Családi boldogság

2001. április 29.
dr. P. Tóth Béla

Családi boldogság

Lekció: Zsoltárok 128: 1-6
Textus: Zsoltárok 128: 5-6

“Áldjon meg téged a Sionról az Úr, hogy láthasd Jeruzsálem jólétét egész életeden át, és megláthasd unokáidat.”

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk, megköszönjük neked az új tavasz ajándékát, az élet újrakezdődő mozgását, éledését. Köszönjük a gyülekezet lelki családját, ahol erőt meríthetünk és megtisztulhatunk igéd által. A régiek elmennek és újak állnak a helyükre, így van ez jól akaratod szerint. Megköszönjük az ifjak életét, bontakozó hitüket, ennek a mai napnak, a konfirmációnak örömét. Segíts minket, hogy élhessünk hálás lélekkel mindazzal az ajándékkal, amit igédben adsz nekünk. Engedd, hogy szívünk áhítata most feléd forduljon, hogy egészen neked szenteljük ezt a mai napot. Add Urunk, hogy tanulhassuk örök igazságaidat, bölcsességedet a régiek hite által is. Érints meg minket, formálj és erősíts bennünket a mi Urunk, Jézus Krisztus követésében.
Ámen.

Igehirdetés

Ünnepi örömben gyülekeztünk össze a mai vasárnapon, amikor a különböző családok egyetlen nagy, lelki családdá lesznek Isten népeként, és együtt örülünk annak, hogy a gyermekek, akik közül legtöbben éppen ebben a templomban részesültek a szent keresztségben, most már mint ifjak, a felnőtt kor határán Isten színe előtt vallást tehetnek mindarról, amit ismeretben, tudásban, hitbeli gyarapodásban szerzettek közöttünk. Ezen a vasárnapon éppen a család boldogságáról, mint Istentől adott ajándékról szól közöttünk az ige. Alig van aktuálisabb és fontosabb téma, hiszen a legtöbb emberi megoldatlanság és lelki éretlenség éppen a családban való feszültségekben jelenik meg. Éppen ott okoz boldogtalanságot, sebeket, ahol a legtöbb ajándékot adhatná egyik ember a másiknak, ahol a legközelebb vagyunk egymáshoz, ahol a leginkább egymásért kellene élnünk.
Egy ember földi életének kiteljesedése kevés dologban mérhető olyan bizonyosan, mint azon, hogy övéivel, szerettei körében, családjában milyen békességben és szeretetben él. Képes-e a családi boldogságra, s el tudja-e kérni Istentől, el tudja-e fogadni tőle, mert hogy ez az ő ajándéka, ez nem kérdéses. A zsoltáros is ebből indul ki, amikor azt mondja “Boldog mindenki , aki féli az Urat.” Valóban ez az a lelki-szellemi alapzat, amire a békés emberi lelkület, és a pozitív, egymást segítő, támogató családi közösség épülhet, hogy legyenek emberek, akik “félik az Urat”.
Különös szó ez a Szentírásban. Azt jelenti: aki a helyén van Isten színe előtt, nincs szökésben előle. Nem háttal él, közömbösen vagy éppen távolodóban tőle, ahogy egy másik zsoltár kifejezi ezt: “Messze földről kiáltja lelkem felségedet!” Ez a távolság, hogy messzi szakadtunk életünk alapjától, forrásától, teremtőjétől, s ez az, amivel szemben az Isten-félelem ráhangolódást, lelki közelséget jelent. Nem a rettegést és a remegő szívet, bár vannak állapotok, amikor az emberre igenis ráfér, hogy megdöbbenjen azon, hová jutott, mit tett, mit mulasztott. Olykor jó dolog, ha megretten az ember saját állapotán.
Ám az “Isten-félelem” nem ezt jelenti. Rilkének van egy szép verse, amiben úgy mondja el kapcsolatát Istennel, ahogyan az inas mesterét figyeli. Arról szól ez a vers, hogy olyan közel van Istenhez, mint a kis legényke, aki a szomszéd szobában pihenő mesterét éjszaka is figyeli, hátha egyszer egy pohár vizet kér tőle. Ez a csendes ott-lét, a “keze ügyében lenni”, rendelkezésére állni, figyelni, hallgatni – ez az isten-félelem igazi tartalma! Az az alapállás, az a készenlét, amiből egészen bizonyosan jó dolgok fakadnak az emberi kapcsolatokban is. Ahol ez a készenlét, csöndes odahallgatás hiányzik, ott nem csoda, ha megkeményedik a szív az embertárs iránt, és már csak az önzés és a magunk nagy igazsága marad. Tanuljuk hát most, amikor a hitben növendékeink itt vannak közöttünk, tanuljuk mindnyájan, kicsinyek, nagyok, felnőttek és idősek ezt a készenlétet, ezt az odahallgató figyelést, mert boldog mindenki, aki “féli az Urat”.
“Kezed munkája után élsz” – folytatja a zsoltáros. Ez már a külső megjelenése annak, amikor az ember a helyes alapra építve külső életét is Istennek szentelten tudja élni. Jó dolog, ha külső cselekedeteink nem a levegőben lógva, hanem a megfelelő alapzatra épülve valósulnak meg. Ha van kapcsolat a cselekedet és a szív Istenre figyelése között. A munka tisztességéről van itt szó, amit a felnőttek jól ismernek: hogy nem is olyan könnyű egy-egy ködös, őszi reggelen elindulni a munkába, mikor az ember fáradt; vagy a forró nyári hőségben helytállni, mikor az ember legszívesebben egy nyaralóhelyen lenne. És nem csak kényszerűségből lehet tenni, hanem úgy, ahogy a zsoltáros is mondja: Isten ajándéka, hogy tehetem. Nem vagyok beteg, nem vagyok kórházban, nem bénultam meg, nem ülök tolókocsiban, kezem-lábam egészséges, dolgozhatom, tehetem a dolgomat a családomért: “kezem munkája után élhetek”. Vajon ezzel a hálás szeretettel végezzük-e munkánkat? Kedves ifjú testvéreim, szeretnénk benneteket is arra bíztatni, és szeretnénk tőlünk telhetően példát is adni nektek – bocsássátok meg ha nem mindig sikerül, de ez a szándékunk – hogy munkánkat, a megélhetésünkért is végzett munkánkat is Istennek való szolgálatként szeretnénk végezni. “Kezed munkája után élsz” – akár az íróasztalnál, akár a gyárban, akár a mezőkön munkálkodva, iskolában, hivatalban: egy bizonyos, ha így végezzük, elmondhatjuk róla, amit az apostol bíztatásában úgy fogalmaz: “Atyámfiai, erősen álljatok mozdíthatatlanul, buzgólkodván mindenkor az Úrnak dolgában tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban!” Így nem hiábavaló a munka, ha Istentől való hivatásként, tőle vett megbízatásként, hálás szívvel végezzük, aminek az igazi jutalma összesen annyi, hogy végezhetjük, s kenyér kerül a család asztalára, ruha, cipő van elegendő, még valamit félre is tudunk tenni. Mindez az ő ajándéka, akkor is, ha a magunk szorgalmából van, mert ő adja hozzá az erőt, tőle kaptuk az egészséget, és leginkább az ő ajándéka az élő hit, hogy ezt a munkát ő bízta ránk. Milyen más így végezni napi kötelezetségeinket!
És ezek után, hogy az igazi alapzatról, a lelki szellemi fundamentumról, az Istenben való bizodalomról beszél, majd a mindennapokhoz tartozó, megkerülhetetlen feladatainkról, jut el oda, hogy a földi élet kiteljesedésének szép koronáját, a családi boldogságot is megfogalmazza: “Feleséged olyan házadban, mint a termő szőlőtő, gyermekeid asztalod körül olyanok, mint az olajfacsemeték.” Gyönyörűséges képek! Van-e a gyümölcsök közül még egy, ami annyi örömet jelentene a keretek művelőinek, mint éppen a szőlő? A egyik legrégebben termesztett kultúrnövény, melynek gyümölcse szívet-lelket gyönyörködtet: hitves és hitvestárs kapcsolata, mint a legszebb gyönyörűség, a termő szőlőtő képében jelenik meg szemünk előtt. A gyermekek az asztal körül akár a csupa lehetőséget jelentő olajfacsemeték. A régi keleten étel, gyógyszer, lámpásba való és sok minden más készült az olajból. Amikor valaki olajfacsemetét ültetett, a család egész jövendő gazdasági bázisát gyarapította. Jó dolog, hogy vannak gyermekeink, és Istennek legyen hála, egyre inkább meg is születhetnek, mert egyre több a hívő ember, aki nem csak arra tekint, hogy milyen márkát tud megvásárolni, hány négyzetmétert vagy négyszögölt tudhat a magáénak, hanem megszülethetnek a gyermekek is, és szülessenek is. Mert van-e nagyobb gazdagság a testvér-élménynél, hogy az ember már gyermekkorában megtanulhat szeretetben alkalmazkodni, olykor megharcolni is mindazért, amire szüksége van: a maga érvényesítéséért, mi ebből elfogadható, amit a közösség is jóváhagy, s mi az, amit jó letenni és nem magunkkal vinni a felnőttkorba. Milyen áldás, ha békességben, szeretetben, mint olajfacsemeték nőhetnek föl az új nemzedékek!
És az unokák, őket meglátni: ennél nagyobb ajándék már igazán nem is lehet! Mert amíg az ember csak szülő, addig a gondok, a terhek mindennap jelen vannak, mikor pedig már gyermekeink gyermekei születnek, akkor már boldog, megbékélt mosollyal tekinthetünk azokra, nem éltünk hiába! Íme, Isten áldása valósággá válik, “Sokasodjatok és szaporodjatok, és megáldotta őket”, ezt a Biblia első lapján olvassuk. “Meglátod gyermekeid gyermekeit”. Óvni és védeni kell a családi összetartozást, mert hatalmas erők dolgoznak ellene. Züllesztik, teszik elégedetlenné az ember lelkét, alig van ma olyan szellemi termék, ami ne kérdőjelezné meg, és olyan kevés a hely, ahol erősítést, buzdítást, támogatást kap az ember. “Áldjon meg téged a Sionról az Úr, hogy láthasd Jeruzsálem jólétét egész élteden át, és megláthasd unokáidat is.” Ezt az áldást mondja a zsoltáros az érkező zarándokoknak.
Mai ünnepi istentiszteletünkön mindnyájunkat ezzel gazdagít Isten ígéje: Boldog mindenki, aki féli az Urat – azaz hallgat rá, figyeli, érzékeli üzeneteit, komolyan veszi indításait! Ezt a csöndes befelé-figyelést, az ígére, Isten szavára nyitott szívvel odafordulást jelenti az istenfélelem. Adja meg Urunk, hogy így tudjunk élni, hiszen bezárul az ember szíve, s mindig újra ki kell nyitnunk. Erre való a vasárnap és az ünnep, hogy újra megnyíljon az ember szíve. Kezünk munkája után élünk, ez is az ő ajándéka. Ó, bárcsak tapasztalnánk, hogy jó dolog tőle vett hivatásként végezni kötelességeinket – milyen más gyümölcsei teremnek így a munkának!
Végül az összetartozás a hitves, gyermek, unoka, leginkább áldásának jele. Óvjuk, védjük gyermekeinket, amíg ránkbízottként elérik a felnőttkort, amikor a maguk gazdái tudnak lenni, és gondoskodjunk róluk a továbbiakban is, amikor már felnőtté válnak, értük mondott imádságokban, jó szóban, hogy lelki növekedésük meg ne álljon, meg ne rekedjen, hanem folyamatosan egészen az istengyermekségig eljusson, hiszen erről szól a Szentírás: Aki énbennem hisz, az az én parancsolataimat megtartja. “Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.
Ámen.

Imádkozzunk !

Istenünk, imádkozunk a konfirmáló fiatalokért, hogy lélekben tovább növekedjenek, téged egész szereteteddel megismerjenek, és hozzád közel legyenek, amikor életük fontos döntéseit meghozzák. Megköszönjük a szülők szeretetét, hogy felnevelhették gyermekeiket, megköszönjük az ifjak életét és egészségét, s azt, hogy készülhetnek a felnőtt életre. Segítsd őket, hogy szent komolysággal az igaz úton járhassanak, és el ne sodorhassa őket a tanításnak akármi szele. Légy vigaszuk szomorúságukban, erejük a kísértésben, világosságuk a világ és az élet sötétségében. Erősítsd meg őket áldó szereteteddel ezen a mai napon, és mindnyájukra töltsd ki Szentlelked közelségét!
Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.