Karakteres karácsony

Zsid 1,1-3

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.

Szeretett Gyülekezet!

Amikor színházba megyünk vagy éppen valamilyen klasszikus zenei koncertre, szükségünk van a ráhangolódásra. Az operák nyitó jelenete előtt ezért szerepel egy csupán hangszeres zenei darab: a nyitány. A zenei nyitány az, ami átvezeti az utca zajából érkezőt a koncertterem hangulatára. A nyitány hangolja át a fülünket a zajról a művészi és érzésekkel teli harmóniákra. Ez tesz bennünket késszé arra, hogy befogadjuk a zenét vagy az opera üzenetét.

Az imént felolvasott három vers is ilyen bevezető nyitányként szolgál a Zsidókhoz írt levél elején. Ez a pár vers, amit Krisztus-himnusznak is nevezünk, vezet át bennünket az ünnep és vendégségek forgatagából és nyüzsgéséből érkezőket egy más jellegű időbe. Bevezet bennünket az ige az ünnep egy mélyebb formájába: amikor a hétköznapi időből kilépve az üdvösség történetének belső fordulópontjait láthatjuk. Így a mai igénk bennünket is vezet és lecsendesít, hogy a mi lelkünkben is teljes hangerővel felcsendülhessen és onnan is kizendülhessen a nagy karácsonyi zenemű: Isten megváltó munkájának áldása.

1. Isten szól hozzánk

Igénk szerint Isten már sokszor és sokféleképpen hirdette meg az ember üdvösségét a próféták által. Ezt hallhattuk imént a lekcióban. Gondoljunk csak Ézsaiás próféta szavaira: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,1.5) De akár Mikeás, Zakariás, vagy Jeremiás is eszünkbe juthat. Bálám próféciája a csillagról, Jónás jele, hogy három napig volt a cet gyomrában, vagy Mózes magasba emelt rézkígyója a pusztában, vagy az Ádám és Éva leszármazottja, aki a kígyó fejére tapos: mind-mind az ember megváltásáról szóló igék és történetek, mellyel át van szőve a zsidó nép történelme. Ezért tekintünk az Ószövetségre is Isten ihletett igéjeként, mert rajta keresztül Isten szól hozzánk és előre mutat Jézus Krisztusra.

A valaha élt régi prófétákat nagy becsben tartották Jézus idejében. Abban az időben nem voltak már igaz próféták, kivéve Keresztelő Jánost, így a régi, már elhunyt próféták örök érvényű írásait olvasták újra meg újra. Úgy tekintettek az olvasók a prófétákra, mint eszközökre Isten kezében: akik által valami fontosat mondott el Isten. Ismét egy zenei példával élek: a próféták hangszerek voltak Isten kezében. Általuk csendülhetett fel az üzenet. Ők csak eszközök voltak: a rezgő húrok, a futamokat játszó levegőoszlopok. Belőlük, a próféták hangjából és Isten cselekedeteiből áll össze az a nagy zenemű, amit Isten üdvtervének nevezünk.

Igénk szerint azonban Jézus születésével valami egészen más történt: nem egy újabb eszköz vagy éppen egy hangszer van előttünk Jézus személyében, hanem az üdvtörténetnek a középponti szereplője: maga a karmester, aki irányítja a muzsikusokat, aki ténylegesen akarata szerint vezényli a zenét. Annyira tömör a Zsidókhoz írt levél imént felolvasott három verses nyitánya, hogy az egész üdvtörténetet magába foglalja. Szó van benne arról, hogy kicsoda a világ örököse, teremtője, hogy ki az aki, szavával fenntartja a mindenséget, aki megtisztít bennünket a bűneinktől. Ő maga a karmester – Isten Fia: a világ megváltója, akinek a megjelenését ünnepeljük. Róla, illetve az Ő vezényletével szóltak egykoron a próféták.

2. Kicsoda a Fiú?

Karácsony éppen ezért egyedülálló ünnep: mert arról szól, hogy színre lép végre az, aki mozgatja a szálakat, aki irányítja a zenét. Megszületett és a földön van az, aki ki tudja javítani a hamis hangokat, aki helyrehozza a félreértéseket, aki harmóniát képes teremteni a különböző szólamok között. Ami az Atyáé, az mind az Ő kezében van: ezért nevezi Őt az igénk örökösnek. Jelen volt a világ teremtésénél, hiszen általa, érte és reá nézve teremtetett minden. Az Ő szava, azaz a Bibliánkban is olvasható bölcsessége tartja fent ma is a mindenséget. Ő az, aki kereszthalálával megtisztít bennünket a bűneink következményeitől: helyettünk vállalja a kárhozatot, hogy mi mindig Isten jelenlétében maradhassunk (Zsid 6,19). Ő maga a karmester! Ahogyan külön taps jár a karmesternek a koncert végén, így őelőtte is különös hódolattal jelennek meg Karácsonykor Betlehemben először a pásztorok, majd a teremtett világ jelt adó ujjongását, a csillagot követő bölcsek is.

Azt olvassuk Jézusról, hogy Ő Isten dicsőségének a kisugárzása. Gyökössy Endre magyarázza következőképpen ezt a bibliai képet, amikor a Szentháromságról tanít. Maga az Atya a fényforrás: mondjuk a Nap. A Fiú nem más, mint a Napnak a világossága. A Szentlélek pedig a Nap melege. Ez a hasonlata nemcsak a Szentháromságot modellezi le érthető módon, mint fényforrás, fénysugár és hő, hanem érthetővé is tesz Jézus Krisztus születésének a fontosságát.

A csillagászok és optikusok mindig figyelmeztetnek bennünket arra, hogy tilos szabad szemmel a Napba – a fényforrásba nézni. Ezért napfogyatkozás idején szűrő lencsén keresztül szabad szemlélődni, vagy éppen a kivetített árnyékát érdemes nézni az égi jelenségnek. Az a lényeg, hogy közvetlenül a Napot nem tudjuk látni. Ehhez hasonlóan mi sem láthatjuk meg a közvetlenül az Atyát, mert aki látja, az elpusztul bűnössége és tökéletlensége miatt. Az Ószövetségben is minden ember megijedt akkor, ha angyallal találkozott, mert félt, hogy el kell pusztuljon bűnössége miatt Isten jelenlétében. Mózes is csak hátulról pillanthatta meg az elvonuló Úr dicsőségét a pusztában egy sziklaszirten elrejtőzve. Ha pedig beszélgetett vele, akkor fénylett az arca, hogy el kellett azt takarnia. A dicsőség tehát nem más, mint Isten létének kisugárzása, ami közvetlenül szemlélve elpusztítana bennünket. Azonban mégis ez az, aminek segítségével képesek vagyunk arra, hogy bármit is lássunk ebben a világban. Ami rávilágít arra, hogy mi a jó és mi a rossz.

Jézus születése ezért fontos, mert kiábrázolja, az ember számára is elérhetővé, megközelíthetővé teszi Istent. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása. De Isten közelsége Jézuson keresztül megszelídül. Sőt: Karácsony titka az, hogy Jézus a betlehemi jászolban mindenki számára elérhetővé vált: a társadalmi ranglétra alján álló pásztorok számára is, de ugyanígy az ókor legfejlettebb tudományos ismereteivel rendelkező bölcs, tudósok számára is: akik a teremtett világ üdvözléséből ismerik fel a megjelent Urat. Isten Jézusban kézzelfogható lett: elérhető, megragadható és követhető.

Számunkra is elérhetővé vált Isten Jézus Krisztuson keresztül: legyünk akár gazdagok anyagiakban, vagy tudásban, legyünk akár szegények vagy nincstelenek. Hordozzuk akár gyász, egyedüllét fájdalmát, vagy éppen nyüzsgő boldogsággal elteltek vagyunk. Ezért fontos a Karácsony, mert azt ünnepeljük, hogy Isten közel jött hozzánk, legyünk bármilyen helyzetben, vagy legyünk bármennyire bűnösök is: Isten nem elvakítani akar, hanem a dicsőségét meg akarja velünk osztani: ránk ragyogtatja az Ő dicsőségének kisugárzását: Jézus Krisztust és az Ő bűneinket elfedező érdemeit.

Azonban a Zsidókhoz írt levél nyitánya még egy fantasztikus dolgot mond el a Fiúról: Ő Isten lényének képmása. Első hallásra ugyanazt jelenti ez a mondat, mint az imént magyarázott: hogy Ő Isten dicsőségének a kisugárzása. De ha megvizsgáljuk az eredeti görög szöveget, akkor kiderül, hogy ez a mondat mást is elmond Jézusról. Ő tehát Isten lényének a képmása, az eredeti szöveg viszont így mondja – szó szerint idézem: hogy Ő Isten lényének „karaktere”.

A karakter szó a pénzverésnek volt az egyik szakszava. Ugyanis amikor kivágták a nemesfémből a pénzérméket, akkor utána adtak neki karaktert, azaz a pénzérmének mind két oldalára beleverték annak értéket, vagy a kibocsájtó uralkodó képmását. Ilyen értelemben is, mint egy érmén a domborulat, Jézuson domborul ki, hogy milyen is Isten. Az Ő karakteréből derül ki, hogy milyen az Ő kibocsájtó Ura, az Atya. Amikor tehát Istenről hallunk a templomban, vagy bárhol máshol, hogy Ő jó, igazságos, irgalmas, megbocsájtó, kegyelmes, szerető… ezeket a kijelentéseket mind ellenőrizni Jézus Krisztusban láthatjuk és tapasztalhatjuk meg igazán. Mert Ő az, aki igazából kiábrázolta földi életében, hogy milyen is valójában Isten karaktere.

Csak két mozzanatot emelek ki az életéből: 1. Isten mindennél jobban szeret bennünket, mert az Ő karakterén azt látjuk, hogy kész volt értünk emberré lenni, vállalni a mi betegségeinket, hordozni a mi fájdalmainkat – ahogyan a lekcióban is hallhattuk (Ézs 53), hogy mi ki tudjunk tartani ezekben a helyzetekben. Isten karakteréhez az tartozik hozzá, hogy Ő azonosul a kitaszítottakkal, a szenvedőkkel: egy állatok számára fenntartott helyen látta meg a napvilágot, a család kellős közepén – Ő ott van otthon. Az evangéliumok fel is sorolják a felmenőit: milyen családba születik Jézus – mi mindenkihez van köze, kihez jött. 2. Vagy jusson eszünkbe, hogy a golgotai kereszten milyen módon látszik meg Isten karaktere: egyszerre igazságos és kegyelmes. Igazságos, mert halállal és kárhozattal bünteti a bűnt, de egyszerre kegyelmes is, mert mindezt miattunk, helyettünk és érettünk szenvedi el. Valóban Jézusban ismerhetjük fel mi is a pásztorokkal és a bölcsekkel együtt Isten valódi karakterét.

3. Miénk a Fiú!

A pásztoroknak szóló angyali üdvözlet központi gondolata az, hogy mindez értük történik, Isten személy szerint miattuk is testet öltött, hogy megváltsa őket. „Üdvözítő született ma nektek” (Lk 2,11a) és ez ma is igaz és ránk is igaz: miattunk és értünk született meg Jézus Krisztus. Hogy az Ő személyében a Te életedet is beragyogja az Ő dicsősége. „Isten Fia emberré lett, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk.” (C.S. Lewis) Azért született, hogy beragyogja a mi bűnös életünket az Ő dicsősége.

Amikor karácsony közeledik, akkor mindig elgondolkodom azon, hogy milyen alternatív megoldást keressek a karácsonyfa helyettesítésére. Sajnálom kivágatni a fenyőket, ezért gondoltam már kiültethető fenyőfa vásárlására. Szóba kerülhet még a műfenyő, vagy valamilyen falra ragasztott fenyő matrica szimbólum… mégis, a legextrémebb, de egyben a leginkább megindítóbb megoldásnak egy festő létra feldíszítését találtam. Hogy miért? Mert ez furcsa módon kifejez valamit karácsony üzenetéből. Mert Jézus születésében Isten alászállt a mennyből, ha úgy tetszik: lement a pincébe, a sötétbe, hogy onnan felhozza a mi ütött-kopott létra életünket, hogy a friss téli reggelen leporoljon minket és egy meleg szoba közepébe állítson bennünket. Ő az, aki új köntöst is ad nekünk: saját érdemeibe öltöztet fel bennünket, amire mi önmagunktól képtelenek vagyunk. A maga érdemébe és dicsőségébe öltöztet fel, mint ahogyan a fát feldíszítjük. Isten Fia emberré lett, hogy bennünket is az Ő gyermekeivé fogadhasson. Hogy ne megvakítson, vagy elpusztítson az Ő dicsősége, hanem hogy érdemtelenül megmentsen. Ahogyan a Zsidókhoz írt levél nyitánya mondja: hogy beragyogja az életünket, mert Ő az Atya dicsőségének kisugárzása.

Ezért hódolattal és dicsérettel tartozunk a Fiúnak, ahogyan a pásztorok és a bölcsek is hódoltak. De a hódolat igazi módja nemcsak az ajándékozásban rejlik, hanem mélyebb változásokban. Ahogyan látjuk Isten karakterét, mint egy pénzérmen a domborulatokat, ránk is hatással van az, hogy Ő milyen. Mert a mi karakterünk erősen elüt attól, amit Jézusban látunk. Ahol a mi életünk érméje kemény és büszkeségtől domborodik, ott Jézus karaktere alázatos és szelíd. Ahol pedig mély barázdák szántják az életünket, Ő ott erős és a mi gyengeségeink ellenére megtart minket. Jézus Krisztus, mint Isten lényének képmása bennünket is formál. Ahogyan a Fiú kiábrázolja az Atya karakterét, nekünk is az a keresztyéni rendeltetésünk, hogy a mi életünkben is egyre jobban kirajzolódjon rajtunk a Fiú karaktere. Ahogyan Pál fogalmazza ezt meg a Római levélben: „Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez…” (Róm8,29a) Ha karakteres Istenünk van, akkor a mi életünknek az Ő karaktere határozhatja meg. Ez nem erőlködésből történik, hanem ha benne gyönyörködünk, hódolunk a dicsősége előtt.

Befejezés

Összegzésként tehát: idén Karácsonykor a próféták bizonyságtétele után végre maga az üdvtörténet karmestere áll előttünk: Jézus Krisztus, az Isten Fia. Ő az üdvtörténet középpontja és mozgatója: vele találkozhatunk ma is, ha átlépünk az ünnepek nyüzsgéséből az Ő idejének az ütemére. Álljunk meg az Ő jelenében, mert Ő teszi elérhetővé és megláthatóvá az Atyát, mert Ő az Atya dicsőségének kisugárzása. Úgy láthatjuk Őt, hogy mégsem pusztulunk bele, hanem Ő megtisztít bennünket bűneinktől. Ő az, aki életünk zajában harmóniát tud teremteni. Ő az, aki személyében hordozza az Atya karakterét és kegyelmével bennünket is a maga karakterével határoz meg. Hódolatból és hálából, engedjük, hogy az Ő szeretete formálja ki bennünk a maga karakterét. Mert Ő ezért született, hogy bennünket is dicsőségbe öltöztessen és szeretetével formáljon. Ámen.

Szentendre, 2018.12.26.
Koncz Hunor Attila

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.