Istennél semmi sem lehetetlen

2005. december 18.
dr. P. Tóth Béla

Istennél semmi sem lehetetlen

Lekció: Lukács 1,26-38
Textus: Lukács 1,37

“Íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennél semmi sem lehetetlen.”

Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük az advent csöndes örömét, a várakozást és azt, hogy te mondtad: a ti hitetek reménység is legyen Istenben. Eddig is ígéreteidből éltünk, és tudjuk, hogy valóban hűséges Isten vagy, de megvalljuk őszintén, ritkán építettünk arra, amit te mondtál nekünk. Ezért voltunk annyira szorongók, zavarodottak és ezért kerültünk olykor ellentmondásba egymással és önmagunkkal is. Most újra közeledik hozzánk az ünnep, a Fiú születésének ünnepe, és szeretnénk mi is méltó módon közeledni hozzád. Tisztíts le rólunk mindent, ami méltatlan a te érkezésedhez, adjál nekünk erőt ahhoz, hogy őszintén újra gondoljuk életünket. Szükségünk van erődre és eljöveteledre és köszönjük, hogy megígérted ezt nekünk. Így várunk most is rád, aki megújíthatod életünket, hitünket, szívünk hozzád tartozását és engedelmességünket. Advent Ura, várja szívünk érkezésedet, jöjj el hozzánk ma is, ahogy egykor eljöttél Názáretbe egy szűzhöz égi üzenettel!

Ámen.

Igehirdetés

Advent negyedik vasárnapján hitünket vizsgálja a kérdés: mit is tartunk lehetetlennek. Jogos ez a kérdés, mert emberi életünk egy sereg korlát között zajlik és nem szoktuk okos embernek tekinteni, aki fejjel megy a falnak, aki nem veszi tekintetbe, hogy mi az, ami lehetséges és mi lehetetlen. Ugyanakkor számos példa mutatja, hogy az, ami ma még lehetetlen, holnap talán mégis lehetségessé válik, vagy éppen fordítva: ami ma még lehetséges, az holnapra már teljesen lehetetlen.

A Bibliában is van éppen elég példa mind a kettőre: a tíz szűz közül öt elkésik a lakodalomról, nem tölti be azt a szerepét, hogy énekkel és tánccal kísérje a vőlegényt a menyegzőbe – és amikor be akarnak menni a lakodalomba, már nem mehetnek. Az előbb még nyitva volt az ajtó, most már késő. Valami lehetséges volt, de idő multával lehetetlenné vált. És a fordítottja is itt van, éppen a mai igénkben: ami lehetetlen volt, hogy valaki vénségére gyermekhez jusson, vagy az, hogy egy szűz férfit nem ismerve fiút szüljön, íme, lehetővé válik, mert Istennél semmi sem lehetetlen.

Azért szép adventi ige ez, mert segít minket újra tárgyalni magunkban, mit is tartunk lehetetlennek mi emberek és mit tud Isten mégis lehetővé tenni életünkben. Néhány lehetetlenséget mondok, amiket megdönthetetlennek szoktunk tekinteni, vigyük ma oda ezeket az ige világosságába, éspedig ennek az igének a világosságába, hogy Istennél semmi nem lehetetlen.

Az első lehetetlenség az emlékeinkkel, a múlttal való megküzdés. Egy természetfilm mutatta be a minap, hogy békés elefántok évtizedes csöndes, engedelmes szolgálat után olykor egyszer csak teljesen váratlanul kitörnek és dühösen rárontanak arra, aki gondozza és táplálja őket, még tragédiák is történnek ilyenkor. Nincs más magyarázat, mondják a hozzáértők, mint hogy valamikor súlyosan megsérült a lelkük ezeknek az állatoknak még gyermekkorukban, amikor elszakították őket szüleiktől, akiket esetleg a szemük előtt gyilkoltak le a vadászok, és felelevenedik a régi kép, a seb még most is él és egy embernek meg kell halnia, mert egy gyámoltalan kis állatot valamikor nagy félelmeknek tettek ki és időnap előtt elszakítottak a szüleitől.

Milyen mély nyomokat, mondjuk ki, milyen mély rontásokat is hagyunk mi szülők olykor a gyermekeink lelkében türelmetlenségünkkel, erőszakkal, haraggal, méltatlan cselekedetekkel! Sokszor egy élet is kevés, hogy megbékéljen a lélek és képes legyen a szeretetre, mert ott van benne egy meg nem gyógyult seb még a gyermekkorból. De ehhez hasonlóan nehéz szabadulni az embernek olykor más emlékektől is, a felnőttkor történéseiből: amikor az jut eszünkbe például, hogy jó barátok hagytak cserben, vagy nehéz helyzetben mások kihasználtak, vagy segíthettek volna emberek és nem tették.

És mind ezekhez a rossz emlékekhez ott vannak még a saját vétkeink is, amikor mi magunk voltunk alatta emberségünk lehetőségeinek jóságban, méltányosságban, tapintatban – és visszük a sötét foltokat, a lelkiismeretünk vádpontjait, felvillanó emlékképeket, amiket szinte nem is szeretünk látni. Valaki azt mondta egy embertársa jellemzésére, hogy az illető minden megbocsát, de semmit nem felejt, és az ember hátán végigfut a hideg erre a gondolatra. Mert néha valóban lehetetlennek látszik lezárni a régi dolgokat, jön velünk a múlt és olyan nagy ereje van, hogy szinte mindent meghatároz. – Ma mégis azt halljuk, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.

Lehetséges, hogy amit mi nem bocsátottunk meg valakinek, azt Isten már régen megbocsátotta neki? Igen, az adventi várakozásban olyan Úr érkezésére várunk, aki erre nagyon is képes! Lehetséges, hogy valaki képtelen megbocsátani önmagának, mert viszi magával egy homályos bonyodalom súlyát és közben Isten már régen lehetővé tette számára a szabadulást és az új kezdetet? Igen, az adventben olyan valaki jön el, aki nem csak velünk, hanem az egész világgal is újat kezdett, amikor Krisztusban közénk jött. Lehetséges az is, hogy ne csak megbocsátani, de még felejteni is tudjunk egymásnak? Igen, amennyiben nekünk tényleg olyan Urunk van, aki a megvallott, elhagyott és ezért megbocsátott bűnöket a háta mögé veti, a tenger mélyére, és meg sem emlékezik azokról többé.

Ami velünk jön az elmúlt dolgokból, azon nekünk néha valóban nincs hatalmunk, de nagyobb az Isten a mi szívünknél, olvassuk a Bibliában és ezért az, ami nálunk lehetetlen, lehetséges az Istennél. Égig ér a te kegyelmed és a felhőkig a te hűséged!

A következő lehetetlenség, amin gondolkozzunk együtt, maga az emberi gondolkodásunk. Mindenkire jellemző valamilyen gondolkodásmód, és még bizonyos tartalmak is. Az egyik ember gyorsan ugrik egyik témáról a másikra, még a szavaiban is mindig saját magába vág, a másik ember elméje lassabban őröl és alaposabb. Van, aki mindig a vágyaival vagy a terveivel van elfoglalva, ki sem lát közülük és olyan is van, aki szívesen idézi fel magában azt, ami már elmúlt és csak emlék. Olyan közel van hozzánk a gondolkodásmódunk, annyira hozzánk nőtt, hogy nem is vesszük észre, mennyire a mi sajátunk és csodálkozunk, hogy mások másképpen gondolkodnak.

Legtöbbször nem is vagyunk tudatában annak, hogy van egy ránk jellemző gondolkodásmód: az egyik ember hiperkritikus és csipkelődő másokkal szemben, de nem is tud róla, a másik szívesen okol másokat olyan bajokért is, amiket ő maga okozott, de nem veszi észre, a harmadik szeret szenvedni és nem is tudja, hogy a háta mögött mosolyognak rajta – és még a rögeszmékről nem is beszéltünk, a beteges pesszimizmusról, hogy biztosan valami rosszabb jön, a beteges optimizmusról, hogy egyszer úgyis minden rendbe jön csak úgy magától, idő kérdése minden, és a többi, nagyon is jellemző emberi gondolkodásmódról, amik a sajátjaink.

Vannak, akik azt mondják, mindenkire pontosan olyan mértékben jellemző a gondolkodásmódja, mint az újlenyomata, nem lehet rajta változtatni. De ha eszünkbe jut egy Augustinus, aki több, mint egy évtizedig küzdött saját magával, amíg Isten le nem hajolt hozzá és más gondolkodásmódot nem adott neki, akkor azt kell mondjuk: Istennél semmi nem lehetetlen! És eszünkbe juthatnak még sokan, akiknél nem csak egy kedves óra telt vasárnap délelőtt a templomban, hanem átalakult a lényük úgy alapjaiban, benne a kedvenc gondolataikkal, a maguk számára sem tudatos vakfoltjaikkal, a rájuk jellemző mások hibáztatással és mind, a többivel együtt, és akkor azt kell mondjuk, nagyon nagy az Isten kegyelme. Ő még a gondolkodásmódunkat is újra tudja formálni, mert nála még ez sem lehetetlen. Vigyük hát oda hozzá! Ennek összesen ennyi az etikuma: Istenem, formáld át gondolkodásomat úgy, hogy az neked kedves lehessen! Aki így tud imádkozni, az már megmenekült.

Utoljára hagytam azonban a legsúlyosabb gondolatot: Isten nem csak a múltnál erősebb, nem csak a ránk egyénileg jellemző gondolkodásmód felett van szuverén hatalma, ha odaadjuk a kezébe, hogy megváltoztassa azt, hanem embervoltunk egész nehézkedésénél is hatalmasabb. Egyszerűen – megszülethet az Isten Fia! Ezt a hírt hozza Máriának Gábriel arkangyal – az ige testté lehet, az emberélet egészen más szintre emelkedhet, mint ahol volt!

És ez nem kegyes, vallásos igazság, nem mítosz, nem is csak hittétel, hanem valóság: Istennél semmi sem lehetetlen. A lefokozott, munkára, étkezésre és alvásra korlátozott fénytelen életből lehet ragyogó, isteni valóság, olyan, amilyennek ő maga gondolta azt. Az ember részt vehet a menny dolgaiban, a lelkével elvándorolhat egészen magas régiókba is, talán magához Istenhez is. És milyen egyszerű a dolog: ahogy Angelus Silesius mondja: Istenhez a szív egyszerűen benyit, Ész és értelem soká vár, míg beengedik.

Ez a leglehetségesebb lehetetlen, hogy az ember Jézussal együtt a Magasságos Fiának mondatik, hogy Isten neki adja Dávid trónját és uralmának nem lesz vége. Ezt a beteljesedő, isteni életet ígéri most nekünk az advent Ura – miért ne lehetne a miénk?

És hogyan lesz mind ez? A Szentlélek száll terád és a Magasságos ereje vesz téged oltalmába. Itt talán jó megemlíteni, hogy Biblia-fordításaink nehezen küzdenek meg ennek a helynek fordításával: többnyire úgy fordítják, hogy a Magasságos ereje árnyékoz be téged, valójában pedig itt az áll, hogy a Magasságos ereje vesz téged oltalmazó árnyékába, oltalmába. Ez azért fontos, mert a magasságos ereje nélkül, annak oltalmazó árnyéka nélkül az ember mindig csak lejjebb és lejjebb száll élete ranglétráján, ahelyett, hogy emelkedne, mint az a názáreti szűz is emelkedett. Az ember azon kapja magát, hogy már megengedhetőnek tartja csalást, a hazugságot, az erőszakot, a cserbenhagyást és mind, a többit, holott lehetne ő is egy az Úr kivételezettjei közül, akiknek nem fokozatosan romlik, hanem fokozatosan tisztul és emelkedik az élete.

Hát még ez sem lehetetlen Istennél! Hogy akit megvetett, megesett lánynak lát a világ, még a saját jegyese is, mint Máriát, az Isten magasságos erejének oltalma alatt állhat és a világ Megváltóját hordhatja a szíve alatt. Mert Istennél semmi sem lehetetlen. Hogy aki beletörődött már esetleg abba, hogy neki üres és értelmetlen az élete, az rátalálhat valami fontos és szép célra, amiben hasznossá teheti önmagát. Hogy aki mindig csak dolgozik, hogy ki sem lát belőle, munkahelyen vagy a házimunkában, az felemelheti a fejét és rádöbbenhet, hogy Jézussal együtt ő is örökké uralkodhat, az ő élete sem kevesebb ennél. Ezt az átminősülést mindenki ismeri, de legtöbbször nem látjuk, mint a fától az erdőt. Annyira előttünk van, olyan közel van hozzánk, hogy nem is hisszük el, nem is vesszük észre, mert mindig látjuk, mindig a miénk. El nem mulasszuk megtalálni most, ebben az adventben, mert Istennél semmi sem lehetetlen!

A megváltoztathatatlannak látott múlt, ahogyan az emlékeinkben él, és amire a kegyelem mégis egészen új fényt tud vetni! A megváltoztathatatlannak tűnő egyéni gondolkodásmódunk, amivel mindig élünk és nem látjuk, hogy használjuk, amint a szemünket sem látjuk, amivel nézünk, és amit Isten mégis újjá tud formálni! A megváltoztathatatlannak gondolt emberi kondíció, ami egészen istenivé is nemesülhet és olyasmivé alakulhat, amit álmunkban sem reméltünk vagy gondoltunk soha – erről és nem kevesebbről szólt a mai ige.

Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy arról szól üzeneted, te nem csak mindig voltál, mint örökkévaló Létezés, hanem el is jössz hozzánk. Köszönjük, hogy adventi szívvel megbizonyosodhatunk arról, te inkább vagy, valóban véglegesen és teljesen, mint mi emberek, akik születtünk és meghalunk. A te közel jöttödre, a te eljöveteledre készülünk, azt várjuk és azt szomjazzuk mindahányan, mert nálad van a változtatás ereje, nem nálunk, embereknél. Légy áldott az új karácsony közeledéséért, az advent várakozásáért, ezért az időszakért, amikor várni tanul a szív. Hozd el nekünk a lehetetlent lehetségessé tevő megbocsátásodat és azt a kegyelmet, amelyben átalakul gondolkodás és megnemesedik az emberélet. Kérünk új hitért és gyermeki bizalomért, amiben újra épülhet az, ami elromlott és meggyógyulhat az, ami beteggé lett. Minden romlásunkat hozzád hozunk, egyéni és közösségi életünk minden erőtlenségét, te tegyél csodát, te alkoss új életet és te jöjj el, betöltve szívünket nagy örömmel.

Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.