2006. február 05.
dr. P. Tóth Béla
Elérkezett hozzátok Isten országa
Lekció: Máté 12,22-30
Textus: Máté 12,28
“Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.”
Imádkozzunk!
Istenünk, megköszönjük neked, hogy eljöhettünk házadba, hogy itt együtt, közösen megszenteljük a hetedik napot, amit erre adtál. Hadd szálljon most hozzád az imádság, tőlünk, földi emberektől, fel egészen a mennyek magasságába, ahol angyali seregek és boldog, tiszta lelkek téged dicsérnek és a te közelségednek örvendeznek. Tudjuk Urunk, hogy te hallasz minden imádságot, akkor is, ha nem is teljesítesz be minden kívánságot, mert te jobban tudod, mire van igazán szükségünk nálunk magunknál is. Szeretnénk hallani mi is a te hangodat, az örök szeretet és a teremtő gondolat hangjait. A zsoltárossal együtt így imádkozunk: Add értenünk felséges hatalmadat. Lehajtjuk fejünket és megnyitjuk előtted lelkünket, jöjj és lakozz bennünk és egyszerűvé formálj, belső lelkiképpen. Megváltó Jézusunkért hallgass meg minket.
Ámen.
Igehirdetés
Amikor emberek egymással megütköznek és vitáznak, rendszerint az a kérdés, hogy kinek van igaza. Gyakran megfigyelhető, hogy viták idején egy bizonyos ponttól a beszélőket már nem az érdekli, mi is az igazság, vagy mi a valóság, amit vitattak, hanem az, hogy kinek van igaza. És a cél innét kezdve sajnos már rendszerint tényleg nem az igazsághoz való eljutás, hanem egymás legázolása. Így volt ez sajnos, mióta a világ világ, amióta az Isten közelségét odahagyva az Éden-kerten kívül élünk, és így van ez sajnos ma is nagyon gyakran. Talán ezért is érdemes odafigyelni az evangéliumra és azon belül is mai történetünkre, mert ebben, bár Jézus nagyon is megütközik a farizeusokkal, egy igazi vita tanúi vagyunk, neki azonban mégsem az a legfontosabb, hogy bebizonyítsa, nem az ellenfeleinek van igaza, hanem az, hogy kimondja, számukra is, másoknak is: Elérkezett hozzátok Isten országa!
Annál is furcsább ez a fordulat, mert az adott helyzetben nagyon is fűtött a hangulat, feszült a pillanat, hiszen nem kevesebbel vádolják éppen Jézust, mint hogy az ördöggel cimborál és így gyógyít – s ha ez bebizonyosodik, akkor halál vár rá. Folyik az öldöklő vita, kinek van igaza. És Jézus egyszer csak kilép ebből a szembenállásból, nem azt tartja fontosnak igazán a veszélyes pillanatban, hogy bizonyítsa, neki van igaza és mennyire nincs igaza ellenfeleinek, ahogyan azt az emberek általában mindig is tenni szokták – szoktuk, ha védjük magunkat – hanem az fontos neki, hogy emlékeztessen: lehet Isten királyi uralma alatt élni. Az egész vitából kiemelkedik ez a mondat, valósággal megnyit a hallgatóság előtt egy ajtót és azon az ajtón fény árad be a földi világba.
Elérkezett hozzátok Isten országa! – ez azt jelenti, hogy nem csak vitázni lehet, hanem magunkat az örök jóságnak alárendelni is, nem csak a céljaink és az érdekeink után szaladni lehet, hanem lehet keresni Isten országát is, éspedig először, mindennél fontosabb helyen, hogy aztán majd mindegy egyebek megadassanak. Legyen most Jézusnak ez az új irányba induló mozdulata, amivel fordít egyet a beszélgetés menetén és a dolgok állásán is, mintává számunkra. Tanítson minket arra, hogy bármi történik is az életben, siker vagy kudarc, örömteli vagy fájdalmas esemény, nem az dolog az, ami igazán fontos önmagában, hanem az, hogy miként köthet vissza minket az a dolog Isten uralmához. Miként munkálhatja bennünk az elveszett, gyermeki bizalmat Teremtőnk iránt, miként vezethet vissza eltávolodott és boldogtalan embereket az atya jóságához, miként segíthet megérteni, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van.
Mert a földi életben sok nagy ügy van, és ezek tényleg fontosak: hivatás, munka, családi boldogság, barátok, alkotás, helyünk a többiek közt és még sok egyéb, de azért a legnagyobb ügy mindezek fölött mégis csak Isten országa. Jöjjön el a te országod! – kétezer éve nincs még egy imádság, amit annyi nyelvre lefordítottak volna a földön,, mint az Úr imáját. És egy ember életútján és tetteiben sok-sok fontos vonást felfedezhetünk és megállapíthatásokat tehetünk, de azért a legfontosabb mégis csak az mindenkivel kapcsolatban, hogy mennyire élt valaki Isten közelében és ezért hogyan gondolhatunk rá majd akkor, amikor már elment az örökkévalóságba. Jézusnak ez az ügy volt a fontos, Isten országa, ezt hagyta ránk, és a farizeusokkal való keserű megütközés pillanataiban is ide irányítja a figyelmet: Isten királyi uralmára.
A történetünk, ami egy beszélgetés története, több szempontból is érinti ezt a témát: először is ott, amikor az emberek meghökkenve kérdezik Jézus felől, csak nem ez a Dávid Fia? Ez a méltóságjelző a nemzeti büszkeség kifejezője volt a római megszállás idején: ha eljön Dávid király “fia”, akkor az abból fog állni, hogy Izrael újra nagy és erős ország lesz, nem pedig egy világvégi, jelentéktelen római provincia. Dávid Fia kiűzi majd a megszállókat, erőssé és büszkévé teszi a nemzetét, mint valamikor a nagy király is tette, lesz újra függetlenség és a saját országunkban mi leszünk az urak, nem más, ezt jelentette ez a megnevezés. De Jézus számára még ennél is fontosabb volt Isten országa, pedig ez egy reális és elfogadható igény minden létező nemzet részéről. Tudjuk, hogy még csaknem félezer évig illúzió volt bármely népnek a római birodalom öleléséből kibontakozni, akik az annak uralma alatt éltek. És Jézus nem vitázik ezzel az illúzióval, hogy mégis ez kell nekünk, hanem meggyógyít egy vak és néma megszállottat.
Illúziók kergetése helyett gyógyulás – így lehet összefoglalni Isten országa jelenlétét ebben a mozzanatban. Hányszor pontosan erre volna szükség: leszámolni a meggazdagodás, a megfiatalodás, a karriercsinálás és a többi illúzióval, és meggyógyulni ezek helyett, vakságból és némaságból, vagy kinek milyen testi-lelki betegsége is van, hát éppen abból! A Jézus közelében, az ő érintésére ez tökéletesen lehetséges. Illúziók helyett – gyógyulás. És jól tudjuk, nem csak pozitív illúziók vannak: hogy majd híres és hatalmas leszek, vagy ezt meg azt el fogom érni, hanem sötét és negatív illúziók is – mainapság talán éppen ezekből tenyészik több az emberi lelkekben. Hogy majd leszámolok veled, csak egyszer legyen rá lehetőségem, hogy menekülök előled, mert rémisztő és ellenséges vagy, hogy te rosszat akarsz nekem, miattad van csődben az életem, a lelkem, és mind, a többi negatív illúzió, amivel teli vannak az emberi lelkek. Illúziók kergetése, vagy ezzel is kiegészíthetjük, illúziók, a negatív illúziók előli menekülés helyett gyógyulás – ezt jelenti az Isten országa ebben a történetben.
Aztán megint egy másik téma, ami ugyanezt a dolgot ismét egy más oldalról láttatja: meghasonlás helyett Szentlélek. Ha egy ország meghasonlik önmagával, elveszett – ezt a dolgot nem kell sokat magyarázni. És mégis, hány családban harcolnak egymással az ott élők, hány emberi lélek hordoz évtizedes küzdelmeket önmaga ellen, rész a rész ellen. A lélekgyógyászok szerint az egyik legveszélyesebb lelki megromlás az, amikor valaki lehasít egy darabot a valóságból, és úgy veszi, hogy az nincs. Létrehoz magának egy kényelmes, igazolható világot, amiben fekete posztóval letakar egy részt, mintha az nem is lenne ott. Nem ismeri el a valóságot egészen, csak annyit belőle, ami őt igazolja. Meghasonlott a valóságnak azzal a részével, az nem kell neki, az nincs is. Csakhogy tudjuk, hogy ezek a letakart dolgok egy idő után valahogy elkezdenek erjedni, élni és mozogni kezdenek, még akkor is, ha saját lényünk egyik részéről van szó, és akkor egyszer csak ott az ütközet. Ha egy ország meghasonlik önmagával, elveszett. Meghasonlás helyett létegység – ez is Isten országa jelenléte, ha tényleg összeáll valakiben. És összeállhat. Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden! Miért ne állhatna össze bennem is? Miért ne találhatná meg életem minden tendenciája a maga helyét? Csak Szentlélek kell hozzá, vagyis az ő Lelkének jelenvalósága, hogy a meghasonlás, az önmarcangolás helyén valami szép, kerek egész jöjjön létre, amiben minden a helyén van és jól működik, mint egy egészséges testben.
A saját énünk nem tudja meggyógyítani önmagát, nem tud felülemelkedni a meghasonlottságain, a hasításain és a dolgok letakarásán, ezért van szükségünk az ő Lelkére. Ha Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. Meghasonlás helyett Szentlélek, ahol ez történik, ott eljött Isten országa.
Végül pedig: tékozlás helyett gyűjtés. Egy másik helyen még azt is hozzá teszi, hogy gyűjtsetek magatoknak kincset a mennyben, ami arra utal, hogy itt nem földi dolgok összehordásáról van szó, ez a gyűjtés lelki dolog. Egy olyan belső növekedésről van szó, ahol nem szórjuk szét a megtalált kincseinket, a felismeréseket, amikben egyszer részünk volt, hanem beépítjük azokat a lényünkbe. Aki nincs velem, az ellenem van, aki velem nem gyűjt, az tékozol. Ezek a jézusi szavak azt mondják ki, hogy az ő személye ebben a belső növekedésben megkerülhetetlen. Nem lehet helyettesíteni valami mással, nem lehet azt mondani, hogy ő csak jelkép, mi vagyunk a fontosak, mert igenis ő a fontos. Aki vele nincs, az ellene van.
Igen, ellene vannak az üres és hiábavaló igyekezetek, amikre nélküle adjuk a fejünket, ellene vannak az üres és céltalan napok, amelyeken egyetlen dolgot sem tettünk szívből valaki másért, ellene vannak a hangos ítéletek, amiket egymásról őnélküle mondunk ki a szájunkon, hiszen manapság mindenki ezt csinálja. Aki nélküle van, aki nélküle elvan, az valójában ellene van, hiszen nem él a jóval, amit ő hozott nekünk, visszautasítja azt. Visszautasítja ezzel őt magát is.
Ezért Isten országa ott van, ahol tékozlás és javak prédálása helyett gyűjtés van, éspedig a lelki épülés értelmében. Aki olvassa az igét és gondolkodik rajta, aki magára alkalmazza és a közösségben is tanulmányozza azt, az nem tékozol, hanem gyűjt. Épül szépen csöndben, belső emberében, és amikor rátörnek élete megpróbáltatásai, akkor nem vall szégyent. Nem szórta el a javait. Vele volt, nem nélküle és vele gyűjtött, ezért nem tékozolt.
Most fejeztük be Jób könyvének olvasását Kalauzunk szerint, és szinte hihetetlennek tűnt benne, hogy Isten végül jobban megáldotta ennek az embernek élete végét, mint elejét. Valamikor mesésen gazdag volt, családi boldogságban élt, aztán elvesztett mindent és mindenkit, és sötét vergődés következett, harc a megértésért. Úgy annyira, hogy Jób keserűségében megátkozta még a napot is, amikor született, de egyet nem tett. Nem szakadt el Istentől, őt még felesége tanácsára sem átkozta meg, hogy aztán meghaljon és vége legyen szenvedéseinek. Végig küzdte becsülettel, amin át kellett menjen és a küzdelmei közben végig megmaradt Isten gyermekének. Vitte magával az élményeit és a felismeréseit, amik a szenvedéseiből származtak, és nem szórta, nem felejtette el őket. Nem tékozolta el, amit gyűjtött, mert Istennel gyűjtötte azt együtt, akivel pedig perben állt. De a perben nem tudta igazolni önmaga igazát Istennel szemben, és ezért ajkára tette kezét és hallgatott, amikor végül rádöbbent, hogy a szenvedést és a rosszat is Istentől kapta, nem csak a jót. “Eddig csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak, ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.” És Isten jobban megáldotta ennek az embernek az élete végét, mint az elejét.
Ami szinte hihetetlen, hiszen azt szoktuk gondolni, hogy az élet eleje értékes, a vége pedig nem, és itt meg a fordított sorrenddel találkozunk. Mint a kánai menyegzőben is, ahol előbb adták fel a silányabb bort, és a jó bort a végére tartogatták.
Tékozlás helyett gyűjtés: ez Isten országa a mindennapokban.
Illúzió helyett gyógyulás, meghasonlás helyett Szentlélek, tékozlás helyett Jézussal gyűjtés, ezekben mutatkozott meg számunkra ma Isten országa. Boldog az, aki elmondhatja szenvedések, próbák után, hogy eddig csak hírből hallottam rólad, de most már saját szemeimmel láttalak. Az ilyen ember tényleg le tud tenni az illúzióiról, színesekről és feketékről egyaránt, mert meggyógyul, meggyógyítja őt az Úr. Meghasonlásait nem a maga, hanem a Szentlélek ereje forrasztja szép egységbe – és egy széteső, darabokra hulló, eltékozolt élet helyett kincsekkel, okulással és felismerésekkel gazdagon, érett lélekként tér haza Istenhez ebből a világból. Így legyen.
Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, te annyi lehetőséget kínálsz az embernek, hogy mi nem is tudjuk, hogyan válasszunk helyesen. Elvesztettük az eredeti rendet, amikor az ember tudta még, hogy hol a helye és mi a dolga, és szeretetben élt és veled alázatban. Megvalljuk, hogy mivel nem látunk téged, ezért illúziókat kergetünk – légy áldott, ha felébresztesz ezekből. Sok hadakozásunk és önmagunkkal való meghasonlásunk is arról szól, hogy elszakadtunk tőled, nincs meg bennünk és közöttünk a te békességed. Eltékozolt lehetőségeink is arról vallanak, hogy nem veled gyűjtünk, ezért leszünk egyre üresebbek és szétesettebbek magunk is. Köszönjük, hogy visszatérhetünk hozzád, és te megszégyenítő szereteteddel elénk jössz az úton. Kérünk, add meg nekünk, hogy uralmad és országlásod alatt élhessünk. Igaz szívvel kérjük tőled, hogy lehessen valóság, amit ma hirdettél igédben mindnyájunknak: elérkezett hozzánk a te országod. Ezzel a te jelenléteddel vigasztald gyászoló testvéreinket, akik elhozták most közénk veszteségüket és gyászukat. Tőled kérjük a megújulást azoknak, akik testi betegségek terhe alatt élnek. Te adj útmutatást mindnyájunknak és építs bennünket, állj mellettünk a küzdelmek idején és segíts arra, hogy mindennél nagyobb ügy lehessen számunkra a te országod.
Ámen.
