Lomtalanítás

2003. szeptember 28.
dr. P. Tóth Béla

Lomtalanítás

Lekció: Fil. 3,1-14
Textus: I. Kor. 11,3

“Ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, ma is hozzád jövünk, aki ismeretlen magasságban lakozol, és akinek mégis érezzük és tapasztaljuk jelenlétedet, hogy megtöltekezzünk Szentlelkeddel. Emberi útjainkon annyi bűnt és hamisságot találunk másokban és magunkban is, hogy sehol máshol meg nem újulhatunk, csak a te közeledben. Segíts bennünket most őszintén megállhassunk előtted, és ne hárítsuk el magunktól az igazságot, a te igéd igazság. Adj nekünk lelki kenyeret, a Krisztus igéjét, táplálj minket hozzánk illő eledellel. Segíts minket, hogy erőt ne vegyen rajtunk gyengeségünk, és mind az a lehúzó erő, ami jelen van ebben a világban és mibennünk is. Hadd legyen áldott ez az idő, amit közösségedben töltünk, hadd áradjanak ki a te gyógyító és megtisztító erőid mindenkire, aki téged igazán keres. Hallgass meg minket imánkban megváltó Jézusunkért.

Ámen.

Igehirdetés

Ezekben a napokban sokfelé lomtalanítás van a városban, amikor a használaton kívüli tárgyaktól meg lehet szabadulni. Csak ki kell tenni őket a kapu elé a megjelölt napokon, és ingyenesen elszállítják. Hasznos dolog ez, mivel elképesztő mennyiségű fölösleges dolgot tud az ember az idők során összegyűjteni, és mire észreveszi, ezek már elkezdik kiszorítani szinte őt magát is a helyéről, úgyhogy néha valóságos megkönnyebbedés, amikor a kamrában vagy a pincében nem sorakoznak többé ott a használaton kívüli tárgyak.

A lomtalanítás azonban nem csak így, vagyis a mindennapi tárgyakra nézve hasznos, hanem jó dolog vele lelki értelemben is foglalkoznunk: néha az emberi lélek is rászorul egy alapos lomtalanításra. Hányszor megesik, hogy bizonyos sérelmek az egekig nőnek fel és mérgezik a család légkörét, pedig esetleg percek alatt meg lehetne szabadulni tőlük egy megbocsátó gesztussal. Vagy félelmek szaporodnak fel valakiben, amik elveszik az élet örömét, talán a távlatait is, amikről Isten előtt állva pillanatok alatt kiderül, hogy valójában hitetlenség. Aztán ambíciók, amiket néha kizárólag azért dédelgetünk, mert valaki más elért valamit, és irigyeljük tőle – és még sok más keseríti az embert, amikről jobban szemügyre véve őket kiderül, hogy nem is fontosak, az Isten országa szempontjából egyszerűen lim-lomok, amiktől nyugodtan meg lehet válni.

Nehéz ebben a dologban tanácsot adni, mert annyi fajta élet van, így aztán mindenkinek magának kell tudnia, mi az, ami tényleg szükséges számára, mi nem, de néhány szempontot a “lelki lomtalanítással” kapcsolatban nyugodtan megfogalmazhatunk mint olyat, amit az ige alapján mindnyájunknak érdemes megfontolnia. Ennek a dolognak megvan az ideje, megvan a stílusa, és feltétlenül megvan az öröme. Mindegyikre szánjunk most néhány pillanatot.

A lelki lomtalanítás ideje a Biblia emberei számára általában akkor jött el, amikor már ők maguk is orra estek a sok felgyűlt és útban lévő dologban. Nem kell éjjel-nappal takarítani, bele is bolondulnának a háziak, ha valahol ez lenne a gyakorlat. Amikor azonban már lépni se lehet, mert mindenhol van valami fölösleges és semmire nem jó dolog, akkor tanácsos a takarításhoz hozzákezdeni. Dávid életének közepére odatolakodott az uralkodói gőg és önkény, hogy akár a más feleségét is elvehetem és a férjét is eltehetem az útból, elvégre én vagyok a király, egészen addig, amíg Nátán próféta rámutatott arra, hogy egyetlen lépést sem mehet így tovább. Ebben az állapotában nem király és nem Isten embere, hanem közönséges zsarnok és gyilkos, és jól teszi, ha eltakarítja azt a nagy önhittséget az élete közepéről, amiben végül is ilyen csúfosan orra esett.

Pál életében is felgyűltek dolgok, amiket egy darabig csuda értékesnek gondolt, aztán eljött a pillanat, a Jézussal való szembesülés nagyon is megrázó pillanata, amikortól kezdve ezeket a dolgokat kárnak és szemétnek ítélte. Az ő esetében a földre való leesés fizikailag is kiábrázolódott ott a damaszkuszi úton: ahogyan ő ment, úgy nem lehetett tovább menni egy ponttól kezdve egy tapodtat sem.

Mikor van tehát az ideje a “lelki lomtalanításnak”? Akkor, amikor az ember elakad, vagy már esetleg éppenséggel orra esik, amikor a saját csődje révén kénytelen ráeszmélni, hogy így nem lehet tovább menni, nincs folytatás. Legfeljebb zsákutca van, legfeljebb egyhelyben topogás vagy mindig újra csak körben járás van, nem jutunk sehova, stagnál az élet, panganak a lehetőségek – akkor biztosan érdemes megkérdezni, nem jött-e el a lomtalanítás ideje! Lehet, hogy ki kellene dobni bizonyos dolgokat, talán a legfontosabbak közül is kárnak és szemétnek ítélve némelyeket, mert így nem jutunk sehová. Az ige szerint a saját énünk “ó-ember” voltát is ki kell tudjuk dobni. Jézus nem kevesebb mond, mint hogy szükség néktek újonnan születnetek, és aki nem születik víztől és Lélektől, az nem megy be az Isten országába!

Mikor van itt ennek az ideje? Akkor, amikor ezt a felhívást halljuk, mert az ember magától soha be nem tud menni az Isten országába. Ebben a dologban mindig akadályoztatva vagyunk, és valóban éppen a saját nagy énünk által – ezért az ó-ember feladására, sőt megöldöklése, tehát a megtérésre hívó üzenet meghallása mindig mindenkinek aktuális. Azoknak is, akik még soha nem mentek be az Isten királyi uralma alá, hogy fogjanak hozzá, és azoknak is, akik már valamikor bementek, hogy ma is rendeljék alá magukat őneki.

A nagy lomtalanítás ideje mindig a most, a minket megszólító igére való igent mondásban, és ne legyenek köztünk halogatók, mint az athéni piacon is voltak, akik azt mondták, hogy most nem, majd egyszer meghallgatunk megint. És ha valaki nem hisz ennek a hívó szónak, az nézzen csak nyugodtan a maga elakadt életére, arra, hogy megfeneklett, zátonyra futott, kudarcot vallott, az örökkévalóság szempontjából kivétel nélkül minden ember – és ő is! Nézzen rá az elszomorodott arcokra, akiket ő szomorított meg, nézzen rá az elhagyott, magános emberekre, akik ő miatta és ő nélküle nem találnak el a közösségig, nézzen rá a világban tengő-lengő fiatal életekre, akiknek iránypontja lehetne és nem az, és sírjon és térjen meg. Dobja ki legalább azt az egyetlen nagy lomot, ami miatt így orra esett, így miatt így csődöt vallott emberként, talán az ő saját nagy önző, meg nem tért énjéről van szó, és mindjárt lesz hely a Szentlélek számára a szívében, de addig nem. Ennyit arról a kérdésről, hogy mikor is van tehát a lomtalanítás ideje lelki értelemben az ember életében.

II.

Aztán azt is mondtuk, hogy nem csak ideje, de stílusa is van a lomtalanításnak. Ezen az értendő, hogy nem lehet lemenni a pincébe, ahol már lépni se lehet a fölösleges és útban lévő dolgoktól, és aztán azt mondani, hogy azért még ez is kell, meg az is kell, jó lehet még ez valamire, sajnálom kidobni, pedig esetleg húsz év óta nem használtuk semmire – így minden marad a régiben! Sokan próbálkoznak azzal a fajta lomtalanítással, hogy “bennem ugyan megvolna a jó szándék, de hát ezt sem lehet kidobni, attól sem tudok megválni, hozzám nőtt már ez is, az is?A lomtalanítás stílusa kizárólag radikális lehet. Aki egyszerre akar megtartani és kidobni, annak jobb a dologhoz hozzá sem kezdeni, mert siralmas lesz a vége.

Mikor az Ótestamentum véres történeteit olvassuk, mint a napokban is a Kalauzunk szerint, ahol népek kerülnek kiirtásra jószágaikkal együtt, akkor ezeket a történeteket az Újszövetség szemüvegén át nézve sehogy máshogy érteni nem lehet, mint úgy, hogy Isten ügyében nincs helye az egyezkedésnek, a kompromisszumnak, hanem csak a radikális és valóságos szembenézésnek van helye. Ez a lomtalanítás stílusa. Nem lehet valamit egyszerre kidobni is meg megtartani is. Nem lehet egyszerre igent mondania az embernek Istenre is és a saját bűneire is, választania kell. Szerintem erről szól az Ószövetség a maga kemény történeteivel, és még inkább erről szól az Újszövetségi megtérésre hívó üzenettel. És az ember választása nem lehet egyszerre igen is meg nem is. Mi talán elfogadnánk, de Isten nem fogadja el. Hozzá nem illik a félig kitakarított szív. Nem elég, hogy ott nincs semmi, ott az ő Szentlelkének a helye van. Nem elég nemet mondani a bűnre, őt magát is be kell hívni az asztalunkhoz, ahogy Zákeus tette.

Amit tehát tanácsolni lehet, az annyi, hogy a lomtalanítás legyen radikális és valóságos, mert ez a helyes stílusa. Képzeljünk el egy félig fertőzés-mentesített patikát, ahonnan ki lehet hozni gyógyszereket is meg járványt terjesztő kórokozókat is! – ha már hozzáfogunk a takarításhoz, akkor az legyen rendesen az. Úgy hiszem, azért hal meg Anániás és Szafira az Apostolok Cselekedetei lapjain, mert egy kicsit keresztyének lesznek, egy kicsit meg megmaradnak önző, egoista, hamis embereknek. El is adják a házukat, de csak egy részét vallják be az apostolok előtt, biztosítják magukat, hátha nem jön be az a keresztyénség. Ebbe a fél-keresztyénségbe pedig tényleg csak bedarálódni lehet, ez szinte már veszélyesebb, mint ha el se indulnak azon az úton. Ennyit a lelki lomtalanítás stílusáról.

III.

És végül nem csak ideje és nem csak stílusa, hanem öröme is van ennek a dolognak. Öröme, mert hiszen van-e jobb érzés, mint egy szépen rendbe tett pince fölött lehet az embernek, ahonnét kihordták a sok fölösleges, porosodó lim-lomot és most rendben van? Vagy akár egy valóban szép, tiszta konyha, ahol szépen elmosogattak a vasárnapi ebéd után! Nem tudom, ki hogy van vele, de amikor felásom a kertet, még aznap kimegyek még egyszer, most már nem dolgozni, hanem gyönyörködni abban, amit elvégeztem. A lomtalanítás után is, ami a napokban volt nálunk, lementem megint a pincébe, és legeltettem a szememet egy percig a szép renden, ami előállt a másfél óra poros munka után.

Mert ami itt létrejön, és most már lelki értelemben gondolkodjunk megint, az nem más, mint az új ember. Az, aki Krisztus követőjévé lett, és ennek folyamatában elkezd őrá, ha nagyon lassan is és nagyon kis mértékben is, de mégis csak hasonlítani. Kezd megjelenni valami, amiről a költő azt mondja, hogy “orcád fényű arcom”. Micsoda öröm ezt felfedezni egy-egy embertársunk vonásai közt! Aki eddig csak dúlni-fúlni tudott, meg kritizálni és kifogásolni, kultúráltabban “különvéleményt hangoztatni”, mert neki mindig tökéletesen igaza van, az most elkezd szelíd és megértő lenni, elkezd örülni a legkisebb előremenetelnek is, és ha egy embertársánál észreveszi, hogy annak segítségére van szüksége, nem habozik mellé állni. De vajon nem ugyan ilyen öröm észrevenni saját magunkban is a jelenlévő Krisztust, akivel együtt már nincs lehetetlen és nincs hatalma rajtunk még a halálnak sem! Ez az új élet öröme, ami túlmutat minden nehézségen és fölé emel minket minden megoldhatatlan gondunknak.

Megmaradnak ezek is, a gond továbbra is megoldandó gond marad, és a nehézség sem válik semmivé, de nem úgy terhelnek már, mint azelőtt, mint ő nélküle nyomasztottak. Akkor mindent betöltöttek bennem, most már túllátok rajtuk és fölöttük ott látom azt a fényt és azt a ragyogást, ami a Krisztus jelenlétéből való.

Ezt az örömöt kívánom mind azoknak, akik ismerik már a “lomtalanítás” idejét és elfogadták annak bibliai “stílusát” is. Nem is hiszem, hogy aki valóban ezen az úton jár, meg ne ismerné a “szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta örömet, amit Isten készített azoknak, akik őt szeretik.” Vezessen minket ebben a “lelki lomtalanítások” igéje: “ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el.”

Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, nincs semmink, amit felmutathatnánk és amivel dicsekedhetnénk előtted, de hitünk arra bíztat minket, hogy így is bátran jöhetünk hozzád, aki a bűnösök barátja és a betegek gyógyítója vagy Krisztusban. Köszönjük, hogy igéd körül együtt lehettünk, és azt kérjük tőled, hogy amit elkezdettél bennünk, azt vidd is teljességre mindnyájunkban. Nagyon szükségünk van irgalmadra, hogy lehajolj hozzánk és kipótold erőtlenségünket. Köszönjük, hogy megtapasztalhattuk, nem hagysz minket magunkra. Neked köszönjük meg egy hazatért asszonytestvérünk szép hosszú útját és szolgálatát, élete példáját, amit övéinek hagyhatott. Vigasztald gyászolóit és tedd maradandóvá hálás emlékezetüket. Imádkozunk a ma kezdődő konfirmációi oktatásért. Add, hogy úgy szolgálhassunk ifjaink között, hogy valóban hozzád vezethessük a ránk bízottakat. Segíts bennünket a tőled adott alkalmak felismerésében, adj szent komolyságot a döntésekben és a véghezvitelben, és ajándékozz meg minket a benned való élet örömével.

Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.