Igehirdetés 2007. szeptember 30.
Jákin és Boáz
Lekció: I. Királyok 7,13-22
Textus: Jelenések 3,12
„Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában.”
Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük neked a régiek hitét, amiben olyan sok erő van, hogy szégyenkezünk még a hírük hallatán is. Áldunk téged azok helytállásáért, akik hűségesek voltak hozzád szegénységben és gazdagságban, egészségben és betegségben egyaránt. Megvalljuk, rászorulunk nem csak a példákra, amiket gazdagon adsz elénk, hanem az erőre is, ami felülről, tetőled magadtól való és képessé tesz minket arra, amire magunktól nem lenne erőnk. Légy áldott a templomért, amely egykor neked épült Salamon által, és légy áldott a templomért, ahol most mi magunk is egybejöhettünk, ezért a szent helyért. Megköszönjük a kegyelmet, amivel napjainkhoz napokat toldasz, és nem rovod fel nekünk a gonoszt. Légy áldott, hogy ennek a világnak minden halálos veszedelme közepette is él a te néped és együtt, közösségben és szeretetben dicsőíthetünk téged. Fogadd kedvesen imánkat, szívünk alázatát és terelgesd gondolatainkat a te igazságod és szereteted megismerésére. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
Igehirdetés
Sok embernek jelent gondot az Ótestamentum olvasása, mert sok olyat is találni ebben a könyvben, ami nem egykönnyen érthető. Sajnos, sokan félre is teszik és nem küzdenek meg értelméért, pedig telis-teli van ez a könyv gazdag és üdvösséges üzenettel. Egy ilyen hatalmas könyvet, mint a Biblia, nem is lehet másként értelmezni, mint törekedve a Szentírás belső összefüggéseinek megértésére, aminek jó eszköze lehet (a különböző bibliamagyarázatos könyveken túl) az előforduló szavak más bibliai könyvekben való kikeresése is. Ebben a törekvésünkben az erre vonatkozó nyomtatott szakkönyveken kívül, amiket konkordanciának vagy bibliai szókönyveknek is nevezünk, ma már akár az Internet is segíthet, ahol is az egész Bibliát megtalálni és bármelyik szó előfordulási helyeit a Szentírásban néhány perc alatt megtalálhatjuk és összehasonlíthatjuk. Ha nem értünk a számítógéphez, a gyermekünk vagy az unokánk biztosan szívesen segít majd ebben.
Ma például Salamon templomépítésének egy részletét hallottuk, és nagyon tanulságos elolvasni az ott felállításra került két hatalmas bronzoszlop kapcsán, hogy hány helyen és milyen összefüggésben olvashatunk a Bibliában oszlopról. Nem szeretném ezt most mindet felsorolni, maradjunk magánál az ótestamentumi történetnél, és vegyük észre, hogy milyen gazdag mondanivaló szólal meg csupán ebből az egyetlen egy történeti részletből is.
Salamon templomot épít az Úrnak, akinek neve azt jelenti: a Vagyok. Az, aki tényleg van, maga az igazán Létező, akiben nincs keletkezés és nincs elmúlás, mert maga az örök Lét. Ő indítja fel Salamon szívét a nagyszerű vállalkozásra. Apjának, Dávidnak nem engedte ezt meg, mert ő hadakozó ember volt, sok vér tapadt a kezéhez, ő csak az építőanyagot gyűjthette egybe, de magát a templomot csak egy újabb generáció tagja, a fia, Salamon építhette meg. Ennek a templomnak udvarán, a szentély csarnoka előtt két hatalmas, közel tíz méter magas bronzoszlop is készült, rajtuk egy-egy két és fél méter átmérőjű bronz gömbbel, amit bronzból készült hálós recézet és gránátalmasorok díszítettek, a tetején pedig még egy méteres liliomdíszítés is volt. Nevet is adott az oszlopoknak, a jobb oldali neve Jákin, a baloldalié pedig Boáz lett.
Ha elgondolkodunk ezen, először is eszünkbe juthat, hogy az oszlop-állítás talán az első szoborkészítés lehetett valamikor az ember részéről. Egy-egy nevezetesebb esemény vagy élmény megörökítésére az ember élére állított egy követ. Ez a felállított kő lehetett az első emlékoszlop vagy talán, ha meg is faragták valamennyire, az első szobor is. Egy ilyen felállított kő mindig a nehézkedés törvényével szemben jött létre, hiszen minden dolog igyekszik elterülni, a legalacsonyabb helyzeti energiának megfelelő helyzetet elfoglalni, de az ember erőt fecsérelt egy kő élére állításával ezt a dolgot megfordítani. Mint ahogyan a világegyetemben is minden végső soron a lebomlás, kiegyenlítődés és a legalacsonyabb energiaszínt felé törekszik, amint mondják, minden végül is hővé alakul, csak az élet maga jár ezzel ellentétes úton, egyre magasabb rendű és egyre bonyolultabb rendszerek létrehozásával, úgy az élére állított kő, az oszlop is a dolgok rendes menetével ellentétesen jött létre. Még akkor is, ha valóban csak egy függőlegesebb helyzetbe hozott szikladarabról volt szó, hát még akkor, amikor mesteri munkával bronzból öntötték ki
És itt már meg is érthetjük, miért volt a salamoni templom csarnoka előtt mesze földről hozott, külföldi mester által készített gyönyörű, impozáns oszlop: mert az emberi élet akkor ér valamit, ha benne valóban valami magasabb, valami felfelé törő jön létre, tehát több, mint a bányában található réz és ón puszta anyaga vagy akár csak ötvözete is. Oszlopot formálni azt jelenti, hogy felfelé törekedni, és ez az emberélet letagadhatatlan többlete. Sajnos, könnyen kisiklatható ez a törekvés, amikor emberek beérik azzal, hogy a többiek irigykedjenek a gazdagságukra vagy a pozíciójukra, amikor azt gondolják, hogy szerezni vagy valamivé lenni azonos azzal, hogy magasabbra jutni.
De hát erről maguk a bronz oszlopok beszélnek, éspedig a nevükkel. Jákin azt jelent, hogy „ő az, aki alapít”, Boáz pedig azt jelenti, hogy „ő az, akiben erő van”. Mind a kettő alapvető üzenetet hoz számunkra.
Ő, ti. az Úr az, aki egyedül tud létet alapítani. Pedig milyen büszke lehetett volna Salamon a templomra, amit épített! Cédrusfa mennyezete volt, a falai öt méterszer négy méteres faragott kövekből épültek, a padló és a templom teteje arannyal volt burkolva, és messze földről eljöttek megcsodálni, amint Sába királynő is tette Etiópiából. És az egyik oszlop neve mégis Jákin, vagyis: nem én, hanem ő az, aki alapít! Hány ember emlegeti fel, hogy a saját kezével kereste a pénzt és rakta a téglákat is talán, ezt vagy azt ő csakis magának köszönheti az életben. És most Salamontól azt halljuk, hátrébb az agyarakkal, jó lenne egy kis alázat és csönd, ahogy Ady mondja, mert nem én, hanem az Úr alapította ezt a templomot, amit ugyan én építek a magam kezeivel. Mégsem az én művem! Milyen más ez, mint amikor magunknak tulajdonítjuk a házat, ahol lakunk, a vállalkozást, amiben sikereket értünk el, meg a műveket, amiket létrehoztunk! Ő az, aki alapítani tud. Ez valóban a belépő, és a csarnok előtti egyik oszlop neve nem is lehet más, mint Jákin. Aki ezt nem tudja, az hogy akar belépni a templomba? Mint néző? Mint turista, aki bólogat, ha valami tetszik, és azonnal hátat fordít, ha nem tetszik? Lehet így Istenhez közeledni? Azt hiszem, aki még nem tapasztalta meg, hogy minden, de minden üres és megalapozatlan az életben, ha nem ő, az Úr alapítja azt, az még újjászületésre váró ember. Létet alapítani, valódi létezést létrehozni csak ő tud. És mi emberek csak annyiban létezünk, amennyiben az ő létéből részesülünk, a többi elvész! Erről szólnak a hazafelé készülő emberek vallomásai a maguk vívódásaikról, és erről szól a Biblia minden lapja is. Ember, annyiban létezel, amennyiben a létedet ő alapítja, minden egyéb hiábavaló és elmúlik.
A másik oszlop neve Boáz, vagyis ő az, akiben erő van. Mert nem nehéz fellángolni néha, még hitbeli tekintetben is, nem nehéz lelkesedni ideig-óráig, de a kérdés az, hogy mire van erő, és hogy mennyi a megvalósítás. Mert elméletben mind tudjuk, milyennek kellene lenni a világnak meg az embereknek, még azt is, hogy mi magunknak milyeneknek kellene lenni, de a megvalósítás az azért egészen más. Ő az, akiben erő van! Ez azt jelenti, hogy a megvalósítás titka az Isten-közeliség. Aki magát Isten királyi uralma alá helyezi, az elkezd megvalósítani. Már nem csak vallja, hogy szép dolog a türelem és a megbocsátás, meg milyen jó lenne, ha a világon mindenki ezeket gyakorolná, hanem elkezd képes is lenni ezekre a jó dolgokra. De Isten-közeliség nélkül ez egyszerűen nem megy! Amíg életünk külső régióiban élünk, és nincs imádság és nincs ő vele való beszélgetés, csak hírek vannak, amik borzolják a kedélyünket, meg pletykák vannak, amik olyan jó ízűek, amikor másról szólnak, addig nem csoda, hogy nincs megvalósítás, csak szép elvek és sóhajok vannak.
Elképesztő, hogy milyen észrevétlenül tud kikerülni egy hívő ember is élete belső vidékeiről, az ige és az imádság vidékeiről a külső, felületi régiókba. És akkor megtörténhet vele a legszomorúbb, ami emberrel megtörténhet, hogy egészen elveszti az élő Istennel való kapcsolatát. És ott marad, kiszolgáltatva a magányának és a depressziójának, vagy a világ borzalmainak, esetleg a megvásárolható örömöknek és lehetőségeknek, a fogyasztásnak és ennyi az élete.
Ezért fontos, hogy az oszlop, a salamoni templom két bronzoszlopa elgondolkodtasson bennünket, hiszen ezek között lehetett egyáltalán bemenni a templom csarnokába. Jákin és Boáz: ő az, aki létet tud alapítani és ő az, akiben erő van a véghezvitelhez.
De van egy harmadik szempont is, amikor az oszlop motívuma foglalkoztat bennünket. Ezt a Jelenések könyvéből olvastuk az előbb: Aki győz, oszloppá teszem az
én Istenem templomában. Maga a feltámadott Jézus mondja ezt a filadelfiai gyülekezetnek. Amire érdemes felfigyelni ebben, az nem csak az ígéret maga, ami önmagában is gyönyörűséges, hanem a feltétel, amihez köti ezt a semmi máshoz nem hasonlítható szép távlatot. „Oszlopnak lenni az Isten házában”, vagy, ahogyan egy másik helyen olvassuk a Bibliában: Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.” (I. Pét. 2,5) Oszlopnak vagy „élő kőnek” lenni ugyanaz, mint Istennek tetsző lelki áldozatokkal áldozni, szent papságnak lenni egy cseppet sem szent világ közepén. Valahol a szíve mélyén mindenki szeretne több és jobb lenni annál, mint amit eddig elért, ez oda van írva a lelkünkbe. Dosztojevszkij mondja a Jelentés a holtak házából című művében, hogy nincs az a mélység és megromlottság, amiben élve az ember ne akarná mégis csak megmutatni valahogyan azt, hogy ő ember. Mert győzni mindenki szeretne, csak sokszor rossz helyen, mások ellenében, ezért van annyi elkeseredett küzdelem az emberek között, vagy a szerzésben, amit most százhetvenhárom „csatornán” nógatnak is reggeltől estig. De győzni nem kint kell az embernek, hanem belül. Ilyen egyszerű! És aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, ahonnan ki nem vetik soha, felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.
Mi lehet ennél több? Hiszen ez azt jelenti, hogy egy élet megújult, visszanyerte az elvesztett fényét, valósággal újonnan megszületett! Rajta van írva Isten neve, ami azt jelenti, hogy a Vagyok írta rá a nevét, tehát ez az ember immár tényleg Van! Nem csak született valamikor és majd meghal valamikor, pár év vagy pár évtized múlva, hanem éppen úgy véglegesen és eltörölhetetlenül van, mint maga az örökkévaló Isten! Így is lehet létezni, nem csak a tőzsdei híreket figyelve percről percre, hogy mikor lehetne egy kis haszonra szert tenni valahol, persze munka nélkül és a későbben jöttek kárára, mert hiszen az egész nem más, mint egy államilag szentesített pilótajáték. Aki győz, azon azonban rajta van az Isten városának, a mennyei Jeruzsálemnek neve is, ami azt jelenti, hogy ez az ember már nem csak Szentendre vagy Budapest polgára, hanem egy másik városé is, éspedig Isten városáé, ami egy egészen új viszonyulásmódot jelent az előzőhöz képest. Az ilyen ember már lelki szemmel néz a világba és az érdekli, kinek tud segíteni abban, hogy más is ilyen polgárjogot nyerjen a „mennyből alászállt városban”, vagyis ebben az újfajta életmódban. Így oszlopnak lenni, vagy így „élő kőnek” lenni azt jelenti, hogy az ember megtalálta a földi élet legméltóbb feladatát. Azt a részt választotta, amit senki el nem vehet tőle, ahogy Jézus mondja Mártának a nőtestvéréről, Máriáról, aki az igével élt és ez mindennél fontosabb volt számára az életben.
„Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk,
De küzd értünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk,
Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia,
Az ég és föld Ura, Ő a mi diadalmunk!”
(390. ének 2. vers)
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus Krisztus, légy áldott, hogy harcoltál értünk és győztél. Légy áldott golgotai keresztáldozatodért, ami a világtörténelem egyetlen igazi győzelme volt, ahol legyőzted és meghódoltattad az önzés és a halál erőit. Vágyunk a te közeledben lenni, nálad erőt és igazságot meríteni, hiszen erőnk magában valóban mit sem ér. Megvalljuk sok hitetlenségünket és azt is, hogy mindnyájan életünk külső részein élünk, rólad pedig elfelejtkezünk. Segíts minket több alázatra, hogy Lelked által azzá az emberré lehessünk, akinek te magad már látsz is bennünket. Imádkozunk gyászoló testvéreinkért, hogy lelkük megbékélést találhasson tenálad, aki vigasztaló Szentlélek vagy. Könyörgünk a testileg betegekért, hogy gyógyulhassanak, és a lelkileg erőtlenekért is, hogy új erőre leljenek általad. Adj nekünk a te győzelmedből, hogy mi is örömmel és hálával élhessük életünk küzdelmes napjait. Vezess minket a most következő hét útjain, áldd meg munkánkat, családjainkat és készítsd a szívünket arra a napra, amikor majd megállunk színed előtt, hogy számot adjunk cselekedeteinkről. Oltalmazd egyházunkat és minden jóakaratú embergyermekedet. Ámen.
