Hálával imádkozzunk

Szentendre, 2015. április 26.

Hálával imádkozzunk

 

Lekció: Józsué 7, 6-12.

Textus: Filippi 4,6-7

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által! Megköszönjük neked, hogy mennyei Édesatyánk vagy, aki vigyázol ránk, és folyton figyelemmel kíséred lépteinket. Tőled volt az elmúlt héten sok-sok ajándék, amit elvehettünk kezedből, de tőled volt a figyelmeztetés és az intés is, hogy ne legyünk feledékeny gyermekeid. Tudjuk, hogy fenyítéseidből is sokat tanulhatnánk, de megvalljuk, hogy ilyenkor nehéz és fájdalmas tanulni. Segíts minket, hogy ma, amikor szent házadban téged dicsérünk, megnyílhasson szívünk az Ige és Lelked előtt, hogy megláthassuk, hogy mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága a te jó voltodnak, és megértsük a te világosságodnál, hogy mi a teendőnk. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Igehirdetés

Elmúlt vasárnap a 10 órakor kezdődő istentiszteletünk végén, amikor azokat szoktuk köszönteni, akik először vannak templomunkban, fölállt egy kárpátaljai református magyar hölgy és megható békességgel és örömmel szólt a gyülekezet tagjaihoz, mégpedig háláját fejezte ki egyházközségünknek a kárpátaljai magyarság felé nyújtott anyagi segítségért. A háborús Ukrajnából érkező nő szavai megszégyenítettek, ugyanis eszembe jutottak egész heti méltatlankodásaim, panaszaim és arra vágytam, hogy én is újra ilyen békességet érezzek és sugározzak mások felé. Elhatároztam, hogy elolvasom végre az egyik lelkész barátnőm által ajánlott következő könyvet: Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül. Azzal az ajánlással kaptam ugyanis, hogy az Úr ezen a könyvön keresztül megtanít az Ő kezébe helyezni aggodalmainkat. Már aznap este elkezdtem olvasni, mai igemagyarázatunknál pedig néhányszor fogom is idézni majd áldott szavait.

1.

De gondolkodjunk csak elsőként az elégedetlenségről a Józsué könyvéből felolvasott igeszakasz alapján.

A zsidó nép honfoglalásának első csodás eseményekor, vagyis Jerikó bevétele során Júda törzsének egyik tagja, Zerah dédunokája nem elégszik meg Isten ajándékával, az ígéret földjével, és Isten világos útmutatásával ellentétben elrejt magának a legyőzött nép kincseiből: ezüstöt, aranyat és ékkövekkel díszített köntöst ás el sátra alatt. Tehát bízott eléggé Isten parancsának megalapozottságában, és ki akarta egészíteni a gondviselést. Pedig pontosan ez a gondolkodás az egyik legveszedelmesebb, vagyis amikor átvesszük az irányítást az Úr kezéből, mert ilyenkor már nem arra figyelünk, aki mindent irányít, hanem a körülményeink kerülnek a középpontba. Hiszen hogyan is jutott ide Ákán is? Miután Isten kivezette népét Egyiptomból, 40 éven át keresték és várták az Ígéret földjét. Azok közül a férfiak közül, akik elindultak, már senki nem élt a honfoglalás idején, tehát Zerah dédunokája, aki ezt a bűnt elkövette, valószínűleg sok-sok fájdalmat, nélkülözést és veszteséget élt meg az út során. Így a kincsek láttán, elveszi tekintetét az Úrról, és csak arra néz, hogy eddig mennyit nélkülöztek és hogy most milyen lehetőség előtt áll és kezébe veszi sorsát.

S bár biztosan sokan lennének most, akik azt mondanák, hogy ennyi kilátástalanság után meg lehet érteni Ákánt, aki biztosítani akarta végre családja megélhetését, de ez a történet mégis az emberi telhetetlenséget példázza. Hiszen végre ott a várva-várt pillanat, elnyerték az Ígéret-földjét, és ennek a férfinak mégis több kell.

Megelégedettségünk első számú ellensége, akadályozója tehát a telhetetlenség. Immanuel Kant mondta egyszer: Adjatok meg valakinek mindent, amit akar, és abban a pillanatban a minden már nem lesz minden. A megelégedettséghez tehát nem az kell, hogy teljesüljenek vágyaink, hiszen azokat mindig újabb és újabb vágyak követik.

2.

De vajon mi akadályoz még bennünket ezen kívül a megelégedettségre jutásban? Linda azt írja könyvében, hogy nem csupán a „Bárcsak…” kezdetű kérdésekkel vagyunk túlságosan tele, hanem a „Mi lett volna, ha…” és a „Miért…” kezdetű, önmarcangoló, és teljesen felesleges kínokat okozó kérdésekkel is. Pedig lehetne ez másként is, hiszen vannak olyan emberek, akik meg tudtak szabadulni ezeknek az aggasztó, lelkünket gyötrő kérdéseknek a terhétől. Hadd mondjak el ennek szemléltetésére egy történetet Dillow imént említett könyvéből!

Élt egyszer egy öregember egy kicsi portugál faluban. Bár szegény volt, mégis mindenki irigyelte, mégpedig gyönyörű fehér lova miatt. Az emberek jó pénzt adtak volna a paripáért, de ő mindig visszautasította: – Ez a ló, nem pusztán egy ló számomra – mondta az érdeklődőknek. Ő a barátom és nem a tulajdonom. Hogy adhatnék el egy barátot?

Egyik reggel aztán mégsem találta paripáját az istállóban, s az egész falu összecsődült. – Te buta öreg – csúfolták – megmondtuk előre, hogy előbb-utóbb el fogják lopni a lovadat. Jobban tetted volna, ha eladod. Most aztán se ló, se pénz. Átok ül rajtad.

Az öregember így válaszolt: – Ne ítélkezzetek. Csak annyit mondjatok, hogy a ló nincs az istállóban. Egyelőre ez minden, amit tudunk, a többi csak ítélet. Honnan tudjátok, hogy átok van-e rajtam, vagy sem?

Tizenöt nap múlva aztán a ló visszajött. Nem lopták el, hanem elkószált az erdőben. De nem egyedül tért ám vissza, hanem egy tucat vadlovat hozott magával. Ismét összecsődült a falu népe a favágónál, de most így beszéltek: – Igazad volt öreg, tévedtünk. Amit mi átoknak gondoltunk, az valójában áldás volt. Ő így válaszolt nekik: – Ismét túl messzire mentek. Csak annyit mondjatok, hogy a ló megint itt van, és hogy egy tucat lóval együtt tért vissza, de ne hozzatok újra elhamarkodott ítéletet. Ne mondjátok, hogy ez áldás. Senki nem tudja. Én meg vagyok elégedve azzal, amit tudok, és nem zaklat fel az, amit nem tudok. – Talán igaza van az öregembernek – mondták, de magukban mégis azt gondolták, hogy nincsen. Tizenkét vadló csatlakozása a favágó lovához csak áldás lehet. Kevés munkával a vadlovakat be lehet törni és sok pénzért eladni.

Az idős ember egyetlen fia elkezdte hát betörni a lovakat, de néhány nap múlva leesett az egyikről, és mindkét lábát eltörte. A falu lakói erre ismét eljöttek, és rögtön véleményt mondtak a történet alapján. – Igazad volt – ismerték el. A tizenkét ló valóban nem áldás volt, hanem átok. Egyetlen fiad eltörte mindkét lábát, és most öreg korodra nincs, aki segítsen neked. Most aztán szegényebb vagy, mint valaha.

A szegény favágó azonban ismét csak azt mondta: – Ne menjetek olyan messzire az ítélkezésben. Csak annyit mondjatok, hogy a fiam eltörte a lábait. Ki tudja, hogy ez áldás-e, vagy átok? Az egész kép töredékét látjuk csupán. Néhány héttel később az ország háborúba keveredett a szomszédos országgal, s így a falu minden fiatalemberének be kellett vonulnia a hadseregbe. Csak az öregember fia kapott felmentést, balesete miatt. A falubeliek ismét fölkeresték hát a favágót, sírva, jajgatva. – Igazad volt, öreg – ismerték be. Fiad balesete áldás volt. Mert bár mindkét lába eltörött, de legalább itt van veled. A mi fiaink pedig örökre elmentek.

Az öregember azonban újra csak így szólt: Miért vontok le mindig túl hamar következtetéseket? Senki sem tudja még, hogy mi lesz. Csak annyit mondjatok, hogy a ti fiaitok elmentek a háborúba, és az enyém nem ment el. Senki sem elég bölcs, hogy már most megállapítsa, hogy ez vajon áldás, vagy átok. Ezt egyedül csak Isten tudja.

A megelégedettség tehát az, hogy elfogadjuk Isten kezéből azt, amit küld, vagyis elfelejtjük a „Bárcsak…”, a „Mi lett volna, ha…” és a „Miért…” kezdetű kérdéseinket, hiszen maga Pál is azt mondta ma Igénkben, hogy ne aggódjunk semmiért. De mivel is folytatta?

3.

Azt mondta, hogy semmiért se aggódjunk, hanem inkább imádkozzunk mindenért, mégpedig hálaadással tárjuk fel kéréseinket Isten előtt. Itt van igén második kulcsa. A megelégedettséghez vezető út az, hogy ahelyett, hogy átvennénk az irányítást, vagy aggódnánk és panaszkodnánk, inkább hálaadással tárjuk fel kérdéseinket az Úrnak.

De nézzük meg most ezt a tanácsot egy konkrét példán keresztül, mégpedig hogy hogyan is változhat meg a hozzáállásunk egy nehéz helyzetben, vagyis egészen pontosan hogyan válhatunk elégedetlenkedőkből, hálaadással imádkozókká. A példa pedig legyen az, amikor valakinek van egy nagyon nehéz természetű családtagja vagy barátja, aki nagyon sokszor tesz vagy mond olyasmit, ami bántó, vagy ártalmas.

  1. Az egyik lehetőség, hogy az ember folyton bosszankodik magában, hogy hogyan is lehet valaki ilyen, s hol dühösen, hol közönyösen bánunk az adott illetővel.
  2. A második, vagy akár ezt követő lehetőség, hogy az ember könnyít magán azáltal, hogy elkezd panaszkodni róla másoknak, hisz így a teher könnyebbnek tűnik.
  3. Harmadik, vagy akár szintén ezt követő lehetőség, hogy az ember panaszkodás és mérgelődés helyett megpróbálja megváltoztatni a nehezen elviselhető személyt, de még mindig ő maga, Isten segítsége és iránymutatása nélkül, esetleg még mindig dühvel és haraggal a szívében, és így pedig nem csoda, ha az nem sikerül.
  4. Aztán – egy újabb lehetőségként – az ember elkezd az ilyen emberről végre Istennek beszélni, még ha elsőként csak panaszkodás is az.
  5. Míg végül aztán eljut odáig, hogy Pál szavainak megfelelően, elkezd végre érte imádkozni, vagyis elkezd végre kérni, méghozzá úgy, hogy hálát ad minden olyan dologért, ami hálára okot adó ebben az embertársában.

Nagyon fontos tehát, hogy körülményeink helyett Istenre irányítsuk figyelmünk középpontját, és hogy tőle kérjük és várjuk annak javulását, mégpedig úgy, hogy elsőként azokat a dolgokat vesszük sorra Isten előtt, amikért hálásak vagyunk. S igen, ehhez valóban meg kell változzon a szemléletünk, ehhez valóban egészen más szemmel kell tekintenünk körülményeinkre, vagyis a bennünket körülvevő emberekre és eseményekre, de ez is lehetséges. Egyszer ugyanis egy bölcs édesanya a következőket írta nehéz helyzetben levő leányának:

Két nő nézett ki a börtön rácsain keresztül, az egyik sarat látott, a másik csillagokat. – Kedves Leányom! Mindannyiunk előtt ott a választás lehetősége, hogyan szemléljük életünket. Tekintetünket irányíthatjuk a sárra, vagy felemelhetjük a csillagokra. Minden ember életében vannak időszakok, amikor börtönben érzi magát, de Isten azt akarja, hogy te és én eljussunk a megelégedettségre, még mielőtt körülményeink megjavulnának.

Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy csakis a hála, vagyis a hálaadással elmondott kérő imádságok azok, amik a megelégedettségre vezethetnek bennünket. Gyakoroljuk hát ennek a mi Istenünk felé történő kifejezését, legfőképpen pedig magáért Jézus Krisztusért ne feledjünk el szüntelenül hálát adni, hiszen ő szabadított meg minket.

Tegyük fel tehát ma magunknak a következő kérdést: vajon mennyire éljük hálás szívvel napjainkat; vajon mennyire tudjuk még életünk nehézségeit is Isten kezéből jövőként elfogadni; milyen gyakran szoktunk Jézusért hálát adni; milyen gyakran szoktuk megköszönni neki az életünket, amit megváltott a haláltól? Vajon csak az úrvacsoraosztások alkalmával? Ha igen, ne maradjon ez így! Mert mint ahogyan minden mást is csak úgy fogunk igazán becsülni, ha hálával köszönjük azt meg a mi Urunknak, úgy Jézus Krisztus értünk hozott áldozatát és annak áldásait is csak akkor fogjuk majd úgy megérteni és értékelni, ahogyan kell, ha minden áldott nap tiszta szívvel hálát adunk érte. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által, köszönjük neked tanításod, köszönjük, hogy arra méltatsz minket, hogy tőled magadtól tanuljunk. Áldott légy gondviselő szeretetedért, azért, hogy tudhatjuk, hogy a te szent akaratod nélkül még egy hajszálunk sem hullhat le fejünkről. Add kérünk, hogy ezt végre valóban el tudjuk hinni, hogy végre igazán komolyan tudjuk venni, és ez látszódjék is életünkön.

Köszönjük Urunk életünk minden ajándékát, még a nehézségeket is, amelyek által – ugyanúgy mint a jók által – tanítani kívánsz, és legfőképpen pedig a te szent Fiadat, az Úr Jézus Krisztust, akiben és aki által van a mi megtartatásunk és üdvösségünk. Köszönjük neked, hogy elküldted őt közénk, hogy előttünk járt, és hogy feltámadásának köszönhetően ma is őt követhetjük. Áldott légy, hogy általa minket is megszabadítottál a halál rabságából, bűneink pusztító terhétől. S add kérünk, hogy ez a hála indítson minket mentő szeretettel mások felé, add hogy továbbadhassuk a te jó híred, a ma még aggódó, kétségek között hánykódó, nyugtalan szívű és életű embertársainknak, hogy nekik is békességük legyen. Fiad érdeméért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.