Igehirdetés, 2013. december 26. Németh Ildikó
Megelőző szeretet
Lekció: Máté, 2: 1-12.
Textus: Máté, 2: 13-15.
„…íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket. Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: Egyiptomból hívtam el fiamat.”
Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által, örök magasztalás és dicséret illessen téged, mert úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad érte. Megengedted, hogy megszülessék és testvérünk legyen. Azért, hogy élhessünk, megengedted, hogy az örök élet közénk jöjjön. Azért, hogy megvilágosodjunk, megengedted, hogy maga a Világosság szálljon alá a sötétségünkbe. Azért, hogy gyermekeid lehessünk, Fiadat kicsiny embergyermekké formáltad. Urunk, Istenünk, mily csodálatos bölcsességgel és kegyelemmel mentettél meg bennünket. Hódolva imádunk Téged. Urunk Jézus, azért gyűltünk itt egybe, hogy Igédben veled találkozzunk. Tégy késszé bennünket igazságod meghallására, nem úgy, ahogy mi szeretnénk, hanem, ahogy van. Ne engedd, hogy igéd ítéletünkké váljon, mivel hallgatjuk anélkül, hogy megcselekednénk, mivel ismerjük és hiszünk benne anélkül, hogy engedelmeskednénk neki. Adj nekünk Urunk készséges szívet és bátor lelket, hogy követhessünk téged, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodsz örökkön-örökké. Ámen.
Igehirdetés
Többen is kérdezték tőlem a hittanos gyermekek közül ebben az adventi időszakban, hogy miért vittek a bölcsek aranyat, tömjént és mirhát a kis Jézusnak, én pedig adtam a jól megtanult választ, hogy abban az időben, vagyis 2000 évvel ezelőtt ilyen és ezekhez hasonló ajándékokkal illett egy uralkodót köszönteni, tehát ezek az ajándékok mutatták, hogy a napkeleti bölcsek Jézusban egy hatalmas fejedelmet jöttek imádni.
Az egyik csoportomban azonban, az egyik jó eszű kisfiú rögtön hozzátette magyarázatomhoz az ő véleményét, amely így hangzott: Milyen jól jött viszont az az arany Józseféknek az egyiptomi út előtt! Az Atya biztosan tudta, hogy ez fog velük történni és gondoskodott róluk!
S mennyire igaza volt ennek a gyermeknek. Az egész karácsonyi történet, így a ma felolvasásra került igaszakasz is tele van azzal az üzenettel, hogy Jézus Krisztus életének egyetlen mozzanata sem történt meg anélkül, hogy arról már sokkal előbb ne tudott volna az Atya. A karácsonyi események minden részletében próféciák teljesedtek be, vagyis az Atya tudta, hogy Fia milyen világba érkezik, sőt tudta azt is, hogy a sötétség nem akarja majd befogadni a világosságot. S ami a legcsodálatosabb az egészben, hogy ő ennek ellenére, sőt épp ezért elküldte közénk az ő egyszülött Fiát, mégpedig azért, hogy győzze le a sötétséget.
1.
Nagy Heródes, Izráel edomita királya, aki a rómaiak támogatásával uralkodott Kr e. 40-től Kr. u. 4-ig, szerette volna magára vonatkoztatni népe messiási ígéreteit, így – főleg élete vége felé – egyre gátlástalanabbul őrizte, védte hatalmát. Amikor tehát babilóni bölcsek, csillagászok keresték országában a világ megváltóját, akiről azt állították, hogy azokban a napokban kellett megszületnie, oly annyira megvadult a féltékenységtől, hogy egy emberi ésszel felfoghatatlan tettre szánta el magát, megölette népe minden kétéves és annál fiatalabb fiát. Mit látunk tehát? Érkezik a világ messiása, lemondva a mennyek országa békéjéről testté lesz, sőt azért jön, hogy életét adja sokakért, azért jön, hogy feláldozza magát az embervilágért, s Heródes válasza erre a hatalmas karácsonyi üzenetre, a következő: ő nem akar feláldozni saját hatalmából, pompás, pazar életéből semmit, ő még gyermekek és anyák sírása, szenvedése árán is ragaszkodni akar jól megszokott életéhez.
Micsoda örömüzenet van azonban ebben a kontrasztban.
Isten választott népe, amelyik mindig büszkén emlékezett Dávid királyuk uralkodásának időszakára, egy olyan nyomorult állapotban van, hogy egy másik nép uralkodik felettük, sőt – a rómaiak hatalma alá vetett – királyuk nem hogy büszkeségük lenne helytállásával és kitartásával e megvetett helyzetükben, hanem inkább még szégyenkezniük, sőt szenvedniük kell miatta. Egy ilyen helyzetben jön el a világ megváltója, Izráel rég megígért messiása. Ez pedig egy hatalmas örömüzenet a mi számunkra. Nekünk, akik látva az embervilág, s benne az egyes ember, sőt a saját magunk jelenlegi állapotát, vagyis hogy mindenütt ellenségeskedés és bűn tanyázik, azt a jézusi örömüzenetet zengi most ez a felidézett kontrasztos eseménysor, hogy: Emberek, tudom, hogy milyen a világ, amelyben éltek, tudom, hogy milyenek vagytok ti magatok, de ezeknek ellenére, sőt épp ezért jöttem el közétek 2000 évvel ezelőtt. Azért jöttem, hogy a világosság legyőzze a sötétséget.
Igen, meg kell, hogy értsük, hogy az Ég Ura nem érdemeink miatt vállal velünk közösséget, nem cselekedeteink szerint bánik velünk, hanem – ahogyan öröktől fogva eltervezte – kegyelemmel és irgalommal. El kell hogy jusson hozzánk karácsony ünnepén az az üzenet, hogy az Atya kezdettől fogva tudta, hogy a sötétség nem bírja befogadni a világosságot, vagyis hogy mi magunk nem tudunk győzedelmeskedni bűneink felett. Ezért szerepel már – mint ősrégi prófécia – a bűnbeesés történetének a végén, hogy majd az asszony fia, vagyis Jézus Krisztus fog a kígyó fejére végső csapást mérni, vagyis ő fogja majd a sötétség fejedelmét végleg legyőzi. Istennek örök terve valósult meg tehát Jézusban.
2.
De nézzük meg most alapigénk – Heródesen kívüli – másik felnőtt férfi főszereplőjének magatartását is, vagyis azt, hogy József hogyan viselkedett, állt helyt Jézus születésének idején.
Akárhányszor kerül újra elém Józsefnek a személye, példája, mindig lenyűgöz. Keresztények sokasága borul le ugyanis Mária előtt nap mint nap, áldva és magasztalva őt, pedig itt van egy apa, aki szerintem Máriánál is figyelemreméltóbb. Nézzük csak például azt, hogy míg Máriával szemtől szemben beszélt az angyal arról a csodálatos hírről, hogy Ő nevelheti fel Isten egyszülött Fiát, Józseffel ez csak álmában történt meg. Szerintem sokkal könnyebben mondhatta volna reggel, hogy: Miket is álmodok én, lehet hogy Mária már úgy tele beszélte a fejemet, hogy angyalokkal álmodom. De nem. József hitt és engedelmeskedett. Sőt: itt is, mai történetünkben is csak álmában jelent meg neki Isten angyala, hogy figyelmeztesse meneküljenek Egyiptomba, de ő ekkor is hisz, sőt nemcsak hisz, de felelősséget és terhet vállal a kis Jézusért. Azt írja a Máté evangéliuma, hogy Heródes haláláig, vagyis 4 éven át kitart Egyiptomban Jézus életéért. Úgy ment el otthonról Betlehembe, hogy pár nap múlva hazatér, viszont nevelt fia érdekében vállalja a több éves száműzetést. Micsoda hit és engedelmesség.
Hogy állunk viszont mi a Jézusért vállalt szenvedések ügyében? Mi tudunk-e érte éveken, vagy napokon át, vagy akár csak egyetlen óra szenvedést is vállalni? Ez a világ ugyanis nem változott Heródes ideje óta sem. A sötétség ma sem akarja befogadni a világosságot, vagyis a világosság fiainak ma is megvetettség és kirekesztettség az osztályrésze e jelenvaló világban. Mi hogy viseljük ezt? Nem túl jól? Inkább igazodunk a világhoz, csak hogy ne érjenek el minket ezek a nehézségek és szenvedések?
De mit is jelent az, hogy igazodunk e világhoz? Például azt, amikor inkább végighallgatjuk a pletykálkodók és gyűlölködők fecsegéseit, minthogy kirekesszenek bennünket társaságukból? Igen, például akkor igazodunk e világhoz, amikor – mivel nem akarjuk, hogy azt mondják rólunk, hogy velünk olyan unalmas beszélgetni, mert minket nem érdekelnek a másokat lejárató, szaftos részletek, ezért inkább végighallgatjuk a másokat szeretetlenül ócsárlók társalgásait, vagy még esetleg be is kapcsolódunk az egyes részletek taglalásába?
Nem, nem állítom, hogy könnyű a helytállás, hiszen nehéz vállalni a kirekesztettséget, vagy épp azt, hogy szenvedéseket kelljen elviselnünk hitünkért, de József példája bátorítson minket.
Jusson eszünkbe az ő példája, amikor Jézus ügyéért le kell mondanunk kényelmes addig megszokott életünkről, esetleg valamennyi pénzünkről, addig megszokott lakóhelyünkről, vagy épp a bennünket megkötöző vágyainkról. Ne győzzük meg magunkat, azt mondva, hogy: Á, ezt biztosan nem akarja az Úr! Isten nem kíván ilyen lemondást tőlem. Ezt biztosan csak képzelem.
Ne így legyen ez velünk, hanem inkább Józsefhez hasonlóan vegyük komolyan, ha valamire Isten indít bennünket, ha valamire Igéjén keresztül tanácsot, utasítást ad, és vállaljuk fel annak teljesítése érdekében az azzal járó nehézségeket is.
Semmi közünk ne legyen Heródes kovászához, vagyis ahhoz a magatartáshoz, hogy folyton magukat féltsük. Kövessük inkább József példáját, és saját magunknál is sokkal jobban féltsük: Jézus ügyét.
3.
Harmadik és legfontosabb férfi szereplője történetünknek, az akkor még kicsiny gyermek, Jézus. Nagyon fontos, hogy csak róla szóljon igehirdetésünk legfontosabb, azaz záró része, hiszen ő az egész karácsonyi eseménysor főszereplője, ő az, aki miatt mindenkinek megváltozik az élete a történet során. Ő miatta indulnak útnak a napkeleti bölcsek, ő miatta veszti el fejét Heródes, s őmiatta vállalja József és Mária a 4 éves száműzetést. De ő az a valaki is, aki mennyei dicsőségéről mondott le azért, hogy egy apró gyermeki testben megszületve, kitegye magát nekünk, ránk bízza magát, sőt hogy majd végül vállalja értünk a halált is.
Karácsony 2. napján vigyük ma tehát magunkkal otthonainkba azt az üzenetet, hogy a mi Urunk földi élete során semmi sem történt anélkül, hogy azt ő már ne tudta volna jóval azelőtt. Az Atya egészen pontosan tudta, hogy mik fognak történni nálunk az Ő Fiával és így, és ezt tudva küldte el őt közénk mégis. Ezt megerősítendő van tele ugyanis a karácsonyi történet és mai történetünk is próféciák beteljesülésére utaló mondatokkal. Tudatni akarja ugyanis velünk az Úr, hogy ő előbb szeretett minket, mint mi azt gondolnánk, és azt, hogy ő minden rajta beteljesedett dolgot előre tudott, és önként vállalta értünk, hogy eljön közénk. Ezt megértve és szívünkbe rejtve pedig talán könnyebb lesz megértenünk a születésnapos ránk hagyott testamentumát is, amely így hangzik: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Ha ugyanis megértjük és tudjuk, hogy Jézus már akkor szeretett minket, amikor mi még bűnben voltunk, hogy ne szeretnénk mi is minden embertársunkat: azokat is, akik már megmosták ruhájukat a Bárány vérében azokkal együtt, akik még nem.
Szóljon tehát a még ma is tartó karácsonyunk, és legfőképpen karácsony utáni hétköznapjaink legfőképpen Jézus példájának a követéséről, mégpedig arról, hogy mindenkit még azelőtt szeressünk, hogy bármi nekünk tetszőt cselekedne, vagyis tudjunk mindenkihez érdemeitől függetlenül, akár szenvedéseket és terheket is vállalva mentő szeretettel lehajolni. Így legyen! Ámen.
Úrvacsoraosztás
