Igehirdetés 2008. március 30.
Elbizonytalanodás és új bizonyosság
Lekció: János 21, 1-14
Textus: János 21,9
„Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret.”
Imádkozzunk!
Urunk, te úgy szeretted a tanítványaidat, hogy halálod után is eljöttél hozzájuk, nem is egyszer. Erősítetted őket, mert gyenge volt a hitük és tudjuk, hogy a mi hitünk is ilyen erősítésre szoruló hit. Mi nem jártunk veled együtt a vetések közt és nem voltunk veled a hegyen, mint Péter, Jakab és János, amikor testben itt voltál közöttünk. De itt van a kezünkben a Szentírás, és ennek a könyvnek a betűi révén is úgy jelensz meg köztünk, mintha testi szemeinkkel láthatnánk téged. Köszönjük neked ezt az ajándékot, ezt a csodálatos könyvet. És köszönjük neked azt is, hogy nem kell szégyellnünk előtted hitünk gyengeségét, az elbizonytalanodásainkat sem, hiszen még azoknak is megingott a bizonyossága, akik egészen közel voltak hozzád és közelről hallották a te saját hangodat. Add meg nekünk, hogy most mi is a te hangodat hallhassuk a magyarázott igéből. Vezess minket új bizonyosságra ott, ahol, élünk – a sok bűn, a szenvedés és a halál okozta az elbizonytalanodások közepette is, ahogyan ezt megadtad első tanítványaidnak is. Ámen.
Igehirdetés
Hol van az élhető élet? Ez volt a kérdés, ami embereket odavitt Jézushoz. Hallgatták őt, amint Isten országáról, királyi uralmáról beszélt nekik, és amikor a tanítványai közé hívta őket, elfogadták a hívást. Megtalálták ugyanis nála a lelkük bizonyosságát. Megismerték a Jézus hitét, és maguk is nagyon boldogok voltak ebben a hitben – másképpen nem is követték volna őt. Hatalmas tapasztalás lehetett nekik rátalálni Jézusra, aki nem kevesebbet, mint Isten szentségét hozta közéjük, és egyértelműen olyasmit képviselt, amiről azt mondhatták magukban, igen, ez az ember valami olyasmiről beszél, ami vállalható. Megmutatta előttünk, milyen az igazi élet, milyen az élhető élet, amit kerestünk.
De ez a szép bizonyosság nagypéntekkel nem csak megingott bennük, hanem alapjaiban rendült meg és teljesen szertefoszlott. Képzeljük el azokat a kereső lelkeket ott, nem is olyan nehéz dolog. Rátaláltak egy követhető hitű emberre, akit megszeretettek, aki mindenük lett, és ezt az embert a szemük láttára egy éjszaka elfogják, mint hamis tanítót, a nép félrevezetőjét és nyilvánosan kivégezik. Egyáltalán semmi csodálkozni való nincs azon, hogy ezek az emberek lelkileg megrendültek és a hitükben elbizonytalanodtak.
De nehogy azt higgyük akár, hogy ez valami példátlan történet a Biblia lapjain. Éppen ellenkezőleg, azt mondhatjuk, hogy számos, lényegében hasonló szerkezetű történet van a Szentírásban. Szinte ez a rejtett mintázat, ami olyan sokszor előttünk áll egy-egy ember sorsában, küzdelmeiben – különböző történetekben, eseményekben, sőt, magában a szent nép életében is. Ez a séma érhető tetten nagyon is sokszor, hogy bizonyosság, elbizonytalanodás, új bizonyosság. Nem kell felsorolni a történeteket, sok minden eszünkbe juthat egyéni sorsokból éppen úgy, mint nagy történelmi kataklizmákból. Van egy szép bizonyosság, Isten rendet tart a világban és ez milyen jó és biztonságos, csodálatos dolog embernek lenni – ebből születnek a hálaénekek. De aztán történik valami, ami mindent összekever. Valami nem sikerül, valami elromlik, sőt kétségbeejtő dolgok történnek – kiderül, hogy Isten nem olyan, mint amilyennek gondoltuk, mert hiszen megengedte ezt vagy azt. És akkor már nincsen hálaének és nincsen dicsőítés, hanem van helyette kérdés és kétely és bizonytalanság. Szétesik a szépen rendezett világ, és nem értjük, hol is van a helyünk és mit is kellene tennünk és gondolnunk. Azok a legszebb zsoltárok a Bibliában, amik megvallják minden szépítés nélkül, hogy az emberi életben vannak egészen érthetetlen és irracionális összefüggések, és egyáltalán nem úgy zajlik mindig az élet, mint azt mi szeretnénk. Mert van homály és van megrendülés és bizony, még keserű pohár is van. És az ember tanácstalanná válik és keresi a választ és nincsen válasz.
Így voltak ezzel a tanítványok is, pedig Jézus háromszor is elmondta nekik, hogy az Ember Fiának Jeruzsálembe kell mennie, sokat szenvednie a főpapoktól és megfeszíttetnie, de harmadnapon feltámadnia. Ám ezt ők annyira felfoghatatlannak találták, hogy Péter mindnyájuk nevében tiltakozott is Jézusnál, a szenvedésnek még a gondolata ellen is, mentsen Uram, nem történhet az meg veled. A feltámadást pedig talán elvileg hitték, de amikor egy hozzájuk közeli lényről volt szó, akkor még a hozzájuk közelebbi dolgot, a halálát sem akarták elhinni.
Mert ezek szerint nem csak olyan van, hogy mennek az emberek „erőről erőre”, ahogyan az egyik zsoltár erről szól, hanem olyan is, hogy találkozunk a felfoghatatlannal, a beilleszthetetlennel és szétesik a bizonyosság és minden sötét lesz, és homályossá válik.
Olyan jó ezt hallanunk az evangéliumban, hogy még az első tanítványok életében sem volt mindig minden a helyén. Pedig ez elvárt némelykor hívő körökben. És most azt látjuk, hogy még a tanítványok életében sem volt egyenletes és töretlen a lelki boldogság és hitbeli bizonyosság. Jó lenne, ha így lenne a hívő ember élete, de nem ilyen a valóság. Mert van a világon bűn, van a világon szenvedés és sajnos, halál is van, és ezek a dolgok megrendítik az ember lelkét. Bizonyosság, elbizonytalanodás, új bizonyosság – erről szól a Biblia. És milyen jó, hogy így van!
Nézzük hát, mi minden is történik akkor, amikor szétesik a világ és ott az elbizonytalanodás. Az első, amit Péternél és a többi társánál látunk, hogy visszamennek a régi életükbe. Elmegyek halászni – jó, megyünk mi is veled. Pedig ők már emberhalászok lettek volna, „gyűjteni lelkeket” Isten számára, ez volt a bizonyosságuk, hogy ez a dolguk, Jézustól kapták ezt a feladatot – de most ebből már semmi nem maradt. Vissza a régi életünkbe, az elhagyott szintekre, olykor a százszor megtagadott és szégyellt vétkekbe is, amiről az alkoholisták és a szenvedélybetegek tudnának a legtöbbet mesélni. Milyen terméketlen körben járás, vagy inkább lefelé mutató spirál az ilyen élet, mindig vissza ugyanoda, ahol már jártunk! De Jézus nélkül valóban nagyon sokan erre jutnak.
Aztán a kudarcok. Nem fognak semmit, pedig egész éjszaka kínlódnak a dologgal. És a háló mégis üres. Pedig eljárunk dolgozni, mondhatnánk magunkról, mi törekszünk és igyekezünk, mindent megteszünk, de a háló mégis valahogy üres. Pedig, ami emberileg megtehető, mi megtettünk de a háló üres és maga az élet is gyakran üres. Jézus nélkül nagyon sokan erre jutnak. Mert az életnek egyetlen igazi tartalma lenne, ő maga, Jézus, és ha ő nincs ott, akkor hiába van szép ház és hiába van márkás kocsi és hiába van megnyugtató takarékbetét is, mert az élet akkor is üres. Borzasztó dolog találkozni az embernek a Semmivel, az ürességgel, és rájönni, hogy az élet önmagában végül is valóban üres. Mert bizony elszállnak az élmények, és bizony unottá lesznek az örömök, és elszáll maga az élet is, és ott a kérdés, miért is éltünk mi valójában ezen a földön? Van-e abban a hálóban egyáltalán valami? És jó, ha ilyenkor emberek nem kezdik el a maguk üres és hiábavaló életét megtölteni valami méltatlan tartalommal, mert a munka és az igyekezet még mindig a legtisztességesebb dolog minden közül, de lám, lehet, hogy a háló akkor is üres, ha egész éjszaka dolgoznak vele. Van-e abban a hálóban egyáltalán valami?
Aki ezt a kérdést még soha fel nem tette magának, az bizton számíthat rá, hogy majd az élet egyszer felteszi neki. És akkor eljön a homály és a csönd és a sötétség – mert az ember keresi az élet méltó tartalmát, az élhető életet, a vállalható életet, de azt csak egyetlen helyen lehet megtalálni, és sehol máshol.
Ennek a húsvét utáni halász-történetnek azonban az a nagy többlete, hogy Jézus még ilyen állapotában is eljön azokhoz, akik őt szeretik. Talán a hitük valóban megrendült, lehet. Talán a bizonyosságuk is semmivé lett, ez is lehet. De a szívükben ott volt a szeretet Jézus iránt, és ez nem változott. Ez a történet folytatásából kiderül, most nem olvastuk fel. Pétertől kérdezi a Feltámadott, és ő a maga módján ezt egyértelművé is teszi: te tudod Uram, hogy szeretlek téged. És mindegy, hogy milyen gyarló szeretettel, mert ami a döntő, az, hogy ő eljön az ilyen emberhez. Pontosan úgy, ahogyan a kedves ifjúsági énekben énekeljük: Bízzatok, mert Jézus eljön!
Szeretném ezt az evangéliumot most mindenkinek a szívére kötni. Ha ott belül van Jézus iránt egy egészen apró, halvány kis szeretet is, akkor ő eljön hozzánk. Lehet, hogy egy igében fog megszólítani, lehet, hogy enni ad, mint a tanítványoknak, lehet, hogy megvigasztal, mindegy. Ő eljön azokhoz, akik őt szeretik. Érdekes, hogy a Feltámadott nem jelent meg kísértetként egyetlen embernek sem, aki őt halálra adta vagy gyűlölte. De eljött azokhoz, akik szerették őt. És eljön mihozzánk is, ha szeretjük őt, és ad belátást, és ad felismerést, és ad új hitet és új bizonyosságot, mert a bibliai séma ez: bizonyosság, elbizonytalanodás és új bizonyosság születése.
Jézus eljötte itt a Tibériás-tengernél több lépcsőben lett valóság a tanítványok számára. Eljött hozzájuk, már ott volt velük, de még nem ismerték fel, ez volt az első lépcső. Beszélt hozzájuk, üzent nekik, mit tegyenek, hallották a hangját, látták őt magát, de még nem tudták, hogy ő az. Jézus már ott van, de én még nem tudom. Milyen gyakori ez ma is! Legyen ez most bíztatás: ha én még nem látom is őt, azért ő már lehet, hogy ott van, talán egészen közel is, halló-távolban tőlem. Ott van az életemben, csak a szememnek kellene kinyílnia, vagy csak a szívemnek kellene feltárulnia. Micsoda evangélium: Jézus azok számára is ott van, akik még nem ismerték fel, akik még nem látják őt.
A második lépcső az, hogy engednek annak, amit ő mond. Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldala felől. Követik a tanácsát, pedig még nem látják, hogy ő az, aki szól. A szívük már igent mond arra, amit ő mond. De jó, hogy ilyen is van! Emberek, akik már azt teszik, ami jézusi, holott még őt magát nem is ismerték fel igazán. Lehet ezen az úton is járni. Meg ne oltsátok a Lelket, mondja az ige egy helyen, vagyis engedjük, hogy a szívünk jobb súgásai érvényesüljenek. Van egy rossz súgó is, a Gonosz. Ő mindig a rosszabbik megoldást akarja és megpróbálja elhitetni velünk, hogy nincsen más. Az evangélium azt mondja, ezek az emberek ott a Tibériás-tengeren a szívük jobbik súgására hallgattak, amikor döntést hozta. Valaki azt mondja a partról, vessük ki a hálót a hajó jobb oldalán. Nem tudjuk miért lesz az jó, de kivetjük. Nem az ellenkezés és nem a kritika és nem a nagy okosság győz, hanem a szívük jobbik súgására hallgatnak. És teli lesz a háló halakkal, az a nevezetes üres háló.
És végül a legszebb, és legfontosabb lépcső: együtt enni Jézussal. Ez egyértelműen az úrvacsorára való utalás. Odanéznek, és azt látják, hogy a parázson kenyér van és hal. Így várja őket Jézus. És még abból is hozat, amit most fogtak, legyen egészen bőséges a lakoma! A tanítványok igen-je is kell ehhez a szent közösséghez, az ő hozzájárulásukra is számít Jézus, noha alapjában ő táplálja őket. Mi már tudjuk, hogy saját magával táplál. Ez a legdrágább eledel. Önmagát adja nekünk, testének és vérének áldozati jeleit adja megerősítésünkre, amikor a szent asztalközösségben együtt ehetünk ővele.
Ez a parázs, rajta a kenyérrel és a hallal valóban az idill, főleg egy egész éjszaka hiábavaló küzdelme és az üres háló gyötrelme után. Jézus ezt adja a fáradt és csalódott embernek. Amit elvesztettünk a paradicsomkertben, holott az a mi eredeti helyünk, az igazi boldogságunk – az idill. Jézus visszaállítja életünkben az egyszerű és tiszta harmóniát, a magától értetődően helyén lévő dolgokat, a szép kertet, az összetartozást. Visszaállít minket eredeti helyünkre, ahonnan kiestünk. Újra lesz erőnk, mert ő ad, újra lesz ennivalónk, mert ő ellát, saját magát közölve velünk, újra lesz látomásunk a jövőről, hogy hová érdemes igyekeznünk. Igen, újra lesz hitünk és újra lesz bizonyosságunk, mert ő – eljön. És ha ezt adja itt a földön, mennyivel inkább ezt adja majd odaát. Így gondoljunk azokra, akik már elmentek közülünk, akik felől aggódunk, és akiknek sorsában egy kicsit mindig a saját sorsunkat is féltjük, vajon mi lesz velünk majd akkor, ha elmegyünk innen. Jézus visszaadja nekünk az eredeti, boldog helyünket, az elveszett paradicsomot, sőt, még annál is többet ad: mindenkor vele leszünk. Vigasztaljátok egymást ezekkel a beszédekkel!
Kell-e ennél több? A Feltámadott ezt adja nekünk. Bizonyosság, aztán elveszett bizonyosság, homály, tévedezés és bizonytalanság, de végül – általa, aki eljön, újra megnyert bizonyosság. Adja meg ezt mindenkinek, akik szeretik őt, ahogyan megadta az első tanítványoknak is! Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, légy áldott, hogy adtál nekünk hitet már szüleink, nagyszüleink és hívő tanítók által akkor is, amikor még kicsinyek voltunk. Köszönjük, hogy ez a hit erőt adott és vezetett eddig életünk rögös útjain. Köszönjük, hogy akkor sem hagytál el bennünket, amikor minden összetört és bizonytalanná lett. Megtapasztaltuk, hogy te eljössz, amikor mi már egyáltalán nem is számítunk rád, légy áldott ezért! Köszönjük ennek a megújított, erősebb és tisztább bizonyosságnak még az ígéretét is, amit mai igénkben bíztál ránk, és köszönjük, hogy nem csak lefelé, a romlás felé vezethet az út. Add meg nekünk, hogy a visszanyert bizonyosság emeljen, nemesítsen minket egészen a te színed előtt való méltó megjelenésig, odáig, amikor majd színről színre látunk téged és mindenkor veled lehetünk. Készítsd erre a szívünket, és vezess minket ennek jegyében a most következő hét napjaiban. Ámen.
