Kenyér és bor Melkisédek kezéből

Igehirdetés 2010. augusztus 22.

Kenyér és bor Melkisédek kezéből

Lekció: Zsolt. 110,1-5

Textus: I. Móz. 14,18-20

„Melkisédek, Sálem királya kenyeret és bort vitt ki (Ábrám) elé. Ő a Felséges Isten papja volt, megáldotta (Ábrámot), és ezt mondta: Áldott vagy, Ábrám a Felséges Isten előtt, aki a mennyet és a földet alkotta! És áldott a Felséges Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet! Ábrám pedig tizedet adott (Melkisédeknek) mindenből.”

Imádkozzunk!

Teremtő mennyei Édesatyánk, megköszönjük neked, hogy ismét elhoztad, ebben az esztendőben is az aratást, és az új kenyér örömét. Szívből adunk hálát minden ajándékodért, terített asztalunkért, otthonunkért, életünkért és egészségünkért. A hálaadás napján azonban eszünkbe jutnak azok is, akiknek most nem öröme van, mert elvitte az árvíz az otthonukat, és semmivé lett minden munkájuk néhány óra leforgása alatt. Imádkozunk értük. A te segítségedet kérjük, hogy méltó módon ünnepelhessünk, róluk sem megfeledkezve. Köszönjük neked a magyar haza ezer esztendejét, és imádkozunk elöljáróinkért, hogy igazságban és hűségben járva vezethessék országunkat. Imádkozunk a munkás kezekért, a családi otthonokért, és azokért az életekért, akik megszülethetnének ugyan, de nincsen hit a fogadásukra. Segítsd nemzetünket testi-lelki megújulásra, hogy valóban a te népeddé válhassunk hitünk és életünk gyakorlata, nem pedig csak nevünk szerint. Jöjj el Urunk, és áldd meg ünneplésünket! Ámen.

Igehirdetés

Akik valaha is tanultak bölcseletet, vagy olvastak ilyen fajta irodalmat, azok tudják, hogy a filozófiának három nagy kérdése van. Mi az, ami van – ez az első kérdés. Mi a lehetséges legjobb élet, hogyan érdemes élni az embernek, ez a második. És hogyan lehet megismerni, föllelni ezeket – tehát azt, ami van, meg azt, ahogyan érdemes élni – ez a harmadik kérdés. Mindegyikkel a bölcselet egy-egy nagy ága foglalkozik, könyvtárnyi irodalommal, de a modern embert általában legfeljebb a második kérdés izgatja, ha egyáltalán még tud kérdezni és nem gyöpösödött be egészen a gondolkodása: hogyan volna érdemes élni, ha már egyszer megszülettünk? Jellemző módon az első és a harmadik nagy kérdés általában egészen a háttérbe szorul, azokkal nem is foglalkozik a modern ember, és talán ez is oka annak, hogy így aztán a számára fontos második kérdést sem tudja helyesen megválaszolni. És bizonyára ez is oka annak, hogy nagyon sokan egész életükben nem találják meg magukat.

A Biblia népe, Izrael is kérdezte azt a kérdést, hogy milyen a lehetséges legjobb élet, de nem elvont, bölcseleti szinten, fogalmak és elméletek segítségével, hanem a maga módján, vagyis a történelembe ágyazva. A kérdés úgy hangzott, hogy mikor jön már el valaki a történelemben, aki mindenben Istennek tetsző életet él, akiben ott van Isten Lelke és ereje, aki tökéletesen isteni életet élve tölti ki a maga emberi, földi életének idejét, és hiánytalanul megvalósítja azt, amit az Atya akar. Ez az, amit úgy ismerünk, hogy a zsidók várták a Messiást, a Felkentet, és sokan közülük még ma is várják.

Az előbb hallott zsoltár messiási zsoltár, vagyis pontosan arról szól, milyen is hát az a valaki, akit olyan nagyon vár a nép. Isten jobbján ül, vagyis valóban meghatalmazottja az úrnak, de nyugodtan várhatja, amíg az örök Úr lábai alá veti minden ellenségét és gyűlölőjét. Nem kell csetepatéznia, nem kell hősi csatározásokba bocsátkoznia, ülhet az Atya jobbján. Erről beszél Pál is, amikor a keresztyén élet nagy többletét éppen abban fogalmazza meg, hogy mi is ott ülhetünk Jézussal együtt az Atya jobbján, mert ő már odaültetett minket. „Minket, akik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban.” (Ef. 2,5-6) A „Márta-keresztyénség” mindig a cselekvést tenné első helyre, és nem tud ülni nyugodtan az Atya jobbján, pedig az első dolog az ige szerint sosem a cselekvés, hanem mindig az, hogy ott ülünk ő mellette, éspedig lélekben nem máshol, hanem a mennyben, és hallgatjuk őt és figyelünk rá. Maga Jézus mondta nekünk, hogy aki így tesz, az a jobbik részt választotta. (Lk. 10,42)

De nézzük meg azt a három arcot, akikben választ kapunk arra – ezen a nagyszerű zsoltáron kívül is, hogy hát milyen is a legjobb élet, amit ember élhet, milyen a Felkent, milyen a Messiás.

Az első arc Ábrámé. Még nem hívják Ábrahámnak, mert még nem kapott Istentől új nevet, hiszen még előtte vannak a nagy próbatételek, amikben majd igaznak bizonyulhat, és előtte van elhívásának és a neki adott ígéreteknek örökre szóló megerősítése is. Azt is mondhatjuk, tehát egy ember, aki félúton van. Éppen úgy, mint mi is, akik már elindultunk, talán bementünk a szoros kapun is, meghoztuk a hit nagy döntését és odaszánását, de még sok minden előttünk van. Járnunk kell még sokat a keskeny úton, nem elég tudni róla. Próbák, amiknek meg kellene felelnünk, feladatok, amiket el kellene végeznünk, lelki fejlődés, melynek talán, ha az elején vagyunk egyáltalán – egyszóval útközben vagyunk magunk is.

Ha valaki veszi a fáradtságot, és délután elolvassa odahaza Mózes első könyvének 14. fejezetét, látni fogja, hogy Ábrám nem hagyta cserben unokaöccsét, Lótot, amikor azt foglyul ejtette Kedorlaomer király, hanem felfegyverezte háromszáztizennyolc legényét, akik a házában születtek, és utána menve ütközetben kiszabadította rokonát a pusztai emberrablók kezéből. Ebből a győztes csatából jön haza, amikor találkozik egy különös emberrel, aki magát a Magasságos Isten papjának nevezi. Ábrám hittel elfogadja ezt az állítását, és a zsákmány minden részéből tizedet ad ennek az embernek. Ez éppen olyan hitbeli döntése, mint amikor három idegent befogad a sátrába, és nem is tudja, hogy azok nem mások, mint Isten angyalai.

Mit érdemes hát megtanulni ettől a ránk nagyon is hasonlító, úton járó Ábrámtól? Azt, hogy érdemes a jó ügyért kockáztatni – a hadviselés akkoriban azzal járt, hogy az egyik fél megmaradt, a másik meg odaveszett. Ábrám felkél, és kész az életét is odaáldozni az emberség és a szolidaritás jó ügyéért. Megy az elrabolt unokaöccse, Lót után, és kiszabadítja őt. Velünk az ilyesmi sokkal kevésbé drámai körülmények között szokott történni: meg kell vívni a magunk győzelmét a saját természetünkkel, a türelmetlenségünkkel, az önzésünkkel – de érdemes. Mert aki helyt áll ott, ahol győznie kell, az számíthat további segítségre, ahogyan a csatából hazatérő Ábrámot, lám csak, a Magasságos Isten papja áldja meg és látja el, táplálja étellel-itallal. Pontosan úgy, ahogyan Jézus is böjtölt negyven napig, ellenállt három súlyos kísértésnek, győzött – és akkor angyalok jöttek hozzá és szolgáltak neki. (Mt. 4,11) Mert a győzelmet mindig valamilyen égi támogatás „jelzi vissza”, amiből azonnal megérezhetjük, hogy érdemes volt. Csak éppen oda kell figyelnie az embernek a saját életére, számon kell tartani ezeket a csöndes támogatásokat, jelzéseket, és komolyan kell venni azokat. Ábrám ezt tette – és folyamatosan fejlődött és növekedett az élete, és vele együtt a hite is. Érdemes őt követnünk ebben. Íme, egy feladat, ami az egész jövő hétre érvényes lehet: győzni a lelki csatákban, és észrevenni a támogatást, amit erre válaszként mindig küld az ég.

Aztán a második arc a Melkisédeké, aki a Magasságos Isten papja volt, és kenyeret és bort hozott ki Ábrám elé. Ez a valaki, bár pontosan olyan asszonytól született ember, mint Ábrám, mégis fölé magasodik, hiszen a régi szokás szerint mindig a nagyobb áldotta meg a kisebbet, és nem fordítva. Ábrám elismeri ezt azzal, hogy tizedet ad Melkisédeknek, de ebben a papi személyben valami több áll előttünk, mint összesen egy klérikus. A neve, Melkisédek azt jelenti, hogy igazság, vagy más értelmezés szerint béke és üdvösség az én királyom, azaz Isten. Akkoriban az emberek neve nem szülői örökség volt, bár azt mindenkiről tudták, hogy ki volt az apja. De a személyneve mindenkinek arról szólt, hogy ki is ő valójában, mi az ő hite, milyen fontos dolog formálta olyanná az életét. Melkisédek neve arról árulkodik, hogy ez a valaki ismerte az Urat, és pontosan tudta, hogy Isten az igazságot és az üdvösséget egyszerre szokta adni nekünk, embereknek. Ezek a dolgok összetartoznak, nem lehet őket szétválasztani. Az én uram, vagyis Isten az igazság és az üdvösség királya egyszerre. És ezért, aki csak az üdvöt szeretné, de mellőzi az igazságot, az csalatkozni fog. És aki az igazság bajnoka is, de az üdvöt nem tartja fontosnak, az sem jár jó úton. Melkisédek neve erről szól.

De nem tudjuk, ki az apja, honnan jön, teljesen titokzatos a lénye. Mindenesetre nem a Lévi nemzetségéből származó pap, mert Lévi majd csak a dédunokája lesz Ábrámnak, még meg sem született. Ezt a Melkisédeket azonban nem csak Ábrám ismeri el papnak, amikor tizedrészét minden dolognak neki adja. A 110. zsoltár is úgy beszél a Messiásról, hallottuk az előbb, hogy az a valaki majd, aki a Felséges jobbjára ül, és nyugodtan várja ott az Úr győzelmét minden ellensége felett, vagyis minden cselekvésnél előbbre teszi az Úr közelségét és az ő szavára való figyelést, az is a Melkisédek módján, az ő „rendje szerint” lesz majd pap, nem pedig beleszületéses alapon. Vagyis ez az ember előre mutat egy nála is nagyobb és fontosabb érkezőre, aki a világ Megváltója lesz, erre méltatta őt Isten.

Egy fontos vonását azonban ne hagyjuk még figyelmen kívül. Ez a pap kenyeret és bort hoz ki Ábrámnak, amit utóbb maga Jézus választott az úrvacsora két szimbólumának. A kenyér a mindennapokat jelenti, a bor pedig az ünnepeket. Bennünket mind a köznapokra, mind az ünneplésre Isten kezéből vett kenyér és bor táplál. Ma, amikor az új kenyérért hálát adunk, különösen is jó erre gondolnunk. Mennyi hála adni valónk van a sok megtartó szeretetért, ahogyan megerősített bennünket munkánkban annyi köznapon! És milyen sokszor adott a kezünkbe teli poharat, hogy ünnepeljünk! Csordultig volt a poharunk, a hálaadás pohara, amire áldást, vagy éppen áldomást mondhattunk. Mert mind a köznapok, mind az ünneplés akkor ér valamit, ha az ő ajándékozó kezéből vesszük hozzá a kenyeret és a bort. Éppen ezt ábrázolja ki az úrvacsora is, ezen belül a mai napon különösen is az új kenyér az asztalunkon, mint amit Isten ajándékaként megköszönünk és megszentelünk azzal, hogy mint Jézus testét vesszük magunkhoz, ami az örök életre táplál bennünket.

A harmadik arc azok sorában, akik felmutatják nekünk, hogyan érdemes embernek lennünk, maga Jézus arca. Ő volt az, aki nem csak beszélt a legjobb életről, hanem mindenestől élte is azt. Ez pedig abban állt, hogy önmagát adta értünk, hogy elvegye a világ bűneit. (Ján. 1,29) Az ő testét adta áldozatul, hogy mi éljünk. Jézus ezért felette van Ábrámnak, és felette van Melkisédeknek is, ezeknek a nagyszerű embereknek, akik előre mutattak őrá a maguk példájával. De ő a beteljesedése mind annak, amit ezek a régi nagyok egyáltalán csak tudtak és hittek. Ők csak készültek arra, amit Jézus beteljesített. Nekünk pedig immár itt van a megváltás hatalmas kincse, csak merítenünk kell belőle és használhatjuk. Milyen szomorúan szegény az a valaki, aki nem tud, vagy nem is akar vélni ezzel a kinccsel. Eljött az Isten Báránya, és elvette a világ bűneit, és emberek mégis önmagukkal küszködnek, meg egymásra haragszanak, ahelyett, hogy élnének a megváltásban nekünk adott örök élettel! Ne így legyen mivelünk. Itt ez a terített asztal, a bocsánat és a kegyelem asztala. Miért ne lehetne újat kezdeni, amikor megállunk körülötte? Miért ne fogadhatnánk el egymást testvérünknek, miért ne újulhatna meg a szövetségünk magával Istennel is, aki már megkeresztelésünkkor is kiterjesztette ránk az ő örök szövetségét? Hát van ennél a falat kenyérnél, és ennél a korty bornál gazdagabb vendégség? Ugye, öröm és hála jár át minket, ha felfogjuk, miről is van szó itt. Eljött az Isten Báránya, aki Melkisédek rendje szerint volt pap, és elvette a világ bűneit. És amikor szerdán vagy pénteken nehéz a taposómalom, honnan máshonnét merítenénk erőt, ha nem ebből az egészen egyszerű vendégségből, amely Jézussal kapcsol össze minket? Azzal, aki feltámadott és él, és aki mindnyájunk Megváltója és Üdvözítője. Töltse el az új kenyér öröme által ő maga a szívünket! Ámen.

Úrvacsoraosztás

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.