Igehirdetés 2013. augusztus 31.
Az új életben való fejlődés
Lekció: I.Móz. 1,26-28.
Textus: I.Móz. 4,6-7. és Jel. 3,20-21.
„Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.”
„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.”
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által! Áldunk és magasztalunk téged vasárnapunkért, azért, hogy neked adhatunk hálát mindenért. Köszönjük teremtett világodat, mindazokat az ajándékaidat, amikkel megáldottad életünket. Legfőképpen köszönjük neked Fiad, Jézus Krisztust, aki által jöhetünk tehozzád. Áldj és szentelj meg bennünket és istentiszteletünket, add, hogy valóban más legyen ez a nap, mint a többi, hogy rólad szóljon, hogy hozzád kerüljünk közelebb, hogy téged dicsőítsen egész napunk. Így kérünk most a délutáni évnyitókért, add Urunk, hogy gyülekezetünk iskolájának tanárai és diákjai úgy tudják ma ezt a tanévet elkezdeni, hogy áldott Igéd magvaival, te magad tanítod és szenteled meg őket. De így áldj meg most minket is. Mára rendelt Igéddel szentelj és tisztíts meg minket. Te légy a mi tanítónk, Jézus nevében kérünk. Ámen.
Igehirdetés
Az elmúlt vasárnap az új kenyérért való hálaadó istentiszteletünkön lehetőségünk volt úrvacsorai közösségben lenni Krisztussal és egymással. Az ilyen alkalmakon pedig mindig elhangzik az úrvacsorával élők részéről az, hogy bizony hisszük és valljuk, hogy gyarlók, esendők és bűnösök vagyunk, akik büntetést, halált és kárhozatot érdemlünk. Másodszor pedig az, hogy hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus egyszeri tökéletes áldozatával a bűn hatalmát és a kárhozat erejét elvette és minket kegyelemből, hit által megigazít.
Mai igehirdetésünkön ennek a két úgymond hitvallásunknak az együtt érvényes voltáról fogunk gondolkodni, vagyis a bűnös, halált érdemlő ember megigazulásáról. Nagyon fontos téma ez, szükséges, hogy időről időre tanítást halljunk ezzel kapcsolatban. Hányszor hallunk ugyanis az emberektől olyan vagy hasonló megjegyzéseket, hogy: képzeld, van egy újabb elborzasztó történetem egy keresztyénről. És hányszor történik meg az is, hogy éppen saját magunkkal kapcsolatban vagyunk kénytelenek újra és újra elgondolkodni, hogy hogyan lehet az, hogy már újra el tudtuk követni azt a bűnt, amiről pedig már a múltkor azt hittük, hogy le tudtuk tenni, vagyis mivel olyan tisztán és mélyen megbántuk, azt gondoltuk lehetetlen, hogy újra elkövessük azt. Igen, a megigazulás útja egy hosszú és talán nem is mindig olyan egyenes és sima út, de mindnyájan igyekszünk rátalálni és rajta maradni. Ma is azért vagyunk itt a templomban, mert valahogyan már kapcsolatba kerültünk Istennel és próbálunk a megigazulás útján járni. Van közöttünk, aki talán most még csak elkísért ide valakit, van, aki már másokat is hívogat és persze olyan is, aki bár egy ideje letért már erről a nagyon szép, de nagyon keskeny útról, de most igyekszik éppen újra rátalálni. Nem úgy van az tehát, hogy az ember miután kapcsolatba kerül Istennel, egyből tökéletes lesz az élete és soha nem kell már attól félnie, hogy bűnt fog elkövetni. Sajnos mindig van mit letennünk az Úr elé igaz bűnbánattal. Mindig jó tehát, ha erősítjük lelkünket és akaratunkat, hogy igyekezzünk minél tisztább életet élni. Nem véletlen, hogy elmúlt vasárnap is arra biztattuk a Testvéreket, vagyis a következő mondatokkal váltunk el egymástól, hogy: ne uralkodjék többé tibennetek a bűn, sőt viseljétek magatokat, a ti keresztyéni rendeltetésetekhez méltóan. Nyissuk meg tehát most a szívünket és értelmünket, engedjük, hogy tanítson minket ma az Úr erről a nehéz, de semmi máshoz nem hasonlíthatóan szép és izgalmas útról, vagyis a bűnös és halált érdemlő ember megigazulásának útjáról.
Az istentiszteletünk kezdetén felolvasott igeszakaszban, azaz lekciónkban nagyon fontos dolgok kerültek tisztázásra. Elsőként az, hogy mi emberek Isten teremtményei vagyunk, vagyis a fejünk búbjától a tudatalattink legmélyéig ő tervezett és alkotott meg minket, és műve végeztével pedig kimondta azt is, hogy minden, amit teremtett igen jó. Nagyon fontos alaptétel ez, és jó ha komolyan vesszük azt is, hogy ez mind a saját és mind az embertársaink életére nézve egyaránt érvényes. A másik igen fontos tudósítása őstörténetünknek az, hogy Isten a maga képmására teremtette meg az embert, vagyis hatalmat is adott neki. Isten képmásai vagyunk, őt képviseljük itt a földön, tőle nyert hatalmunk van. Azt olvastuk ugyanis, vagyis azt mondta Isten a maga képmására teremtett emberi lénynek, hogy: uralkodjatok… minden élőlényen!
Igehirdetésünk első részében azzal kell foglalkozunk tehát, hogy mit is jelent ez a kapott hatalom, hogyan kell és lehet ezzel élnünk, mit is jelent Isten megbízásából uralkodni. Mivel pedig igehirdetésünk fő témája a bűnös, halált érdemlő ember megigazulása, kifejezetten azt fogjuk most vizsgálni, hogy milyen hatalommal és hogyan uralkodhatunk a bűn felett.
A legtöbbször, ha azt halljuk, hogy hatalom és uralom, legyen az akár csak éppen önuralom, mindig valami rosszra, görcsösre gondolunk, ugyanis az ember az életnek ezzel az ajándékával tud talán a legkevésbé élni. Hányszor hallunk ugyanis hatalmukkal visszaélő szülőkről, politikusokról, vagy éppen országok vezetőiről. Van valami ugyanis, ami megnehezíti számunkra, hogy valóban jól, tisztességesen és egymásért, és a teremtett világért felelősséget vállalva uralkodjunk, akár egy országról, akár egy városról, vagy egy családról, vagy épp csak a saját életünkről van szó. Ez a valami pedig a teremtő Istenünktől való elszakadottságunk. Az, hogy nem akarunk az ő útján járni, és Ádámhoz és Évához hasonlóan mi akarjuk eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. S így pedig már nem az ő képmásaiként, vagyis nem tőle vett és fogadott hatalommal uralkodunk, vagyis gondozzuk és őrizzük a ránk bízottakat, hanem Isten helyett pusztán emberek, vagy esetleg mi magunk hatalmazzuk fel saját magunkat valami, vagy valaki, valakik felett való uralkodásra.
Az ember tehát a – valójában amúgy is teremtő Istenétől nyert – hatalmával, csak akkor tud jól élni, ha ezt a hatalmat napról napra valóban tőle fogadja el és neki ad róla szintén napról napra számot. S ugyanígy van ez a bűnök felett való uralkodással is. Ha mi magunk akarjuk felvenni a harcot a bűnnel, nem fog menni, csak akkor, ha a hatalmat ehhez is valóban Istentől vesszük. Minden egyes napon tőle vegyük át azt a parancsot, hogy uralkodjunk a bűn felett és minden egyes nap végén nála számoljunk el az eredményekről. De hogy az eddig megvilágítani próbáltakat még jobban megértsük, állítsunk most egymás mellé két már elhangzott mondatot:
Az első így hangzik: ne uralkodjék többé tibennetek a bűn.
A másik pedig így: a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.
Fontos látnunk tehát, hogy Istentől nyert hatalmunkkal bizony élnünk kell. A bűn ránk vágyódik, de nekünk uralkodni kell rajta. Tehát csak Istentől kapunk ahhoz hatalmat, hogy ezt meg tudjuk tenni, de ezzel a hatalommal nekünk kell élnünk, Isten nem tudja és nem is akarja helyettünk meghozni nap mint nap azt a döntést, hogy mi a megigazulás útján maradjunk-e, vagy a bűn útjára térjünk. Azért nagyon fontos most ezt megértenünk, mert olyan gyakran hallgattatjuk el lelkiismeretünket olyan gondolatokkal, hogy: sajnos nem tudom ezt a bűnömet elhagyni, hiszen a természetemen nem tudok változtatni, már az apám is ilyen volt, meg a dédapám is, vagy olyanokkal, hogy: az ember úgysem tud sohasem teljesen tisztán élni, mindenki más is újra és újra bűnbe esik, miért pont én lennék a kivétel.
Az ördög nagyon szereti az ilyen féligazságokat, az ilyen összemosott, azaz felerészben igaz és felerészben hamis dolgokat. Ezzel az utóbbi gondolattal kapcsolatban ugyanis az az igazság, hogy bár valóban mindnyájan újra és újra bűnbe esünk, bűnöket követünk el, de kell hogy legyen a megigazulásunk útján egy bizonyos fejlődés, előrehaladás. Mert bár valóban igaz az, hogy valószínűleg soha nem fog úgy eltelni egy hetünk, vagy hónapunk, hogy ne kövessünk el bűnt, de ez a tény nem kell, hogy elnémítsa lelkiismeretünket és megállítson minket abban, hogy Istentől nyert hatalmunkkal élve, igenis tudatosan igyekezzünk uralkodni a bűnök felett. Higgyük el ugyanis, hogy nem olyat kért mai Igénkben Isten Káintól, amit az ne tudott volna megtenni, és nem olyat kérünk mi sem az úrvacsoraosztások után, amit ne lehetne megtenni. A megoldás kulcsa most is pusztán a hogyan-ban rejlik, s hogy ezt a hogyan-t megértsük, össze is foglalom most egy kicsit az eddig elhangzottakat:
Teremtmények vagyunk, kapott hatalmunk van, vagyis csak akkor tudunk jól élni ezzel a hatalommal, ha nem szakadunk el Teremtőnktől, viszont ettől még ez a hatalom bizony hatalom, amelyet gyakorolnunk kell. Soha ne feledjük azt sem, hogy ha letérünk az Úr útjáról, vagyis ha nem cselekszünk helyesen – ahogyan Igénkben olvastuk -, akkor a bűn az ajtónk előtt fog leselkedni és ránk vágyódni. Ha Isten kezét elengedjük és mi akarjuk jobban tudni, hogy számunkra mi a jó és mi a rossz, akkor ezen a veszélyes úton bizony folyamatos kísértéseknek leszünk kitéve, a gonosz folyton ott fog ólálkodni ajtónk, vagyis lelkünk ajtaja előtt, hogy megrontson, hogy elpusztíthasson bennünket. Ezért tehát Istenünk ma a Szentírásnak azt a félmondatát szeretné jól szívünkbe vésni, hogy: de te uralkodjál rajta. Azaz: Te gyermekem az én teremtményem vagy, lelkemből kaptál, az én képmásom vagy, az én áldásom kíséri utadat, ne szakadj el tőlem, ne térj le az én utamról, uralkodj a rád leselkedő bűn felett, hiszen ha nem így teszel, úgy jársz, mint Káin, aki végül testvérgyilkossá vált és azt olvassuk róla, hogy azt mondta szörnyű tette után: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.
Igehirdetésünk második részében a következő két képet állítsuk most egymás mellé, hogy megvizsgálhassuk őket:
Az első: a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik.
A második pedig Jézus szavai: az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
Micsoda különbség! A bűn úgy áll az ajtó előtt, mint a tolvaj, aki leselkedik, vár a kedvező alkalomra, vagyis arra, hogy amikor valaki véletlenül, vagy hanyagságból nyitva hagyja az ajtót, akkor ő besurranjon és elpusztítsa a lakót. Káinnal is ezt tette, hiába kapta az isteni figyelmeztetést, ahelyett, hogy ő uralkodott volna a bűn felett, a tolvaj gonosz vette át őfelette a hatalmat.
Milyen más azonban a mi Urunk Jézus Krisztus ajtónk, azaz lelkünk kapuja előtt való megállása. Azt olvastuk, hogy ő úgy áll az ajtónk előtt, hogy vállalja önmagát, nem akar bennünket becsapni, nem akar ajtónkon besurranni, hanem kopogtat, zörget és ha meghalljuk, és kinyitjuk neki az ajtót, akkor jön csak be. Sőt az eseménysor vége is mennyire különbözik az elsőétől. Jézus miután belép az ajtón, nem átveszi a ház lakója fölött a hatalmat, hanem életközösséget vállal vele. Jézus idejében ugyanis az asztalközösség vállalása valakivel, sokkal többet jelentett annál, amit az ma jelent. Akivel abban az időben valaki egy asztalhoz ült, azzal mintegy élet- és sorsközösséget is vállalt egyszerre. Ezért is döbbentek meg annyiszor Jézus kortársai, amikor vámszedőkkel és paráznákkal is egy asztalhoz ült.
Igehirdetésünk második részének összefoglalása tehát az, hogy a mi Urunk szabad akaratot adott nekünk megigazulásunk útján is. Ő sohasem fogja a gonoszhoz hasonlóan ránk erőltetni akaratát és sohasem akar becsapni, megtéveszteni minket és nem fog saját akaratunktól megfosztva uralkodni felettünk. Ő bizony nem leselkedik, hogy hogyan törhetne ránk, hanem magát vállalva zörget és bebocsáttatására vár, aki pedig beengedi, azzal közösséget vállal, sőt azt mondja, hogy aki győz, azzal együtt fog majd ülni a mennyei trónuson.
Igehirdetésünk harmadik, azaz záró részében arról fogunk még röviden együtt gondolkodni, hogy miért is van az úgy, hogy a megigazulás útjának végig járását, ami sajnos sok szenvedéssel is jár, egyikünk sem takaríthatjuk meg. Ehhez elsőként egy egyszerű példát szeretnék elmondani. Természettudósok a következőket figyelték meg: Egy bizonyos fajta, különösen is szép és színes szárnyú pillangó, amely miután egy bizonyos gubóban kifejlődött, hallatlan erőlködéssel tudta csak kipréselni magát, miután kirágta egy kicsi részen ezt a gubót. Ezért a tudósok, miután pontosan megállapították, hogy ezeknek a pillangóknak mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy ezekben a gubókban kifejlődjenek, finom metszésekkel feltárták ezeket, vagyis a pillangók bármiféle szenvedés nélkül tudták kezdeni életüket. A baj csak azzal volt, hogy erőtlen és színtelen lepkék jöttek ilyen módon létre, valami miatt ugyanis, ezeknek a lepkéknek, ahhoz hogy életerősek és szépek, színesek legyenek, szükségük volt arra, hogy ilyen keservesen, vagyis hogy egy saját maguk által kirágott lyukon kipréselve magukat kezdjék életüket.
A mi Istenünk, akinek szavára csillag milliárdok jöttek létre, megteremthetett volna bennünket úgy is, hogy a megigazulásunk útja ne legyen ilyen nehéz, viszont ez az ára a szabadságnak, ez az ára a szabad akaratunknak.
Istenünk mára rendelt Igéi tehát arra tanítanak minket, hogy mi emberek Isten képmására teremtett, ő általa megáldott és hatalommal felruházott lények vagyunk. Ne hagyjuk tehát, hogy mint tehetetlen bábokat, minket is becsapjon a ránk leselkedő gonosz, mégpedig olyan gondolatokkal, hogy mi a legtöbb bűnünk felett úgysem tudunk és fogunk majd sohasem uralkodni, hogy mi képtelenek vagyunk a megigazulás útjára lépni, vagy azon megmaradni. Vegyük ma komolyan, hogy nekünk igenis lehetőségünk van arra, hogy helyesen cselekedjünk, és emelt fővel járjunk, és arra is, hogy ha ez mégsem így történik és a bűn ránk leselkedik, teremtő Istenünktől nyert hatalmunkkal és az ő szavában bízva, uralkodjunk a bűn felett, vagyis ne engedjük, hogy az ránk törve elpusztítson minket. Mert igen tudjuk, hogy adatott nekünk a Megváltó, hogy van nekünk Krisztusunk, aki meg tudja minden bűnét valóban bánó ember vétkét bocsátani, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk ezért már nem is kell azon igyekeznünk, hogy egyre inkább élni tudjunk Istentől nyert hatalmunkkal, vagyis hogy uralkodjunk a bűnök felett. Sőt, azt gondolom, hogy a bűnét igazából bánó ember igyekszik csak igazán egyre inkább tisztán élni, egyre kevesebbszer megbántani Urát. Mennyivel szebb és jobb lehetősége tehát életünknek, hogy a ránk leselkedő, minket kirabló és boldogságunktól, életünktől megfosztó gonosz helyett, az ajtónk előtt álló és zörgető Jézusnak nyissunk ajtót, hogy életközösségünk legyen vele. Így legyen! Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által! Köszönjük tanításod, hogy emlékeztettél minket arra, hogy mi a te áldott és hatalommal felruházott gyermekeid vagyunk, akiket annyira szeretsz, hogy igyekszel minket trónusodig eljuttatni. Kérünk Urunk, támogass minket a te Szentlelkeddel, aki mindig, minden napon emlékeztessen minket a te szavaidra, Igéidre, hogy ne tudjon minket a folyton ránk leselkedő gonosz becsapni, elpusztítani. Légy a mi jó pásztorunk a megigazulásunk útján, segíts minket, hogy jó döntéseket hozzunk, hogy a lelkünk ajtaján zörgető Jézusnak nyissunk ajtót, a folyton ránk leselkedő bűn helyett.
Így kérünk most Urunk az előttünk álló új tanévben gyülekezetünkért, iskolánkért és óvodánkért, kérünk azért, hogy egyikünkkel se történhessen meg az, hogy nem halljuk meg a te lelkünk ajtaján történő kopogtatásodat. Segítsd Urunk mindnyájunkat, hogy Rád tekintve, tőled elfogadva ehhez a hatalmat, ki-ki a maga helyén uralkodjunk a bűn felett és nyissunk ajtót a te Fiadnak lelkünk ajtaján és erre segítsünk másokat is.
