2000. november 5.
dr. P. Tóth Béla
Kegyelem és nehézkedés
Lekció: Lukács 21: 5-19
Textus: Lukács 21: 18-19
“�de egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.”
Imádkozzunk!
Urunk, légy áldott, hogy a lehúzó erők, országodat, királyságodat meghiúsítani akaró erők ellenében is emeled életünket. Milyen távolra szakadunk tőled, megváltó szeretet, amikor nem figyelünk rád! Hogy elfog a félelem és a keserűség, mintha sötét erdőn tévedtünk volna el! Te pedig újra szólasz, megérinted szívünket, megfogod kezünket és tanítasz bennünket, mint a szülő gyermekét. Kérünk, hadd nyíljon fel most vak szemünk, hadd halljon újra megkeményedett szívünk, teljen el ez a hely Szentlelked éltető tüzével és erejével, és minden neked megnyílt szív az igaz élet mámorával, örömével! Formálj minket Urunk, ahogy a fazekas az agyagot, emeld magadhoz szívünket és értelmünket, hogy eggyé lehessünk veled, minden jó forrásával, az életadó igével, aki Krisztusban velünk vagy, és uralkodsz örökkön-örökké!
Ámen.
Igehirdetés
Egy francia filozófusnő, Simone Weil egyik műve ezzel a címmel jelent meg magyar nyelven: Kegyelem és nehézkedés. Értékes gondolatok sokasága között a legfigyelemreméltóbb tanulmány címe ez a kötetben, ahol a szerző arról beszél, hogy nemcsak a fizikai világban van gravitáció, ami a földön mindent és mindenkit lefelé húz, hanem a szellemi világban is, ahol az emberi döntések születnek, ahol az ember szándékai irányt és célt kapnak. Mintha minden igyekezetnek, legyen az a legegyszerűbb jószándék, ami csak emelni akarná az életet, azonnal lehúzó erőkkel kellene megküzdenie.
Hasonlóan ahhoz, mint amikor Kr. e. két-háromezer évvel felállították az angliai Stonehengeben azokat a soktonnás kőoszlopokat, amiket a mai napig megcsodálhatnak a turisták, vagy amikor a Húsvét-szigeten faragott, hatalmas emberarcú kőtömböket állítottak föl az ottlakók valamilyen kifürkészhetetlen okból. Ezek a hatalmas kövek ma is a bánya mélyén lapulnának, egybesimulva az őskőzettel, kivágatlanul, vagy elnyúlva feküdnének a földön, felállítatlanul. De emberek valamikor évezredekkel ezelőtt szembeszálltak a nehézkedés elemi erejével, és hatalmas erőket legyőzve fölállították ezeket a köveket, hogy a tudósok évezredek múlva szörnyülködjenek az erőfeszítés iszonyatos mivoltán, és gondolkodjanak azon, hogy mire is valók tulajdonképpen ezek a hatalmas élükre állított kődarabok.
Úgy hiszem, nem járunk messzi az igazságtól, ha azt gondoljuk, ezek a kövek ugyanarról beszélnek, mint a francia filozófusnő a könyvében, hogy minden jó hatalmas ellenerővel szemben jön létre. Ahhoz, hogy egy 60 tonnás követ felállítsanak százaknak, talán ezreknek az egyet-akarása kellett úgy négyezer évvel ezelőtt. Egyetlen városállamot megvédeni, amelyek akkor voltak születőben, nem lehetett ilyen egyet-akarás nélkül – hogy egy városnak kerített kőfala legyen, az emberek ne csak a maguk házát építsék meg, hanem a városukat is, hogy azon a várfalon erős kapu legyen, hogy legyen szervezett, erős őrsége a közösségnek, hogy az életüket meg tudják védeni, hogy az emberek ne húzzanak szét, ne egymással hadakozzanak ilyen-olyan ügyben – ez valóban akkora teljesítmény volt, akkor is, ma is, mint amikor élére állítanak egy 60 tonnás sziklaoszlopot, ehhez sok ember egyet-akarása kell.
De gondolkodjuk egy kicsit tovább. Vajon férjnek és feleségnek megküzdeni önzésükkel, hiúságukkal, olykor sértettségükkel, hogy egyben maradjon a család, és a gyerekek ne rossz példát kapva, életen át pótolhatatlan hiánnyal induljanak a szétesett családi otthonból, ehhez vajon nem a kőoszlop-állítás erőfeszítésével egyenlő, erőfeszítésre van szükség, még az úgynevezett jó házasságokban is? A nehézkedés, a lehúzó erők hatalma óriási az emberi szívben is!
Vagy gondoljuk arra, hogy az élet előrehaladtával, amit egyikünk se kerülhet ki, amikor a kényelem és a test romlása miatt elnehezedik az emberi igyekezet, és nincs már annyi tűz és lobogás, mint valamikor volt, helytállni, és minden azt súgja, válaszd a könnyebb utat, add föl törekvéseidet, mindegy, hogy indultál: ilyenkor folytatni a jót, a megkezdett utat végigjárni, vajon ez is nem a nehézkedés ellenébe való kőoszlop-állítással felérő dolog?
Jézus, amikor a tanítványait tanította, nem hallgatott ezekről a lehúzó erőkről. Nem festett nekik illúziókat, azt mondta: E világon nyomorúságtok lesz. De azt is hozzátette: Bízzatok, mert én legyőztem a világot. A jézusi pedagógia tehát nem kicsinyli, nem fedi el a nehézkedés tényét – a nyomorúság nyomorúság. Hány vallási igyekezet járt az illúziók ópiumos útjain, de Jézus nem ezt tette. Mai igénkben is hallottuk, sorolja-sorolja a ránk váró nehézségeket, hogy aztán hozzátegye: Mégis, egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről! Hallgassunk most őt, mert amit mond, a mindenkori tanítványnak szól. Sorolja a nehézkedés tényeit, hogy felkészültek legyünk a szembenézésre, de a kegyelem ígéretét is kijelenti a tanítványnak, amikor azt mondja, egyetlen hajszál sem esik le fejetekről. Vegyük hát sorra a lehúzó erők tényeit, amivel minden tanítványnak szembe kell nézni, ilyen vagy olyan formában, azután pedig gondolkodjunk a kegyelemről.
Azt első, amit Jézus megemlít, a megtévesztő szellemi erők jelenléte a világban. Ez olyasmi, amit senki ki nem kerülhet közülünk. Higgyed ezt, valljad azt, egyél így, tegyél úgy. Vallások és tanítások versengenek az emberért, hogy megelőzzék, hogy a saját fejével gondolkozzon, a saját szívével érezzen. Mindegyik híveket akar szerezni, és éppen megfellebbezhetetlenségük árulkodik róluk, hogy hamis tanítások, amikor azt mondják, “én vagyok az”, itt az üdv és sehol máshol. Azt mondja Jézus: Az én nevemben jönnek. Vagyis a címke lehet akár krisztusi, úgynevezett keresztyén is. De azt mondja Jézus: Nem én jövök bennük, csak ők jönnek maguk. Rám hivatkoznak, de nekem nem engednek.
Az “Én vagyok”, a Mózes élményének hangja. Ez az isteni szó érintette meg a prófétát az égő csipkebokorból. Mikor nevét kérdezte, így felelt: a Vagyok szól hozzád, ez a nevem. Aki “létezvén” létezik, tényleg Van, az küld téged!
Testvérek, ahol a teljes lét, az igazi, hiánytalan élet helyett csak ígéretetek vagy éppenséggel túlzott erkölcsi követelmények hangzanak, de nincs igazi és teljes örök élet, ott csupán a hitető beszél. “Sokan jönnek majd az én nevemben, de ne kövessétek őket” – mert ahol a teljes élet van, ahol a Vagyok szól, ott vagyok. Ahol szeretetteljes család, igazi alkotó, kreatív élet van, ahol embereket békeségre vezérlő tiszta tanítás hangzik, ahol vakok szeme megnyílhat, sánták elindulnak, ahol a sírókat megvigasztalják, ahol az élet teljesebbé válik, ott vagyok. Ott valóban jelen vagyok. A teljes élet hirdet engem, a valódi létezés. Kevesebbel ne érjétek be, én ezt akarom adni nektek – mondja Jézus övéinek. Ezért szól hát a szellemi félrevezetőkről, akik nem a teljes életet adják, hanem valami pótlékot.
Aztán Jézus tanítványai figyelmét a szerencsétlenségek felé tereli: háborúk, lázadások, nemzet nemzet ellen támad, ország ország ellen támad. Tegyük mindjárt hozzá, nálunk magyaroknál olykor nincs is szükség háborúkra, annyira szeretjük egymást gyűlölni. Csak meg kell hallgatni valakit egy-egy történelmi időszakban, aki éppen kimaradt a hatalomból, a vádak súlyosabbak bármely külső erőszaknál. Mert a becsületében, erkölcsileg kell megsemmisíteni a másikat, szándékos rosszat-akarással kell vádolni. Nemzet nemzet ellen támad, és a nemzet önmaga ellen is támad, meghasonlás mindenhol! Ha mindez nem lenne elég: földrengések, járványok, éhínségek, rettenetes dolgok történnek, jelek tűnnek föl az égen, átadnak benneteket börtönökbe, királyok elé vezetnek az én nevemért.
De mit mond Jézus ezekről? Ez mind nem a vég! Ne higgyétek, hogy egyetlen természeti katasztrófa is, vagy történelmi felfordulás végső jelentőségű. Ne adjátok át magatokat ezeknek a dolgoknak annyira, hogy mindennél fontosabbá váljanak számotokra. Vizsgáljátok meg, nem lett-e bármi már ilyenné ezek közül számotokra! Amit odatetettek Isten országa fölé, vagy akárcsak mellé is? Mert ha így áll a helyzet – ne csodálkozzatok, hogy ezek magukkal sodornak, indulatokat táplálnak a szívetekbe, békétlenné, elégedetlenné, keserűvé és szeretetlenné tesznek titeket.
Ezeknek meg kell lenni, de nem ez a vég. Nem lehet, hogy végső valóság legyen egyik is ezek közül. Viseljétek türelemmel, amit viselnetek kell, szenvedjétek el, amit kikerülni nem lehet, változtassátok, ami rajtatok áll, de maradjatok meg mindezekben Isten gyermekei, Krisztus követői, mert állhatatosságotokkal nyeritek meg majd lelketeket. A bibliai szó itt azt jelenti: életeteket. Legyetek állhatatosak, de ne abban, hogy egy kész gondolati rendszerhez, tantételekhez vagy ideológiákhoz ragaszkodtok. Ne ezek védjenek benneteket. Én adok majd szájat, gondolatot, bölcsességet, ne gondolkozzatok előre! A közvetlen vezetettség maradjon meg a szívetekben! Ne az “igaz hit bajnokai” legyetek, hanem az igaz Isten egyszerű, alázatos tanúságtevői.
Testvérek, amikor az egyház az “igaz hit bajnokait” adta, akkor sebek születtek és máglyák gyulladtak. Amikor az egyház emberei egyszerű tanúskodók voltak, akik elmondták, mit tett velük Isten, akkor ott életek fényre derültek, bűnösök megtértek, tévelygők megtalálták az utat, sírók vigasztalódtak. De ahol az emberek az élő Jézus követése helyett élettelen, elvi igazságot, például pártideológiát követtek, ott kiszolgáltattak szülőket és testvéreket, rokonokat és barátokat, és egyeseket meg is öltek közülük.
Természeti vagy történelmi szerencsétlenség – mindegy, vizsgázik benne a tanítvány. Sose higgye, hogy az a vég! Ne legyetek fanatikusok, így lehet ezt fordítanunk mai magyar nyelvünkön. Sem hitetekben, sem történelmi meggyőződésetekben, emberi igazságotok, személyes ügyetek dolgában, mert egyik sem méltó arra, hogy a végső valóságnak, higgyétek! “Én vagyok az Alfa és az Ómega, kezdet és a vég, aki van volt, és aki eljön.” Nem a természeti erő, nem a történelmi elkötelezettség, aminek odaadtad szívedet, még csak nem is a magyarságod. Bármelyikből bálvány lehet, és lesz is azonnal, ahol az élő Krisztust nem akarják követni, csak zászlókat lobogtatnak.
Mit állít szembe Jézus a fanatizmussal? A kegyelem égi érintését! A hitetlen ember fanatizmust látva fanatizmust akar szembeszegezni azzal. Jézus pedig az égre mutat, és ezt mondja: legyen hitetek! Egyetlen hajszál sem vész el fejetekről, akármilyen nagy baj van is körülöttetek. Egy másik helyen az evangéliumban így olvassuk: Fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Legyetek gyermeki bizalommal, tegyétek a tőletek telhetőt, és a többit egészen bízzátok mennyei Atyátokra!
Az eltévedt ember mindig azt akarja kézben tartani, ami Isten dolga lenne, és közben nem teszi azt, ami emberi feladata, az ő dolga lenne. Hadakozik a világ hatalmasságaival, másokat is erre bíztat, de a lelkiismeretét meg nem vizsgálná semmi pénzért, pedig az tényleg az ő dolga lenne. Hegyeket akar megmozgatni, és a háza előtt a vízlefolyót nem tartja rendben, hogy aztán elöntse az árvíz, a belvíz, akármi, ami jön. Azzal foglakozik, ami nem dolga, amit pedig tennie kellene, azt elmulasztja. Ezt mondja az íge ma: Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket. A ti dolgotok a helytállás a feladatokban, amelyek tényleg a tieitek. Ne hagyjátok el küldetéseteket, ha vettetek az Úrtól ilyet. Ne hagyjátok el a családotokat, ha kaptatok az Úrtól. Ne hagyjátok el életetek fundamentumát, Jézus Krisztust, aki az út, igazság és élet. A többit pedig hagyjátok az Úrra, a fejetek hajszála sem görbül meg tudta nélkül.
Testvérek, a nehézkedés bennünk van! Itt is, most is valamennyiünkben egyaránt, de a kegyelem – ez ennek a vasárnapnak az üzenete – minden lehúzó erőnél hatalmasabb! Lássuk hát a megtévesztő erőket annak amik: megtévesztő erőknek. Lássuk a történelem és a természet kataklizmáit azoknak, amik: ne végső erőknek. A végső erő Istené, ő a jó napokban és üldözésekben egyaránt mennyei Édesatyánk, aki vigyáz ránk, s aki azt várja tőlünk, hogy tegyük, ami a mi dolgunk, és aztán bízzuk rá egészen magunkat, mert az már az ő dolga, hogy megőrizzen bennünket. Sőt, még a fejünkön is minden egyes hajszálat.
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, Jézus Krisztus! Szeretnénk úgy követni téged, hogy elleshessük szavaidból a tanítást, szelíd szemedből a bíztatást. Vigyázz ránk, hogy se értelmünk gőgje, se szívünk keserűsége el ne választhasson kegyelmedtől, ami nagyobb minden nehézkedésnél. Adj nekünk lelki világosságot, hogy felismerjük a hitetés erőit, hogy szabadok lehessünk a világ erőitől, ha még oly félelmetesek, vagy még oly csábítók és hitetők lennének is. Adj élő hitet, hogy állhatatosak lehessünk a munkánkban, a szeretetben, a hűségben, a helytállásban. Mutass utat a most következő hét napjaiban mindnyájunknak, hadd legyünk tanítványaid, jelenléted egyszerű és szerény tanúi az emberek között életünkkel, szavunkkal és cselekedetünkkel egyaránt!
Ámen
