Jézus ura az időnek

Jézus ura az időnek
Lekció: Zsolt. 90,1-12
Textus: Jn. 7,6; 8
„Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. (…) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el.”

Imádkozzunk!
Köszönjük, Urunk, hogy az énekben mondott imádság szava is eléd kerül és te meghallgatod azt. Köszönjük, hogy hit által fiaddá fogadsz mindenkit, aki bízik benned, aki hozzád fordul, aki bizalmát, hitét nem vonja meg tőled.
Köszönjük neked szerető Urunk, hogy a te igédet ma is, a most is előtted álló gyülekezetnek készítetted és hisszük, hogy szent lelked újra és újra velünk van és áldással készít fel a veled való találkozásra. Köszönjük, Istenünk, hogy semmi és senki el nem választhat minket a te szeretetedtől, amelyet naponként megtapasztalunk a szeretett fiadban Jézus Krisztusban. Áldunk és dicsőítünk ezért.
Kérünk téged arra, mindenható Istenünk, mennyei Édesatyánk, hadd tudjunk most rád figyelni. Annyi minden zakatol bennünk: a hiányaink, a kérdéseink, a kéréseink, a vágyaink. Te azt is tudod, hogy fizikai, vagy lelki értelemben oly sokszor rohanva érkezünk hozzád. Kérünk ezért, hogy itt igazi megnyugvást, békességet találhassunk, az igéddel, üzeneteddel találkozva. Tudjuk Atyánk, hogy ettől a világtól magunktól nem tudunk elszakadni, sőt gyakran még elvonatkoztatni sem, ezért egyedül a te Lelked által történhet meg az a csoda, hogy közel kerülünk hozzád, megértjük szavadat, s megváltozik az életünk. Ámen.

Igehirdetés
Gyakran érezhetjük, hogy az idővel kell küzdenünk, néha siettetnénk, máskor pedig oly jó volna, ha lenne még belőle, mint a legértékesebb hiánycikkből. De ez nem megvehető és nem ajándékozható, be kell látnunk, az időnek – sok más dolog mellett – biztosan nem vagyunk urai.
S aminek mi nem tudunk parancsolni, Jézus még annak is felette áll, ő ura az időnek is. Hogy hogyan, vizsgáljuk meg közelebbről!
Jézus épp Galileában, az északi országrészben jár, rövidesen a lombsátor-ünnepe következik, ez az igeszakasz, ahonnan az alapigét vettem, az ünnepen való részvételéről és az ővele kapcsolatos közhangulatról számol be. Galilea a biztonságosabb, a Jézus számára nyugodtabb terület, mert a déli országrészben, Júdeában a farizeusok nem fogadták jó szívvel őt. Ott a papi arisztokrácia kegyessége ekkor már az üzleti szellemhez sokkal közelebb áll, mint a szeretet nagy parancsolatához. Ezért nem illik bele Jézus személye és munkája a formális rendbe. Ezért ő egy időre kitért előlük és Galileában viszonylagos csendben munkálkodik.
Érdekes megfigyelnünk, hogy tudott „elrejtőzni”, és amikor szükséges volt, nyilvánosan is fellépni.
Amikor azt kellett, tudatosan képes volt az ellenfelei elől kitérni, hogy ne siettesse az Atya tervét. Ezért volt ekkor munkájának a fő színtere Galilea, hiszen délen meg akarták ölni a zsidók. Aztán, amikor az egész család készül egy nagy ünnepre Jeruzsálembe Jézussal együtt, azt látjuk, noszogatják Őt: menjünk el egy kicsit korábban, és ott mutasd meg magadat az embereknek. És mit mond nekik Jézus? „Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. (…) Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el.”
Figyeljük meg, hogy milyen fontos üzenetekkel bír ez a mondata:
Először is Jézust az önmaga életének védelme motiválja. Tudja, hogy az életére törnek a júdeai farizeusok és, hogy keresik az alkalmat arra, hogy hibát találjanak benne, vagy legalább valamilyen lehetősséget arra, hogy ezt a kellemetlenkedő embert, aki számukra útban van, eltegyék az útból. Jézus felelőssége az életéért nem csak abban mutatkozik meg, hogy orvosolja az emberi élet különböző nyomorúságait, hanem abban is, hogy vigyáz a saját életére. Nem hősködik a küldetése során, nem kísérti Istent, nem esik a kísértő csapdájába, amely állandóan az emberi hiúságra apellál. Nem viselkedik idealista hősként, mint amit megszokhattunk a regények, vagy a filmek világában. Kerüli azokat a szituációkat, amelyek az ő korai halálához vezetnének. Tudja azt is, hogy az élet, ami ránk van bízva, az Atyától van, de nem rendelkezhetünk korlátlanul vele. Azért kaptuk, hogy a feladatunk elvégezzük. Arra szolgál, hogy megismerjük őt, a ránk bízott talentumokat, képességeket a lehető legtöbbre fejlesszük és használjuk. De sehol sincs arról szó a Szentírásban, hogy születés és halál urai lennénk. A mi szokásaink értelmében illik az ajándékot tisztelettel fogadni. Az életet, ami Isten ajándéka azonban egyenesen a legbecsesebbnek szükséges tartanunk, tökéletesítve az örök élettel.
Jézus messiási tudata pontosan arra irányítja a figyelmünket számunkra örök példamutatóan, hogy ő azt teszi, amiről tudja, hogy szükséges. Olyan hős ő, aki az emberfelettit a véges ember számára igyekszik érthetővé, befogadhatóvá és követhetővé tenni.
Mert ő az, aki tudja, hány óra van az Atya óráján. Odanéz, és ahhoz igazodik. És mondhat bárki bármit, az édesanyja is mondhat neki akármit, szeretettel válaszol: tinektek bármikor alkalmas, nekem csak az alkalmas, amit az Atya mond. Türelmesen megvárom. Ezzel az alázattal és türelemmel válik láthatóvá, hogy uralja a számára rendelt időt.
Nos, ez hiányzik sokszor belőlünk, pedig ahogy Jézus az Atyára nézett minden tekintetben, az időbeosztását tekintve is, ugyanúgy lehet nekünk a mi Megváltónkra, Jézusra nézni. És akinek az életében Ő van az első helyen, aki a vele való beszélgetést, a vele való lelki közösség ápolására szánt időt nem hajlandó megrövidíteni, nem engedi, hogy kiszorítsák azt a napirendjéből a tennivalók, az tudni fogja, mikor minek van az ideje. Hogy mindennek megszabott ideje van, és ez nem baj, ez nagy ajándék. Csak azt kell felismerni: mikor minek van a megszabott ideje.

Amíg Jézus Krisztus ideje kötött volt és tudott várni, de amikor szükséges volt akkor cselekedett is, addig azt mondja, hogy nekünk minden idő alkalmas, bármikor fordulhatunk hozzá. Mégis úgy tűnik, nehéz bánnunk az idővel. Mikor mit kellene csinálnunk? Honnan vehetek mindenre időt? Miért nem marad annyi fontos dologra egy percünk sem?
Salvador Dali, a festő órái jutottak az eszembe. Ahogyan megtépázva, töredezetten, a semmibe hullóként mutatja be a vásznon az időt, mint félig folyékonnyá váló órákat.
Az elfolyó időt ábrázolja olyan félelmetesen, amilyen félelmetesen a napok és hetek megállíthatatlan sodró rohanását tapasztaljuk, amit sem megérteni, sem megfogalmazni nem tudunk pontosan, azt, hogy hogyan szökik meg a kezeink közül és nem tér vissza soha hozzánk. Találóan beszél erről az alábbi idézet:
„A rohanás a kornak átka,
Az ember törli homlokát,
Majd időzavart konstatálva
Mint báb rohan tovább, tovább.
Mind sietve szeretnek, isznak,
míg a lélek végül lerogy.
Sietve rombolnak, s megint csak
Sietve bánják valahogy.”
Nos, ennek a sietésnek ez az egyik átkos következménye, hogy mindent csak úgy “valahogy” próbálunk elintézni, megbeszélni, elvégezni. Ritkán jut idő valódi beszélgetésekre, olyanokra, amik a felszínen túl jutnának.
És hányszor halljuk, hogy körülöttünk mindenki panaszkodik: nincs időm, kevés az időm, kifutok az időből, állandó időzavarban vagyok.
Amikor a holnapra gondolunk és a bizonytalan messzeségre, amely aztán röpke pillanat alatt múlttá változik, egy dolog mégis bizonyossággal tölthet el, Jézus szava: „nektek azonban minden idő alkalmas”. Minden időben kereshetjük őt és meg is találhatjuk bárhol, bármikor, az életünk minden óráján.
Miért panaszkodnak időhiányra akkor mégis oly sokan?
Az egyik: Isten mindenkinek folyamatosan ugyanannyi időt ad. Minden nap kapunk tőle mindnyájan huszonnégy teljes órát. Buta beszéd, hogy nincs idő, kevés az idő. Mindenkinek, mindig újra ugyanannyit ad ajándékba.
A másik, amire érdemes odafigyelnünk: amire nagyon akarjuk, arra mindig van időnk. Érdekes, akkor nem az időben van a hiba, hanem bennünk nincs valami a helyén. Akkor azt kell eldönteni: mire akarjuk, hogy legyen időnk? Miért arra akarjuk? Minek a rovására akarjuk, hogy bizonyos dolgokra legyen időnk, mert mindenre nincs. Sehol nincs olyan ígéret, hogy Isten mindenre ad nekünk időt. Arra ad időt, amivel Ő bízott meg. Arra viszont ad, úgy hogy hajszoltság nélkül és jó minőségben elvégezhessük a földi dolgainkat. Mert – bár ezzel a gondolattal vitába szállok Madáchcsal -, az emberi élet célja nem a küzdés, hanem az igaz Istenismeret, amire Jézus Krisztuson keresztül vezet az út az ember számára. S, aki nem jut el sohasem Krisztusig, annak csak a küzdés marad boldog befejezés nélkül. De a megváltóval találkozva lesz csak heuréka-élményben része az embernek. A megtalálás jutalma pedig az, hogy aki hozzá hittel érkezik lélekben, belépőt kap az örök életre.

„Nektek azonban minden idő alkalmas” mondja Jézus ma is, átívelve ezzel évszázadok emberéletein. Sohasem késő hozzá fordulni! Még ma sem. A mai nap, a mai igehallgatás, a mai imádság is hozzá talál. Mert nem vagyunk megkötve, nem vagyunk semmiben sem korlátozva. A mi életünkben nincs olyan megkötés, szabály, hogy csak egyetlen egy pillanat volt, és ha akkor nem léptünk, elkéstünk. Alkalmas minden idő, mert ő azt az alkalmas pillanatot, amikor a világ bűneit magára vehette, nem mulasztotta el, nem késlekedett és alázatosan meg is tette, azaz magára vette a bűneinket. Mert olyan szeretet van benne, amit csak akkor érthetünk meg, ha szánunk rá időt. Megismerve őt és befogadva az életünkbe úrnak, a megtérés által lesz esélyünk átkerülni az idővel való küzdésből az időtlen boldog üdvösségbe.

Végezetül még egy szempontból közeledjünk az ige üzenetéhez: Jézus még az üldözőinek is biztosított lehetőséget arra, hogy megismerjék és várakozott arra, hogy megváltozzanak. Adott időt minden hitetlen szívűnek a megtérésre. Azokat, akik üldözték őt, vagy a követőit, ugyanolyan türelemmel és szeretettel várta és várja nyilván ma is, mint a legjámborabbakat. Gondoljunk csak arra, hogy Jézus mi mindenre képes! Az őt igazán gyűlölő, habzó szájú, gyilkos indulatú, bosszúra vágyó Sault is megvárta. Pál apostolra akkor a damaszkuszi úton várt, hogy megmutassa a világnak, hogy mindenkivel van üdvterve.
Jézus Krisztus vár miránk továbbra is minden utunkon, minden percben, hogy életünk idejét tudjuk helyesen használni, értékelni. Mert Jézus mindig készen áll a szavaink meghallására, csupán nekünk kell odavinni hozzá imádságban az életünket.

Imádkozzunk!
Urunk, köszönjük neked, hogy Jézus Krisztus által minden időben, most is alkalmas hozzád fohászkodni! Köszönjük a szeretetet, a türelmet, azt, hogy vársz ránk ma is, kérünk légy te a holnapunk! Urunk, te pontosan látod azt, hogy mi van a szívünkben, milyenek a szándékaink, mire készülünk, mit tervezünk, és te tudod az örökké időhiányban szenvedő életünkbe a te áldott rendedet adni. A hála szava rebegjen feléd azért, hogy még ma is tart a kegyelmi idő, hogy még mindig vársz a te nyájadra és nem a bűneinkre, hanem a fiad érdemére tekintesz.
Atyánk azt is tudod, hogy az olykor oly sebesen folyó idő milyen lassan vánszorog a beteg ágyon fekvőknek, de aki hozzád fohászkodik, annak van vigasztalás. Hallgasd meg a gyülekezet szavát, amely hozzád szól és téged keres. Vezesd ide, az igédhez az eltévedt nyájadat, a nyiladozó életű fiatalokat, az áldásodra vágyó családokat, a közösségre vágyó magányosokat, a vigasztalásra áhítozó gyászolókat.
Nagyságod híre keljen szárnyra a téged megismert, megváltozott életű, bizonyságtevők szájáról, hogy tudja meg a világ: van Isten, ki meghallgat, van Isten, ki válaszol fenn a menyben. Atyánk végezetül erőt és legfőképp szeretet kérünk tőled a mindennapjaink elhordozásához! Ámen.