2005. december 26.
Veszelka Tamás
Gazdag lévén szegénnyé lett, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok!
Lekció: Fil. 2. 5-11
Textus: II.Kor 8.9.
Imádkozzunk!
Megváltó Krisztusunk!
Ebben a csendben olyan jó lenne, ha minden gondolatot hátunk mögött tudnánk hagyni és úgy jöhetnénk Hozzád, hogy csak Rád figyelve azt kérnénk, hogy szólíts meg minket, végy körül minket, szereteted ragyogja át szívünket! Engedd meg nekünk, hogy a mostani ünnep ezt az evangéliumot hozza hozzánk közel, hogy te azért jöttél, hogy megkeresd és megtartsd ami elveszett. Urunk Jézus, köszönjük neked, hogy te jöttél és nem nekünk kellett harcolnunk, tusakodnunk, hogy hozzád eljuthassunk, hiszen mi gyengék és erőtlenek lennénk hozzád menni. Te tudod, mi az bennünk, ami elveszett, amit szerettünk volna megtartani, de nem sikerült. Lehet, hogy vannak közöttünk, akik elvesztették az élet szépségét, örömét, lehet, hogy valaki elvesztett ereje miatt fáradt, vagy elvesztett társa, embere miatt szomorú. Hadd kérjünk, jöjj hozzánk közel és keresd meg, tartsd meg ami elveszett, szerezz önmagaddal való találkozást, hogy valóban ünnep lehessen számunkra Karácsony!
Ámen
Igehirdetés
Kedves testvérek!
Voltak, s talán vannak, akik fenyőünnepnek nevezték, és igazából maguk sem tudták, mit is ünnepelnek. Voltak és vannak, akik a szeretet ünnepének nevezik és egymás megajándékozását tartják fontosnak, hiszen az emberi élet egyik legfontosabb kérdése a szeretet, s így Karácsonykor kitűnő lehetőség nyílik évről évre kifejezni, fontos a másik ember, fontos a szeretet! És vannak, akik Karácsonykor Isten szeretetére gondolnak, melyet az Ő Fiában, a Krisztusban mutatott meg minden embernek. Fontos, hogy az emberek kifejezzék egymás iránt érzett szeretetüket – bárcsak minél többször tennék ezt- de van egy nagyobb örömhír, egy nagyobb evangélium: Isten szeretete az emberek iránt! Sokak szívében ismerős az ige: “Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Sokan vannak, akik ismerik ezt a szeretetet, és ez a szeretet napról napra újítja meg őket. Számukra a karácsony nem az esztendő egy ünnepe csupán, hanem életprogram: isten szeretete eljött erre a világra és ezt a szeretetet megismerve lehet ennek a szeretetnek a fényében, erejében élni és szeretni másokat! Azok tudnak így szeretni, akik ismerik már ezt a titkot: Ő “gazdag lévén szegénnyé lett, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok”. Ők már meggazdagodtak mindazzal a lelki ajándékkal, amit isten Fia hozott és életük célja, hogy Isten dicsőségére másokat gazdagítsanak.
Akik nem ismerik ezt a gazdagságot, szívükben lehet, hogy csak annyit éreznek, amit Ady ír egyik versében: “Bántja lelkem a város durva zaja / De jó volna ünnepelni odahaza. / de jó volna tiszta szívből, úgy mint régen fohászkodni, / De jó volna megnyugodni. De jó volna mindent, minden elfeledni, / De jó volna játszadozó gyermek lenni, / Igaz hittel, gyermek szívvel a világgal kibékülni, / szeretetben üdvözülni. Ha ez a szép rege igaz hitté válna, / Ó de nagy boldogság szállna a világra! / És a gyarló ember ember lenne újra, / talizmánja lenne a szomorú útra. / Golgota nem volna ez a földi élet, / egy erő hatná át a nagy mindenséget! / Nem volna más vallás, nem volna csak ennyi: / Imádni az Istent és egymást szeretni! / Karácsonyi rege, ha valóra válna, / igazi boldogság szállna a világra!”
Vannak, akik így élik mag az ünnepnapokat: talán valamikor régen valóban ünnep volt, de mára csak a város durva zaja maradt és a beteljesületlen vágyak! És a Karácsony nem más csupán, mint egy rege, igaz, szép rege, de nincs ereje, nincs varázsa, nincs újjáteremtő hatalma számunkra. Marad a �de jó volna minden újra kezdeni� tehetetlen érzése, jó volna “játszadozó gyermek lenni” és mindent, mindent elfeledni…
Ebben a karácsonyban is hirdetjük: lehet újból ereje, varázsa, megújító hatalma az ünnepnek minden ember számára, mert az érettünk megszületett Krisztussal ma is lehet személyesen találkozni! És lehet újat kezdeni, hiszen Ő pontosan ezért jött, hogy az ember élete benne találjon újulást és hogy Ő megkeresse és megtartsa ami elveszett!
Mai igénk abban segít minket, hogy karácsonyt Isten üdvtervébe ágyazva lássuk. Azért fontos ez, mert bár Karácsony, a Megváltó megszületésének napja az üdvtörténet egyik legfontosabb eseménye, de nem az utolsó esemény! Miért is egyáltalán Isten üdvterve? Hát azért, mert valahol az emberiség történelmének kezdetén az ember elrontotta az Istennel való kapcsolatot, engedetlensége miatt elszakadt Teremtőjétől és látjuk, mivé lett Nélküle. A Mindenható azonban nem hagyta az embert a maga bűnében, mert szabadítót hirdetett, akiről a próféták már születése előtt évszázadokkal korábban szólottak. Betlehem éjszakájában megtörtént a csoda, fény gyúlt, hogy hívogasson mindenkit, aki még sötétben jár! Következett Isten üdvtervében három év, mikor a Megváltó meghirdette az Úr “kedves esztendejét”, mikor magától isten Fiától hangzott a megtérésre hívó szó. És jött nagypéntek szenvedése, a töviskorona, a gúny és az ostor, majd a golgotai kereszt és a váltsághalál. És jött Húsvét csodálatos evangéliuma: legyőzetett a halál, nyitva az út az örök élet felé. Azóta pedig a keresztyén ember Isten üdvtervének utolsó nagy állomására készül, mikor eljön a Győztes, a Királyok Királya, hogy újjá teremtse a világot!
Mai igénk ezt az eseményláncolatot láttatja velünk, hogy a Krisztus eseményt, az Ő váltságművét a maga egészében ismerjük és ezáltal még gazdagabb legyen Karácsony üzenete: születés, megaláztatás, megdicsőítés. És miközben megismerteti velünk ezt a csodálatos tervet, eközben személyessé is kívánja tenni számunkra: “az az indulat legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézusban is!” Így válik személyessé Karácsony titka, hogy bennünk olyan szeretet, olyan alázat, olyan szolgáló lelkület lehet, mint ami volt a Krisztus Jézusban is!
Mivel kezdődhet tehát: Jézus, “mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő egyenlő az Istennel, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lett”.
Az első gondolatunk mindenképpen lehet a rácsodálkozás gondolata, ti. hogy Isten Fia vállalta értünk ezt az utat! Egyáltalán nem magától értetődő ez, hiszen ki az, akik önként mond le a többről, a gazdagabbról. Ő megtette ezt: otthagyta a menny dicsőségét és azért jött, hogy egyszer magára vegye az emberi élet minden nyomorúságát, bűnét, átkát. Ott kezdődhet, hogy az ember egyszer megdöbben ezen, mert erre csak rácsodálkozni lehet, talán úgy, ahogy Babits Mihály teszi: “Mért fekszel jászolban Ég Királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, renghetnél angyalok közt, mégis itt sírdogálsz állatok közt. Bölcs bocik szájának langy fuvalma, jobb tán, mint csillagűr szele volna? Jobb talán a puha szénaalom, mint a magas égi birodalom? Becsesnek láttad te e földi test koldus ruháját, hogy felvetted azt? S nem vélted rossznak e zord életet, te, kiről zengjük, hogy megszületett!” kezdődhet itt, hogy most újból megdöbbenünk ezen, hogy az Isten Fia vállalta a “földi test koldus ruháját”. A rácsodálkozást követheti valaminek a megértése. Azt mondja az ige: Jézus “mikor Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy ő egyenlő az Istennel, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lett”. Vagyis Jézus egyszerre hordozza magában az isteni méltóságot és az emberi állapotot. Benne Isten méltósága és dicsősége a maga teljességében van jelen, de ismeri az emberi állapot mibenlétét is! Együtt a kettő: isteni méltóság és emberi állapot! Jézus maga mondja majd ki munkája kezdetén: “Az Úr lelke énrajtam ,mivelhogy felkent engem” – Isten lelke erejével jár majd a sánta, hall a süket, szól újból a néma, gyógyul a megtört szív, szabadul meg a fogoly! Isteni méltóság, mert az Isten lelke munkál általa és a tőle kapott feladatot végzi! Ugyanakkor emberi állapot, hiszen látjuk Jézust fáradtnak és szomjasnak a Jákób kútjánál, látjuk őt nem egyszer könnyekre fakadni és ismeri a szenvedéstől, a haláltól való félelem gyötrődését ott a Gecsemánéban.
Olyan szépen mondja egy helyen a zsidókhoz írt levélben az Ige: “mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonló lévén, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.” Olyan főpapunk van, aki egy személyben Király, Főpap és Próféta, mert isteni méltóság hordozója, de egyszerre ember, aki megtudott indulni a mi gyarlóságainkon, hogy egyszer világossá legyen: van kihez járulni és van kitől irgalmasságot, kegyelmet nyerni! Egyszerre isteni méltóság és emberi állapot – és erre mondja Pál, hogy ez az indulat legyen bennetek, vagyis az ember kiábrázolhatja az Istentől kapott méltóságot! Csodálatos lehetőség, hogy emberi életünkön ott ragyoghat a Krisztus által nyer isteni méltóság! Ezt hozza az Isten Fia Karácsonykor, ezért a megváltás, hogy az ember legyen az isteni méltóság részese! Hiszen Ő az Ő Lelkét kínálja nekünk, mely Lélek megteremheti bennünk a maga gyümölcseit: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség – mindez ott ragyoghat az életünkön és üzenhet arról, hogy Isten megváltott gyermekei, Krisztus tanítványai vagyunk!
Ezt követheti a második titok megértése: Jézus “mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén a halálig, mégpedig a keresztfának haláláig”. Nem tudom a testvérek gondoltak-e valamikor erre így, én sokat gondolkoztam ezen: Isten nem iktathatta volna ki az üdvtervből Krisztus szenvedését, a keresztet, a Golgotát?
Hiszen megtörténhetett volna, hogy isten Fia megszületik, felnövekedvén hirdeti Isten országának evangéliumát, majd áldozócsütörtökön visszatér a menny dicsőségébe, hogy Pünkösdkor elküldje Szentlelkét, hogy onnantól tanítványai folytassák a szolgálatot amíg újból el nem jön, hogy újjáteremtse a világot. Miért a Krisztus szenvedése – és egyáltalán, miért a szenvedés a világban és személyes életünkben? Ha Isten maga a szeretet, ennek a szeretetnek nem lett volna hatalma, hogy a Golgotát egészen egyszerűen ne iktassa be az üdvtervbe? Nos miért hát Krisztus Kereszthalálig való megaláztatása?
Azért, mert Isten szerető isten, de igazságos Isten is és igazsága az kívánja, hogy a bűnt büntetés kövesse. Ha ez nem lenne így, akkor Isten szeretete olcsó szeretet lenne, de így igazságos szeretet! Szeretetének legdöntőbb jele Karácsony éjszakája, igazságának legmegrendítőbb bizonyítéka a golgotai kereszt! Jézus azért áldoz, hogy nekünk már ne kelljen áldozni, sőt, hogy ne kelljen a bűn áldozatául lenni! Olyan sokan érzik talán ebben az életben, hogy áldozatok: a betegség, másom csalárdságai, egy ember hűtlenségének, a politikusok önös érdekeinek áldozata… Az Isten Fia azért jön, hogy áldozattá legyen, hogy nekünk ne kelljen áldozattá lennünk! Így mondja ezt az ige “Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált sátoron keresztül, és nem a bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra, hogy váltságot szerezzen. Mert ha a bakoknak és tulkoknak vére és a tehén hamva megszentel a test tisztaságára, mennyivel inkább a Krisztusnak vére, aki örökkévaló lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek, megtisztítja lelkiismereteteket o holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az Istennek.” Hát ezért szenved, hogy önmagát feláldozván minket új életre tisztítson meg! És azt is megmutatja az ige, hogy hogyan áldoz! Nemcsak azt, hogy miért, hanem azt is, miként! Ézsaiásnál olvassuk: “Betegségeinket ő viselte, fájdalmainkat hordozta… megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott vétkeinkért, békességünk büntetése rajta van és mi az ő sebeivel gyógyultunk meg…kínoztatott, pedig alázatos volt, mint juh, mely mészárszékre vitetik és nem szólal meg az őt nyírók előtt, még száját sem nyitotta meg.” Ezért és így áldoz az Isten Fia: azért, hogy békességünk, gyógyulásunk, újulásunk legyen az ő szenvedése által és úgy, hogy közben száját nem nyitja meg, alázatosan hordozza a keresztet!
Ez az indulat legyen bennetek, mondja Pál, vagyis a szenvedő Krisztustól megtanulhat valamit a szenvedő ember! Tóth Árpád így fogalmazza ezt: “Összeszorítom ajkam, ha nehéz a kín, mert tied az én harcom, és győztes távolokba néz könnyektől szépült orcád fényű arcom”. Ezért szenved, hogy az Ő bűn és halál felett aratott győzelme fényében nézhessek győztes távolokba és közben legyen az orcám Krisztus-fényűvé!
Így juthatunk el a harmadik titok megértéséhez: Isten Krisztus felmagasztalta “és adott neki oly nevet, mely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké és minden nyelv vallja, hogy Jézus krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!”
Ezt a titkot is meglehet érteni most Karácsonykor, hogy az értünk megszületett Megváltó nem egy gyermek, nem a “Jézuska”, hanem a világ Ura, aki egyedül méltó, hogy előtte mindentérd meghajoljon. Igen, az én térdem is meg kell hajoljon és az én nyelvem is kimondhatja: te vagy az Úr, legyél Úr egész életem felett! Eddig azt hittem, hogy én vagyok az úr, eddig azt hittem, hogy ha egészséges vagyok ,saját életem ura lehetek. Eddig azt hittem ,hogy politikai hatalmasságok az urak és tőlük függ az életem. Most pedig eljuthatok oda, hogy a térdemet Előtte hajtom meg és neki mondom ki: Te vagy az Úr, te vagy egész életem Ura! És ha ez megtörténik, akkor látni fogjuk, hogy Ő olyan kincset és gazdagságot ad, amelyet semmilyen földi uraság nem volt képes soha adni. Az örök üdvösség és boldogság, a Vele való örök közösség drága kincsét adja nekünk és ezáltal ad teljes, boldog életet! Ha vallod, hogy Ő az Úr, akkor gyermeke vagy és megváltottjaként örököse mindannak, amit ő készített az őt szeretőknek.
Így lehet tekinteni Isten teljes üdvtervére, hogy Karácsony evangéliuma isten szeretetéről szóljon, nagypéntek szenvedés erősítsen saját szenvedésünkben, hogy Őt Úrnak vallva az örök boldogság reménye tegye teljessé az életünket,
Ámen.
Imádkozzunk!
