogatás maga biztosan valamilyen szándékot takar.
Ilyen világban valóban sugárzó naphoz hasonlatos az a lélek, amely a szeretet jegyében “nem örül a hamisságnak de együtt örül az igazsággal”, éspedig akár a közös élet dolgairól, akár a saját személyes dolgairól volna is szó. Akkor az igazak fénylenek majd, mint a nap, az ő Atyjuk országában.
Ha megpróbálom összefoglalni, mit is mond számomra búza és a konkoly példázata, akkor három azonos betűvel kezdődő szó jut eszembe: tudás, türelem és tartás. Mindegyiknek megvan a szerepe. Tudás, mert nem élhetünk úgy a világban, mintha nem lenne jelen az életellenes, konkolyt vető valóság, szellemi erő ebben a világban. Szakadatlan éberséggel kell vizsgálni a saját tudásunkat is, nem lett-e időközben életidegen ideológiává, magunkat igazoló állítások halmazává. Ez nagyon nehéz dolog, és nem is elég hozzá a magunk ereje, Isten Szentlelkét kell hozzá segítségül hívni.
Igazi, hiteles tudás ott van, ahol az ember Istenre figyel akkor is, amikor a világ vagy a saját dolgaival foglalkozik.
Türelem, azért mert a gyomlálással esetleg magát a búzát is kiszaggatnánk. Ez is nehéz dolog, mert ma mindenki türelmetlen. Egyetlen pillanatig hátráltatunk valakit és már azt mondja, engedjük őt menni, mert ő nem ér rá. A hívő ember átengedi az ítéletet az angyaloknak a világ végén, majd ők szétválogatják a búzát és a konkolyt. Akinek nincs meg ez az örökkévalóságba mutató távlata, az nem is lehet más, mint türelmetlen. Emlékezzünk erre testvérek: a türelmetlenség valójában hitbeli fogyatkozás!
És tartás, vagyis a helytállás, mert hiába vagyok ma igaz, ha holnap már megint a régi utamat járom: ha megint türelmetlenkedem, erőszakos, megint önző vagy megint hamis vagyok.
A sugárzó nap, amiről Jézus beszél, és amivé az igazak lesznek, az égi fényt, Isten országának örök ragyogását példázza. Ez legyen a mi távlatunkká, a mi reményünkké is, minden földi küzdelmünk közepette is. Akkor megterem majd bennünk mind a tudás, mind a türelem, mind a tartás. És elmondhatjuk szív szerint is a szép esti imádságot az énekkel együtt:
Virraszd, akit kór súlya nyom, Ki koldus, áldd meg gazdagon,
Kit kín szorít, gyász keserít, Légy álma, könnyű és szelíd.
Jöjj és áldj meg, ha ébredünk, S világ útján járunk kelünk.
Míg jóságod szent tengerén, Majd elémerít az égi fény. (510,5-6.)
Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, honnét vegyünk máshonnan erőt és vigasztalást, mint tőled, aki örök szeretet vagy? Te azért alkottad a világot és azért teremtettél embert, hogy ezekben megvalósítsd szeretetedet, kitöltsd a világra Lelkedet és dicsőségedet, de olyan nagy úr vagy, hogy ideig és időkig eltűröd még ellenségedet is. Megvalljuk, hogy nem értjük mindig a világot és nem látjuk világosan benne az összefüggéseket, de szeretnénk megmaradni a te gyermekeidnek és Jézus követőinek. Segíts ebben minket, és adj ehhez útmutatást. Tőled kérjük a gyászolók vigasztalását, a betegek gyógyulását és azokat a lelki ajándékokat, amikkel helytállhatunk a küzdelmeinkben. Segíts minket jól tudni, igazán türelmesnek lenni, és megmaradni az állhatatosságban. Maradj velünk a most következő hét napjain és adj hitet látnunk a te atyai országod fényét és ragyogását e világ minden sötétsége közepette is. Megváltó Jézusunk nevében hallgass meg minket.
Ámen.
