Be van írva a szívünkbe

2006. június 18.
dr. P. Tóth Béla

Be van írva a szívünkbe

Lekció: Róma 2, 11-25
Textus: Róma 2,28-29

“Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az, sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük teremtő szeretetedet, amivel világot alkottál. Köszönjük, hogy nekünk embereknek is helyünk van a te világodban, sőt, a magad számára teremtettél minket. Légy áldott ezért a napfényes, nyári vasárnap délelőttért, amin eljöhettünk házadba, hogy megemlékezzünk a nyugodalom napjáról, amit te rendeltél megpihenésünkre és megszentelhessük ezt a napot. Fogadd kedvesen köszönetünket a sok jóért, amit adtál nekünk. Megvalljuk, sok fogyatkozással és nagyon töredékesen voltunk a te gyermekeid. Kérjük, bocsásd meg mind azt, amivel megszomorítottuk Szentlelkedet és azt kérjük tőled, hogy újra jöjj közel a te népedhez, mindnyájunkhoz egyen-egyenként és beszélj a lelkünkre. Adj nekünk élő igét, világos útmutatást és erőt. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket.

Ámen.

Igehirdetés

Sokszor felmerül hívő emberek beszélgetéseiben, fiatalok közt ifjúsági órán és más alkalmakon, hogy vajon üdvözülnek-e a pogányok. A válasz erre a kérdésre általában elég lehűtő szokott lenni, nagyjából az, hogy foglalkozzon csak ki-ki a saját maga élethelyzetével, nem kell gondolatban évezredeket bejárnia és térben földrészeken túlra elutaznia az embernek az üdvösség dolgában, hiszen itt van a sajátja, törődjön inkább azzal, luxus ilyen kitérőket tenni és a magunk dolgai helyett erről gondolkodni. A kérdésre, hogy mi lesz a pogányok örökkévaló sorsa, a Bibliában valóban nagyon kevés helyen történik utalás, de akkor annál világosabban.

Mai igénk például azt mondja itt a Római levélében, amit az előbb hallottunk is, hogy a pogányoknak nincs ugyan mózesi törvényük, de természettől fogva is sokszor éppen azt teszik, ami a törvényben van, így ők tulajdonképpen ilyenkor “önmaguknak törvényük”, mert a törvény szerinti cselekedet mintegy bele van írva a szívükbe. Az öntelt vallásos emberek ellenében, az ő ébresztgetésükre mondja ezt Pál, egy olyan ember, aki például máltai hajótörése alkalmával megtapasztalta a pogányok nem mindennapi emberségét, ahogyan a tengerből kihúzott hajótöröttekkel végtelenül emberséges módon bántak, befogadták és segítették őket.

Meghökkentő és elgondolkodtató ez a kifejezés, hogy a törvény, vagyis a helyes cselekedet mintegy “bele van írva” az emberi szívbe. Tudjuk, hogy sokszor nagyon is elhalványodik ott ez az írás, de ha töredékesen és halványan is, valamilyen emléknyom formájában mégis ott van bennünk, hogy Istenhez tartozunk, tőle jövünk, hozzá térünk vissza földi utunk végeztével, és az lenne itt a dolgunk, hogy ehhez méltóan éljünk.

A mindennapi tapasztalat azt is mondja, hogy az ember szívébe bizony más dolgok is be vannak írva. Itt vannak velünk emlékeink a gyermekkortól kezdve, amik időnként felidéződnek és az ember megint négy vagy hat éves, és ott van lélekben abban a házban, ahol a szülei akkoriban éltek, amikor ő még kicsi volt. Bele van írva a szívünkbe a gyermekkorunk. Aztán úgy tűnik, bele van írva a szívünkbe a sok-sok vágy, ami valaha is megszületett bennünk, és ezek uralma néha nagyon is erőszakosan érvényesülni akar az életünkben. Bele van írva a szívünkbe nem csak a gyermekkorunk, hanem a vágyaink is, és néha ember legyen a talpán, aki egyik vagy másik szívébe írt vágytól szabadulni képes. Aztán a szívünkbe van írva még sok-sok más dolog is, most csak a sebeinket hadd említsem még. Az, hogy valamikor megaláztak, talán megszégyenítettek, legyőztek, megmutatták, hogy milyen vagyok valójában, vagy ők milyennek látnak, és a sebek sokáig nem gyógyulnak a szívben. Ez annyira így van, hogy egy gondolkodó egyenesen azt mondta, a gondolkodásunk legtöbbször nem annyira az igazság felé tart, mint inkább a sebeink felől jön…

És ez nagyon szomorú, hogy így van, mert az ember szívébe – ezek szerint – nagyon is sok minden van beírva és ezek aztán egymással versengve húzzák-vonják az embert, hol erre, hol arra. Hadd legyen mégis evangéliumává, jó hírévé ennek a mai vasárnapnak, hogy a sok minden között, ami az ember szívébe van írva, ott található az Isten törvénye is. Tény, hogy elhalványultan, megfakultan, darabokra hullott állapotában, de mégis ott van valami bennünk, ami még a lelkileg alvó embert is ösztökéli, nyugtalanítja, és szüntelenül arra emlékezteti, hogy van egy magasabb élet is annál, amit mi éppen élünk.

Egy nagyon szemléletes képpel, hasonlattal érthetjük ezt meg. Néha megesik, hogy az embernek reggel korán kell elutaznia, és tart attól, hogy minden felhúzott ébresztő óra dacára is elaludhat. Ilyenkor gyakran megesik, hogy a szükséges felkelési idő előtt egy fél órával vagy órával hamarabb felébred az ember, még akkor is, ha sosem szokott olyan korán felkelni. Azt szokták erre mondani, hogy amíg aludt, valami azért ébren volt benne. Sajnos, nem mindig működik ez a fajta ébresztő óra bennünk, mint ahogyan a lelkiismeret sincs mindig ébren az ember életében. Ha jelez is a lelkiismeret, sokszor csak utólag teszi, olyankor is csak elmarasztalni tud, de döntő pillanatokban mintha ő is legtöbbször aludna. Ha így van is, mint ahogy bizonnyal így van, akkor is jó most ezt hallanunk az igéből, hogy a szívünkbe írt sok egyéb dolog mellett ott van bennünk az Istenről való tudás is, és az a bizonyosság, hogy nekünk ő hozzá méltóan kell élnünk ezen a földön.

Becsüljük meg ezt az isteni gondoskodásból fakadó csöndes tudást, mert ez a szívünk legértékesebb tudása. Ez menthet meg kísértések idején, ez mutat új utat az elkeseredéskor, és ez emel fel minket, amikor úgy érezzük, elbuktunk. Figyeljünk a szavára, mert aki ezt nem teszi, akinek nem kell a szívébe írt Isten-tudás, az majd az életében kívül, mintegy a falra kiírva fogja látni a saját gyarlóságát, ahogyan Belsazár király is látta a falon: Megmérettél és híjával találtattál! Mennyivel értelmesebb dolog figyelni a szívünk súgásaira, a halk és csendes szóra, ami nem pusztító tűzben, nem szélviharban és nem is földindulásban jön, hanem a “halk lebegés hangja”, ahogyan ezt egy német bibliafordításban olvassuk Illés történetében.

Néha nem több ez a halk lebegés hangja, mint csöndes öröm egy megértett ige felett, amit odahaza olvasunk a belső szobánkban vagy hallunk a templomban. Máskor egyszerűen a tiszta lelkiismeret, vagy az, hogy tud az ember valami szép éneket derűsen dúdolni, magában énekelgetni Isten dicséretére. És amikor ezek nincsenek ott? Amikor üres az ember szíve? Akkor rendszerint sokkal nagyobb veszélyben vagyunk lelki értelemben, mint fel tudnánk fogni. Olyankor az ember szíve kiadó az első jött-ment gondolatnak vagy érzésnek, ami aztán beszállásolja magát oda, néha évtizedekre is.

Ilyesmi a harag és a búsulás, amit a tegnap olvashattunk a Római levélben. Az ember ilyen állapotában szinte gyűjti magának a haragot. Megbántották valamikor gyermekkorában, és alig várja, hogy felnőtt életében ráleljen azokra az emberekre és azokra a pillanatokra, amikor a benne élő tehetetlen dühöt kiélheti és mozgósíthatja valaki ellen. Elég, ha egy kicsit hasonlít az illető az őt gyermekként megbántó felnőttre, vagy a helyzet emlékeztet egy kicsit arra, ami vele történt, mindegy, mert a lényeg az, hogy a búsulás és a harag kiömölhessen valakire itt és most. Nagyon szomorú ez az állapot, mert vak és őrült is, de ezrek és ezrek élnek ebben a lelki nyomorúságban és teszik nehezebbé vele mások életét és rombolják persze a sajátjukat is, hiszen búsulással és haraggal élni a szívünkben sokkal alantasabb dolog, mint örömben és szeretetben.

De nem csak a szívünkbe írt isteni szóra emlékeztet az ige, bár ez nagyon fontos dolog. Azt is mondja, és éppen a vallásos embereknek, hogy el nem bízzák magukat. “Íme, te hívő embernek mondod magadat, Istennel dicsekedel, a törvényre támaszkodsz és meg tudod különböztetni a dolgokat, mert a törvényből megtaníttattál, és azt hiszed magadról, hogy te a vakoknak vezetője, a sötétségben lévőknek világossága, a balgák tanítója, a kiskorúak mestere vagy, van tudásod és igazságod. Te másokat tanítasz, vajon magadat is tanítod-e? Aki azt hirdeted másoknak, ne lopj, vajon te magad lopsz-e? Aki azt mondod másoknak, ne paráználkodj, vajon paráználkodol-e? Aki utálod a bálványokat, vajon szentségtörő vagy-e?”

Súlyos szavak ezek, de nem azért mondja nekünk őket az ige, mert bántani akarna minket. Éppen ellenkezőleg, a megtisztulást munkálja bennünk. Néha egyetlen szó, egyetlen fogalom meghallása is elég, hogy egy héten át gondolkozzon rajta az ember. Ha mai igénk értelmezésében első szavunk a szívünkbe írt ige, az isteni megszólításra visszhangozni tudó, mélyebb lelkünk tudatosítása volt, akkor a második minden bizonnyal ez: megvalósítás. Nem látszani, hanem lenni, “non videre sed esse”, ahogy a latin mondás tanít bennünket. Nem az a zsidó, mondja Pál, aki úgy született, nem az a körülmetélkedés, ami a testen külsőképpen van, hanem a szív lélek szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől van.

Mert az ember még a vallásában is meg tud romlani, még a templomot is rablóbarlanggá tudja tenni, olyan hellyé, ahol a martalócok jól érzik magukat, mert semmit nem változva jöhetnek ki belőle. Nagyon valószínű, hogy ez a jézusi mondás igazi értelme, ti az imádság házát rablók barlangjává tettétek. Rablóbarlangnak nevezhetni azt, ahol a rablók jól érzik magukat, mert nem beszélgetnek igazából Istennel, és minden maradhat a régiben. Hát ezért a megvalósítás és nem az érzések és nem az elbűvöltség és nem az esztétikum. Mert ezek mind meglehetnek, de ha közben minden marad a régiben, akkor az nem az imádság háza, hanem az, aminek Jézus mondja.

Kaptunk tehát a Római levél mai része alapján egy jó hírt, egy evangéliumot: ami öröktől fogva az ember szívébe van írva, az visszhangozni tudja Isten megújító megszólításait. Van bennünk valami, ami Istenhez tartozik, vele kapcsol össze, ne legyen ez számunkra lényegtelen. Életünk legértékesebb része ez, vigyázzunk rá, használjuk, éljünk vele! Kaptunk ehhez egy figyelmeztető igazságot is: csak a megvalósítás számít, hogy mit teszünk, minden másodlagos ehhez képest. Nem az elveink, nem a szép szavaink, nem a szívünk érzései vagy vallásos elbűvöltségünk, csak és kizárólag az, amit a valóságban megengedhetőnek tartunk magunknak és megteszünk. Vetüljön hát ki a szívünkbe írt isteni valóság hozzá méltó cselekedetekben, szavakban, gondolatokban és érzésekben.

És most kapjunk még egy bíztatást is: Isten az üdvöt akarja. Ő üdvözítő Isten! Nem gyönyörködik a vétkes ember halálában, nem akarja, hogy valaki is elvesszen, nem örül annak, ha egy ember elzüllik vagy hitében megtántorodik vagy a szeretetében meghidegül. Arra biztat minket, hogy térjünk vissza az első szeretethez, ahhoz, amikor megtaláltuk őt. Ott a mi igazi helyünk, arra alkotott minket, ne érjük be kevesebbel! És visszatalálhatunk oda bármikor. Tüzet csak tűz tud gyújtani, és ezt a Szentlélek adja. Maga a jelenlévő Isten.

Őt hívjuk, őt várjuk, rá hagyatkozunk, előtte nyitjuk meg szívünket. Ő annak örül, ha valaki visszatalál hozzá. A tőle eltávozót olyan fontosnak látja, hogy még a mélységbe is utána megy. A golgotai kereszttel arról szólt nekünk, hogy a szenvedésben és halálban is velünk van, nem hagy el minket a mélység idején sem. Hát becsüljük meg ezt a nagy jóságot, vigyázzunk a vele való kapcsolatunkra és viszonozzuk kegyelmét értelmes, tiszta és szeretetben való élettel.

Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, szeretnénk egyre jobban vigyázni életünknek arra a részére, ami a szívünkben hozzád kapcsol minket. Köszönjük minden híradásodat, amikor magadról szól nekünk. Légy áldott az ébresztésért, a bíztatásért, légy áldott a sok segítő erőért, amit közölsz velünk. Tégy minket a megvalósítás embereivé, hogy ne csak szavaink és elveink legyenek, hanem cselekedeteink és hozzád méltó életünk is. Köszönjük, hogy gyógyító szeretettel állsz a betegeink mellett és azt kérjük, lelki épülésünket is te add meg napról napra. Vezess minket a munkás hétköznapokban, adj vezetést és Szentlelked világosságát, hogy el ne tévelyedjünk.

Ámen.

Kategória: Igehirdetések, Kehely | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.