Jézus előttünk megy

Igehirdetés 2011. április 25. Lovadi István
Jézus előttünk megy
Lekció: Máté 28, 1-10; 16-20
Textus: Máté 28,6-7
„Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt.”
Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, ezen a napon különösen is hálával köszönjük neked, hogy halálod és feltámadásod az életünk forrásává lehetett. Olyan nehezen tudjuk ezt felfogni, és sokszor még nehezebben tudjuk hittel komolyan venni, hogy te nem saját bűneid következtében kellett, hogy azt a temérdek kínt elszenvedd és meghalj, hanem a mieink miatt.
Kérünk, hogy Szentlelked győzzön meg minket ma erről. Tedd számunkra egészen világossá, mi a te kereszthalálod és feltámadásod oka és célja, és mi közünk van nekünk, mai embereknek ahhoz, hogy te annak idején mindezt vállaltad.
Mennyei Atyánk, könyörülj rajtunk és értesd meg velünk Jézus Krisztus áldozatának a lényegét. Köszönjük, hogy ebből készítettél szabadulást minden benned hívőnek. Könyörülj rajtunk, hogy ezek közé tartozhassunk.
Kérünk, vedd el most a fáradtságunkat, másra figyelésünket, csendesíts le minden zakatolást a szívünkben, világosítsd meg az értelmünket. Küldd Szentlelkedet közénk.
Ámen.

Igehirdetés
Jézus követése a földi életében bizonyára nagyon különleges érzés lehetett a tanítványoknak. De ahogyan az ember képes megszokni és belehelyezkedni a nyomorúságos életbe, úgy sokkal könnyebben megszokjuk a jót is. Jézus környezetében élni biztosan jó volt! Ezek után pedig hatványozottan rossz érzés lehetett mindent elveszettnek hinni, gyásszal, félelemmel telve közeledni ahhoz a sírhoz, amelyben a szeretett mestert hitte a két Mária.
Szegedi Kis Istvánról, reformátorunkról maradt fenn, hogy azt kérte, jeltelen sírba temessék, így ma nem tudja senki, hogy hol nyugszik. Megértem az elhatározását, amennyiben az volt a szándéka, hogy a Krisztusba vetett hitéből fakadó cselekedeteire emlékezzünk, ne pedig az emberi voltára gondoljunk. Ezzel szemben Jézus – mint utólag tudjuk – három napra való sírba helyezésének és sír helyének ismerete igenis fontos kérdés, történelmi bizonyíték. Szükséges az is, hogy az angyal elgördítse a követ, nem a feltámadott miatt, hanem a két asszony, majd a többi tanítvány számára, hogy láthassák: amilyen bizonyosan függött a kereszten, olyan bizonyosan üres a sír, mert Jézus feltámadt. De szükséges az őröknek is látni és tapasztalni, hogy el tudják mondani a Messiást gyűlölőknek ezt, még ha arra indítja is őket, hogy lefizessék az őröket, mert számunkra ez azt is elárulja, hogy aki bűnösként tapasztalja a mindenható munkáját, az bizony megretten tőle.
Ismerjük mi is azt az érzést, hogy valami zavart kelt bennünk az, amikor valami új dolog történik, ami – még ha jó is – megzavarhat, de bármi, főként, ami rossz, ami tragikus, ami az anyagi helyzetünket, vagy a kényelmünket érinti és nem várt, az felborítja a megszokott rendet az életünkben. Mennyire vágyik ilyenkor a lélek valami stabil pontra, amibe bele lehet kapaszkodni, ami kiutat mutat, vagy nyugalmat ígér? Isten azonban tudja, hogy így működünk, ezért küldte az angyalt is oda, hogy hengerítse el a követ és adjon hírt az asszonyoknak arról, hogy Jézus feltámadt. Kellett ez a segítség, ez a kapaszkodó, hogy lankadó hitüket újjá ébressze, és bár még mindig féltek, de megújult hittel és örömmel mennek, hogy hírt adjak a többieknek is Jézusról, aki a halálból új életre kelt és előttük megy Galileába. Amikor a kétség eloszlott a szívükben, akkor találkoznak Jézussal.
Azt, hogy mi várható, Jézus ezt még a döntő óra előtt megígérte tanítványainak. Ekkor közölte velük, hogy hamarosan megbotránkoznak benne, s halálában nem látnak mást, csak hősies, de kudarcba fulladt kísérletet, és ez a vereségtudat szétszórja őket. De ekkor közli velük azt is: „föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába.” (Mt 26,32) S ahogy teljesedett szenvedése, s nőtt tanítványai szívében a botránkozás, hogy lám, Jézusé is csak egy a maga módján való ember-utak közül, éppúgy vált bizonyossá húsvétkor, hogy nemcsak engedelmességben járt előttünk, hanem feltámadott, és az övéi előtt megy Galileába, ahol szabadabban jutnak „fokról-fokra bátorságra” a feltámadás hitében (Kálvin). Úgy lett minden, ahogy a próféták megjövendölték, úgy lett minden, ahogyan Jézus tanítványainak megmondta. Előttük megy – érettük megy előttük. De ez nem újdonság, mert a honfoglaláskor Isten népe úgy kelt át a Jordánon, hogy a szövetség ládája ment elől, s míg ott volt a mederben, Isten visszatartóztatta a vizet, s így szárazon kelhetett át az egész nép. Ez lett a történelmi összegfoglalása az egész pusztai vándorlásnak: az Úr ment előttük mindig. Ám a történelem csak sejtelmes töredék az örökkévalóból. Személyesre Jézus teljesíti azzal, amit önmagáról mond: „a jó pásztor juhai előtt megy, és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját” (Jn 10,4).
Napjainkban a modern embernek, nekünk mégis olyan furcsa ez az egész. Gyakran nehéz összeegyeztetni azt, amit itt a templomban elvonultan, egy órában hallunk, vagy az otthoni csendességünkben a Szentírásból olvashatunk, azzal, amit a körülöttünk levő világ mond, vagy sugall. A hírek nap mint nap beszámolnak arról, hogy van, ahol most is forradalom dúl és mi modern európaiak nem vállaljuk a kockázatot, hogy katonát küldjünk oda, csak az égből röpködnek a bombák, amiket mértani pontossággal tud az ember a műholdak segítségével másokra dobni. Ha ekkora hatalom van a kezünkben, vajon van-e még szükség a Mindenhatóra? Teheti fel a kérdést az, aki gépen száll fel, a modern technikával felfegyverezve. De vajon a maguk hite szerint mennyien kulcsolják imára a kezüket, akik rettegnek ott? És vajon mennyien kulcsolják imára a kezüket napról napra, talán először, akik eddig kétkedve éltek, itt Magyarországon, várva egy kórházi vizsgálat eredményére? Sajnos van, amikor a modern technika sem segít, és nem segít akkor sem, amikor egy családi konfliktusban emberek állnak egymással szemben a maguk igazában bízva nem hallgatva a másikra. Aztán, amikor az emberi önzőségünk és makacsságunk győzedelmeskedik, csak állunk értetlenül egy-egy kérdés előtt utat keresve, cél tévesztve és nem értjük, hogy vajon hol rontottuk el.
Az útkeresésre pedig van megoldás! Ha szó szerint vesszük, csak egy térképet kell kinyitni, vagy beprogramozni a GPS-be az úti célt, hogy a tervezett helyre jussunk. Lelki értelemben pedig Jézus a cél. Ugyanis az ő új élete, amelyre feltámadt, mutat útirányt nekünk, amit ma is kevesen értenek meg. Sőt! Egyre kevesebben! Mintha a társadalom el szeretné feledni azt az értünk átimádkozott éjszakát a Gecsemáné kertjében. Világosan tudjuk 2000 éve, hogy mi az egyedüli értelmes cél számunkra, de úgy tűnik, az a gonosztól vezérelt lelkület, amely akkor az őröket lefizetni, hallgatásra bírni akarta, az azóta is dolgozik, hogy tudatosan fordítsunk hátat. Talán már csak a templomba járók és még egy maréknyian tudják, hogy kiért vállalta a kereszthalált a messiás? A mai embernek, ahogyan egy kereskedelmi TV adó a napokban kérdéseket tett fel az utcán járókelőknek a Húsvétról, már alig jelent valamit, volt, aki azt mondta, a tojás ünnepe.
A történelmet tekintve sok meg nem értett gondolkodó, művész, tudós volt, akit a kora nem, majd csak a később jövő nemzedék ismert fel, vagy értett meg. De hol van minden emberi nagyság, tudás, bölcsesség és jó szándék ahhoz képest, amikor Isten az Ő fiát semmiért, egészen odaadta a mi bűneinkért? A mindenható évezredeken keresztül nem szűnt meg a bukott emberhez lehajolni újra és újra. Vezette a népét, még akkor is, amikor az a szabadítás felismerése helyett, az önző pillanatnyi igényeibe burkolózva nem látott túl saját magán és csak követelőzött a pusztában. Törvényt adott a kezükbe, ha maguktól nem értik, nem érzik, hogyan kellene élni, akkor legyen, ami segítse őket. Mivel a törvényből béklyót kovácsoltunk, Jézus elmagyarázta, újraértelmezte és önmagát igába hajtotta és utat mutatott, hogy ne céltalanul bolyongjunk, hanem őt kövessük. Nem kell járatlan ösvényen botladoznunk, mert Krisztus megy előttünk. Mert Őbenne van a szeretet etalonja. Gondoljuk csak végig: mennyi türelemmel és kitartással telve tanította az őt követőket! Megbocsájtott azt őt megtagadó Péternek, a feltámadását megkérdőjelező Tamásnak és hányszor figyelmeztette az őt elárulni készülő Júdást?
Ismerjük ugye azt az érzést, amikor szeretünk valakit, de azt kell tapasztalnunk, hogy újra és újra becsap, vagy visszaél a szeretetünkkel. De a szeretet arra biztat, hogy bocsássunk meg és próbáljuk jó irányba terelni azt az embert, mert nem akarunk neki rosszat. De „mindennek van határa” – szoktuk mondani, és amikor elfogy a türelmünk, elfogy a kitartásunk, akkor feladjuk. Van egy pont, ami után már nem küzdünk tovább, talán elfogy a türelmünk, talán elfogy a szeretetünk. A Megváltó ezzel szemben ma is türelemmel vár az emberiségre, miránk.
Gyakran a szeretetünk sem önzetlen: hallottam egy fiatalembert egy alkalommal nyilatkozni, mikor beszámolt arról, hogy megkérte a kedvese kezét, aztán felsorolta az érveket a döntése mellett: lehet, hogy találnék szebb lányt is, csinosabbat, okosabbat, de ő elfogad a butaságaimmal együtt. Jézus azonban nem egy, a napjaink trendjét tekintve jobb esetben földi életen át tartó frigyet ajánl, hanem az örök életet. Amiért mi nem tudunk semmit adni, de Ő odaadja annak, aki hittel fordul hozzá egészen. De ezért egyszer át kell adni az irányítást az Ő kezébe.
Nem elég hétvégi, vagy ünnepi keresztyénnek lenni, olyannak, ahogyan Szabó Lőrinc Semmiért Egészen című versében van mesterien megfogalmazva: „Olyan légy, hogy szeresselek. / Mint lámpa, ha lecsavarom, / Ne élj, mikor nem akarom”
Jézus Krisztus az egész, teljesen átadott életet tudja újjá formálni, úgy tudja a szeretetét megértetni. A mi életünkben is lehetnek akadályok, a hitünket korlátozó torlaszok, akárcsak a Megváltó sírja előtti hatalmas kő, aminek elmozdítását is imádságban kell kérni. De a kegyelmet elfogadni a vétkeivel küszködő, kereső embernek nem könnyű, minket is megrettenthet a Mindenható ereje, ami miatt megrettentek a Jézus sírját őrző katonák, de az angyal szava minket is biztat: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt”. Ez egy komoly tusakodás, de akinek a szívében felébred a szeretet és a hit Jézus Krisztus iránt, az tud találkozni vele. Ámen.

Úrvacsoraosztás

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.