Lelki „egypróba”

Olvasmány: Jn 6,1-15
Alapige: Zsolt 139,23-24

Szeretett Gyülekezet! Azt hiszem, mindannyian elmondhatjuk magunkról, hogy nem szeretjük a próbákat. Hogy miért nem? Mert ilyenkor kiderül, hogy mennyit ér a munkánk, mit gondolunk, mennyire tudjuk megoldani a kérdéses problémát. Ilyen lehet egy munkahelyi ellenőrzés, amikor átvizsgálják a teljesítményünket. De ilyen egy rendőri igazoltatás is: én legalábbis úgy vagyok vele, hogy izgulok, ha félreállítanak autóval az út mellé, hogy vajon mindent rendben csináltam-e. Azonban nemcsak a teljesítményünket érintő próbák érnek minket, hanem olyanok is, amelyek minket magunkat mérnek meg. Ilyen egy családi konfliktus, válás, munkahelyi feszültség, közeli tragédia, amikor azt mondjuk magunkban, hogy most megpróbál az élet. Valamit elveszítünk és nem értjük, hogy miért? Valami félresiklik és megdermedve állunk, hogy most hogyan tovább? De ahogyan énekeltük is: a keresztyén életnek részét képezik a próbák: „Lelki próbáimban. Jézus légy velem…”

Gyülekezetünkben az idei év vezérgondolata az, hogy közösségünk elhívása arra szól, hogy Jézussal legyünk. Ugyanis Jézus arra választotta ki a tizenkét tanítványt, hogy vele legyenek (Mk 3,13-19). Ez az, ami méltóságot ad nekünk, hogy mi Hozzá tartozhatunk, de egyszerre maga a Jézussal való közösség is próbák elé állít bennünket. Van, amikor úgy érezzük, hogy elég bajunk van és akkor még a hitem is meginog? Még a hitemben is küzdök? Vagy éppen Jézus az, aki megpróbál, aki a nehézségeken és a krízisen keresztül akar átvizsgálni, szembesíteni önmagammal? Jézussal járni kalandos… és cseppet sem unalmas, mert úgy érezzük, hogy ha Őt követjük, akkor úgynevezett „hegymenetbe” kell kapcsolnunk. Mint amikor egy kirándulásnál az emelkedőn kicsit lelassulnak a lépteink, kicsit még a szokott mozdulat is nehezebb, mert felfelé küzdünk. De hadd mondjam így a biztatást: a próbákkal teli emelkedő napfényes hegycsúcsra vezet.

Szeretett Gyülekezet! Többet szeretnék mondani annál, hogy „egyszerűen gondolkozz pozitívan és le fogod küzdeni a nehézségeket”, mert ennél sokkalta több van a mai igénkben. Az, hogy Jézussal lehetünk a küzdelmeinkben egyszerre szembesít a magam gyengeségeivel és Istennek csodálatos hatalmával és bölcsességével. A próbákban nem pozitív átkeretezéssel, újragondolással állhatunk meg, hanem Isten kegyelméből és erejével: egyszerre látva, hogy ki vagyok én, mert a próba igazán megmér engem is, és egyszerre gyönyörködve abban, hogy kicsoda az én szerető Mennyei Édesatyám! Ezért mondja a 139. zsoltár két záró verse is, hogy: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” Mert szükségünk van arra, hogy megpróbáljuk, hogy kiderüljön, hogy mi van odabent, a szívünk mélyén! Mert mindannyian szeretnénk könnyen és gondtalanul élni… de az örökkévalóság útja szembesülésekkel és próbákkal teli. Az olimpiai játékok egyik legösszetettebb versenyszáma a tízpróba, ahol tíz különböző versenyszámban mérik össze a tudásukat a sportolók. A tanítványságnak azonban ez az egyetlen próbája, ami a magunk szívét érinti. Ma Isten igéje erre a vizsgálatra hív meg bennünket is, hogy megismerjük gondolataink mélyét és megláthassuk Isten dicsőséges kegyelmét!

1. „Mi van ott bent!?”

Az 5000 ember megvendégeléséről mind a négy evangélium beszámol: Jézusnak az egyik legfontosabb csodája. Mégis János evangélista az, aki ennek a csodának a próba mivoltát kidomborítja. Jézus a Genezáreti-tó sűrűn lakott nyugati partjáról áthajózik a keleti partszakaszra, hogy a tanítványaival egy kissé félrevonulhasson, elcsendesedhessen. Azonban a korábbi gyógyítások és jelek miatt az emberek feltehetően csónakokkal és a parton is követték őket. Jézus félre is vonul a tizenkettővel egy hegyre, hogy Vele lehessenek, azonban a sokaság megjelenik a hegy lábánál. Márk evangéliuma meg is jegyzi, hogy „amikor Jézus… meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok…” (Mk 6,34) János evangéliuma szerint Jézus az, aki odalép a tanítványokhoz és szinte provokatívan megkérdezi Fülöptől, hogy honnan vegyünk kenyeret ennyi embernek? Jézus ekkor már tudja, hogy csodát fog tenni, mert Ő a jó pásztor (Jn 10,11kk), aki „gyönyörű szép mezőn… és kies folyóvízre” legelteti az övéit, mert képes róluk gondoskodni.

Váratlan Jézustól ez a kérdés… mintha a lehetetlenbe lökné bele a tanítványait, hogy ők oldják meg a problémát… Bennünk is ott van a kérdés a próbák idején, hogy ezt miért engedte meg Isten az életünkben? Miért alakul úgy az utam, ahogyan éppen alakul? Talán elfeledkezett rólam az én Mennyei Atyám? Hadd rázzalak fel benneteket Szeretett Gyülekezet, hogy Isten tudja, hogy milyen próbába enged bele minket! Az Ő tudtával és az Ő kezéből jön a próba, még akkor is, ha nem értjük, hogy miért. Hadd mondjam már most előre, hogy azt a kezet, ami beleenged bennünket a próbákba vasszegek verték át: miattunk, helyettünk és miértünk. Ahogyan az igehirdetésre készülve is a Heidelbergi Káté 1. kérdésének gondolatait énekeltük: „Nem vagyunk a magunkéi…” (173. dicséret), de ez éppen a legnagyobb vigaszunk is a próbák között, hogy olyan Mennyei Édesatyánk van, aki nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltott meg minket… hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén (1Pt 1,18-19).

A Jézus kezéből érkező próba pedig feltárja, hogy mi van mibennünk. Két emberi választ kap Jézus Fülöptől és Andrástól, aki János evangéliumában mindig együtt bukkannak fel. Egy városból származnak, talán barátok is lehettek. Fülöp, az evangélium tanúsága szerint hatalmas fejlődésen megy keresztül. Itt még emberi kalkulációkat végez, az Apostolok cselekedetei szerint pedig már Samária igehirdetője és az etióp kincstárnok hitre hívója lesz (Apcsel 8,4-40). Ott már az a Fülöp beszél, aki megharcolta a lelki „egypróbát” és már nem a maga erejéből él, hanem hitben jár. Ugyanis Fülöp és András válaszai a legtermészetesebb emberi válaszok, amelyeket egy próbával szembesülve mi is mondani szoktunk… azonban egyik sem hitből születik.

Fülöp egyből kalkulálni kezd. Számításai szerint 200 dénár árú kenyeret kellene venni, azaz 200 munkanap fizetségét kéne beáldozni az 5000 ember valamire való megetetéséhez. Fülöp reálisan gondolkodik és a tapasztalataira épít, mert Lukács evangéliuma szerint tudjuk, hogy nemrég tértek vissza a tanítványok Jézus kiküldetéséből és ott megélhették, hogy az emberek gondoskodtak róluk szerte a falvakban, amíg ők igét hirdettek és Jézus nevében ördögöt űztek (Lk 9,1-11). Fülöp kalkulál és keresi a racionális megoldást: nem kell más, mint ismét a falvakba menni, kenyeret kérni… ugyan nagyon sokat, sőt… lehetetlenül sokat… de végül is Jézus ezt kéri, akkor ezt csináljuk. Ott van Fülöp válaszában az a gondolat, hogy ha valamit nagyon akarok, akkor azt úgyis meg tudom csinálni. Csak össze kell fogni… csak ki kell számítani… csak egy jó stratégia kell… csak akarni és kitartani kell, hiszen ez a siker titka, nem? Fülöpből előjött, hogy mi van a szívében… De András is emberileg válaszol, csak belőle a másik véglet tör elő. Azt mondja, hogy ezt ők nem tudják megcsinálni, nekik nincs semmijük, illetve amijük van, az sem az övék, hanem egy kisgyermeké: 5 kenyér és 2 szárított hal… de mi ez ennyi embernek? A próbára adott másik válaszunk az, hogy mi erre nem vagyunk képesek… ez lehetetlen… én ezt nem fogom túlélni… kétségbeesünk, és amink van, amire építhetnénk: azt is lebecsüljük.

Mind a kettő emberi válasz a miénk is egyszerre: vagy problémamegoldó Fülöpök vagyunk, vagy kesergő Andrások. Vagy stratégiákat gyártunk, fejlesztünk, számolgatunk… vagy pedig kétségbeesünk és dermedten meg sem moccanunk. A próbák előhozzák a mi szívünk emberi válaszait is: ezt nem fogom túlélni, ez lehetetlen… vagy pedig pont az ugyanolyan hamis választ, hogy csak akarni kell, meg pozitívan gondolkodni. De Jézus a próbával hitre akar bennünket hívni, hogy ne emberi megoldásokat keressünk, hanem az Ő hatalmát és kegyelmét.

Hadd hozzam fel a próbára adott természetes emberi válasz és a hit válasza közötti különbség szemléltetésére a Ráday Kollégium tragikus leégésének esetét. Az interneten böngészve a lehető legkülönbözőbb válaszok, vádak olvashatóak, főleg azóta, hogy kiderült: szándékos gyújtogatás okozta a tűzvészt. Van, aki haraggal kel ki az elfogott tettesek ellen, vagy éppen a praktikus tanulságokat vonja le, hogy mit kéne másképpen tenni. Van, aki értetlenül áll és csak azt mondja: miért? Ezek úgy gondolom, mind természetes emberi reakciók: a düh, a tagadás, az értetlenség és a korai következtetések hangoztatása… De van, aki nem emberileg válaszol, hanem hitből! Hitvallást tesz arról, hogy csoda, hogy 80 fiatal megmenekült a tüzes kemencéből… van, aki imádságot ír, és könyörög a gyújtogató fiatalokért, hogy őket is az a kegyelem tartsa meg, ébressze fel, ami a menekülő teológusokat élteti. Emberileg, magunktól erre képtelenek vagyunk. Erre a válaszra csak a hit képes.

Szeretett Gyülekezet! A próbák belőlünk is előhozzák, hogy mi is van bennünk, mi lakik a szívünkben. Természetes emberi reakciók dobognak bennünk, vagy ott van a hit válasza is? Hogy hiszem, hogy ami velem történik az én Mennyei Atyám akaratával és tudtával történik… még ha nem is értem még pontosan? Ha tele vagy emberi válaszokkal, kétségekkel, indulatokkal, akkor öntsd ki mind Jézus elé, és kérdezd Őt, keresd Őt, mert végső soron a próba önmagad természetes válaszaival és Istennel szembesít! Kérd az ének szavaival (338. dicséret 1. verse):

„Lelki próbáimban Jézus légy velem,
el ne tántorodjék Tőled életem.
Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért,
Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért!”

2. Isten kegyelme bőven elég

A hit válaszát nem tudjuk magunktól kimondani, mert az Isten szeretetének és kegyelmének a felismeréséből születik. Tehetetlenségünkben látjuk meg igazán Isten mindenhatóságát. Éppen ezért Jézus veszi át az irányítást az 5000 ember megvendégelésénél is. Utasítja a tanítványokat, hogy ültessék le a sokaságot. Ezután veszi a kenyereket, hálát ad, és János beszámolója szerint maga Jézus lesz az, aki körbejár és elkezdi osztani a leültetett csoportoknak a kenyeret és a halat, annyit, amennyit kívánnak. János evangéliumának a 6. fejezete továbbviszi a kenyérszaporítás csodáját és párhuzamba állítja pusztai vándorlás mennyei kenyerének, a mannának a történetével. De Jézus a kenyérről való tanításában eljut egészen odáig, hogy nem más, mint az Ő teste az a mennyei kenyér, ami mindenkit megelégít: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon…” (Jn 6,54) Jézus az ötezer ember megvendégelésével jelzi, hogy Ő az, aki meg tudja adni az ember igazi szükségét! Ő az, aki a próbákban nemcsak önmagunkkal, de a maga szeretetével és kegyelmével akar szembesíteni. Ő az, aki gondoskodik a betevő falatról. Ő az, aki meghívja az övéit a Bárány mennyei lakomájára, ahol nem lesz több sírás és könnyhullatás. Amikor Jézus cselekszik, akkor a menny gazdagsága, elégséges mivolt betör az emberi világba. Emberi stratégiák és erőlködések valamint kétségbeesés és tehetetlenség helyett az Ő kegyelme és szeretete ragyog fel előttünk a próbákban.

A próbákban Isten megkérdezi tőlünk, hogy mi a fontos? Ezzel együtt egyszerre fel is tárja előttünk azt, hogy kicsoda Ő: hogy lássuk meg, tapasztaljuk meg az Ő csodáját, hogy Ő elégít meg, Ő vigasztal meg, Ő tart meg. Mert Ő a jó pásztor, aki az életét adta a juhokért, hogy mi a próbák között se legyünk pásztor nélkül kallódó nyáj. A próba Isten elé állít bennünket, hogy emberi válaszaink helyett az Ő kegyelme tarthasson meg minket. A hit válasza fogja meglátni azt, hogy Jézus szeretete és kegyelme bőségesen elég. Ott azon a mezőn 12 kosárba gyűjtötték össze a maradékot. A hit válasza tudja ezt megélni, hogy ahol emberileg nézve nincs járható út, ott Isten bőségesen gondoskodik. Ezt élheti meg a gyülekezet is, amikor mer Isten szeretetében bízva tervezni: költségvetést, beruházást, építkezést, emberek megszólítását, önmaga megújulását. Mert Isten az, aki pásztorolja a nyájat, aki azt szeretné, hogy a gyülekezet közössége előíze lehessen az Ő gazdag uralmának.

Bennünket is kérdez hát az ige: tudunk-e ilyen közösséggé lenni, aki Isten csodáit látva jár a járhatatlan úton, emberi válaszok helyett Isten szeretetében gyönyörködve jár még a halál árnyékának völgyében is? Akkor tudunk együtt ilyen közösséggé lenni, ha a személyes életünk próbáiban is Isten kegyelmében bízunk.

Ekkor áll be az a csodálatos fordulat, hogy nem mi akarjuk használni Istent a magunk emberi céljaihoz, hanem éppen arra törekszünk, hogy mi igazodjunk az Ő mennyei céljaihoz. Ahogyan a 139. zsoltár is mondja: „Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” A sokaság Jézus csodáját látva királlyá akarja Őt tenni. Hiszen itt van egy ember, aki gond nélkül eleget ad enni 5000 embernek… akkor mit jelentene neki, uralkodni fölöttünk? Megszűnne a szegénység, minden gazdasági probléma, végre olyan országba élhetnének, amiben nem a rómaiak diktálnak, nem is az idegen származású Heródes. De jó királyunk lenne Jézus – gondolja a sokaság – mindent úgy csinálna, ahogyan mi akarjuk. Jézus ez elől a mentalitás elől elzárkózik: Ő nem használható fel emberi célok teljesítésére, ehelyett meghív bennünket arra a csodára, hogy emberként Isteni célokat teljesítsük és az örökkévalóság tervében legyen részünk.

A tanítványokat erre az életre választja ki Jézus: hogy Vele legyenek, hogy az Ő szeretetét és gondoskodását lássák meg a próbákban is. Minket is erre hív, hogy Vele járjuk végig a lehetetlent, hogy neki engedelmeskedve emberi válaszok helyett az Isteni gondoskodás bőségét szedegessük. (Még egyszer, ízleljük a szavakat: emberi válaszok helyett, az Isteni gondoskodás bőségét szedegessük…) Isten szeretete bennünket is eláraszt, hiszen Jézus Krisztusban meghalt értünk, hogy ingyen kegyelemből bűnbocsánatot és örök életet ajándékozzon nekünk. Jézus a jó pásztor megváltott minket, hogy ebből a gazdagságból merítve gondoskodjunk mi is a környezetünkről, a ránk bízottakról és egymásról. Ebbe hív minket is Jézus egyénileg, de közösségileg is: hogy próbák között az Ő kegyelméből és szeretetéből éljünk.

Befejezés

Összegzésül: azért vannak próbák az életünkben, hogy kiderüljön, mi van a szívünkben, mihez fordulunk, milyen emberi válaszaink vannak. Azonban ezek a próbák Isten elé is odaállítanak bennünket, hogy Benne bízva megélhessük az Ő szeretetének gondoskodását. Hogy ne csak ésszel tudjuk, de teljes létünkkel meg is éljünk, hogy Ő elég nekünk, mert Ő a minden! Emeljük hát Jézushoz szemünk, mert jön már királyi győztesünk! (367. dicséret 1. verse) Ragadd meg az Ő kegyelmét a próbákban, hogy részese lehess az Ő tervének, az Ő útjának, ami az örökkévalóság útján képes vezetni téged és az egész gyülekezetet! Így legyen! Ámen.

Szentendre, 2019. 02. 03.
Koncz Hunor Attila