Kiválasztottnak lenni

2001. február 4.
dr. P. Tóth Béla

Kiválasztottnak lenni

Lekció: Máté 12:9-18.
Textus: Ézs 42:1-4.

“Ez az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja ki, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön. Tanítására várnak a szigetek.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, kikutathatatlanok ítéleteid és kinyomozhatatlanok útjaid. Gazdagságodnak, bölcsességednek, tudományodnak mélysége megfejthetetlen emberi értelmünknek. Mégis tudjuk, hogy hozzád tartozunk, hiszen tőled, általad és reád nézve vagyunk. Fogadd kedvesen, amikor meghajtott fejjel és vágyakozó szívvel megállunk színed előtt. Szeretnénk a te közeledben újra megtalálni a hűséget és az igazságot. Taníts minket útjaidra, mert a te útjaid mind igazság és hűség. Add nekünk szabadításod és gyógyításod örömét, hadd legyünk ismét gyermekeid, csodálkozó és megajándékozott teremtményeid, akik szívünk hálájával visszaadjuk neked mindazt, ami a tiéd, amit tőled kaptunk, akit egyedül illet minden jó mennyen és földön. Legyen tiéd a dicsőség, tisztesség és hálaadás!
Ámen.

Igehirdetés

Kétezer éve, mióta Izrael népe szétszóródott a világban, sokszor merült föl a kérdés, ki az igazi zsidó, mit jelent zsidónak lenni. Nép-e, vallás-e, vagy melyik inkább a kettő közül? Már az első keresztyének is kérdezték ezt, őket is foglalkoztatta, hogy kire érvényes az ősi ésaiási prófécia: Ez az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akiben gyönyörködök, őt ajándékoztam meg lelkemmel.
Akkor is, ma is sokféle válasz adódott a kérdésre. Van, aki szerint igazi zsidó a jó kereskedő, az ügyes, élelmes ember, aki mindenhol észreveszi, miből lehet hasznot húzni, a világ végén és a jég hátán is megél. Mások szerint a választott néphez tartozni sors, vérségi kötelék: ha valakinek a szülei, felmenői között volt zsidó ember, ő maga is az, ha pedig nem volt, akkor nem az. Megint mások szerint lelki alkat, érzékenység, sérülékenység, tehetség, nagy belső feszültség, amit tudományos eredmények, Nobel-díjak, jeles művészi teljesítmények igazolnak. És sorolhatnánk az emberi vélekedéseket. Mindegyben van igazság mozzanat, de egyik sem felel meg maradéktalanul a bibliai ígéreteknek.
Az eredeti, Ábrahámnak, “minden hívők atyjának” adott kiválasztó ígéret azt mondja, hogy leszármazottai olyan sokan lesznek majd, mint az égen a csillag és a tengerparton a homokszem. Ami azt jelenti, hogy egykor mindenki, az egész emberiség minden egyes tagja örökölheti az ígéretet, a kiválasztó szeretetet, és az abban adott ajándékokat, amiket Isten ebben a világban először egyetlen néppel kezdett el. De nem fejezte be, ezért be akarja teljesíteni, éspedig azzal, hogy egyszer az egész emberiség megismerje őt. Zsidónak lenni, “Izrael népéhez tartozni – lelki tartalma szerint – nem mást jelent, mint ismerni az Urat, hozzá tartozni, benne élni, az ő erői által embernek lenni.
Ez a jelentése annak, hogy valaki választott, s nem a köznapi, a többiekre jellemző, szürke vagy éppen csillogó életet éli, hanem az Istentől neki adott igazi életet. Nem egy etnikai népnek eluralkodásáról szól tehát az ígéret, hanem egy szellemi alapállásról, a helyes Isten-kapcsolatról, és annak minden egyes emberre érvényes lehetőségéről. A régi szövetséggel szemben egyenesen ezt mondja az újonnan kötendő szövetségről már Jeremiás próféta is: Nem tanítja többé senki felebarátját, jertek, ismerjük meg az Urat, mert mindnyájan megismernek engem. Ilyen értelemben és ennyiben nevezi magát az Újszövetség népe “lelki Izraelnek”. És pedig azon a jogon, hogy Jézus Krisztusban, a testi Izrael szülöttében, rálelt arra, aki “a törvényt igazán hirdeti meg, akinek szavára a szigetek is várnak, aki az igazi jogosságra tanítja embereket”.
Mert nem az az igazi jogosság, ami paragrafusok formájában a polgári törvénykönyvben le van fektetve. És nem is az, amit ezzel általában szembe szoktak szegezni az emberek, mint a maguk személyes, szubjektív elfogultságát, “maguk igazát”, ami aztán sohasem illeszthető össze pontosan a törvénnyel. Mindenki okosabb a törvényhozóknál. Neki igaza van, joga van, neki jussa van.
Egyik sem fedi le, meríti ki az igazi jogosság fogalmát, mert az az, amit Jézus mond nekünk. Ő igazán “jelenti meg” a törvényt, ő az igazán izraelita, az igazi zsidó, az Istentől leginkább kiválasztott, akire a leginkább ráillik: Ez az én szolgám, akit gyámolítok, választottam, akiben gyönyörködöm. Ő az, akit lelkemmel ajándékoztam meg.
Jézus személyében olyan valakit pillantottak meg a tanítványok, aki valóban az igazi jogra tanítja az embervilágot, ez pedig a szeretet joga. A világi jogra csak ott van szükség, ahol a szeretet hiányzik. Ahol nem maradt semmi az eredeti alapállásból, csak a nyerni akarás, a megfelelő válaszlépés jogosnak gondolt igénye, a visszaütés, az önmérséklet hiánya, hogy “egyszer élek, ezért hát mindent szabad”, vagy a “mások is így csinálják” normarendszere. Ezek szokták meghatározni ugyanis, milyen jogrendben gondolkodunk valójában.
Mit látunk ezzel szemben Jézusnál? Az általa hirdetett törvény, ítélet, mai szóval jogosság, a halk és a szelíd szó jogossága. Nem kiált és nem lármáz – mondja Ésaiás próféta -, nem hallatja szavát az utcán. Vagyis nem része az egymást túlkiabálni akaró akarnokságnak, annak ahol mindenkinek igaza van, az utcai profanitásnak, ahol mindenki érvényesíteni akarja érdekeit.
Egyszer egy külföldi városban láttam, hogy egy piacon egymás mellett volt vagy tizenöt-húsz hentesüzlet, és mindegyik alkalmazott egy kikiáltót, aki ott állt a bolt bejárata előtt, és hangos szóval kiáltotta az árakat, dicsérte az áru kiválóságát, és próbálta betessékelni a vevőket. Alig vártam, hogy elhaladjak valahogy előttük. Mind ugyanazt mondta, csak másképp, és egymást is megpróbálták túlkiabálni. Volt az egészben valami tragikomikus, amit a mai napig nem tudok elfelejteni. Pedig azt mondjuk természetes, hogy valaki, aki kereskedik az hasznot is akar húzni, és azért meg is kell küzdeni. Ha másképp nem, a másik túlkiabálásával.
Amikor Ésaiásnál azt olvassuk, hogy az Úr választottja, akiben ő gyönyörködik, nem kiált és nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán, akkor arról van szó, hogy Isten ügye sokkal inkább belül dől el, mint sem a külső élet-harcban. A szív csendjében készül az igazi élet. Nem az utcán, még csak nem is a közéletben, hanem a behajtott ajtajú belső szoba áhítatában. És jaj annak, akinek nincs csendje, mert annak az embernek semmije sincsen, mégha külsőképpen mindene meglenne is.
Az elmúlt héten református gimnáziumunk harminchét diákjával téli táborban voltunk a Tátrában, és a sok öröm között, amit ez a hét jelentett diákoknak, tanároknak, az egyik legfontosabb számomra éppen az volt, hogy amikor elmentünk sétálni a havas hegyek között, a tájon gyönyörű csöndet találtunk. Mint városlakók megszoktuk, hogy valahol mindig berreg egy motor, zúg egy autópálya, valami hangját mindig halljuk, de itt teljes volt a csend. Arra gondoltam, de jó lenne hazavinni valamit ebből a csöndből, be a hétköznapokba. Átélni, hogy a tiszta csend alkalmas arra, hogy a mi gondolataink is elkezdjenek tisztulni, megváljunk a rájuk rakódott elfogultságainktól, gyalázatos szubjektivitásunktól, igazságtalanságainktól. Hogy olyan legyen a csönd, amiben az Örökkévaló szava is megszólalhat.
Akit választottam, akit szeretek, gyámolítok, akit Lelkemmel is megajándékoztam, az nem a kiabálás, hangoskodás, profán tülekedés embere. Nem kiált és nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán. Ilyen értelemben mondja az Újszövetség, hogy nem volt az Úr sem a tűzben, sem a földrengésben, sem a szélviharban, hanem a halk és szelíd szóban.
Azt is halljuk az igazán választottról, hogy nem töri el a megrepedett nádszálat. Mit jelent ez? Ezt is fontos tudni az igazán izraelitáról, kiválasztottról: nem rongálja tovább a megrongálódott világot. Mert az a világ, amiben élünk, nagyon megrongált világ. A folyókban elpusztulnak a halak, a gyerekeknek a diszkókban ingyen ajándékozzák a drogot, hogy rákapjanak. A jövő héten temetünk egy tizenöt éves fiút, ugyanis egy részeg autós áttért a másik oldalra, és vétlenül megölte őket kettőjüket nagybátyjával a maguk kocsijában.
Testvérek, ez nem az a világ, amit Isten teremtett. Ez az ember által és elrontott világ, amiben élünk. Emberi életünk rendjében, kapcsolatainkban, a szívünkben is ott a rongáltság. A választott az, aki nem rongálja tovább. Az utcán annyi szemét van; hát azért sem dobom el a magamét, viszem a zsebemben, és amikor találok egy szemétládát, ott fogom beletenni. Nem rongálom tovább a világot, akármilyen piszkos, szemetes, rongált lenne is.
Az emberek között teljes a tülekedés, az jut előre, akinek harcosabb a könyöke, gátlástalanabb az eszközök használatában, mások megvesztegetésében, egyébben. Azért sem állok be közéjük, nem fogok tisztességtelen eszközöket alkalmazni. Emberek megalapozatlanul vádaskodnak, már szinte népbetegség gyalázkodni, hogy kiélhessük gyűlölködésünket és néhány perc ál-enyhületet szerezzünk vele a lelkünknek. Inkább hallgatok, ha nehezemre esik is. Milyen nehéz hallgatni! Pedig már ezzel is hozzájárulok ahhoz, hogy ne rongálódjék tovább a világ.
És így folytatja Ésaiás, az “ószövetségi evangélista”: A pislogó gyertyalángot és a füstölgő mécsest sem oltja ki. A hitnek, léleknek pislákoló lángját – mert hiszen erről van szó – tartja annyira fontosnak, hogy őrizze azt még másokban is. Odafigyel arra, hogy vajon azzal, amit mondok, teszek, elveszek-e a másik ember hitéből, reményéből, szeretetéből, vagy adok valamit neki. Mert a hit a szívünkben néha tényleg csak tétova lángocska, amit az első szélfuvallat kiolthat, és aztán ott találjuk magunkat kiégett, kihűlt szívvel, színtelen, hit nélküli lélekkel.
Jézus óvja a mi alig-hitünket: neki fontos. Vajon mi is táplálgatjuk, gondozgatjuk-e ezt magunkban is, másokban is? Mert ha igen, Isten választottai vagyunk, akit ő szeret és gyámolít, akiben gyönyörködik: a pislogó lángocskát óvni isteni program. Ebben vagyunk igazán Isten gyermekei!
És végül a legszebb: ő maga sem alszik ki, nem törik össze, amíg a törvénynek nem szerez érvényt a földön. Idáig arról volt szó, hogy ő vigyáz a lángocskára és a megrepedezett nádszálra, de most fordít egyet ezen a próféta, és azt mondja, ő maga is olyan, mint a megrepedezett nádszál és a pislogó gyertyabél. Mi tudjuk a nagypénteki keresztről, hogy ott valóban mindent megtettek a világ erői, hogy eltörjék a nádszálat és kioltsák a lángot.
De a kétezer év, ami azóta eltelt, amikor is hol azzal próbálták tönkretenni az evangéliumot, hogy üldözték, betiltották, hol azzal, hogy kötelezővé tették – egyik rosszabb, mint a másik – ezek egyike sem tudta kitörölni az ember szívéből, hogy Jézus itt járt ezen a földön. A kétezer év azt mutatja, hogy benne olyan valaki jött el, akinek ügyét nem lehet összetörni. Ezt az ügyet Isten indította el, már a teremtő szeretetével, aztán folytatta helyrehozó, megváltó önmaga adásával Krisztusban, és ma is itt munkálja bennünk a megszentelő Lélek és Ige által. Ez az ügy – ígéri a próféta -diadalra fog jutni. Ez az igazi jövendő. Minden más: katasztrófa, szétesés, világégés, az ember leépülése, elállatiasodása – mi mindennek vagyunk
tanúi -, de ő maga nem alszik ki, amíg érvényre nem juttatja az igazi jogosságot. Olyan életet hozott, ami végleges és igazi, amit nem lehet összetörni: nagyobb az életnél és nagyobb a halálnál.
Minden fogyatkozó erejű, kételyekkel küzdő testvéremnek hirdetem, hogy amit Krisztusban kezdett Isten a világgal, az örök. Véghezviszi, nem hagyja félbe. Nem azért indított el minket a hit útján, hogy hagyjon félúton megfagyni. Adott gyülekezetet, közösséget, adott igehirdetést. Adott olvasható Igét, amiből megújulhat hitünk, szeretetünk és reménységünk. Ábrahám gyermekei egyszer annyian lesznek, mint az ég csillagai és a tengerpart homokszemei!
Az igazán választott, akiben Isten gyönyörködik, gyámolít, akinek Lelkét adja, az az, aki a szeretet jogrendjét képviseli. Aki a halk és szelíd szó útján jár, nem kiált és nem lármáz. A csend embere. A világot nem rongálja tovább, kincsnek tartja értékeit, és ami benne isteni, ha csak egy pislákoló gyertyalángnyi is, őrzi és gondozza. Olyan valaki, aki van, éspedig véglegesen és összetörhetetlenül van, amíg a jogosságnak érvényt nem szerez a földön.
Ezzel a hittel járjuk a következő hét napjait! Ebben segítsen kiválasztó, megszentelő, megújító Istenünk!
Ámen.

Imádkozzunk !

Urunk, köszönjük a biztató üzenetet, amivel életünket újra alapozod. Sokszor eltörhetted volna már életünk repedt nádszálát, elfújhattad volna hitünk füstölgő mécsesét, de te óvtál és őriztél minket. Légy áldott kegyelmedért! Szeretnénk méltók lenni a kiválasztó szeretethez, amivel minket is öröktől fogva szeretsz, hogy gyönyörködhess bennünk. De megvalljuk, távol vagyunk ettől életünk legtöbb napján. Mégis, tapasztaljuk, Urunk, hogy fontosak vagyunk számodra. Ne hagyd, hogy semmivé legyen a kincs, amit elrejtettél életünk törékeny cserépedényében! Segíts minket teljesebb szeretetre, mert ez az igazi jogosság. Óvjál meg minket a lármázástól utcán és odahaza, munkahelyen és a gyülekezet közösségében. Adjál hitet, hogy betölthessük küldetésünket, és ne elvegyünk, hanem inkább hozzátegyünk a tőled kapott értékekhez. Újíts meg mindnyájunkat élő hitben, hiszen egyszer élünk, és csak egyszer lehetünk igazán a te gyermekeiddé. Gyógyítsd a betegeket a testi-lelki nyomorúságban lévőket, és vezérelj bennünket, mint választott népedet, hogy hittel hihessük, egyszer úr leszel mindenhol, ahol csak a napnak fénye süt. Hallgasd meg imánkat, légy velünk a most következő hét küzdelmeiben. Add, hogy járhassunk igéd útmutatása szerint egymásnak javára, teneked pedig dicsőségedre.
Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.