Jel 21,1-7🔊


A hanganyag letöltéséhez kattintson ide az egér jobb gombjával és válassza a „Link mentése másként…”   vagy a „Hivatkozás mentése más néven…” parancsot


Lectio: Jelenések 21: 1-7.

Textus: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még “egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Zsidó 10: 35-37.

Az első nap reggelén
elhatározta az ember,
hogy szabad lesz és jó,
szép és boldog.
Már nem Isten képmása,
hanem 
ember

És mert valamiben hinnie kellett,
hitt
a szabadságban és a szerencsében,
a börzében és a haladásban,
a tervszerűségben és saját biztonságában.

Aztán
– biztonsága érdekében –
megtöltötte
lába alatt a Földet
rakétákkal és atombombákkal.

A végső idők második napján
elpusztultak
a halak
az ipari szennyvizektől,
és a madarak
a vegyipar mérgező porától,
amit a hernyóknak szántak.
A mezei nyulak is
az utakon hagyott ólomfelhőkben,
az ölebek
a kolbász szép piros színétől.
A heringek
a tenger színén úszó olajtól
és az óceánok mélyén lévő szemétrakásoktól,
mert a szemét rádióaktív volt.

harmadik napon
kiszáradtak a füvek a mezőkön,
a lombok a fákon,
a mohák a sziklákon
és a virágok a kertekben.
Mert az ember
maga irányította az időjárást,
és pontos tervek szerint osztotta el az esőket.
Csupán egy kis hibát követett el az,
aki kiszámította az eső elosztását.
Amikor végre megtalálták a hibát,
már a szép Rajna
kiszáradt medrében feküdtek a hajók.

negyedik napon
a négymilliárd emberből
hárommilliárd elpusztult.
Egyesek olyan betegségekben,
amelyeket az ember maga tenyésztett ki.
Mert nyitva felejtették a tartályokat,
amelyek a következő háborúra
készen állottak.
És az orvosságok sem segítettek.
Mert ezeket túl sokat használták már
az arckrémekben és a disznóvészekben.
Mások az éhségtől haltak meg,
mert a gabonaraktárak kulcsait
eldugták előlük.
És káromolták az Istent,
mert nem tette boldoggá őket.
Persze, minderről Isten tehet!

Az ötödik napon
az utolsó emberek
megnyomták a piros gombot,
mert támadástól tartottak.
Tűz borította el a Föld-golyót.
Égtek a hegyek,
elgőzölögtek a tengerek
és a városok betoncsontvázai
füstölögve, feketén meredtek az égre.
És az égből látták az angyalok,
hogyan válik a kék bolygó vörössé,
majd piszkosbarnává,
végül hamuszürkévé.
És énekük
elhallgatott tíz percre…

hatodik napon
kialudt a fény. Por és hamu borította
a Napot, a Holdat és a csillagokat.
És az utolsó svábbogár,
amely egy atombunkerben
mindezt túlélte,
elpusztult
a kibírhatatlan melegtől.

hetedik napon
nyugalom lett.
Végre!
A Föld puszta és üres volt,
és kiégett réseiből és hasadékaiból
sötétség áradt.
És az ember lelke
holt kísértetként kóborolt
a Káosz felett.

Jörg Zink verséből (A teremtés visszája) idéztem, amit akár egy klímavédelmi gyűlésen is elmondhatott volna egy lelkes aktivista. Elég sötét képet fest a jövőről. Mára nincs meg az az optimista hangulat, ami talán még a múlt század elején érezhető volt. A hit, hogy az emberiség összefog, az ember lemond önző, önös érdekeiről, a nemzetek megbékélnek, és a világ töretlenül fejlődik tovább. Aztán jöttek a világháborúk, nemzeti háborúk, természeti katasztrófák, világméretű népvándorlás és még hosszan sorolhatnánk mindazt, ami kijózanította az embert, és elvette minden reményünket. Lemondóan süllyedtünk a közömbösségbe, és élünk tovább, ahogy lehet, néha teszünk apró lépéseket, de igazán azt gondoljuk, hogy egy ember semmit nem tud változtatni a világ sorsán – nincs remény.

Ebbe sötét jövőképbe világít be a mai igénk – igenis van reménység!

Isten országáról, az Ő uralmáról hallhattunk igehirdetéseket. Isten országáról, ami már eljött, de még nem élhetjük meg a teljességét. Mai igénk a Jelenések könyvéből azt mutatja meg, milyen az, amikor mindenben és mindenhol Isten uralma érvényesül. Két dolgot szeretnék kiemelni ebből a csodálatos igéből, ami reménységet jelent számunkra – már itt e földön is:

  1. Egy újfajta társadalom jelenik meg.

  2. Istennel egészen más kapcsolatban lehetünk.

János látomásában ezt látja: 21: 1-2.

1.Egy város képe jelenik meg. Ez talán meglepő számunkra – ha a mennyországra gondolunk, nem egy várost látunk magunk előtt. Mit képzelünk el? Felhőkön ülő angyalkák, vagy valami gyönyörű táj, ragyogó fény és tisztaság. És a város? Gondoljunk Budapestre (ne menjünk messzire) – idegölő dugók, szemét az utcákon, szennyezett levegő, rossz közbiztonság, tömeg, zaj, könnyen eltévedünk… A mennyet nem így képzeljük, mégis itt az új Jeruzsálem jelenik meg, ami alászáll a mennyből, felékesítve, gyönyörűen. Hadd olvassak még erről néhány verset, kövessétek velem: 21: 10-12. 21-27.

Egy újfajta közösség jelenik itt meg, egy új társadalom: az Isten királysága. Gyönyörű, tiszta és világos, az Isten dicsősége ragyogja be. Itt biztonság van – a kapukat nem kell bezárni, a népek békében és egységben élnek. Egész más, mint amit megélünk itt a földön. De nem pusztán azért írja le János ezeket a képeket, hogy sóvárogva várjuk a beteljesülését, miközben utálkozunk a jelen valóságon, hanem arra hív, hogy már itt indítson cselekvésre a mennyei kép. Igenis meg kellene szólalnunk társadalmi kérdésekben, cselekednünk, ahol lehet. Példa erre az éppen most zajló Magyar Cigánymissziós Találkozó. Debrecenben 1500 résztvevővel különböző felekezetből találkoznak, akik a cigányok között szolgálnak; romák és magyarok a debreceni református nagytemplomban dicsérik az Urat, imádkoznak és munkálkodnak a két nép békességéért. Mert nincs más út. És hadd mondjak itt egy másik példát: Ruandában tuszik és hutuk véres háborút vívtak egymással. A béketárgyalásokon sok fontos javaslat hangzott el: a háborús bűnösöket bíróság elé kell állítani. A szegény néptömegeknek pedig az élethez szükséges eszközöket, például edényeket, fazekakat kell osztani. Egy lelkész azonban felszólalt, és azt kérdezte: vajon a háború előtt nem voltak edényeik ezeknek az embereknek? Vajon a bírósági ítéletek lecsillapítják az öldöklő indulatot vagy éppen felszítják azokat? Csak Krisztusban tudnak megbékélni egymással ezek a népek. Nincs más esély.

Egészen más társadalom reménye ragyog fel az új Jeruzsálem képében. És szűkíthetjük is a kört, mert a város úgy jelenik meg, mint menyasszony, mint Krisztus menyasszonya, vagyis az Egyház. Erre hív minket a mennyei Jeruzsálem képe, hogy az Egyházban éljük meg ezt az újfajta társadalmat. Ahol biztonságban vagyok, nem élnek vissza a gyengeségemmel, ahol mindegy milyen származású vagyok, milyen népből, társadalmi csoportból, milyen végzettséggel jövök, testvéreket találok. Persze, sokan mondják, hogy tudok én otthon is imádkozni, igét is tudok olvasni, még igehirdetést is hallgathatok. Igaz. De itt együtt vagyunk. Mennyi erő van ebben, mennyi reménység! Mi együtt vagyunk Isten népe, a Krisztus menyasszonya! Egy újfajta nép, az Ő népe.

2.És ebből következik egy másik csodás üzenet: Istennel egészen más kapcsolatban lehetünk.

Isten jelen van ebben a világban is, Ő itt is uralkodik, mégis olykor azt éljük át, hogy távol van, hogy elhagyott, hogy megfeledkezett rólunk (Ézsaiás 49). Különösen olyankor, mikor nehéz napokat élünk át. A gyász napjaiban, vagy amikor fájdalmunk van, amikor sírunk, amikor egyedül érezzük magunkat. Ezek a dolgok mind a bűn miatt vannak a világon, mert az ember hátat fordított Istennek. És azóta is elválasztanak minket Istentől, ráadásul nem is látjuk Őt, nem halljuk a hangját, csábít a világ, keressük, hogy hol van a boldogság. Halljátok meg (és olvassátok velem) most még egyszer az igéket: 21: 3-4. Isten elvett az útból mindent, ami Tőle elválasztana, mert a kezdetektől az a legfőbb vágya, hogy velünk legyen. Nagy árat fizetett ezért: 22:14.

A boldogságot keresed? Mosd meg szennyes ruhádat, életedet a Bárány vérében, és Ő a mennyben vár rád kitárt kapukkal és kitárt karokkal. Mit jelent ez a jelenben? Van, aki azt mondja, hogy egy keresztény ember nem sírhat, nem lehet szomorú, nem is fáj semmije – pedig de. Mi is ebben a törött világban élünk, de nem reménység nélkül! Élünk a nehézségek, fájdalmak között – az Isten jelenlétében. Ő már most velünk akar lenni, Ő már most Istenünk, Atyánk akar lenni. Jézus Krisztus áldozatával, kereszthalálával minden akadályt ledöntött az útból, szabad utunk van Istenhez. Miért élnénk Isten országán kívül?

Isten országa már itt van, de még nem éljük meg annak teljességét. Mégis az eljövendő mennyország képe itt is utat mutat, irány szab az életünkben. Hogy élhetünk másfajta közösségben, és élhetünk Istennel is különleges kapcsolatban.

Reménytelen, sötét prognózisokat hallunk a világ jövőjét illetően? Halljuk meg az ige biztatását: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még “egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Zsidó 10: 35-37. Mi nem a világvégét várjuk, hanem a mi szerelmes Vőlegényünket, az Úr Jézus Krisztust. Jövel, Uram, Jézus!

Ámen

Szentendre, 2020. február 9.

Harmathy Andrásné

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.