Bálványok – a sorozat vége

Textus: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2 Kor 12:9.

Kedves Testvérek!

Talán néhányan tudjátok rólam, hogy bohóc szerettem volna lenni gyerekkoromban. Sokáig tartottam magam ehhez a gondolathoz, készültem, sok bohóctréfát ismertem. Figyeltem a bohócokat – „bojóc leszek a tévében!”. Egy híres bohóc, Eötvös Gábor különösen tetszett nekem. Ha azt mondom: „Van másik!” – bizonyára sokunknak megjelenik a kép, a kis zenebohócról, aki újabb és újabb hangszereket húz elő. Van másik! Ez jutott eszembe, mikor a bálványokról szóló sorozat végéhez érkeztünk. Az ember, mint valami bohóc újabb és újabb bálványokat húz elő. Talán volt olyan igehirdetés, ami komolyan megszólított minket, ami után erősen elgondolkodtunk, imádkoztunk, talán még a bálványunkat is ledöntöttük. De aztán elhúzunk egy másikat, amíg újra le nem lepleződünk. És ezt képesek vagyunk nagyon sokáig – élethosszan csinálni. A sorozatnak ma vége lesz, de a bálványok elleni küzdelmünknek nem szabad, hogy vége legyen! Persze a Bibliában megtaláljuk arra is a választ, hogy hogyan tudunk igazán megállni a bálványokkal szemben; Tim Keller ezt így mondja: nem elég kigyomlálni a bálványokat az életünkből, „felülvetésre” van szükség. Vagyis az űrt, amit érzünk az életünkben, be kell tölteni. Ha nem Isten tölti be, akkor, újra és újra bálványokat állítunk. „Van másik!”

Ma erről lesz szó, hogyha Isten tölti be az életünket, akkor többé nincs szükség másra. Elég az Ő kegyelme.

1. Jákóbbal már találkoztunk sorozatunk során. Ma is az ő életén keresztül nézünk rá a saját életünkre.

Ki is ez a Jákób? Izsák (Ábrahám fia, az ígéret gyermeke) és Rebeka fia. Izsák is és Rebeka is imádkoztak, hogy szülessen gyerekük, és aztán meg is születik Ézsau és Jákób. Milyen idilli család! Imádkoznak, meghallgattatik az imádságuk, két fiú születik. Micsoda áldás! Milyen szép család! Sajnos, nem így van. Mit olvasunk? Izsák Ézsaut szerette, Rebeka pedig Jákóbot. Teljes széthúzás, kivételezés, pártoskodás. Szörnyű lehetett élni abban a családban. Jákób mindig az anyja szoknyája mellett ült, az apja elsőszülött fiát szerette, aki erős volt, férfias, harcias, vadász. Neki tartogatta az elsőszülötteknek járó atyai áldást. Jákóbnak talán azt sem mondta soha, hogy szeretlek, fiam. És Jákób az apja szeretetét kereste, az atyai áldásra vágyakozott. Még a csalástól sem riad vissza – anyjával közösen becsapják Izsákot, hogy megszerezzék az áldást. Híres történet – mindenről gondoskodnak: Ézsau szőrös volt – kecskeszőr, még a szagát is, a hangját is utánozni kellett, de sikerült a csalás. Jákób becsapja szinte vak, öreg apját és megkapja az áldást.

Persze aztán menekülnie kell, mikor kiderül az igazság, Ézsau haragra gerjed, meg akarja ölni Jákóbot. És Jákóbnak rögtön az út elején megjelenik Isten. Megígéri, hogy vele lesz a száműzetésben. Erre Jákób Istennel is alkudozni kezd. Majd ha így, majd ha úgy…

Aztán ősei földjén találkozik Ráhellel, a gyönyörű lánnyal, akiért bármit megtenne. Erről a történetről hallottunk ebben a sorozatban igehirdetést. A szeretetről, mint bálványról. Mikor a szeretettől várjuk, hogy megoldja életünk problémáit, ami biztonságot ad, ami megvéd, ami biztos támpont lesz. És láttuk, hogy épp olyan beteg kapcsolatokba megy bele, mint amit otthon hagyott. És ő is különbséget tesz a feleségei, gyerekei között, Ráhelt szereti, Leát utálja.

És mikor Lábánnal, az apósával kell megalkudnia, ügyeskedik, trükközik, nem az egyenes úton jár.

Jákób. Azt jelenti a neve, hogy csaló. És látjuk is, hogy csal, alkudozik, ügyeskedik, hazudik. De miért? Mit keres? Talán egész eddig, a Jabbók révéig az áldást kereste. Az áldást, ami békességet ad, ami betölt, ami életet ad. Ezt várta az atyai áldástól, hogy megkapja végre ő is a szeretetet, jó szót, ezt kereste a feleségeiben, az ügyeskedésekben, hogy szeressenek, hogy valaki én is legyek végre, valakinek én is fontos legyek.

Nem pont ezt az áldást keressük mi is? Ami békességet ad, amitől értékesnek, fontosnak érzem magam, hogy valaki fejünkre tegye a kezét, és kimondja az áldást felettünk? Hogy szeressenek, hogy fontosak legyünk? Ezért áldoz fel sok mindent a bálványok oltárán, hátha segítenek;

sokat dolgozunk, hogy a gyerekeknek, a házastársnak minden meglegyen, hogy szeressenek.
Sok pénzt költünk a szépségünkre, hogy aztán a rajongók hada mondja, de jól nézel ki, letagadhatnál pár évet.
Meg akarjuk szerezni a hatalmat, hogy átéljük, figyelnek ránk, fontosak vagyunk.
Lessük a gyerekeink kívánságát, mert attól félünk, ha nemet mondunk, nem fognak szeretni.

Nem kell tovább sorolni, mind érezzünk, milyen tragikomikus, mikor egyre másra húzzuk elő az újabb és újabb bálványt („van másik”), hátha megtaláljuk, amit keresünk.

De nem. Ahogy Jákób sem talált békességet.

2. Elindul hazafelé, de halálos félelem járja át a szívét. Ézsauval kell szembenéznie, akit megcsalt, meglopott, megalázott. De végül Istennel kellett szembenéznie.

A vagyonából egy tetemes méretű ajándékot különít el, előre küldi az embereivel. Aztán a gyermekeit osztja több csoportra, legvégére hagyva a legkedvesebbeket, hátha harca kerül a sor, legalább ők megmeneküljenek. Mindenkit átküld a folyón, ő maga marad leghátul, a folyó másik oldalán, teljesen egyedül. Talán úgy gondolta, szüksége van arra, hogy egyedül végiggondolja, hogyan is lesz ez a találkozó Ézsauval, mi van, ha nem bocsát meg neki. És ott a magányában egyszer csak megjelenik egy alak, és birkózni kezdenek. Jákób talán azt gondolhatta, hogy Ézsau támadt rá. Nem írja le a Szentírás, hogy végülis mikor döbbent rá, hogy Istennel küzd. Birkóznak, „nem bírtak egymással”, aztán azt kéri az idegen, hogy engedje elmenni, mert már hajnalodik. És Jákób – tudván kivel áll szembe – megint az áldással jön elő. „Nem bocsátalak el, amíg meg nem áldasz!”

És akkor újra hallja a kérdést, amit apja, Izsák is kérdezett tőle: ki vagy te? Akkor azt válaszolta: Ézsau vagyok. Most újra szól a kérdés: Ki vagy te? Az ember legnagyobb csatája ez, Isten színe előtt, őszintén kimondani, hogy ki vagyok én. Ki vagy te, mi a neved? Jákób, a csaló, az ügyeskedő, a hazug, a trükköző, másokat manipuláló – JÁKÓB!!! És amint kimondja, megvallja, az egész életét bemutató nevét mondja, Isten egy új nevet ad neki: „Izrael” – mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél! De hát nem is győzött! Isten csak gyengéden megérintette, és örökre lesántult! Isten mégis Izraelnek nevezi, mert megvívta a legnagyobb csatát Jákób: az Isten színe előtt őszintén megvallotta, hogy kicsoda ő.

Ki vagy te? Tanár, postás, nagymama, kereskedő, szakember, anyuka, diák, szerelmes… De most ne ezt válaszold, hanem őszintén Isten jelenlétében: képmutató, nagyképű, kicsinyhitű, csaló vagyok. Amíg ezt nem élted át, ezt az Istennel való őszinte találkozást, ne várj megújulást az életedben. Porolgasd csak fáradhatatlanul a bálványaidat, és ne csodálkozz, hogy hiányzik a békesség, a biztonság, a szeretet az életedből.

Ki vagy te? Jákób. És megáldotta Isten. Hogy mit mondott Jákóbnak Isten, nem tudjuk, de azt igen, hogy Jákób más ember lett. Viselte magán az Istennel való találkozás jelét (sántított), és átélte a Isten kegyelmét, hogy Isten nem pusztította el. Ezért tudott ő is alázatos lenni Ézsau előtt, őszintén, tiszta szívvel bocsánatot tudott kérni, és ő állt a családja élére, ő ment elől.

3. Igen, mind így vagyunk, mikor a kegyelmes Istennel találkozunk. Nem lesz már olyan fontos a magad igaza, és valósággal betölt a szeretet és a békesség. De ki ez az Isten?

Jákób küzd, birkózik vele, de nem bírnak egymással. Ebből azt is gondolhatnánk, hogy Isten gyengébb volt Jákóbnál. De ha figyelmesen olvassuk a történetet, azt látjuk, hogy Isten csak gyengéden megérinti Jákóbot, aki ettől az érintéstől végleg lesántul. Egy gyengéd érintéstől. Emberfeletti erővel van dolga Jákóbnak. Talán ekkor hullott le a hályog a szeméről, és látta meg, hogy Isten van ott vele. Az erős Isten, aki hagyja, hogy gyengének lássák, hagyja, hogy legyőzzék. Aki hagyja, hogy kigúnyolják, elárulják, megkorbácsolják és megöljék. Igen, most már nem Jákób történetéről beszélek, hanem Istenről, Akivel ő ott találkozott Jabbók révénél, és Akivel mi is találkozhatunk. Ugyanaz az Isten küzdött ott Jákóbért, Aki küzdött értünk a kereszten. Miattunk lett gyenge, hogy le tudjuk dönteni a bálványainkat, és Őbelé kapaszkodjunk, hogy áldjon meg. És hogy mind, ami átok volt az életünkben, csalás, nagyképűség, kishitűség, áldássá lehet ott a keresztnél (Áldássá lesz ott az átok).

Isten mer gyenge lenni, hogy megmutassa nekünk, hogy az erő nem az egymás legyőzésében van, hanem a szeretetben, az ő kegyelmében. Ahogy Pál írja: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm, erőtlenség által ér célba.

Miért mondogatod még mindig: „van másik!”, miért keresgélsz még mindig kétségbeesetten, mint Jákób? Állj meg Isten színe előtt, felelj Neki: Ki vagy te? És halld meg az új neved, és éld az új életet – bálványok nélkül, szabadon – mint akinek megkegyelmeztek, mint akit úgy szeretnek, aki olyan fontos, hogy Jézus az életét adta érted! Elég néked az én kegyelmem!

Ámen

Szentendre, 2018.11.25.

Harmathy Andrásné