Emlékezés és felejtés

Igehirdetés 2009.december 31.                                                                                                  Németh Ildikó

Emlékezés és felejtés

Lekció: Zsolt. 103,1-11

Textus: Zsolt. 103,1-2

Imádkozzunk!

Mennyei édes Atyánk, Jézus Krisztus által, ennek az évnek az utolsó estéjén mindenekelőtt hálát szeretnénk neked adni. Köszönjük neked Urunk, hogy ebben az évben is megadtad mindennapi kenyerünket, és ami még ennél is fontosabb, köszönjük, hogy megadtad minden napra elkészített igédet. Áldott légy Urunk megszólító szavaidért, azért a kegyelemért, hogy igéddel tanítottál, vígasztaltál, bátorítottál, vagyis valóban táptáltál minket. Köszönjük, hogy minden nap megtapasztalhattuk azt is, hogy te milyen gazdag vagy a kegyelemben és hogy mennyire bővölködsz a megbocsátásban. De köszönjük az imádság lehetőségét is, azt, hogy hozzád fordulhattunk minken gondolatunkkal, kérésünkkel, még fájdalmaink elpanaszolásával is. Neked köszönjük meg Urunk ennek az évnek a próbáit is, hiszen a legtöbbel kapcsolatban már most látjuk, hogy bizony javunkra fordítottad azokat, és hisszük, hogy amikről most még nem látjuk, azokról is igaz, amit mondtál: mégpedig, hogy: azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat munkálja. Kérünk Urunk, bocsásd meg nekünk, ha a kenyerünket, amit tőled kaptunk nem tudtuk megosztani másokkal. Bocsásd meg, ha az elkészített igéhez, amit te minden napra elkészítettél számunkra, nem nyúltunk sokszor, és ige nélkül teltek a heteink. Bocsásd meg, ha nem éltünk az imádság lehetőségével, s ha a próbák között sokat zúgolódtunk és lázadoztunk ellened. Istenünk, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek! Hálásan köszönjük most neked, hogy erre az utolsó estére is igét készítettél a számunkra. Szólj hozzánk, kérünk, és tedd az emberi bizonyságtételt teremtő igévé, ami egészen újjá formálja az életünket. Segíts most nekünk rád figyelni, segíts, hogy valóban meghalljuk szavad. Légy jelen a te áldott Szentlelked által, Fiad nevében kérünk erre. Ámen.

Igehirdetés

Sokat szoktam azon gondolkodni, hogy miért van az, hogy az ember olyan dolgokat is elfelejt, amiket pedig sohasem kellene, és olyan dolgokat viszont, amiktől sokkal jobb lenne megszabadulnia, sehogyansem tud kiverni a fejéből.

Hányszor olvassuk ugyanis a Bibliában, hogy az Úrnak újra és újra figyelmeztetnie kellett népét a szövetségre, a törvényekre, mert a nép elfeledkezett azokról és megpróbált a vele való szövetségtől, az Ő törvényeitől független életet élni. Hányszor kellett már az Úrnak a történelem folyamán emlékeztetnie arra népét, hogy Ő az Istenük, hogy szövetséget kötöttek. De hányszor kellett már az Úrnak – akárcsak az elmúlt évben – bennünket, minket, akik most itt vagyunk figyelmeztetnie arra, hogy ne feledkezzünk meg róla. A mai igehirdetésre készülve újból elgondolkodtam ezen a kérdésen és arra jutottam, hogy az emlékeink között való rendrakás hasonlít egy ház, egy lakás rendben tartásához. Arra gondolok ugyanis, hogy egy családi házat is úgy lehet szépen rendben tartani, ha bizonyos dolgokat napi szinten rendben tartunk, és ezt kiegészítjük bizonyos időközönként egy-egy nagytakarítással. Vannak ugyanis olyan dolgok, amiket napi szinten el kell végezni ahhoz, hogy a ház tiszta legyen, például a kukákat a konyhából, a fürdőszobából napi rendszerességgel ki kell üríteni, a szennyes ruhákat, amelyeket a ház lakói esténként levesznek magukról napi rendszerességgel a szennyestartóba kell tennünk, a étkezéseknél keletkező piszkos edényeket is közvetlenül az étkezések után legcélszerűbb elmosagatnunk. Mindezek mellett azonban szükség van Nagytakarításokra, amikor több időt tudunk szánni a takarításra, amikor olyan szennyeződésekre is időt tudunk szánni, amik cask lassan halmozódnak fel egy-egy helyen, vagy amelyek egy-egy félreeső helyen gyűlnek össze. Nem is beszélve arról az esetről, amikor azért van szükség egy nagytakarításra, mert az előbb említett napi rendszerességgel elvégzendő takarításokat nem végeztük el és így olyan sok szenny lepte el a házat, hogy csak egy nagytakarítással hozható már rendbe. Így van ez a lelkünk és hogy témánknál maradjunk, az emlékeink rendbentartásával is. Akár azok közé tartozunk ugyanis, akik naponta takarítottak, rendezkedtek az emlékeik és az emlékezéseik között, akár azok közé, akiknek már néha-néha a fejére is zuhant egy-egy nem jó helyen tartott emlék, mindnyájunknak szükségünk van egy ún. Nagytakarításra az emlékeink között. És most egy ilyen nagytakarítási alkalom lehet, ez az óév esti istentisztelet. Tegyünk ma rendet a 2009-es év végén emlékeink között! Nagy hasznunk lehet ugyanis abból, ha ma átvizsgáljuk ezeket, megnézzük, hogy melyek azok, amelyek szemétbe valók és ki kell dobjuk a kukába, melyek azok, amelyek értékesek, csak meg kell tisztítsuk a piszoktól és esetleg melyek azok, amelyek a napi rutinban, surges-forgásban, most nem jó helyen vannak, és olyanokat tettünk előkelő helyre, amelyek csak a kamrába valók és mik azok, amik esetleg a fürdőszobából kerültek a nappaliba, vagyis nem neki való helyre. Mai istentiszteletünkön nézzük meg közösen az Ige fényében, hogy mik azok az emlékek, események az elmúlt évből, amiket tudatosan be kell vésnünk az emlékeinkbe és el akarjuk majd mondani fiainknak és fiaink fiainak is, mert olyan fontosak. És mik azok, amikre még csak emlékezni sem szeretnénk, amikre semmi szükségünk nincs, ami értéktelen, kacat, és jobb, ha megszabadulunk tőle. A Biblia feltűnően gyakran ír az emlékezésről és a felejtésről. Egészen pontosan több, mint 300 helyen, mindezek azonban két fő csoportra oszthatók. Az első csoportba azok tartoznak, amikor arról ír a Biblia, hogy mikre emlékezik általában az ember, s miket felejt el; a második csoportba pedig azok, hogy mikre emlékezik Isten és mikre nem akar emlékezni, vagyis mi is felejtsük el csak ezeket nyugodtan.

1.Az első csoport, és így első kérdésünk tehát, hogy mikre szoktunk mi leggyakrabban emlékezni, és miket felejtünk el könnyen? Azt mondja a Biblia, hogy amikre a legkönnyebben és leggyakrabban szoktunk emlékezni, azok a saját jó cselekedeteink. Szinte vég nélkül tudjuk sorolni, hogy milyen jó dolgokat tettünk másokkal, és hogy milyen nagy tettek vannak mögöttük. Természetes dolog ugyanis, hogy mindenkinek fontos, hogy mit alkotott, mit hagy maga mögött – plane, ha erre Isten iránti hálával gondol valaki. Az azonban már egyáltalán nem helyes, ha valaki úton-útfélen hangsúlyozza, hogy ő mennyi áldozatot hozott másokért, vagy amikor valaki családon belül kezdi sorolni, hogy miket tett ő a többiekért, és hogy miattuk maradt le erről meg arról.

Most tehát, nagytakarítás lévén, idézzük fel azokat az emlékeinket, amikor Isten kegyelméből, valami jót tehettünk az elmúlt év során, és tisztogassuk meg azokat, ha piszkosak. Attól válhattak ugyanis szennyezetté, ha esetleg a magunk javára írtuk azokat, és helyezzük ezeket most egy olyan fiókba, ahol azokat a kincseket tartjuk, amiket az Úrtól magától kaptunk. Egy olyan fiókba, amelyikből nem lehet kivenni ezeket olyankor, amikor arra akarjuk őket használni, hogy igazoljanak minket, amikor arra akarjuk őket használni, hogy ezekkel értékesebbnek tűnjünk mások előtt, vagy amikor a bűn rabságába kerülve ezekkel kívánnánk magunkat menteni a haláltól. Egy olyan fiókba tegyük ma bele ezeket az emlékeinket, amiket akkor nyitunk csak ki, amikor arról szeretnénk mesélni fiainknak és fiaink fiainak, hogy milyen jó az Úr, és hogy mit tud cselekedni az olyan ember által, aki hisz.

A második része annak, hogy mikre szoktunk emlékezni a legkönnyebben és leggyakrabban, azok a mások ellenünk elkövetett bűnei. A bennünket ért sérelmekre, az ellenünk irányuló epés megjegyzésekre, mérgezett szavakra, amik rosszul estek nekünk, akár a szemünkbe mondták azokat, akár a hátunk mögött, ezekre nagyon könnyen szoktunk visszaemlékezni. Ezeket az emlékeinket, sajnos nem a nekik megfelelő helyen szoktunk tartani lelkünk házában. Ugyanis ezeknek a kukában, a papírkosárban, a szennyvíztárolóban, vagy a komposztálóban van a helyük. Tegyük most, ezen az estén, mások ellenünk elkövetett bűneit is a nekik megfelelő helyre a lelkünk házikójában, mert különben bűzzel árasztják el, mérgezik azt. És mik azokat, amiket ellenben nagyon hamar és gyorsan el szoktunk felejteni? Hát ezek bizony másoknak a jótettei, azokat a jó cselekedeteket, amikkel mások segítettek nekünk. Sokszor talán csak egy apróság volt, de abban a helyzetben mégis sokat jelentett. Néha meg igen nagy áldozatot is hoztak már mások értünk. Ezeket valahogy elég gyakran elfelejtjük, vagy nem tulajdonítunk elég jelentőséget nekik. Ami azonban még ettől is rosszabb, hogy nem csak mások jótetteit szoktuk mi elfelejteni, hanem magának az Úrnak a nagy és jó tetteit is könnyen elfelejtjük. Azokat, amiket a történelemben hajtott végre, és azokat a cselekedeteit, amiket a mi kicsi életünkben valósított meg. Isten szabadítását, megbocsátó kegyelmét, gondoskodását oly sokszor elfelejtjük. Hányszor elfelejtjük például a meghallgatott imádságokat. Márpedig alapigénk pontosan erre bátorít minket, sőt ezt parancsolja, hogy el ne felejtsük, mennyi jót tett velünk a mi Urunk. Jézus szomorúan mondta egyszer a tanítványoknak, amikor azok elkezdtek valami miatt aggódni, hogy: Elfelejtettétek, hogy az ötezer ember hogyan lakott jól öt kenyérből, meg a négyezer hét kenyérből? Még az ilyen nagy csodákat is könnyen felejti az ember. Amikor egy újabb szükség adódik, újabb gond vagy nehézség támad, mintha nem lenne Isten, mintha még soha nem tapasztaltuk volna meg, hogy ki is Ő, úgy kezdünk el aggódni és idegeskedni. De miket szoktunk még elfelejteni? Sokszor elfelejtjük az ígéreteinket. Ott van például az ószövetségi József történet, ahol Józsefnek a börtönben a főpohárnok megígérte, hogy ha kiszabadul, majd szól az érdekében a fáraónál, s nem szólt. Elfelejtette. Könnyedén megígérünk mi is sokszor dolgokat. Halljuk valakinek a nyomorúságát, és azt mondjuk: majd imádkozom érted. Vajon minden esetben lett ebből imádság? Miután tehát elsoroltuk, hogy miket felejtünk el nagyon könnyen, nagytakarítás lévén, idézzük most föl, hogy hányan tettek már velünk jót és hogy maga az Úr, mennyi jót tett már velünk, még ha ezeket az emlékeket a legkülönfélébb, legeldugodtabb zugokból is kell most előhozni, keressük csak meg őket, és tisztítsuk meg, és helyezzük őket lelkünk házában előkelő helyre. Olyan helyre, ahol mindenhonnan láthatóak lesznek, olyan helyre, amit még a betegágyunkból is láthatunk. Kaparjuk most elő a sarkokból és a pincékből azokat az igéreteinket, amiket embereknek, vagy magának az Úrnak tettünk, és ne feledkezzünk meg róluk többé. Ne hagyjuk, hogy újra elkerüljenek a szemünk elől.

2. A második kérdésünk az volt, hogy mit mond a Szentírás arról, hogy mire emlékezik Isten, és mire nem akar emlékezni? Azt olvassuk a Bibliában, hogy az Úr sohasem felejti el azt, hogy Ő az övéit kiválasztotta, és hogy örök szövetségre lépett velük. Akkor is, amikor az Ő népe sokszor hitetlen, engedetlen volt, bálványok után ment, a szövetség akkor is állt, mert Isten hűséges volt az Ő szövetségéhez. Aztán nem felejti el ígéreteit. Mindegyik pontosan teljesedett, vagy teljesedni fog, az Isten által legjobbnak tartott időben. Nem felejti el az Úr ezeken kívül még a benne bízóknak a cselekedeteit, az engedelmességét sem, azt, amikor valaki az Ő nevében szolgál másoknak. És nem felejti el imádságainkat sem. Sokszor magunk is elfelejtjük, mi mindent kértünk tőle, de ő meg nem feledkezik azokról. Isten tehát nem feledkezik el szövetségéről, ígéreteiről, az imádságainkról, az engedelmességünkről, egyáltalán rólunk.

És mi az, amire Isten nem akar emlékezni? Ezek a megbánt és megvallott bűnök. Sok embernek azért vannak problémái, mert bár már eljutott oda, hogy bűnnek látja a bűnét, és már fáj is neki, de nem meri komolyan venni, hogy ha megvalljuk bűneinket, Isten megbocsátja azokat. Pedig arra nézve, amit Ő megbocsátott, olyan erőteljes képeket használ a Szentírás, hogy: a háta mögé veti, meg a tenger fenekére. Eltapossa a mi álnokságainkat. Volt — nincs. Elfújja, mint szél a felhőt. Jó lenne, ha megbátorodnánk, és mi is komolyan vennénk ezt, mert sok szorongástól szabadítna meg bennünket. Ámen.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, te ismered a mi szíveinket és gondolatainkat. Te tudod, hogy cipelünk-e magunkkal felesleges terhet, hitvány kacatokat. Segíts minket, hogy minden ilyentől megszabaduljunk. Segíts minket, hogy senkivel szemben ne maradjon a szívünkben harag, keserűség. Szabadíts meg minket minden veled szembeni lázadástól és elégedetlenségtől, és tedd könnyűvé, hogy engedjünk felszólításodnak: tudjunk téged áldani és számon tartani mindazt a jót, amit velünk cselekedtél. Köszönjük, hogy sok jót cselekedtél velünk. Köszönjük, hogy sok ajándékot kaptunk már tőled. Bocsásd meg, ha sokszor észre sem vesszük ezeket. Segíts ezentúl sokkal hálásabban élni. Segíts, hogy hűséges sáfárok legyünk, és annak egy részét, amit kapunk tőled, boldogan adjuk tovább. Taníts meg minket abban, hogy még azoknak is jót adjunk, akiktől valami rosszat kaptunk. Köszönjük, hogy te erre is képesekké teszel minket. Könyörgünk hozzád, Atyánk, azokért, akiknek különösen nehéz volt ez elmúló esztendő, akiket nagy veszteségek értek, akiknek gyászolniuk kellett, akiket kemény próbákon vittél keresztül. Bátorítsd őket, hogy ők se feledkezzenek el rólad. Ők is lássák a próbatételek mellett a te jótetteidet, ajándékaidat, kegyelmedet is. Engedd, hogy megszenteljük a mai estét. Töltsd meg a szívünket hálával, és add, hogy kicsorduljon a szánkon is. Hadd tudjunk ennek a hálának a jegyében elindulni majd az új év útján. Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.