Igehirdetés 2009. október 11.
Hagyta az igazságosan ítélőre
Lekció: I. Pét. 2,1-10
Textus: I. Pét. 2,21-25
„Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek, aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem volt. Amikor szidalmazták, viszont nem szidalmazott, és amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy mi a bűnöknek meghalva, az igazságnak éljünk, és az ő sebeivel gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.”
Imádkozzunk!
Istenünk, ma is szükségünk van arra, hogy megtisztuljunk, és az igazságban megerősödjünk, hiszen a köznapokban olyan sok minden történik, ami csak messzebbre visz tőled, sőt, mi magunk is sokszor ilyen úton járunk. Hadd tegyünk most előtted vallást a bűneinkről, a sok önzésről, a mások iránti kíméletlenségről, és még a lelki tunyaságunkról is, hogy nem kerestünk téged úgy, amint arra módunk és nagyon is szükségünk lett volna. Egymásban is csak a fogyatkozásokra figyeltünk, és közben alig-alig vettük észre a jót, ami pedig tőled való minden emberben és terád mutat, még a leghalványabb formájában is. Adj most nekünk őszinte, hiteles önvizsgálatot, és segíts minket arra, hogy minden kétségen túl felismerjük és magunkhoz öleljük a te munkádat ebben a világban, akár hirdetett igédről, akár pedig Szentlelked csöndes, belső szaváról van szó, vagy emberi életek szép példájáról. Adj most nekünk lelki növekedést és előmenetelt, hadd érlelődjön a hitünk, hadd legyen igazibbá a reménységünk és hadd legyünk készebbé a szeretetre. Ámen.
Igehirdetés
Azt mondják, hogy minden ember jellemének kialakulására a példa van a legdöntőbb hatással. Az a nagy kérdés, hogy mit látunk a szüleinktől, testvéreinktől, a tanítóinktól és a számunkra fontos emberektől, mert olyanokká leszünk magunk is. Még egy ország morális állapota is nagyban függ attól, hogy kik vezetik azt az országot, mert ha a vezetők maguk jó példát adnak a személyes életükkel, akkor az embereknek is inkább van kedvük és erejük tisztességesen élni, mint ha rossz példát látnak maguk előtt. Nem mindegy az sem, hogy mit látunk a filmekben és a képernyőn, mert a példának nagy ereje van. Nem véletlen, hogy a Biblia is fontosnak látja a példát, és így, ennek a jegyében emlékeztet Péter levele is arra, hogy „Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek.”
Az a példa, amit az apostoli levél most a szívünkre helyez, arról szól, hogy Jézus, amikor szidalmazták, viszont nem szidalmazott, és amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre. Különös szó ez a „hagyta”, akár mondhatjuk úgy is, hogy „engedte”. A mi egész jelenlegi civilizációnk ugyanis arra épül, hogy nem hagyjuk, és nem engedjük, hanem inkább teszünk róla. Ezt a rajtunk, embereken esett sérelmek elintézésének általános gyakorlata jól mutatja. De egyébként is, aktívnak kell lenni, igyekezni kell, csinálni kell, és akkor mennek a dolgok. Erre tanítjuk a gyerekeinket, ezt kérjük számon az iskolában, és ezt jutalmazzák még a piacon is. És mi most mégis azt halljuk, hogy vegyünk példát Jézustól, aki hagyta és engedte. Nincs itt valami félreértés? Miért adja elénk az ige a passzivitás példáját? Valóban azt tartalmazná ez az üzenet itt a Péter levelében, hogy a nem cselekvés, a tétlenség magasabb rendű lenne, mint a cselekvés? Hiszen a passzív embert félrelökik, mellőzik, nem foglalkoznak vele, és nem tudja érvényesíteni még a saját érdekeit sem!
Azt hiszem, mindenképpen jó leszögezni, hogy az ige itt nem a passzivitás kultuszát akarja erősíteni. Nem az általános tétlenség oldalán áll, amint éppen a napokban is olvashattunk erről: minden keresztyén igenis dolgozzon meg a kenyeréért, meg a családja kenyeréért is, s ne legyenek köztük naplopók, még ha közelre várják is Jézus visszajövetelét. És még a bűnt sem szabad megtorlás nélkül hagyni, vagy passzívan eltűrni. Mózes könyvében olvassuk, hogy legyen a bűnnek büntetése a társadalomban, csak éppen legyen az a büntetés arányos az elkövetett vétekkel. Egy kitört fogért csak egyetlen fogat szabad büntetésül venni, nem pedig kettőt vagy többet.
Leghelyesebb, ha abból indulunk ki, milyen összefüggésben beszél is Péter levele a jézusi példáról, hogy ő „hagyta” és „engedte”. Az apostol éppen a szolgákat szólítja meg, akik rendszerint benne éltek egy család otthonában, mint a többi családtagok is, csak éppen az volt a kötelességük, hogy azt tegyék, amit a gazdájuk parancsolt. Ha ezek közül a szolgák közül valaki megtért és keresztyén lett, akkor nem volt könnyű dolga, főleg akkor, ha a gazdája esetleg még csúfolta is az új hitéért, vagy éppen bosszantásul többlet-terheket is rakott rá. Meg kellett tudni mutatni az ilyen szolgáknak, hogy ők valóban más emberek lettek, és éppen ebben erősíti őket az apostoli levél. Ha kíméletlen veled a gazdád, gondolj arra, micsoda energia-tartalékaid vannak, amióta már nem te élsz, hanem él benned a Krisztus. Hiszen általa nem más, mint maga az örökkévaló szeretet él benned, Isten lakóhelye vagy!
Ezért az apostol nem csak vigasztalgatja ezeket a nehéz helyzetben lévő szolgákat, hogy szorítsák össze a fogukat és bírják ki valahogy a gazdájuk dühöngését, hanem ennél sokkal többet mond nekik. Vannak tartalékaitok, hiszen bennetek maga Isten Szentlelke lakik, éljetek tehát úgy, olyan türelmesen és olyan szelíd szeretettel, hogy a gazdátok elgondolkodjon felette és maga is megtérjen. Győzzétek meg, és nyerjétek meg a gazdátokat Krisztusnak az életmódotokkal – ezt mondja az apostol. A hivatkozása pedig, hogy ez azért lehetséges, mert nektek hatalmas erőtartalékaitok vannak. Ti nem a saját szeretetetekkel, és nem a saját jó szívetekkel szerettek, hanem a bennetek lakó Úr szeretetét közvetítitek. Összesen annyi a dolgotok, hogy azt engedjétek érvényesülni, és akkor minden fontos dolog megtörtént.
Jó itt megállni egy pillanatra. Az ember életében vannak ugyanis nehéz idők, vannak próbák és vannak teher alatti szakaszok. Amikor az ember néha már nem bírja tovább, és ahogy mondani szoktuk, kiborul. Sok formája van ennek, de mindig az a nagy kérdés, hogy mennyi tartalékunk van. A kimerült lelki tartalékokkal élő ember mindig sokkal könnyebben borul ki, mint az, akinek sikerült feltöltenie a maga tartalékait. Az apostol azt mondja a keresztyénné lett szolgákról, hogy ha valóban Krisztushoz tartoznak, ha valóban ő lakik a szívükben, akkor kell legyenek tartalékaik, hiszen ott bent nem más lakik, hanem az, aki által Isten a világot is teremtette! Legyen ennek az órának, de ennek az egész vasárnapnak is az igazi tartalmává a feltöltődés.
Annál is inkább, mert az a „hagyta” és „engedte”, amit Jézustól látunk, nem általános elvi igazság volt, hanem az élet lelki lövészárok-harcában alkalmazott végső alapállás. Nem akárhol, hanem a kereszten történt, hogy valaki, amikor szidalmazták, viszont nem szidalmazott, és amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre. Ő sem lett volna képes erre, ha nem az Atyával és az ő Lelkével töltekezett volna meg a szívében. Mi pedig Jézust kaptuk, hogy bennünket ő erősítsen.
Jézus ugyanis nem csak példa, aki fölöttünk lebeg magasan, hogy lássuk és kövessük őt. Ő ennél sokkal több. Ő nem csak példát adott nekünk, hanem önmagát is, ami a példánál sokkal több. Fölvitte testében a fára bűneinket – mondja róla az apostol, vagyis azért halt meg ott a Golgotán, hogy mi bűnös emberek ne maradjunk itt a halálban. És az áldozata olyan tiszta és olyan erős volt, hogy ma másfél milliárd keresztyén ebből az áldozatból meríthet erőt.
Hát erre az energia-központra kell rákapcsolni a lelkünket. Nekünk olyan Urunk van, aki tud és akar erőt adni a helytálláshoz, és mindegy, hogy megalázott rabszolgák volnánk, mint akikhez az apostoli levél egykor szólt ezekkel az igékkel, vagy egy idős és beteg családtagot kell hűségesen elápolnunk, esetleg százak vagy ezrek mindennapjai és ügyei múlnának rajtunk. Ő tud és akar is erőt adni nekünk a helytálláshoz. Sokan járnak városunkból HÉV-vel a fővárosba. Néha látni az állomáson szerelvényeket félretolva, lehúzott áramszedővel, amik addig meg sem tudnak moccanni, amíg fel nem húzzák az áramszedőjüket. Vannak ilyen veszteglő, tehetetlen keresztyén életek is, akik elszakadtak az élő Úrtól, és nincs aztán erő a helytálláshoz. Nincs türelem, nincs szeretet, nincs állhatatosság, mert a legfontosabb kapcsolat megszakadt. Amikor egy keresztyén elveszti a bensőséges kapcsolatát Jézussal, aki a bűneinket maga vitte fel a fára, ott minden megtörténhet.
Egyszer egy valamikori alkoholizmusából sok ideje valóban megtért, idős keresztyént kérdeztem egy lelki finomságnak tűnő kérdésben, adjon tanácsot, mi itt a teendő. Azt mondta, semmi mást mondani nem tudok, mint hogy vissza az Úrhoz. Lelkiismereti, családi, hitbeli, emberi kérdés, mindegy. Ha baj van, vissza az Úrhoz, ilyen egyszerű. Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához. Rendben. Ha egyszer már megtettétek, most tegyétek meg megint. Ha a gazdátok kíméletlen, ti szolgák, forduljatok csak vissza ti is az Úrhoz, meglátjátok, mindjárt lesz erőtök a méltó helytálláshoz.
Ugyanezt tegyétek, ti asszonyok, és ti gyermekek is, mert ez az igaz. A múltkorában azt kérdezte valaki, hogy miért lenne az jó neki, ha ő keresztyén lenne. Kicsit ironikusan kérdezte, és nehezen született a válasz – azért, mert akkor az eredeti, igazi önmagad lehetnél. Az a valaki, akit régen nem találsz, kapkodsz fűhöz, fához, próbálkozol ezzel is, azzal is, és nem haladsz előre. Vagy bajba kerültél, mert vigyázatlan voltál, és most azért nem találod magadat. Ha Krisztust megtalálod, akkor az eredeti és legmélyebb természetedet találod meg. Visszakapod önmagadat, azt a valakit, akire már alig emlékezel.
Mint az a fiatalember is visszakapta önmagát, aki nagyon tiszta, gyermekien naiv lélekkel és boldogan mondott igent a munkahelyén egy nagyon szép leány közeledésére. Nem tudta, hogy a közeledés nem neki, hanem a vagyonának szól, ami ugyan összesen egy autóból és egy lakásból állt, de azért mégis csak volt valami. A lakást a házasságkötés után nem sokkal az ifjú feleség állandó fejfájására hivatkozva el kellett cserélni egy másik lakásra, és amikor ez sikeresen megvolt s az új lakás már közös szerzeménynek számított, akkor egy hónapon belül beadta a feleség a válópert és szívfájdalom nélkül elvitte a lakás árának a felét. A szerelemes fiatalember akkor döbbent rá, hogy kit is fogadott ő a szívébe olyan igaz szerelemmel, és akkor lelkileg tényleg összetört. Más ember ilyenkor inni kezd, esetleg bosszút áll másokon, és még sok más változat is van. Ez a fiatalember azonban egy ifjúsági közösségbe került, és ott valóban megtért. Elgondolkodott az életén és rájött, hogy minden újraépülhet. Krisztusban új életre talált, és azt komolyan is vette. Egyedül élt egy jó ideig, de azóta már megtalálta a hozzáillő párját is, és most már igazán boldog. A megtérése nélkül nem így alakultak volna a dolgai. Ő Krisztusban valóban megtalálta igazi önmagát, éspedig egy nagyon súlyos életcsapás után, mintegy felébredésképpen. És volt ereje talpra állni és nem kiégett emberré lenni harmincévesen vagy elzülleni. Ilyenek azok, akik megértik, hogy Krisztus valóban felvitte testében bűneinket a fára. És ezért minden ember, mindig, vagy mondjuk így: bármely ember bármikor kezdhet újat Krisztusban.
És akkor már az is világossá válik, hogy mit kell „engedni” és mit kell „hagyni”. Mert ez azért nagyon talányos kérdés, mire is érdemes valóban azt mondani, hogy „hagyom”, vagy „engedem”. Megtanít rá minket belülről, a szívünkből az, aki mikor szidalmazták, viszont nem szidalmazott, és amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre. Az Isten felől bizonyossá lett ember már nem rendezkedik, nem fontoskodik, nem áll bosszút, hanem hagyja az igazságosan ítélőre. Tudja, hogy jó helyen van az ítélet őnála. Egy régi imádság így hangzott, sokan ismerik is, jó mindig újra hallani: Istenem, segíts engem, hogy meg tudjam változtatni azt, ami rajtam áll, segíts engem, hogy el tudjam viselni, amit nem tudok megváltoztatni, és adj nekem bölcsességet, hogy mindig meg tudjam különböztetni ezt a kettőt egymástól. Az így gondolkodó és így imádkozó emberekből lelki kövek lesznek, akikből lelki ház épülhet, éspedig olyan, amelynek záróköve maga Krisztus. „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek Krisztus által. Így legye. Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus Krisztus, légy áldott, hogy új világkorszakot nyitottál, amikor felvitted bűneinket a te törékeny, emberi testedben a keresztfára, és golgotai áldozatoddal levetted rólunk megromlott életünk végső nagy terhét. Légy áldott az új lehetőségért, az új kezdetért, amit ma is felkínáltál mindnyájunk számára. Segíts minket, hogy tudjunk különböztetni, mi az, ami rajtunk áll, és mi az, amit hagynunk kell terád, az igazságosan ítélőre. Adj nekünk lelki éberséget, rád figyelő, csöndes jó szívet, amiben megszólalhat a te nekünk szóló üzeneted. Adj vezetést, világos útmutatást, hogy el ne tévelyedjünk, hiszen olyan bonyolult az élet és olyan sok út áll előttünk. Add meg nekünk, hogy lehessünk élő kövek, amelyek terhet hordanak a lelki ház falában, állnak a maguk helyén és mások is támaszkodhatnak ránk. Add, hogy a te néped valóban lelki ház lehessen, amelynek te magad vagy a záróköve. Segíts minket a most következő hét napjain, hogy csöndességben és alázatban járhassuk utunkat, terád figyelve, egymás iránt pedig méltányos szeretetben és megértésben járhassunk. Ámen.
