Eljött világosságod

2006. december 10.
Veszelka Tamás

ELJÖTT VILÁGOSSÁGOD

Lekció: Ézsaiás 60: 1-5; 17-18.
Textus: Ézsaiás 60: 19.

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk! Oly jó nékünk most együtt kimondanunk: lelkünk az Urat várja! Oly jó nékünk tudnunk, hogy akik Téged várnak, nem szégyenülnek meg soha! Te jól tudod, hogy akárcsak az elmúlt napokban mire vártunk különösen. Te tudod, hogy vannak közöttünk, akik több erőt vártak, vannak, akik békességet, vannak, akik betegségből gyógyulást, szomorúságból vigasztalást! Köszönjük neked, mindenható Istenünk, hogy mi Téged várhatunk, aki egyszülött Fiad által közel jöttél ehhez a világhoz és Lelked által most is jelen vagy, megszólítható közelségben vagy! Kérünk végezd el, hogy miközben együtt mondjuk ki: lelkünk az Urat várja, Te kihez-kihez most úgy szólsz, ahogy arra most nékünk szükségünk van. Szent Fiadért, a Krisztusért kérünk, hallgass meg minket!

Ámen.

Igehirdetés

Nem szükséges újból és újból hangsúlyozni, hiszen mindannyian jól tudjuk: a karácsonyt megelőző időszak, ádvent négy hete mindig túlmutat önmagán. Hiszen ez az időszak nem csupán az ünnepre való előkészület ideje, hanem az ünnepre való készülés, a várakozás gondolata mindig túlmutat önmagán!

Mutat azokra a történelmi időkre, mikor Isten népének várnia kellett. Várnia kellett a Szabadítót Egyiptom földjén, várni kellett Babilonban, hogy érjen véget a rabság és lehessen hazatérés. Isten népe feszült várakozásban élt évszázadok óta már, mikor Betlehem éjszakájában egyszer a végtelen kegyelem elküldi az Ő Fiát, hogy Általa örök szabadulást hozzon az övéinek. És igen, oly sok alkalommal várta Isten újszövetségi népe a Szabadítót, a Megtartót, hiszen oly sok küzdelem, oly sok harc övezte mindenkori útját. A keresztyén ember pedig ma is egy szüntelen várakozásban él: “felemelt fővel várjuk az égből” Krisztusunkat, aki ígérete szerint újból eljön erre a földre, hogy mint igaz Bíró ítéljen élőket és holtakat, s végtelen hatalmával újjáteremtse ezt a világot.

Ádvent túlmutat önmagán: a megoldást, a szabadítást, megtartást váró embernek üzen minden időben, s miközben újból megélednek szívünkben az ádventi igék közös fohászunkká, közös imádságunkká lehet: lelkem az Urat várja!

A keresztyén ember ádventjének minden évben ez az imádság lehet a középpontja: lelkem az Urat várja! Mert az kétségtelen, hogy nincs akár csak egy ember is, aki nem várna, ne várt volna számára valami fontosat az életben. Vannak nagy-nagy várakozásaink és vannak úgymond kisebb, hétköznapi várakozásaink. És a nagy kérdés most újból ez: miközben körülöttünk sokan sokfélét remélnek és várnak, ki tudjuk-e újból mondani: lelkem az Urat várja.

A költő gondolatai igazolják, hogy lehet jól várakozni, de lehet rosszul, csalódásba, kiábrándulásba hullva várni. “Elföldelem a szívem vágyait! Ó, kopott és zenétlen temetések, züllött úrfiak züllött gyászpompája. Ledűlnek nyirkos, síri ágyba mind, s én gyásztalan közönnyel tovább lépek, miért tűnődnék értük visszavágyva. …Az egyiket pedig soká szerettem: hazudta, ő az a táltos királyfi, ki hipp-hopp egyszer majd kiküzd nekem egy szép királyleányt hősi küzdelemben. Becsapott ő is, elfáradtam várni. És most már nincsen vágyam! Hajnalonta, ha hazavet a robot nem ülök álmodozni, magam csalni. Pénz, feleség, Párizs? Sok drága gyolcsa a létnek tudom már sosem kötöz be! Sebaj, így is csak meglehet majd halni!”

Ha merünk őszinték lenni, milyen sok ember szívében ez a hang szólal meg! Milyen sokan vártak valamit az élettől �így szokták mondani-, de az élet nem adta meg nekik, aztán teltek-múltak az évek, beleszürkültek és belefáradtak a várakozásba, s lehet, hogy a végén végleg lemondtak az álmokról, a vágyak beteljesedéséről �elföldelték szívük vágyait. Voltak, kik békés, nyugodt, kiegyensúlyozott életet vártak � ki ne várt volna hasonlót, de jöttek a gondok, a terhek, a küzdelmek és ahelyett, hogy megtanulták volna közben az Urat várni, csalódottan elaléltak és megfáradtak … Voltak, kik igaz, tiszta szerelmet vártak, a boldogság melegét, s lett belőle kölcsönös kiábrándulás, egymástól való elhidegülés. Voltak, kik megtisztulást vártak, így mondták katarzist. Várták, hogy tisztuljanak le a dolgok, az emberek vessenek számot magukkal, merjük kimondani, hogy “elrontottuk” és hadd kezdődjék végre valami új, valami más, mint ami eddig volt. A katarzis elmaradt, a bocsánatkérés elmaradt, mintha minden folytatódna ugyanúgy, mint annak előtte és emiatt egy furcsa, rezignált lemondás és szomorúság ül oly sokak arcán � mintha eltemették volna szívük vágyát és mintha elfelejtették volna kimondani, hogy “lelkem az Urat várja”.

Hát éppen ezért testvérek mostani ádventünkben sem szólhat másról Isten igéje, csak a nagy, örök ádventi üzenetről! Kiknek lelke az Urat várja, egyszer várakozásuk Vele való csodálatos találkozássá lehet, hogy ezáltal tapasztaljuk meg Istenünk végtelen szeretetének gazdagságát és megtartó kegyelmét!

Nézzük, miként történhet meg mindez ma is velünk! Mindenek előtt egy ádventi felszólítást lehet ma újból meghallani és komolyan venni, hogy aztán Isten ígérete adjon reménységet, hogy végül egy csodálatos megtapasztalásban teljesedjék ki ádvent mindannyiunk számára!

Igénk első üzenete tehát egy ádventi felszólítás: “Kelj fel, világosodj, mert eljött világosságod és rajtad az Úr dicsősége feltámadt!” Isten szólítja fel az Ő népét! Azért ádventi ez a felszólítás, mert amikor Isten szól a próféta által, a nép évtizedek óta feszült várakozásban él Babilonban. Izrael számára ez az időszak egy végtelen nagy várakozás lehetett: jöjjön el Isten és hirdessen a foglyoknak szabadulást. És Isten ígérete szerint valóban közeledik is népéhez. Ebben a felszólításban jön közel és ebben a felszólításban jöhet hozzánk is közel! “Kelj fel, világosodj, mert eljött világosságod és rajtad az Úr dicsősége feltámadt!”

A döntő úgy meghallani ezt a felhívást, hogy közben egy percig sem felejtjük el: ezt a felszólítást Isten maga mondja ki! Nem ember szól emberhez, hanem a Mindenható Isten, a gondviselő szeretet szólítja az Ő népét! Ez döntő dolog! Sokszor mondogatjuk mi is egymásnak, hogy “kelj fel”, “szedd össze magad”, “tarts ki, ha volt valahogy eddig is, ezután is majd csak lesz valahogy…”

Ugye érezzük a különbséget? Lehet így meghallani és így komolyan venni ezt a felszólítást! Egy másik helyen hasonló vigasztalással szól az Úr: “Erősítsétek meg a lankadó kezeket, szilárdítsátok meg a tántorgó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: ne féljetek, íme Istenetek bosszúra jő és megszabadít titeket!” Hiszen ha Ő szól, akkor cselekszik is! Ha Ő szól, abban erő, megtartó irgalom munkál!

Hogyan? Úgy, hogy az Ő dicsősége körülvesz minket és egész egyszerűen átformál! Átformál, krisztusi emberré tesz, kinek életében, szavaiban, cselekedetében ott ragyog az új élet ereje, Isten dicsősége!

“Mert íme sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr és dicsősége rajtad megláttatik”. Most még Babilonban a sötétség az úr! Ma még fogság és lemondás, ma még nélkülözés és bizonytalanság talán. Körülötted sötétség, de rajtad már Isten dicsősége! Végtelenül fontos dolog, hogy megértsük ezt és boldog az az ember, aki már érti és tapasztalja mindezt! Nem azt mondja Isten, hogy kelj fel, világosodj, hiszen körülötted már hajnallik és ott ragyog a nap a népek felett! Nem azt mondja, hogy nézz körül és örvendezz afelett, hogy a sötét Babilonba végre betört a ragyogás, a fény, a megtisztulás! Nem, mert a népek még sötétségben ülnek és felettük éjszaka � a fény, a dicsőség, a ragyogás, Isten szeretetének világító szövétneke rajtad láttatik meg!

Sokaknak ma is nagyon fáj látni az éjszakát és a népek feletti sötétséget! Egyszer-egyszer mélyen megdöbbent minket az a sötétség, ami körülvesz ebben a világban. A szeretetlenség, erőszak, durvaság, igazságtalanság, a “bármit megtehetek” szabadossága rémisztő erejű sötétségbe borítja a népeket. Nem csoda, hogy ha sokan kedvüket vesztették a sötétség elleni harcban és belefáradtak a küzdelembe, mert be kell látni: mi ezt a sötétséget legyőzni nem tudjuk! Átformálni ragyogó hajnallá a népek feletti éjszakát nem tudjuk! De egyet tudunk! Ma újból meghallani és eleget tenni az ádventi felszólításnak: “kelj fel világosodj, mert eljött világosságod és az Úr dicsősége rajtad feltámadt”

Olyan szépen mondja egy helyen az ige: “Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén elváltozunk dicsőségről dicsőségre, úgymint az Úrnak lelkétől”. Igen, így változhat el a keresztyén ember dicsőségről dicsőségre, szemlélvén Isten dicsőségét! Ne csodálkozzék senki, ha Babilon sötétségét szemlélve szintén elváltozik, de keserűségre, panasz áradatra, lemondásra, csüggedésre. Ha pusztán a sötétséget szemléljük, törvényszerű, hogy változunk, de ennek a változásnak az a vége, hogy “elföldelem szívem vágyait”, meg ez, hogy “sok drága gyolcsa a létnek tudom már sose kötöz be, sebaj így is csak meglehet majd halni!”

Boldog az az ember, aki Isten dicsőségét szemlélve változik, mert az az ember ragyogni fog! Ragyogni fogja Isten szeretetét ebbe a szeretetlen világba, békessége lesz, miközben mások békétlenek, szelíden szól majd, mikor mindenki más vádaskodik és acsarkodik, megbocsát, miközben mások bosszúért kiáltanak. Megtelik a szíve örömmel és ez áldást hoz majd!

Így mondja a próféta is: “Akkor meglátod és ragyogsz az örömtől és kiterjed szíved.” Mit is látsz meg? Kit is látsz meg? Hát Őt, magtartódat, megváltódat, királyodat és pásztorodat és mindazt az áldást, amit ő készít neked � és ezért lesz örömöd!

Igénk második üzenete éppen ezért egy csodálatos ígéret! Isten adja ezt az ígéretet az övéinek: “Réz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok és a fák helyett rezet és a kövek helyett vasat és teszem fejedelmeiddé a békességet és elöljáróiddá az igazságot. Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és rombolás határaidban és a szabadulást hívod kőfalaidnak és kapuidnak a dicsőséget.”

Nem szükséges magyarázni Isten szavait, hiszen minden elmondanak ezek az igék! Arról van szó, hogy a Mindenható többet készít, mint amit népe remélt volna! Isten többet akar adni a saját álmainknál és vágyainknál! Ígérete, mely arra utal, hogy “réz helyett aranyat, vas helyett ezüstöt…” hoz azt üzeni, hogy Isten sokkal nagyobb dolgot készít annál, mint amit népe önmaga számára megteremthetett volna. Olyan szépen összecseng ez a gondolat a jézusi példázattal: a kereskedő igaz gyöngyöket keres, de egyszer rátalál a drágagyöngyre és mindenét eladja, hogy az az övé lehessen.

Sok szép és nemes célért küzdhet az ember � nagy dolog már az is, ha valaki szép és nemes dolgokért küzd az olcsó és felszínes dolgok helyett! Lehet igaz gyöngyöket keresni és találni ebben a világban, de valaki drágagyöngyöt készített nekünk! Valaki aranyat és ezüstöt akar adni a fa és a kő helyett � vagyis sokkal többet, mint mi azt el tudjuk képzelni!

Emlékszünk, egyszer egy fiú fényes kincsekről álmodott talán, csillogásról, szabadságról és nyilván a maga módján minden kész volt megtenni, hogy álmai valósággá legyenek. De mi lett az álomból? Mi lett a csillogásból, a megálmodott boldogságból? A disznók vájúja lett! Miért? Mert rá kellett jönnie, hogy ő magának ezt nem fogja tudni megteremteni, ezt ő magának nem tudja kicsikarni az élettől! De elfogadni igen! Mert van valaki, aki végtelen szeretettel hazavárja és új ruhát kész adni rá, gyűrűt az ujjára és sarut a lábaira! Sokkal többet, mint amit ő valaha magálmodott magának! Az atyai ház önzetlen szeretetét!

Vallom testvérek, hogy aki megértette és elfogadta Isten ádventi ígéretét, az jól tudja, hogy sokkal többet kapott az atyai ház melege által, mint a világ múló csillogása és ragyogása által! Sokkal gazdagabb az élete, mintha pusztán önmagának farigcsálta volna, ki tudja milyen eszközökkel a boldogságot!

Ő hozza, Ő hozhatja számunkra is el mindazt, amit már régen elkészített, hogy nekünk ajándékozza! Hiszem, hogy földi életünk során is oly sok áldást készített! Lehet, hogy ki kell várni, lehet, hogy most még nem az enyém, de vallom, hogy egyszer előhozza mindezt és megajándékoz általuk!

Vannak közöttünk testvérek, akik így kértek Istentől aranyat, mikor társukat keresték! Tőle kérték, mert komolyan vették az Ő szavát: “Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek neki segítő társat, hozzá illőt”. És Isten egyszer csodálatosan beteljesítette ígéretét és ajándékká tett egy embert, aki társsá lehetett egy életen át. És voltak, akik hivatásukat, munkájukat, otthonukat, egészségüket, mindennapos küzdelmeiket, rájuk bízottak életét merték Isten kezébe tenni és megtapasztalták, hogy Ő “réz helyett aranyat hoz és vas helyett ezüstöt”.

És vannak, akik jól tudják, hogy ha a földön el is kell olykor veszítenünk “szerelmünk tárgyait” �ahogy egy énekünk fogalmaz, Megváltó Krisztusunk örök boldogságot és üdvösséget készített, olyat, melyet “szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem gondolt”. Ez az ország az Ő csodálatos ajándéka mindazok számára, akik segítségül hívják az Ő nevét! Gyönyörűséges ígéret ez: “Teszem fejedelmeiddé a békességet és elöljáróiddá az igazságot”! áldassék az Ő neve, hogy mindez egyszer a miénk lehet!

Addig pedig egy csodálatos ádventi megtapasztalást kínál Istenünk! Hiszen lehet, hogy még várnunk kell, míg országa eljön, de addig is mindennapos megtapasztalásunkká lehet igénk harmadik üzenete: “Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod és Istened lesz ékességed.”

Csodálatos ádventi megtapasztalás: az ember vár, de addig is körülveszi Isten végtelen szeretetének a ragyogása, amely ott ragyog felettünk hogy világító szövétnek legyen, mely elvezet minket az örök boldogságba.

Néha azt veszem észre magamon, hogy ha nem süt a nap, borús, ködös az idő � mostanában, így decemberben nem ritkaság ez-, napokon át szürke minden, én magam is, a kedvem, a derűm, az akarásom is hamar megszürkül. Ha a nap ragyog, persze kicsit könnyebb minden, de ha felhő takarja… ha jó híreket hall az ember, persze kicsit derűsebb, optimistább, de ha a hírek másról sem szólnak, mint a megszorítás, leépítés, erőszak, durvaság, igazságtalanság, akkor olyan hamar elvész a békesség, a derű, a szeretet, a megértés.

Ezért fontos tehát megtapasztalni Isten igéjének igazságát. Nem a nap lesz nappali világosság és nem a hold ragyog � vagyis nem a külső körülmények a fontosak! Nem a külső körülményeken áll, vagy bukik az életünk, nem a külső körülmények határozzák meg, hogy van-e békességünk, vagy nincs, hanem titokzatos módon Lelke által �ígérete szerint- életünk minden napján velünk van, hogy örök világosságként körülragyogja életünket!

Áldja meg Isten így ünnepi készülésünket! Halld meg újból az Ő felhívását, add át szíved az Ő ajándékainak és tapasztald meg szüntelen szeretetét!

Ámen.

Imádkozzunk!

Megtartó Jézusunk! Köszönjük neked, hogy te szólsz, mert ha te szólsz, akkor lesz akarásunk megerősíteni a lankadt kezeket és megszilárdítani a tántorgó térdeket! Köszönjük neked, hogy miközben mi Téged szemlélünk, elváltozunk dicsőségről dicsőségre a Te lelked által! Azokat köszönjük meg, akik így állnak mellettünk, kiknek szeretetén, békességén, szelídségén, a Te ragyogásodat látjuk tükröződni! Formálj minket is ilyen emberekké! Köszönjük, hogy olyan gazdagságot és kincset készítettél nekünk, melyet szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem gondolt, de nekünk kijelentetted azt! Köszönjük mindazokat, akiket nekünk adtál: szeretteink, testvéreink, barátaink és köszönjük azt a drága kincset, aki Te magad vagy számunkra! Áldassék a te neved, hogy szereteted, hűséged és kegyelmed örök világosságként ragyog felettünk!

Ámen

[redir_to_ptb]?

Kategória: Igehirdetések, Kehely | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.