Gondom van ígémre

2000 március 5.
dr. P. Tóth Béla

Gondom van ígémre

Lekció: Lukács 14:12-24
Textus: Jer.1 11-12.

“Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Mandulavesszőt látok. Az Úr pedig ezt mondta nekem: Jól látod, mert gondom van rá, hogy ígémet beteljesítsem.}”

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük hívásodat, és köszönjük a szívünkbe oltott sóvárgást a magasabb és igazabb élet iránt. Köszönjük, hogy jó dolog kivonni magunkat a köznapiság ügyei közül. Amikor csöndben vagyunk csak egy rövid időre is, akkor közel vagyunk ahhoz, hogy meghalljuk a te halk és szelíd szavadat. Megvalljuk, mindnyájan keressük az utat, mindnyájan zűrzavarban élünk, és ezért adj nekünk mennyei híradást, ami újra az élet útjára vezérel bennünket. Adjál lelki növekedést, megtisztulást, ami nélkül körben járunk, és csak tébolyodottan ismételjük saját gyarlóságainkat az idők végégig. Adj nékünk belátásra vezérlő élő ígét, és közöld Lelkedet az íge szólójával és hallgatójával egyaránt. Gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, de kérünk, építs és plántálj is! A mi Urunk Jézus Krisztusért hallgass meg minket!
Ámen.

Igehirdetés

Március első vasárnapja egyházunk rendje szerint évről évre a Biblia vasárnapja. Bibliavasárnap azt jelenti, hogy megemlékezünk az írott íge történetéről, a háromezer éves Biblia hagyományozásáról nemzedékről nemzedékre. Elgondolkozunk azon, hogy mi a Szentírás, hogyan lehet megérteni, és mit ad nekünk, ha tényleg megértjük.
Mind a három kérdés fontos. Keressük most a választ a felolvasott ígeszakaszok vezetésével, de mégis az egész Szentírás alapján. Mi a Szentírás valójában? Mindenki érzi, aki egyszer is kezébe vette ezt a könyvet és belelapozott, hogy nem könnyű olvasmány, nem szórakoztató időtöltés, hanem valami súlyos, koncentrált, életbevágóan fontos üzeneteket hordozó könyv. Nem lehet véletlen, hogy miközben hatalmas paloták, mesés középületek, sőt nagy birodalmak elpusztultak az évszázadok során, bármilyen gazdagság, hatalom, fény járt is egykor bennük, ez a könyv, a maga üzeneteivel megmaradt évezredeken át. Itt van, a kezünkbe foghatjuk, és ma már a világ minden nyelvére lefordítva olvasható. Mostanában a szekularizáció, az elvilágosiasodás idejét éljük, de évről évre a világon legnagyobb példányszámban kinyomtatott könyv mégis a Biblia. Nincs még egy könyv, ami annyi otthonban, annyi ember tulajdonában lenne szerte a világon mint a Szentírás.
Mitől olyan fontos ez a könyv? Hiszen nem tudományos igazságokat tartalmaz, amivel ma az emberek hitüket és vallásukat megpróbálják helyettesíteni. Nem biológiai ismeretterjesztés az ember származásáról, nem geológiai tankönyv a földtörténeti korszakokról, valami más. Hát micsoda? A Mindenható adta emberi életrendet tartalmazza. Az élet önmagában bármilyen szép, mégiscsak irracionális, átláthatatlan, sötét szövevény, amit meg kell valahogy fejteni az embernek. Mindenkinek, aki emberré születik. Egy olyan útvesztő, amiben el kell jutni a helyes útra a sok lehetséges közül. És a Biblia a létezés eredeti szövegét, az Istentől adott életrendet tartalmazza. Olyasmire tanít meg, amit sem magunktól nem tudunk, mert nem hozzuk magunktól születésünktől, sem egymásnak odaadni nem tudjuk. Tapasztaljuk, hogy az igazság számunkra hozzáférhetetlen, mégis egyszer csak megkeres bennünket, egyszer csak ott a hívása: “Neked is így kellene élni”.
Mindenkihez más úton talál el ez a hívás. Némelyekhez a szülei révén, megint másokhoz egy ismerős vagy egy jó barát által, a szerencsésebbek már kora gyermekkorukban, az iskola padjaiban találkoznak vele, s nem csak mint kultúrtörténeti adalékkal, hanem mint Isten élő igéjével is. Mások a rádióban hallnak egy előadást, egy irodalmi műben olvasnak egy utalást, vagy egy idézet ragadja meg a gondolataikat. Sok-sok út van. De egyszer csak ott van, megjelenik mint követésre méltó út. Pontosan úgy, mint a példázatban az, aki nagy vacsorát készít, elküldi szolgáit, és a meghívás egyszer csak ott van a különböző embereknél. Eljut a kereskedőhöz, a földműveshez, a friss házashoz. Szinte semmi közös nincs ezekben az emberekben, egyet kivéve, hogy mind meghívottak. Valaki számot tart rájuk, terített asztal várja őket, megérdemlik vagy nem, megszolgálták vagy sem.
Testvérek, ezt jelenti embernek lenni! Hogy az Örökkévaló nem csak megteremtett minket, hanem meghívottak vagyunk egy nagy vacsorára is: Hozzáférhető a hozzáférhetetlen menyei igazság, amit egyedül ő adhat nekünk, emberi értelmünk, önző és szeretetlen szívünk számára!
Mivel találja magát szemben az isteni hívás? Mentségek és magyarázatok rendszerével. Az ember szinte hallja: “nem olvasom, mert nincs rá időm”. Éppen építkezem, családi gondjaim vannak, sok a munkám, ott a megélhetés gondja, sok a folyamatban lévő elkötelezettségem, ott a tanulás, életem ügyei. A nagy vacsora példázata szerint azonban nem csak a Biblia olyan, mint egy terített asztal, hanem maga Isten országa, királyi uralma is. Meghívottjai vagyunk és semmi mentségünk nincs, hogyha kimaradunk belőle, hiszen az Örökkévaló fölkínálta nekünk. Ha nekünk tényleg nem ér meg az üdvösség ügye naponta legalább egy pár csöndes percet, ha egy héten egyetlen közösségben eltöltött órát sem akarunk erre szánni, akkor kit okoljunk azért, hogy kimaradunk abból, amit Isten nekünk készített?
Mi emberek, akik eredeti helyünket valamennyien elvesztettük, és valóban “nincsen csak egy igaz is”, akik életünk rendjét nem találjuk, mindnyájan rászorulunk arra, hogy Ő mondja meg nekünk, aki életünket adta, hogyan kell élni ezt az életet. Nála kell keresnünk életünk titkát! És hogy ő adni akarja, ki akarja jelenteni, ennek éppen a Biblia bizonyítéka. Vagy nem lenne ez a könyv, vagy már régen elpusztult volna, hiszen hányan akarták megégetni, megsemmisíteni, lejáratni. De Isten akarja annyira üdvünket, hogy féltő szeretettel őrzi ezt a könyvet nemzedékről nemzedékre.
Hogyan lehet megérteni? Minden nap hallani: “Nem olvasom, mert nem értem.” Testvérek, nem tehetség vagy műveltség kell ahhoz, hogy az ember a Bibliát megértse. Jézus mondja: “Hálát adok Atyám, hogy elrejtetted a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek pedig megjelentetted.” Nem műveltség és nagy ész kell hozzá, egyszerűen félre kell tenni a köznapiságot, a mindennapi motolla dohogását, és újra emberré kell válni abban az értelemben, hogy belső érzékenységgel reagálunk a hívásra, ami ebben a könyvben megszólal. Ez az érzékenység nem ihlet dolga, nem a “nagy pillanatok” műve, hanem igaz élet kérdése. Az igazságot csak a valódi énjét élő ember, nem pedig a hazugság-rendszerben élő ember képes fölfogni.
Bármilyen fontos is a kortörténet mégsem ez és nem is filozófiai ismeretek szükségesek a Biblia megértéséhez, hanem egyszerű, igaz, hűséges, mentségektől, magyarázatoktól és hazugságoktól mentes, igaz élet. Ha ebben egyetlen lépést előre tesz az ember, azonnal jobban érti a Szentírást. Láttam tudósokat, akik tanulták és tanították, és még sem értették a lényegét, és láttam egyszerű embereket és asszonyokat, akik éppen hogy tudtak olvasni, de a Szentírásból mégis megtalálták azt a világosságot, amely vezette őket. Erőt merítettek belőle naponként a helyes úton való járáshoz, és üdvösséges szívvel éltek, és békességes lélekkel mentek el, elbúcsúzva az élettől, mert meg akarták és meg is tudták hallani a Szentírásból Isten igéjét, üzenetét.
Jézus ezt így mondja: “Aki cselekedni akarja az én mennyei Atyám akaratát, az megismerheti erről a tudományról – tudniillik az ő tudományáról – hogy vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok”. Vagyis előbb van a szándék, az akarat, az odaszánás, hogy cselekedni akarom Isten akaratát, és utána, ebből következően, hogy megismerem, megértem, fölfedezem, mi tartozik rám az ígéből, hogyan vezet az engem. Ne késlekedjünk hát az odaszánással. Ezt a mai napot is erre kaptuk. Ne heverjen hétszámra olvasatlanul a Biblia. A közmondás is úgy tartja, hogy a kút, amit nem mernek megposhad, de amelyiket használják, abban egyre tisztább és frissebb lesz a víz. Ne engedjük begyomosodni az utat, amely keskeny ugyan, de az életre visz. Egyszer csak végleg benövi a gaz. Egyszer már akkora tüskebokrok, akkora erdő állja utunkat, hogy akkor már ha akarnánk se tudnánk továbbhaladni. Ha akarnánk is közeledni, már sokkal nehezebb, csaknem lehetetlen. Ezért mondja az Szentírás: közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok.
És itt a harmadik kérdés: mit ad nekünk a Szentírás, mit ad nekünk az igéje. Egyetlen szó a válasz: Krisztust adja. Őróla szól kezdettől a végéig. Az ember isteni eredetére emlékeztet és istenfiúságunkat akarja újra a kezünkbe adni, amikor Jézus istenfiúságáról tanít. Azért halt meg és támadott fel Krisztus, minden azért történt, hogy mi újra Isten gyermekeivé legyünk. Azokká, akik eredetileg is lennénk.
Azért fontos ez a tudás, mert ez az egyetlen út, amin az élet és az örökkévalóság egysége megvalósulhat bennünk. Mind a két szó fontos: élet és örökkévalóság. Emberek feláldozzák az örökkévalóságot, annyira “élni” akarnak. Másoknál meg azt látjuk, hogy feláldozzák az életet, annyira vágynak az örökkévalóságra. Pedig ez a kettő a legszorosabban összetartozik. Aki az egyiket feláldozza a másikért, az mind a kettőt elveszíti. Az embernek minden pillanatban az “örök” nyílik meg. Nem kell érte küzdeni, nem kell jótéteményekkel kiérdemelni, jelen van: itt van Isten köztünk. Egyszerűen észre kell venni, hogy itt van mindnyájunk számára, mindig és mindenkinek. Csak meg kell nyíljon a szemünk, csak ki kell tárnunk szívünket számára.
Azt szokták mondani, hogy aki nagyon akar élni, az eljátssza az örökkévalóságot. Pedig inkább arról van szó, hogy aki nagyon akar “élni”, az nem eléggé akar élni. Beéri azzal, hogy vágyait kergeti, és az életet összetéveszti azok beteljesedésével. Aminek aztán, mikor megszerzi, amit olyan nagyon akart, egyértelmű a következménye: egészen más az íze, mint megálmodta. A birtoklás vágya mindig nagyobb, mint öröme. Erre aztán kiábrándul az ember, és másvalamire, vagy éppenséggel másvalakire veti magát, hátha az lesz az élet számára. És így él körbejárva, ismételve a saját gyarlóságait változás nélkül.
Mert az életet az életben keresi, pedig az nem ott van. Az élet önmagában üres és lényeg nélküli dolog, ami azért elég cifra ahhoz, hogy elszórakoztasson és kétségbe ejtsen, hogy megdicsőítsen és megalázzon, hogy feltöltsön és kiüresítsen. De az élet törvényét, rendjét nem önmagában az élet hordozza. Az egy szinttel följebb, az Örökkévalónál van. Ezért az igazi élet isteni élet, és ezért az igaz Isten az életet szertő Isten. Tőlünk sem azt várja, hogy elvessük magunktól, megtagadjuk, megsanyargassuk. Mert ő szereti az életet, különben nem teremtette volna!
De tegyük föl a kérdést: vajon szereti-e az életet az, aki habzsolja, aki elrontja tőle a gyomrát, aki beteg lesz a túl sok élettől? Szeretni az életet annyi, mint szeretni azt, aki adta, és szeretni azokat is, akik velünk együtt kapták. Szeretni pedig annyi: nem tenni olyat, ami méltatlan hozzá, az ajándékozó Istenhez, és nem tenni olyat, ami ellentétes a másik ember érdekével, az iránta kötelező szeretettel. Ezt jelenti a fiúságban élni, ezt jelenti Krisztus követése, és ez az, amiről a Biblia szól.
Mit ad nekünk a Biblia? Az Atya és a Fiú egységét, vagyis földi életünk Istenhez tartozását. Legyen ez a 2000. évi Bibliavasárnap alkalom arra, hogy újra kézbevesszük a Szentírást, az Istentől adott életrend hordozóját. Hogyan fogjuk megérteni? Belső érzékenységgel, ami az igaz élet folyománya, semmi más. Mit fogunk benne találni? Az Isten-ember egységet, a Fiúságot. Azt az üdvöt, amit Krisztus hozott és ad ma is. “Mit látsz Jeremiás? Mandulaveszőt látok. Jól látod, mert gondom van igémre, hogy beteljesítsem azt.” Így legyen!
Ámen.

Imádkozzunk !

Istenünk, megköszönjük a próféták és az apostolok hűségét, hogy ha kellett, életük árán is rólad tanúskodtak, és engedelmességük alkalmas eszköz lehetett kezedben arra, hogy nekünk, késői utódoknak is eljusson üzeneted. Köszönjük a fiúság evangéliumát, köszönjük, hogy életünk újrafogalmazódik a veled való találkozásban és beszélgetésben. Szeretnénk úgy élni, hogy jól érthessük, amit olvasunk és hallgatunk igédből. Segíts minket erre naponként. Kérünk légy vigasza a gyászolóknak, légy gyógyulása a betegeknek, ereje az erőtleneknek. Legyen áldó szereteted a Biblia nyomtatóival és terjesztőivel itt, a mi hazánkban is, és szerte az egész világon. Adjál belőle naponta lelki kenyeret, eledelt, és add, hogy egyre több ember élhessen útmutatásod szerint szerte a világon. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak olvassuk, hallgassuk, hanem meg is valósítsuk mindazt, amit te mondasz nekünk. Köszönjük Urunk, hogy együtt lehettünk a te szent néped gyülekezetében. Légy áldott az anyaszentegyház közösségéért, lelki összetartozásunkért. Add, hogy gyógyulhassanak, akik gyógyulást keresnek, vigasztalódjanak a fájó szívűek és megújuljanak, akik ezt tőled kérik.
Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.