Emberen túli erők

2003. augusztus 03.
dr. P. Tóth Béla

Emberen túli erők

Lekció: Lukács 8,40-56
Textus: Efézus 4,11-13

“Amíg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra”

Imádkozzunk !

Mennyei Édesatyánk, Megköszönjük ajándékaidat, mind azt a jót, amit nekünk adtál az elmúlt időkben. Gondoskodtál ennivalónkról, adtál otthont és ruhát. Köszönjük neked azt is, hogy tápláltad bennünk a belső embert, aki hozzád tartozik és rád figyel. Megvalljuk ugyanakkor, hogy nem lett természetünkké a te gondolataid megvalósítása. Ha tesszük is a tőled való igazságot, csak nehézkesen és némelykor vonakodva tesszük, és igen sokszor szégyent hozunk arra a szép névre, amelyről neveztetünk. Kérünk ezért ezen a szép nyári napon téged, hogy alakítsad lelki természetünket, segíts bennünket igyekezeteinkben, és mutass meg minket magunknak akkor is, amikor mi nem akarjuk látni önmagunkat. Tudjuk, hogy ami nálunk lehetetlen, az nálad lehetséges. Azt is tudjuk, hogy nem akarod a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Fordulj most hozzánk irgalmas szereteteddel, hajolj le hozzánk, amint Krisztusban tetted egykor, és vezess el minket arra a belső, lelki növekedésre, amit csak te adhatsz nekünk.
Tölts el minket Szentlelked erejével, hogy míg igédre hallgatunk, végyen bennünk épületet a hit, reménység és szeretet. Tégy bölcsekké, tégy szentekké!

Ámen.

Igehirdetés

Ennek a mai igehirdetésnek az lehetne a címe, hogy “Emberen túli erők” – mivel nem csak a Biblia embereinek, de nekünk is az a tapasztalatunk, hogy némelykor jön hozzánk valami, amit nem vártunk, amit nem akartunk, számítani sem számítottunk rá, és egyszer csak ott van, esetleg megváltoztatja az életünket, feldúlja a mindenapjainkat és a magunk erejéből képtelenek vagyunk megküzdeni vele. Az egyik ember életében jön egy egzisztenciális válság: az utcára kerül máról holnapra jó állásából, vagy olyan helyzetbe kerül, hogy képtelen azon a módon tovább élni, amint azt megszokta A másik ember életében bekövetkezik egy erkölcsi válság, amikor olyasmit tesz valaki, amiről azt hitte, ő soha meg nem tenné, ami miatt megrendül a bizalma saját magában és másoknak is őbenne. Aztán egészségünk is megrendülhet, a gyanútlan jólét kellős közepén hirtelen törékennyé válik az egész létezésünk.

Ilyenkor mindig megérezzük, hogy vannak rajtunk túli erők, jók és rossz erők egyaránt, és nagyon kicsinek érezzük magunkat, mert hiszen azok is vagyunk. Ilyenkor nagy szükségünk van Isten Szentlelkére, és jól tesszük, ha imádságban alázattal könyörgünk is érte.

Mai igénk szerint a rajtunk túli erők legjobbikával, Isten Szentlelkével kapcsolatban azonban legalább két fajta viszonyulásunk lehetséges. Lehet az ember a rajta túli erőnek egyszerű fogyasztója, mondjuk így, felhasználója, de lehet ennek az erőnek mintegy a kezelője is. Tudom, hogy kicsit megbotránkoztatóan hangzik az a gondolat, hogy mi lehetünk a Szentlélek “kezelői” is, ám egész Krisztus követésünk lényege az istenemberség, tehát az, hogy vele együtt mi is olyanok lehetünk, mint ő maga – akik befogadták őt, felhatalmazta azokat arra, hogy ők is Isten fiaivá legyenek. Ezért az úgynevezett káromlásért ítélték őt kereszthalálra, mert azt mondta, hogy én és az Atya egyek vagyunk, és a vád ezért így szólt, egyenlővé tette magát Istennel.

Pedig a keresztyén hit lényege ma sem kevesebb, mint ez: Istennel való egységünk a hitünk szíve és közepe. Ezért jövünk templomba, ez keressük, erre vágyunk. Ezért imádkozunk, ezért olvassuk az igét, ezért gyakoroljuk a közösséget, mert az Istennel való egységre szomjazunk. Egyenlők valóban soha nem leszünk vele, mert ő a teremtő és mi a teremtmények, de eggyé nagyon is válhatunk ővele. Pontosan ez a hitünk és reménységünk lényege, hogy ez lehetséges, sőt éppen ő maga akarja ezt megvalósítani velünk. Ő jött el közénk emberi ábrázatban, ő adta Szentlelkét az első keresztyéneknek, és ő szólított meg, hívott el minket is Krisztust követő életre, aminek lényege tehát pontosan az Örökkévalóval történő szívbéli, belső eggyé válás. Ne is adjuk alább ennél, kérjük ezt tőle imádságainkban, jó napokban és próbatételek idején egyaránt! Ez fontosabb annál, hogy milyen az anyagi helyzetünk, fontosabb annál, hogy erkölcsi történetünk milyen tiszta vagy milyen foltos, és még annál is fontosabb, hogy testünk éppen milyen állapotban van. Ez életünk legfontosabb kérdése, és legyen ez a mai istentisztelet áldott alkalom arra, hogy ismét valóban ez a téma váljon életünk igazán nagy és fontos témájává.

Azt mondtuk, hogy az emberen túli erőknek, köztük Isten Szentlelkének is, lehet valaki egyszerű felhasználója, fogyasztója, de lehet a kezelője is. A vérfolyásos asszony egyszerű felhasználó volt, Jézus pedig, aki megérezte, hogy belőle isteni erő áradott ki, kezelője volt a Lélek erejének.

Nehogy azt higgye valaki, hogy alantas dolog csupán felhasználónak lenni. Jézus annyira az élet oldalán áll, annyira szereti az embert, a testével együtt, szereti az egészséget, hogy amint kiderül, ki volt az, aki az őt szorongató sokaság közepette hátulról megérintette, semmi kárhoztatást nem mond ezért a mozdulatért. Sőt, azt mondja, hogy “leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!” Vagyis szabad és kell is őhozzá közelednünk azért, hogy felhasználói legyünk az ő erejének. Igen is jó dolog buzgón imádkozni, mert “igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése”. Amikor az ember buzgón könyörög, akkor alázatosan éppen ezt ismeri el Isten előtt, hogy ő maga tehetetlen – de hiszi, hogy a kapcsolat legkisebb mértéke, egyetlen érintés is elég arra, hogy a Szentlélek gyógyító erői kiáradjanak, és akár egy tizenkét éve minden vagyonát az orvosokra költő ember is meggyógyulhat. Legyünk tehát bátran felhasználói a rajtunk túli erőnek, Istent Szentlelkének, mert ennek a Léleknek gazdája, maga az Örökkévaló az élet oldalán áll, és annak örül, ha helyreáll az, ami beteggé lett, ha meggyógyul a közösségből kiesett ember, ha harmonikus a lélek és a test, ha minden a maga helyén, helyesen és megfelelően működni tud. “Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez”, ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk, “nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra”! Igen, legyünk fogyasztói a rajtunk túli Lélek erejének, éljünk vele, igyuk, mint drága, friss és éltető vizet, amint ahhoz is hasonlítja maga Jézus is. Aki bennem hisz, soha meg nem szomjúhozik.

Van azonban egy magasabb lépcső is, amikor nem csak fogyasztója az ember a Szentlélek italának, hanem mintegy a kezelője is. Jézus istenemberségében ez áll előttünk. Az igaz, hogy az ő megváltó művét soha, senki más el nem végezhette volna őhelyette, vagyis ő valóban páratlan, ahogy bibliai szóval mondjuk egyszülött – de mind az, amit ő tett, ránk is vonatkozik, és minket is kötelez. Nem tehetünk úgy, mint ha nem járt volna itt közöttünk ő, aki asszonytól született hozzánk hasonlóan, de engedelmességében egészen Isten fiává lett. Ez a dolog ránk is vonatkozik, mi is Isten gyermekeivé lehetünk teljesen és egészen! Ennek része az is, hogy a Szentléleknek, bár mindig fölöttünk marad és rajtunk túli erő marad, mégis a “kezelői” is lehetünk. Ahogy megint csak maga Jézus mondja: “Aki ebből a vízből iszik, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből – vagyis az ilyen ember, aki egészen Isten gyermekévé lett, másoknak is tud adni abból, amit ő kapott.

Erről beszél a mai igénk, amikor azt mondja, hogy el lehet jutni a hitnek, és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra. Mi is a Krisztus teljessége szerint adhatjuk tovább a nekünk adott Szentlelket, az emberen túli erőt azoknak, akiknek arra szüksége van! Micsoda méltóság, micsoda megbízatás! Ám ehhez növekedni kell, érlelődni, az Isten Fiát egyre jobban meg kell ismerni, és el kell jutni az ő teljességét elérő nagykorúságra! Van tehát növekedni valónk mindnyájunknak.

Ha megnézzük, miben áll ez a nagykorúság, látjuk, hogy Jézust valóban az élet szolgálata vezérelte, és nem hiúsági kérdésként kezelte, hogy erő áradott ki belőle, hogy valaki meglopta őt. Annak örült, hogy valaki meggyógyul! Legyen ez a mi örömünkké is, hogy valahol helyre áll az élet, rendbe jönnek a dolgok. Egy veszekedős családban megtalálják az ügyek elintézését felemelt hang nélkül is – egy otthon légköre meggyógyult. Egy alantas narkotikummal élő ember rájön, hogy van magasabb rendű mámor is, egy emberi szenvedély átnemesült. Egy vigasztalhatatlan gyászoló az élet felé fordul, az élet győzött. Ahol Jézus ilyen munkákat végez el, ott örül, és azt mondja, “a te hited megtartott téged, menj el békességgel!”

Pedig nem megy ez mindig ilyen egyszerűen. Lássuk csak, hogy a zsinagógafő is ezt kell hallja: Ne félj, csak higgy! Mert van olyan helyzet, hogy az a fontos, most nem szabad összeroppanni, most nem szabad a félelemnek fölül kerekedni és mindent összezavarni. Amilyen sok bajt okoz a félelem nélküli, mondjuk így, gátlástalan élet, amire elég példát lehetne sorolni, olyan nagyon megkötözhet a félelem. Félelemből – életbénulás. “Ahol te jársz előttem, nincs rettegés” – mondja egyik énekünk. És mi is indulhatunk ennek a most következő hétnek ezzel a bizonyossággal: ő előttünk járt, mert ő valóban fájdalmak férfija, betegség ismerője volt. Ő előttünk járt a megszégyenítettségben és a kivetettségében is, nem mi járunk ott először. Sőt még a halál útján is végigment előttünk, és győzött annak erői felett! Ne félj, csak higgy! – milyen fontos ezt újra és újra hallanunk!

Aztán lehúzó erővé lehetnek olykor még a legközelebbiek is. Jézus csak az “oszlop apostolokat”, meg a kislány apját és anyját engedi a betegszobába belépni magával együtt, de azok először sírnak, aztán meg nevetnek, kinevetik őt?Mert az emberi érzelmeinknek mindig elsőbbséget adunk. Milyen gyalázatosan szubjektívek tudunk lenni emberek és ügyek megítélésben! Valaki velünk nem bánt jól, akkor rossz ember?.valaki szépen ránk mosolygott, akkor biztosan nagyon jó ember?az érzelmek uralma az egész vonalon, mintha kisgyermekek volnánk, aki a bajuszos bácsitól sírva fakad, a mosolygó nénire meg vissza mosolyog! Milyen jó, hogy ahol ott van Jézus, ott az érzelmek uralma helyett az ő uralma győz. Kiderül sírásról és nevetésről, amik olyan nagyon hozzánk szoktak nőni, igazán a szívünkből fakadnak, hogy van fontosabb náluk: a Jézus jelenléte és uralma. Ne engedjük tehát, hogy tönkre tegye életünket az indulattal kimondott szó, a hirtelen harag vagy a hirtelen
nevetés, olykor mások kinevetése. Rendezze át életünket újra és újra a Jézus jelenléte, és akkor nem lehúzó erők leszünk az ő oldalán többé. Emberi érzelmek helyett Jézusra figyelő áhítat – így fog talpra állni a halottnak hitt is.

Mert ő megfogja a kezét a beteg embernek és szól hozzá és az felkél. Ez az érintés, ez a bensőséges közelség őhozzá mindennél fontosabb. És az is, hogy mond neki valamit. Közelség és szó, bensőségesség és ige – ezek által gyógyít Jézus! Keressük ezt a közelséget, és figyeljünk a szóra, amit nekünk mond, és csodákat fog művelni bennünk! Megfogta a kezét, és azt mondta: Leányom, ébredj! Pontosan erre van szükségünk, hogy megfogja a kezünket, azt az elárvult, tétova, bűnös és önző kezet, amely talán már élettelen, és azt mondja nekünk: Ébredj! Ébredj fel, félálomban élő ember, aki belefeledkeztél a gondjaidba. Van egy másik hajnal, amely még fel nem virradt rád, de te azt is megláthatod! Ébredj, és akkor élni fogsz és látni és cselekedni és szeretni megint.

Ezeknek a reményével induljunk a most következő hétnek, minden próbatételének.

Lehetünk fogyasztói, de lehetünk – Krisztussal együtt – a kezelői, továbbadói is az emberen túli Szentlélek erőnek. Jussunk el erre a felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, az Isten Fia megismerésére. Vigyázzunk, hogy a saját érzelmeinket túl ne értékeljük, minden fölé ne helyezzük őket: félelem, sírás vagy éppen nevetés helyett adjunk helyet őneki, aki “megvívhat tengerekkel”, és a többit bízzuk őrá. Majd ő megfogja a kezünket, és azt az igét mondja nekünk, amire éppen szükségünk van – leányom, ébredj!

Ámen

Imádkozzunk !

Köszönjük Urunk, hogy minden félelmünkkel, betegségünkkel, megváltatlan testünkkel, egész, bajban lévő életünkkel hozzád mehetünk, és aki te hozzád jön, azt semmiképpen ki nem veted. Köszönjük neked, Urunk ígéretedet, azt, hogy minket is magadhoz emelsz, és mind abban részeltetsz, amit hinni se merünk, hogy eggyé válhatunk te veled, és adhatjuk a te erőidet, Lelkedet tovább. Kérünk, könyörülj rajtunk, hogy mind ez valósággá legyen. Mutasd meg nekünk, hogy mi az, amit ehhez félre kell tennünk, amitől meg kell válnunk, kárnak és szemétnek kell ítélnünk, és mi az, amit te erősítesz és nevelgetsz bennünk, hogy egykor majd szárba szökve termést adjon, harminc annyit, hatvan annyit vagy száz annyit. Köszönjük Urunk, hogy ami nálunk lehetetlen, az mind-mind lehetséges te nálad. Szeretnénk egészen te rád bízni életünket a most következő hét napjain. Megköszönjük neked egy családdal együtt az új jövevénynek, a kicsi gyermeknek születését. Megköszönjük testvérekkel együtt a házas élet ajándékát, amelyet megadtál nekik immár három évtizedeken át, és most emlékező szívvel és irántad való hálával köszönhetik meg az együtt töltött időket. És imádkozunk hozzád Urunk egy családért, egy asszonytestvérünkért, aki nehéz műtét előtt áll. Áldd meg kérünk az orvosokat, a gyógyszereket, és hallgasd meg imádságainkat, amit ő érette mondunk. Add vissza övéinek egészségben, békességben. Imádkozunk Urunk ezért a bajban lévő országért is, aminek polgárai vagyunk. Te tudod, hogy mi az, ami megbánni és megtérni való, kérünk téged, hogy adjál megújulást és ébredést. Imádkozunk azért is, hogy anyaszentegyházunk betölthesse a rá váró feladatot. Add meg nekünk Urunk, hogy mindnyájan a tőled való elhíváshoz méltóan tudjunk járni. Kérünk, hogy lehessen ennek a mai napnak hátra lévő része megszentelt idő általad. Ezekben kérünk, hogy hallgass meg minket akkor is, amikor szívünk mélyén mondjuk a magunk imáját.

Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.