2005. március 27.
dr. P. Tóth Béla
Életre kelti halandó testeteket
Lekció: Márk 16,1-18
Textus: Róma 8,11
“Aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.”
Imádkozzunk!
Istenünk, megköszönjük az új húsvéti ünnepeket, amiket ebben az évben ismét megérhettünk. Köszönjük, hogy a hosszú tél után megszólalnak a madarak és már szelíd türelmetlenséggel várhatjuk a természet éledését. Köszönjük az élet csodáját, egyszerűen azt a tényt, hogy vagyunk és köszönjük minden ajándékodat és segítségedet, amivel fenntartod teremtményeidet, az élőlényeket. Áldunk téged a gyülekezet lelki családjáért, a közösségéért, ahová tartozhatunk, és köszönjük, hogy te a világ kezdetétől fogva annak végéig egybegyűjtöd azokat, akik keresnek téged és a te igédet éhezik és szomjúhozzák. Leborulunk előtted, aki elküldted e világnak Jézust, hogy áldozatával mindnyájunkért eleget tegyen, rólunk minden kárhoztatást elvegyen és bennünket a halálból kiszabadítson. Urunk Jézus, te vagy a mi reménységünk úgy életünkben, mint halálunkban, kérjük, te vigasztald azokat, akik ma gyászolnak, te tisztítsd meg a bűnösöket és te támassz fel minket mindnyájunkat Lelked erejével új életre. Tudjuk, hogy eljöttél a tanítványok közé feltámadásod után, kérünk, jöjj el hozzánk is és te magad szóld az életnek igéjét közöttünk. Bízunk ígéretedben, hogy velünk vagy minden napon a világ végezetéig, add meg nekünk, hogy ez most újra valóság és friss megtapasztalás lehessen mindnyájunknak!
Ámen
Igehirdetés
Húsvét ünnepén közel jön hozzánk az élet és a halál, talán ez magyarázza azt, hogy ilyenkor sokan megcsendesednek és elgondolkodnak még olyan távoli kérdésen is, hogy miért is élünk, mi emberek. A legharsányabb tévécsatornákon is fel-felcsendül, ha valójában ritkaság számba menően is, de legalább egy-egy fájdalmas passio-részlet a zenetörténet legnagyobbjainak műveiből, vagy megjelenik a híradóban egy templom és akaratlanul is részt veszünk egy- egy istentisztelet valamelyik mozzanatában. Ezek a képek és ezek a hangok, amik ilyenkor közel jönnek hozzánk, az élet és magánosság, a szenvedés és halál képei és hangjai, csupa olyan nagy emberi témáé, amiket lehetőleg távol tartunk magunktól, de a húsvét közel hozza őket, mintegy szembesít minket ezekkel a témákkal. Vallásos szelek járnak ilyenkor, ahogyan Ady mondja.
Igen, mert nincs ember, aki meg ne rendülne, amikor egy szerette elmegy a földi életből és – ugyan így – nincs ember, aki fel ne sóhajtana, amikor a saját elmúlása felől próbál gondolkodni. Talán éppen egy ilyen felsóhajtásból született valamikor az első imádság is, amikor az emberi lélek a legnagyobb elgondolhatóhoz, magához az Örökkévalóhoz fordult segítségért a múlandóság terhe alatt roskadozva. Az élet és a halál olyan nagy emberi témák, amik mellett nem lehet köznapi lélekkel elmenni vagy napirendre térni, ezek a témák magához Istenhez visznek minket közel.
A húsvét lényege, evangélium ma is az, mint ami évezredek óta: Jézust ugyan keresztre feszítették, de ő feltámadott és él. Ezt hirdették az első tanítványok és ezt hirdetjük mi, mai tanítványok is, mert nincs ennél fontosabb üzenet.
Amikor az első húsvét után a Feltámadott eljött és megjelent némelyeknek, a tanítványok először nem hitték ezt a hírt. Oly annyira nem hitték, hogy Jézus a szemükre hányta hitetlenségüket, amikor aztán nekik is megjelent. Márk evangéliuma, a legkorábban írt evangélium megemlékezik erről: Jézus, a Feltámadott eljött, és a tanítványoknak szemére vetette hitetlenségüket.
Miért olyan fontos dolog a hit, hogy Jézus a halálon átmenve is ezzel foglalkozik, és még feltámadása után is gondja van arra, hogy az embereknek, akik még itt vannak, legyen hite? Azért, mert éppen a hit az a csatorna, amin át az ő erői bejöhetnek az életünkbe. És ahol nincs hit, ott ő maga, a Feltámadott távol kell maradjon, mert a mi igenünk nélkül nem fog minket betessékelni az igaz életre. Ő maga mondja, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül. A bibliai szó, hogy üdvözül, szó szerint azt jelenti, hogy megmenekszik. Mitől menekszik meg? Az értelmetlen, üres élettől, az azt követő lelkiismereti és örök ítélettől, valójában magától a haláltól. Mert a Biblia tanítása szerint nem az a halál, hogy megáll a szívünk és nem lélegzünk többé, hanem az a halál, hogy nem töltjük be mennyei rendeltetésünket, nem válunk Isten fiaivá és Krisztus követőivé. Ez a halál! Az pedig az élet, mégpedig nem is akár milyen, hanem örök élet, hogy megismerjük őt, az egyedül igaz Istent, és akit elküldött, a Krisztust.
Ez az átértékelődés ment végbe az első húsvétkor a tanítványokban: először maguk sem igen hitték, de aztán, amikor megtapasztalták, hogy Jézus valóban él, onnét kezdve számukra is ez volt az élet és ez volt a halál, nem pedig az, amit addig tudtak ezekről a dolgokról. Így valósult meg az, amit mai igénkben ígéretként hallottun: “Aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.”
Ezek az emberek, az első tanítványok éltre keltek, halandó testüket a hallhatatlanság, az öröklét öröme járta át, mert Jézus közeljött hozzájuk és ők igent mondtak az ő közelségére.
A húsvét tehát Jézus jelenvalóságának megtapasztalása és az egyéni üdvúton a döntő, első lépés. De valóságos üdv-e az, ami csak az egyéné, ami csak az én lelkem mélyén tanyázik és senki másnak köze hozzá nincs? Üdv-e az, amiből kimarad a többi ember? Bizonyára nem. Ezért mondja Jézus a folytatást is: “Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket és azok meggyógyulnak.” Ezek az ígéretek konkrét képekbe öltöztetett lelki üzenetek, amiket nem is olyan nehéz kihámozni a maguk jelképes burkából. Ezek a képek azonban követelményeket támasztanak velünk szemben.
Ördögöket űzni mai magyar nyelvünkön azt jelenti, hogy tisztul a világ körülöttük. Minden egyes emberi lélek teli van tisztátalan erőközpontokkal, komplexusokkal, amelyek némelye valóban néha úgy viselkedik, mintha egy külön lény, egy külön lélek lenne, és hatása alá vonja az énünket, néha uralkodik rajtunk és utólag csodálkozunk, hogy ez “mind én voltam egykor?” Hiúság, szenvedélyek, megzabolázhatatlan indulatok – soroljuk őket? Ahol azonban a Feltámadott Krisztus lakik egy ember szívében, ott ezek a lehúzó erők, nevezzük őket bárhogyan is, ritkulni kezdenek, és Jézus jelenvalósága nem csak az emberben saját magában, tehát a maga lelke felett, hanem másokban is megtisztító hatást gyakorol ezeken az erőközpontokon. Az én tisztulásom a te tisztulásod is, ahogyan egy régi, keleti mondás tartja. Vajon tisztulnak-e emberi lelkek a velünk való találkozások révén, vagy tovább piszkolódnak? A húsvéti hitű ember körül tisztulni fognak a többiek, ez az ígéret ezt mondja.
Aztán “akik hisznek, új nyelveken szólnak”. Tudjuk, hogy az első gyülekezet úgy alakult Jeruzsálemben, hogy bár Péter csak zsidóul tudott, de az igehirdetését mindenki a maga nyelvén hallotta. Mert a Krisztus jelenléte, ha igazi, akkor megértést teremt: “nyelveket egyező hitre” hoz, ahogy szép énekünk mondja. A keresztyéneknek, akik húsvéti hittel, Jézus jelenlétében járnak, így kell jelen lennie a világban: legyen körülöttük egyre több megértés. A Krisztus feltámadásáról szóló tanúskodás olyan hír, hogy azt mindenki megérti a saját nyelvén, ha azt hittel mondják, és nincs is ma ennek a forrongó, ellenséges világnak, és a mi többszörösen sérült, bizalmatlansággal és gyanakvással teli magyar lelkünknek másra annyira szüksége, mint Krisztusban megtalált és újra felfedezett megértésre. Legyünk ennek is a munkásai!
“Kígyókat vesznek fel, vagy ha valami mérget isznak, nem árt nekik” – folytatja Jézus a jeleket, amik a húsvéti hittel járó embereket jellemzik. Ezt meg úgy lehet fordítanunk, hogy a világban lévő rossz nem árt nekik, nem viszi őket magával, nem sodorja el őket. Biztosan tapasztaltuk már, hogy ha valahol az emberek idegesek, ott mi is könnyebben válunk idegessé. Aztán, ahol sokan megengedhetőnek tartják az adócsalást, ott mások is kedvet kapnak hozzá. Fiatalokon lehet megfigyelni, hogy amilyen közegbe kerülnek, az meghatározza a beszéd-stílusukat, az értékeiket, annyira fontos egy bizonyos korosztályban az alkalmazkodás, a kortársaknak való megfelelés. Aki húsvéti hittel jár, azt nem fogja lehúzni ennek a világnak sem a nihilizmusa, sem az anyagiassága, sem pedig a többi erkölcsei. “Kígyókat vesznek fel, vagy ha valami mérget isznak, nem árt nekik.” A lelki védettséget, mert hiszen itt erről van szó, a Jézus valódi jelenléte adja. Ha ő velünk, kicsoda ellenünk?
Végül pedig: “Betegekre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak.” Ami azt jelenti, hogy a húsvéti hittel szívében élő keresztyéneknek pozitív, megerősítő, támogató a jelenlétük mások számára. Nem dől belőlük a panasz, mint a szomszédasszonyból, hogy ez sem jó meg az sem jó, a menyem is ilyen meg a sógornőm is olyan, és nem is húznak le a cselekedetekből fakadó példájukkal sem más embert, hanem éppen ellenkezőleg felemelik és gyógyítják. Még a közállapotokat is, amiket pedig éppen elég okunk van bírálni, de a beteg lelkű embertársakat egészen bizonyosan. A kézrátételt szokás mágikus aktusként értelmezni, az egyház éppen elégszer így értelmezte azt az évszázadok során, de nekem nagyon rokonszenves az értelmezés, hogy itt emberi közelségről, jóságról van inkább szó, szinte a simogatás gesztusáról. Hogy “vigyenek magukkal olajt és kenjék meg vele a beteg homlokát”, ez is inkább azt jelentette eredetileg, hogy aki beteglátogatóba megy, az vigyen magával gyógyszert is, ne csak jó szavakat, mintsem mágikus rítusra buzdított volna ezzel a Szentírás.
Egy bizonyos, hogy a keresztyének akkor járnak húsvéti hittel ebben a világban, ha az emberek és a viszonyok – lelkileg és fizikailag egyaránt – gyógyulnak körülöttük. Legyen ez a célunk, így élni ebben a világban! Krisztus feltámadott és él, aki ővele a szívében él, az megtapasztalja, hogy gyógyító módon tud jelen lenni az emberek között.
Itt van mindjárt a halálfélelem, amelyből nincs ember, akinek ne kellene gyógyulnia. Szeretjük az életet és nehéz még a gondolat is, hogy nem leszünk mindig ebben a testben. Pedig nem is voltunk mindig benne, hiszen születésünk előtt is voltak évmilliárdok, amikor nem léteztünk – de azért az ember mégis tart az elmúlástól. Sőt, minél több a bűnünk, annál inkább félünk, mondja a Szentírás, és hát kinek ne lennének bűnei?
De a Jézusban kapott új élet nem a testi születésünkkel kezdődik, hanem azzal az áhítatos pillanattal, amikor őt valóban befogadtuk a szívünkbe, és nem a halálos ágyunkon ér véget, hanem Istenhez való hazaérkezésünkkel, ahonnét jöttünk is ide. A feltámadás és az örök élet nem az emésztésünk és a vérkeringésünk újraindulását jelenti, hanem azt, hogy minden, amit a testben cselekedtünk, megmarad, van, megéled és jön velünk Istenhez. Maga Jézus is lelki testben támadott fel, hiszen megállt középen, amikor pedig az ajtók zárva voltak, és azt mondta, békesség néktek! De a testi sebei meglátszottak a feltámadott, lelki testén is, erről lehetett megismerni, hogy ő az, nem más – vagyis vitte magával Istenhez azt, ami az ő földi életének a lényege, igazi összefoglalása volt. Ilyen lesz a mi feltámadott testünk is, mint a Jézusé volt. Nem kell ettől félnünk, hiszen gondoljunk csak arra, a fizikai testünk minden sejtje és porcikája kicserélődik hét év leforgása alatt, ezt izotópos vizsgálatok kimutatták, tehát ma egészen “más testünk” van – anyagi értelemben, mint akár csak nyolc évvel ezelőtt is volt! Nem a test maga jelenti a folyamatosságot, hanem az, ami egybefogja, szervezi, élteti a testünket. A test maga csak egy edény, amibe azonban drága kincset helyezett el az örökkévaló teremtő Isten, éspedig azt a lehetőséget, hogy mi őt földi életünk útja során megismerjük. Ez a lehetőség a mi legnagyobb kincsünk, a test ehhez képest csak egy törékeny cserépedény, amely majd össze fog törni és porrá is lesz, mert porból is vétetett. De mi magunk – a lényünkben – megyünk megváltó Jézusunkhoz, aki úgy szeretett minket, hogy értünk adtam magát a kereszten és imádkozott értünk, akik mind általszegeztük őt.
És akkor – vigasztaljátok egymást e beszédekkel, olvassuk – mindenkor az Úrral leszünk! Hát ezért nagyszerű dolog a húsvét, hogy anyagiassá, testiessé lett életfelfogásunkat felülbírálva kinyitja szívünket a lelki valóság iránt, Isten és az örökkévalóság iránt. Ezt hozta nekünk Jézus, ezt adja a kezünkbe halálával és feltámadásával, és boldog az az ember, aki élő hittel igent mond erre és maga is él általa.
Az ilyen ember tisztulására van az embervilágnak, mert a lénye, amiben ott az élő és feltámadott Krisztus, elűzi a démonokat. Az ilyen ember megértést munkál, és olyanok nyelvén is tud szólani, akik távol vannak tőle.
Nem húzza le őt a világ szennye, mocska, élnek benne a Feltámadott Krisztus éltető erői. És gyengéd szeretettel, jósággal van jelen a világban, ha kell simogatással, amitől a beteg szívek és a beteg életek gyógyulhatnak.
Olyan húsvétot adjon hát nekünk Istenünk, amelyben kinyílik a szemünk látni a láthatatlant, és amelyben elmondhatjuk a költővel együtt még a halálról is:
“Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád; ott is elszórt
Csontjaimat kezeid takarják.”
(Berzsenyi: Fohászkodás, részlet)
Ámen
Úrvacsoraosztás
