Igehirdetés 2009. január 11.
Lehet-e képet cserélni?
Lekció: V. Móz. 6,1-9
Textus: Ján. 5,6-9
„Amikor Jézus látta, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odamegyek, más lép be előttem. Jézus azt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat és járj! És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát és járt.”
Imádkozzunk!
Édesatyánk, megköszönjük neked, hogy megtartottál minket, és eljöhettünk a templomba ezen a téli vasárnap délelőttön. Köszönjük, hogy adtál meleg ruhát, amit magunkra vehettünk, hogy ma reggel is terítve lehetett az asztalunk és fűtött szobában lakhatunk. Áldunk téged a lelki családért, a te népednek gyülekezetedért, aminek tagjai lehetünk. Megvalljuk, sokkal nehezebben átlátható ez a világ, amiben élünk, és a saját életünk is annál, hogy biztos ítéleteket alkothatnánk. Sok bennünk a kérdés és sok a bizonytalanság. Vannak fájó sebek és veszteségek, és vannak régóta gyógyulásra szoruló betegségek is, amiket egyedül csak te gyógyíthatsz. Így hozzuk eléd lelki látásunkat, amely elhomályosult és nem látjuk a távlatokat, így hozzuk eléd lelki bénultságunkat is, hogy nem történik semmi, nem lépünk előre, fölfelé, közelebb tehozzád. Könyörülj rajtunk, aki az áldott orvos vagy, és gyógyítsd a hitünket, gyógyítsd életünket. Ámen.
Igehirdetés
Akik ide járnak a mi templomunkba, azok tudják, hogy van egy gondolat, amit szívesen és sokat emlegetek. Ez pedig az, hogy minket, embereket, ha jobban meggondoljuk, valójában képek vezérelnek. Van bennünk valahol mélyen egy hely, talán egy üresség, vagy talán valami „tartály” a lelkünkben, nevezhetjük akár életképzeletnek is, és ha ebbe az életképzeletbe valahonnét, valahogyan belehull egy kép, mint ahogyan a szántóföldbe a mag, akkor onnantól kezdve az embert ez az odahullott gondolat vagy kép vezérli majd. Valaki elmondta például a kérdésemre, amikor még jelentkezőben volt egy főiskolára, hogy miként képzeli el az életét. Azt mondta, látja magát, amint ott áll az osztály előtt a katedrán és magyarázza a földrajzot. Azóta eltelt tizenöt év, és az illető ma áll az osztály előtt a katedrán és magyarázza a földrajzot. Más valaki szeretett volna sokat angolul beszélni, ez volt az álma, mert nagyon ment neki ez a nyelv. De idehaza akkoriban nem engedték neki a családi származása miatt, mivel lelkész-családban született, hogy angol-tanár lehessen belőle, így hát ma Angliában él és reggeltől estig angolul beszél. Mert amilyen képet magunk elé teszünk, amit magunkba fogadunk, amilyen képnek hatalmat adunk magunk felett, vagy úgy is mondhatjuk, ami megejti az élet-képzeletünket, a szerint alakul majd az életünk és a sorsunk. i
Sajnos azonban, nem csak pozitív képek ejthetik meg az ember életképzeletét, hanem romboló, sőt megbetegítő képek is, s azok is uralhatják az ember sorsát. Ismerjük ezeket éppen eléggé, hogy most ne kelljen róluk részletesen beszélni. Voltak idők, és ezek részben még most is tartanak, amikor az orvoslás semmi másban nem hitt, csak abban, hogy ha valahol valami romlás, betegség van, valaki beteg, akkor ott valamilyen anyagot kell bevinni a szervezetbe, ami onnan hiányzik, és meggyógyul az illető. Ha nyugtalan, akkor kapjon brómot, hogy az megnyugtassa, ha nem tud aludni, kapjon altatót, hogy az elaltassa, ha magas a vérnyomása, akkor kapjon rá megfelelő gyógyszert. Komolyabb gondolkodók azonban mindig is tudták, hogy az ember egészségében és életében nem csak a különböző anyagok lehetnek fontosak, hanem a különböző képek és gondolatok is – sőt, ezek bizonyos esetekben még fontosabbak is lehetnek, mint az anyagok. Csakhogy kiderült, hogy nem lehet egykönnyen kicserélni az ember lelkében egy képet, ha az egyszer már hatalmat adott valaki egy képnek maga felett, mert a kép nagyon is a lényünkké tud lenni, mielőtt egyáltalán észrevennénk. Ha valaki mondjuk szorongás keltő képeket fogadott a szívébe, attól nagyon nehéz elvenni ezeket. Ha valaki mindenáron nagy és erős szeretne lenni, és megkeresi azokat a helyzeteket, amikben annak láthatja magát, akkor meg ezt nem könnyű kicserélni az illető lelkében. A minap, erről a kérdésről beszélgetve valakivel, csak ingatta a fejét komolyan az illető, és azt mondta, nagyon nehéz az ember lelkében a képeket kicserélni – és ebben is maradtunk, mert igaza van. Bizony, ez tényleg így van. Egyáltalán lehetséges-e?
Mózes V. könyvéből egy olyan igét hallottunk az előbb, ami arra bíztatott, hogy az igazán jó képet érdemes az embernek jelként a kezére kötnie, fejdísznek a homlokára tennie, és a háza ajtajára odaszögezni. Meg is teszik az ószövetségi hiten lévő emberek mind ezeket rituális formák között: látni olykor – a tévében is – kis fekete dobozzal a homlokukon, hajlongva imádkozó embereket.
Miközben tisztelettel nézzük őket, az jut eszünkbe, hogy ennek a dolognak mégis a lelki valósága a fontosabb, nem pedig az, oda van-e erősítve fizikai mivoltában is egy dobozban, kézzel írva az ember homlokára ez a mondat, hogy egyedül Isten az Úr. Mert a „homlokra erősített ige” valójában azt jelenti, hogy helyezd a gondolkodásod fókuszába ezt az igazságot, és gondolkodj mindig ezen. A kézre erősített ige azt jelenti, hogy cselekedj eszerint, az ajtóra erősített ige pedig azt, hogy a te ki és bemeneteled, vagyis életed útjai legyenek méltók ahhoz, aki egyedül Úr. És ezt a dolgot nem lehet kiváltani rituáléval, itt ugyanis pontosan az embert vezérlő belső, lelki kép cseréjére történik javaslat, ezt ajánlja fel a kegyelem. Azt mondja ezzel a képpel ugyanis a Bibliát ihlető Lélek, hogy ember, te nem tudod magadtól még azt sem, hogy milyen képre is volna valójában szükséged. Vegyél tőlem képet, gondolatot, indítást, majd én megmondom neked, milyen képnek, milyen gondolatnak, milyen indításnak adj hatalmat magad felett, milyen kép sugárzásába helyezd huzamosabban is a lelkedet. Egyedül az én szavam méltó arra, hogy vezéreljen téged, tedd a hát homlokodra, vagyis fogadd azt az elmédbe! Tedd a kezedre, ne cselekedj nélküle. És még az útjaid kezdetét és végét is ez a szó, az én szavam, az ige határozza meg, akkor jársz jó úton!
Ha ez így igaz, testvérek, akkor nyugodtan megnézhetjük, miként gyógyul meg egy ember Megváltó Jézusunk által. Valójában pontosan úgy, hogy a kegyelem a segítségére siet és kicseréli a szívében tanyázó képet ott a Bethesda partján. Mindenek előtt azt látjuk, pontosabban halljuk, hogy egy beszélgetés bontakozik ki az ember és a megváltó szeretet közt. Ez ugyanis az alap, a dialógus. E nélkül semmi nem történhet, hogy valaki képes legyen kilépni önmagából, a maga zárt világából, a jól bevált gondolataiból, az egész rendszeréből. Az ember megszólítottá válik, éspedig élete alapvető kérdésében. Ez a kérdés pedig mindig az, hogy hol is állunk. Ádám, hol vagy? Éva, hova bújtál? Amíg az ember nem tud és nem is akar azzal szembenézni, hova is jut ő magában, az Úr nélkül, addig csak azok körét szaporítja, akiket lelki értelemben reménytelen esetnek kell tekinteni. Sokan vannak ilyenek. Elvannak maguknak, magukban, mindig igazuk van, ha másban nem, hát akkor abban, hogy azt mondják maguknak, nem így kellene élnem, csakhogy ez nagyon kevés önmagában.
Itt a kérdés így hangzik: Akarsz-e meggyógyulni? Vagy pedig úgy vagy, hogy akarsz is az egyik nap, a másik nap pedig azt mondod, nem is olyan fontos, van annál fontosabb dolog is. Aki úgy igazán szóba ereszkedik egyszer a megváltó jézusi szeretettel, az nem lehet többé komolytalan egy ilyen döntő kérdésben. És ezt a kérdést ő nem kérdezi tőlünk minden nap. Annak az embernek például harmincnyolc évet kellett várnia erre! De amikor eljön a pillanat, hogy valaki Jézussal beszélhet, akkor annál a pillanatnál nagyon sok minden további eldől. Mert hát mit látott eddig ez a béna ember? Milyen kép lakott őbenne? A saját tehetetlenségét és a világ szeretetlenségét látta, s ez mind a kettő mélyen igaz és valóságos dolog volt. Milyen tehetetlenek tudunk lenni a lehúzó erőkkel szemben, milyen erőtlenek vagyunk a veszteségben, amikor valaki nincs többé velünk, milyen kilátástalan tud lenne a saját lehetőségeinkbe vetett hitért való puszta küzdelem is! Semmi túlzás nem volt abban, ahogyan ez a régóta beteg ember már egészen elfogadta a maga tehetetlenségét. Ő ezt a képet látta, és ez valósággal így is volt: nem tudta meggyógyítani magát. És a világ szeretetlensége felől sem voltak túlzottak a képei, mert tényleg nem segített rajta érdemben senki. Mint ahogyan azon az immár több, mint negyven emberen sem segített senki, akik országunkban most újév óta, csak az elmúlt 10 napban megfagytak. Idős, beteg emberek, rossz ruhákban, fűtetlen házakban laktak. Mi eközben pedig buzgón hiszünk a piac mindenhatóságában, a bank és a plaza a templomunk és a pénz az istenünk. Igen, a világ szeretetlen, ezt nem lehet nem látni. De az, hogy a világ szeretetlen, nem jelenti azt, hogy Jézus is szeretetlen. Neki fontos vagy, ha harmincnyolc éve beteg lennél is.. Ő odalép hozzád és megkérdez téged arról, hol is állasz. Talán éppen ezt kérdezi tőled és tőlem is, akarunk-e gyógyulni, vagy pedig még valami mást akarunk. Áldjuk érte, ha már megkérdezett bennünket erről!
Mert a folytatás pontosan ez: láthatsz te mást is, nem csak a saját tehetetlenségedet és a világ szeretetlenségét. Láthatod te, és hallhatod is, tőle magától, hogy számon tart és fontos vagy neki. Ezért mondja azt, hogy kelj fel, vagyis fogjál hozzá. Néha ez a legnehezebb, mert elindulni, hozzá kezdeni olyan nehéz. Kelj fel – ez a szó a csatába, vagy a harcba híváskor is így szokott elhangzani. Nem véletlenül nevezik felkelésnek a forradalmat. Akik a földön feküdtek vagy üldögéltek, azok néha felkelnek, és elkezdenek küzdeni. Amikor Jézus azt mondja nekünk, kelj fel, akkor ő is küzdelemre hív. Lesznek ütközeteid! Lehet, hogy mindjárt a saját hitetlenségeddel. Esetleg azt mondod magadról, hogy kutyából úgysem lesz szalonna. A múltkor mondta valaki, egy nemrégen elhunyt, áldott életű lelkészt idézve, hogy Isten országában minden szalonna kutyából lett! És ezt a gyönyörű igazságot, ami a kegyelem végtelen jóságát fejezi ki, nem lehet eléggé a szívünkre venni. Kelj fel, kezd hozzá, most már ne hátra nézz, és ne rettenj meg a harcoktól, amik előtted vannak és rád várnak. Meg kell küzdened a hitedért. Kevesen tudják, hogy maga a bibliai Izráel szó, Jákób új neve az Úrral való éjszaka találkozás után azt jelenti, hogy „küzdöttél Istenedért, és nem adtad fel, végigküzdötted a magad harcát a hitedért”. Ahogy az apostol mondja magáról: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre pedig eltétetett nekem az igazság koronája, amit megad nékem az Úr, az igaz Bíró, ama napon. (II.Tim. 4,7) Milyen nagy dolog, amikor így hajthatjuk álomra egy nap estéjén a fejünket, és milyen nagy dolog, amikor így készülhetünk ama nagy útra is, ami ott áll mindnyájunk előtt!
De azt is mondja, vedd fel az ágyadat. Ez meg azt jelenti, hogy takarítsd el a romokat, vagyis szép és dicséretes dolgok maradjanak utánad. Idáig ez volt az életed, a betegséged, az ágyad, vidd ezt most már haza – hiszen van neked egy jobb életed is, és az pedig az üdvösséged. A Bibliában a testi gyógyulás mindig a hitre jutásnak, az üdvösségnek is szimbóluma. Eddig a bajok körül forgott az életed, de mostantól lehetsz te boldog és egészséges, megvigasztalódott lélek is, aki már nem azt látja csupán, milyen tehetetlen is ő magában, nem csak arról beszél, hogy a világ meg milyen szeretetlen – ki van cserélve már a kép a lelkében: ez az ember már látja az Urat! És tőle veszi a szót: járj! Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! Ne ülj vissza a magad tehetetlenségébe, ne bénulj bele a bűneidbe, ne szeress bele ismét a saját betegségeidbe – szabad vagy! Én tettelek azzá, aki egyedül azzá tudja tenni az embereket. Aki magam is szabad voltam letenni az életemet és újra felvenni azt.
Azzal kezdtük, hogy sokféle megbetegítő kép van a világon, most fejezzük be azzal, hogy egyetlen kép van, amely igazán gyógyító s ez a Jézus arca. Az ő szeme komoly, mert ismeri a szenvedést. A tekintete szelíd, mert tudja, hogy mi emberek mind porból lettünk és gyarlók vagyunk, akik segítségre és bíztatásra szorulunk. De ez a szenvedő és megértő arc fénylik és ragyog, mert a világegyetemben egyetlenként született, aki győzött bűnön, szenvedésen és halálon. Ez az arc ragyogjon a mi szívünkben is, és meggyógyulunk. Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, légy áldott, hogy ahol véget ér a mi emberi erőnk, ott kezdődik a te kegyelmed világa. Ahol nincs többé emberi lehetőség és bölcsesség, ott megnyílik az imádság és az alázat ajtaja. Áldunk téged az útért, amit Jézusban készítettél az embernek, hogy eljussunk tehozzád. Imádkozunk a te erőt adó szavadért, hogy fel tudjunk kelni aléltságunkból, venni tudjuk a nyoszolyánkat, és járni tudjunk az úton. Gyógyítsad betegeinket, áldd meg az orvosokat és a gyógyszereket, és adj új hitet a reményvesztetteknek. Imádkozunk az elhagyatottakért, akiknek életük is veszélyben van ezekben a nehéz, hideg napokban. Imádkozunk gyászoló testvéreinkért, akik kedvesük után tekintenek és nagyon fáj a szívük. Légy a mi vigaszunk, megváltónk, megszentelőnk. Adj erőt a munkához, és vezess minket napról napra igéddel és Szentlelkeddel. Jézusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
