Isten gondoskodik a Bárányról

1 Mózes 22:1-14.

Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. Máté 3: 17.

Múlt héten új sorozatot kezdtünk: az igehirdetések és a bibliaórai beszélgetések témája is az elkövetkező hetekben a bálványok lesznek, igazán azt szeretnénk, ha bálványainktól az élő Isten felé fordulnánk. Ösztönösen tiltakozunk a szó ellen, és az ellen is, hogy mi magunk is bálványimádók lennénk. Reményeink szerint abban segít ez a sorozat, hogy megtisztítsuk szívünket bálványainktól, és az egyedül élő Úrba vessük minden bizodalmunkat. Sorozatunk vázát Timothy Keller Bálványaink című könyve adja.

A mai istentiszteleten is arra keressük a választ, hogy kitől vagy mitől várjuk a biztonságot az életünkben. Hogy amit, vagy akit a legjobban szeretünk nem foglalja-e el Isten helyét a szívünkben.

Nincs könnyű dolgom, hisz a megadott alapigéről, Ábrahám próbájának történetéről két hónappal ezelőtt szolgáltam itt, talán van, aki emlékszik rá. Arra is gondoltam, hogy ugyanazt az igehirdetést elmondom, még egy biztatást is kaptam erre a legutóbbi tanári csendes napon. Ott hallottam ezt a történetet:

„Új lelkész kerül a faluba. Az első vasárnap nagyszerű prédikációt tart. A hívek elhíresztelik, hogy érdemes meghallgatni őt…Jönnek is, és lám, a lelkész megint elmondja ugyanazt a beszédet. Nagy meglepetésükre a következő vasárnap is elmondja ugyanazt, és ez még néhány héten át megismétlődik, mígnem egy atyafi veszi a bátorságot és megszólítja őt: Tiszteletes úr! Igazán nagyszerű, amiket mond, de árulja el, miért mondja hétről hétre ugyanazt? Erre a pap csodálkozva ránéz és így szól: Miért? Már csinálják?” Akkor, két hónappal ezelőtt az volt az üzenete az igehirdetésnek, hogy ne legyen senki és semmi fontosabb az életünkben Istennél, Aki mindennél jobban szeret minket. Nos, megkérdezhetném – magamtól is: már csináljuk? Mit kezdünk az üzenetekkel, amit hétről hétre hallunk, magunkkal viszünk, és…? Éljük? Csináljuk? Vagy betesszük könyvjelzőként a Bibliába (énekeskönyvbe), és nem gondolunk rá többet, szép dísz…

Ábrahám történetének ma sem lesz más üzenete, mint volt két hónappal ezelőtt: Ne legyen semmi és senki fontosabb Istennél az életünkben! Legyünk őszinték és engedjük, hogy Isten Szentlelke bevilágítson a szívünkbe, hogy meglássuk, ki az Úr, aki irányít, akinek engedünk, akiben bízunk.

1. Lássuk hát újra Ábrahám életének talán legnehezebb napjait! És számunkra is nagyon nehéz megérteni, elfogadni ezeket az igéket. Úgy érezhetjük, hogy tele van ellentmondással:

• Isten azt kéri Ábrahámtól, hogy áldozza fel Izsákot, a saját ígéretének beteljesülését. Tudjuk, hogy Isten azt ígérte Ábrahámnak, hogy nagy néppé teszi, hogy egy fiúval áldja meg, és minden emberi lehetetlenség ellenére (hisz Ábrahám is, Sára is idősek voltak már, rég nem lehetett már szó gyermekáldásról) megszületik Izsák. Most épp őt kellene megölni, feláldozni az Úrnak?

• Isten több helyen kijelentette (a Szentírásban olvashatjuk), hogy gyűlöli az emberáldozatot, sőt kifejezetten megtiltja népének, hogy embert áldozzanak, mint ahogy a környező népeknél ez szokás volt. Most mégis azt kéri Ábrahámtól, hogy áldozza fel Izsákot?

• Istent úgy ismerte meg Ábrahám, mint egy igazságos és kegyelemes, szerető Urat, Aki Őt barátjának nevezte, Aki szövetséget kötött vele. És mi is megtanultuk Istenről, hogy Ő a Szeretet. (1 Jn 4) Milyen kegyetlen parancs ez, hogy áldozza fel Ábrahám a fiát, akit annyira szeretett?

Igen, van, aki emiatt a történet miatt utasítja el Istent, mert benne egy kegyetlen, az emberrel csak játszadozó diktátort lát csak. Épp ezért kell újra és újra elővennünk ezt a történetet, hátha megértenénk végre, hogy Isten mindennél jobban szereti az embert, Ábrahámot, Izsákot is, minket is, és minden akadályt el akar távolítani az útból, hogy velünk lehessen és mi Ővele. És mi az a legnagyobb akadály, ami elválaszt Istentől minket? Nem más, mint a bűn. Nem könnyű ma erről beszélni, mert úgy képzeljük, hogy az a bűn, ami a polgári vagy büntető törvénykönyv szerint büntetendő, a köztörvényes bűncselekményeket, mint mondjuk egy lopás vagy bántalmazás, súlyosabb esetben gyilkosság. No, ezek pedig borzasztó távol vannak tőlünk. Az már kérdés, hogy már a büntető törvénykönyv előírásait sem feltétlenül tartjuk be, és sokszor megyünk együtt az árral: bűn az, ami kiderül. Vagy bűn-e, ami ugyan nincs benne a törvényben, de érezzük, hogy azért ez nincs rendjén. Például, ha az egyik házastárs büntetésből nem szól a másikhoz hetekig. Tudom, nem könnyű a bűnről beszélni, mégis kell, épp azért, mert észre sem vesszük, hogy a bűn választ el minket Istentől. És hogy nem is az igazán a bűn, hogy ellopom a másik tulajdonát, még csak nem is az, ha lelkileg fájdalmat okozok. Ezek csak tünetek. Annak a jelei, hogy a szívemben bálványok uralkodnak, és nem az élő Isten.

Mikor Isten azt kéri Ábrahámtól, hogy áldozza fel a fiát, tulajdonképpen egy kérdést tesz fel neki: Jobban szeretsz engem, drága barátom, mint az egyetlen fiadat? És én azt hiszem, Ábrahám nagyon jól érti ezt a kérdést. Mert nem kezd el perelni, nem fordít hátat Istennek, hanem elkezdi előkészíteni az áldozatot, és elindul az útra. Égőáldozatra készül, ami leginkább kifejezi az ember Istenre utaltságát, ami leginkább kifejezi azt, hogy a bűnös ember nem állhat meg Isten előtt. Nagyon halvány példa, de segít, hogy megértsük ezt, ha arra gondolunk, hogy mikor valaki a Pápával találkozik, meghallgatásra jelenhet meg a színe előtt, akár milyen nagy méltóságról is legyen szó, nagyon szigorú szabályokat kell betartania, hogy milyen ruhát vehet fel, hol állhat, mikor szólhat – pedig a pápa egy hozzánk hasonló halandó, bűnös ember. Isten színe előtt nem állhat meg ember, ezért a helyettes áldozat, ezért kell egy ártatlan állatnak meghalni az ember bűnéért. „Ábrahám, jobban szeretsz engem, mint a fiadat?” Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek. És megy Ábrahám Izsákkal Mórijjá hegye felé.

És akkor egy másik párbeszédet is hallunk. a legmegrendítőbb része a történetnek. Izsák szólítja meg az apját: „Itt van a tűz, meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz?” És Ábrahám válaszából felragyog a hite. „Isten majd gondoskodik a bárányról az áldozathoz, fiam.” Nem hiszem, hogy tudta, hogy Isten hogyan fog gondoskodni a bárányról, de Istent ismerte, tudta, hogy Isten nem kegyetlen. Tudta, hogy Isten hűséges, Aki megtartja az ígéretét. És azt is tudta, mert megtanulta, hogy nincs szükség trükkökre, Istennek van hatalma mindenre, hogy az Ő tervét végbe vigye, hogy ígéretét megtartsa. Isten majd gondoskodik a bárányról. És ott, akkor volt egy kos, amit végül feláldozott Ábrahám Izsák helyett és önmaga helyett. Hogy Isten minden legyen az életükben, az első és az utolsó.

2. Nem tudjuk el sem képzelni, mit élhettek át, Ábrahám és Izsák ott, Mórijja hegyén. Vagy mégis? Miért épp Izsáknak kellett az oltárra feküdnie? Mert van úgy, hogy az, amire annyira vágyunk, amitől várjuk minden boldogságunkat, mikor megkapjuk, átveszi az irányítást az életünkben, istenné, bálvánnyá válik.

„A sóvárgással nehéz együtt élni. Az ugyanis nem kér engedélyt. Nem nézi az időt és a helyet. Mert végtelen és követelőző, mohó és önző. Hol elhomályosítja a gondolatokat, hol túlságosan is élessé, fényessé teszi őket. A sóvárgás elvárja, hogy feltétel nélkül megadjuk magunkat.” (finn író)

Vágyunk dolgokra (és még az ember is dologgá válik), és azt gondoljuk, hogyha az a valami meglesz, minden megoldódik az életünkben.

• Vágyunk egy társra, a nagy „Ő”-re, és ha már nekünk is lesz valakink, akkor nem lesz több gond. És annyira vágyjuk ezt az Ő-t, hogy Akárkivel összeállunk, és a végén kezdjük a kapcsolatot, és rájövünk, hogy minden sokkal zavarosabb lett.

• Vágyunk egy álommunkára, amit ha megkapunk, anyagilag is, erkölcsileg is egyenesbe jövünk. És lehet, hogy azt vesszük észre, hogy beszippant a munka, és még több pénz, még több elismerés kell, hiába fáj a szív (fizikailag is), hiába sírnak a gyerekek, meg a házastárs, értük csináljuk. Értük hozzuk az áldozatot.

• Vágyunk gyerekre. Mindent megteszünk érte. És mikor megérkezik, minden uralmat átadunk neki. „Imádom őt”. Minden kívánságát lesem, minden parancsát teljesítem.

Ugye, mégis ismerjük azt a szörnyű érzést, mikor Isten nevünkön szólít minket és azt kéri, hogy áldozzuk fel a nagyon fontos munkánkat égőáldozatként. Vagy mikor azt kérdezi, hogy „Drága barátom, jobban szeretsz-e engem a gyermekednél? Akkor miért fontosabb neked, hogy sportoljon, nyelvet tanuljon, kitűnő legyen, mint hogy velem találkozzon? Engem nem akarsz neki bemutatni?” Igen, ismerjük azt a szörnyű érzést, amit Ábrahám átélhetett. Mikor lelepleződünk, hogy a szívünk bálványgyár. És mi nem indulunk, mint Ábrahám, hanem megmagyarázzuk, hogy a bűn miért nem bűn, és megkérjük Istent, hogy várja ki a sorát, olyan sok dolgunk van…

3. Egyedül Ábrahámnak sem ment volna az engedelmesség. Maga az Úr volt segítségére. Hogy látta a Bárányt, akiről Isten majd gondoskodik. Mert megtalálták ugyan azt a kost, de Ábrahám tudta, hogy ez az állat nem oldja meg a bűn terhét. De azt is tudta, hogy Isten gondoskodik. Kétszer is olvashatjuk a 14. versben: az Úr (Jahve) gondoskodni fog, aztán, hogy „az Úr hegyén lesz a gondoskodás” – jövő idő. Hogy eljön majd az Isten Báránya, Akiben Isten minden ígérete beteljesül, Aki elveszi a világ bűnét, Akiben Isten egészen közel jött az emberhez, hogy velünk legyen.

Sok-sok évszázaddal később ugyanazon a hegyen, Mórijjá hegyén, Sion hegyén, Jeruzsálemben a Szeretett Fiú volt az áldozat. És nem hangzott szózat a mennyből, hogy megmentse a haláltól. Meghalt Jézus a kereszten, hogy véglegesen eltávolítsa az elválasztófalat, ami Istent és az embert elszakítja egymástól. A mi vágyaink sokszor elválasztanak minket Istentől, az Ő vágya meg, hogy velünk legyen. És mielőtt kérdezne, azt mondja: inkább meghalok, mint hogy nélküled éljek, ennyire szeretlek.

Charles Dickens egyik regényében (Két város regénye) a szépirodalom nyelvén beszél erről a halálos szerelemről. A történet a francia forradalom idején játszódik, két férfi (akik ráadásul nagyon hasonlítanak is egymásra) ugyanabba a hölgybe szerelmesek. Szövevényes a történet, a lényeg az, hogy az, aki végül feleségül veszi a nőt, börtönbe kerül, és a biztos halál vár rá. A másik férfi pedig ígéretet tesz a nőnek, hogy megmutatja, mennyire szereti, még ha áldozatot is kell hozni érte. És elmegy, kiszabadítja a férjet, és miután annyira hasonlítanak, ő megy a vesztőhelyre. Áldozatot hoz, hogy bebizonyítsa szeretetét.

Ne legyen senki és semmi fontosabb, mint Isten az életedben! Két hónapja is ez volt az üzenet, ma is ez. És holnap is ez lesz. Én azt hiszem, azért nehéz első helyre tennünk az Urat az életünkben, mert még nem fájnak a bűneink, nem rendít meg minket Isten halálos szeretete, mert nem bízunk Istenben, hogy gondoskodik (igen, testi-lelki életünkről). De ma minket is kérdez: „Kedves Barátom, jobban szeretsz engem, mint bármi mást ezen a világon?”

Csendesedjünk el, és feleljünk a minket kérdező Úrnak!

Szentendre, 2018. 09. 30. Harmathy Andrásné